Megjátszott érzéketlenség - 14. fejezet Mielőtt a Nap lemegy I.

18-as korhatár!;D

„Emlékezz rám… Emlékezz, amikor azt mondtad, szeretsz… Emlékezz mindenre…”

Fekete és fehér…

Kavargó örvény mindenütt. Formák, képek, hangok. Ricsaj és zaj. Hajlítások, szögek és alakok. Árnyékok, koromfeketék és vakító fehérek…
Minden furcsa volt. Mintha nem lett volna a helyén minden.
Aztán kavarogni kezdett. A fekete halványabb, a fehér meg sötétebb lett. Akaratlanul jutott eszembe egy mondat és, mintha beleégette volna valaki a színekbe, betűnként kezdtek folyni a szemem előtt.
„Semmi sem fekete vagy fehér… A szürkének meg rengeteg árnyalata van…”
Nem tudtam, ki mondta, nem tudtam, hol olvastam. Mégis ott volt, és csak folyt folyamatosan, mint egy le nem állítható film.
A fekete és a fehér egybefolyt, és olyan volt, mintha harcolnának egymással, ki tud a másik fülé kerülni. Valahol több volt a fehér, valahol meg a fekete…
Aztán színek jelentek meg. Vakító, élénk, gyönyörű színek. Rengeteg volt belőlük, egyik szebb volt, mint a másik. Volt olyan szín, aminek a nevét se tudtam…
A színek táncolni kezdtek, a kék összefolyt a sárgával és minden zöld lett. A vörös az égszínnel, és halványlila lett minden. Forgott mindegyik, és mozgott, mintha soha nem akarna leállni.
Vakító, és értelmetlen formák tömkelege folyt mindenbe, és furcsa volt…
Összekeveredtek…
Aztán, mintha egy hatalmas porszívó szívta volna fel őket.
A színek eltűntek, és csak a háttér maradt.
Az egész szürke lett… A szöveg eltűnt, én meg csak a nagy semmit láttam… Unalmas volt, és csúnya.

Szürke…
Akárcsak az életem. Unalmas és csúnya. Egyszerűen szürke.
- Bella… - Valaki a nevemet suttogta. Sokszorosára felhangosítva hallottam a hangot. Szép volt, és ismerős. Tudtam, hogy honnan ismerem. Tudtam, hogy beszélni akarok vele. Bárkié is a hang, ő kell nekem…

A szürkét lassan újra ellepték a színek. Vörös, lila, kék és sárga volt mindenütt. Formák és alakok kavarogtak, és újra táncba kezdtek, mintha nem is lenne jobb dolguk.
A színek egyre nagyobb teret töltöttek ki, majd ellepték a szürkét…

Levegőt!

Hörögve ültem fel, és olyan gyorsan szívtam tele a tüdőm levegővel, hogy rögtön utána köhögnöm kellett, mint egy beteg embernek…
- Bella! – Egy diadalittas hang szólt meg mellőlem. Egyszerre volt megkönnyebbült, boldog és mámoros.
Elfordítottam a fejem…
- Edward… - Az én hangom tompa volt, és csak suttogni tudtam… Őrület!
Átöleltem, mintha nem három éve láttam volna utoljára. Szorosan húztam magamhoz, és ha ember lett volna, lassan aggódtam volna a légzéséért. Éreztem, hogy ő is szorosan fogja a derekam, és úgy tart, mintha soha nem akarna elengedni.
De rá kellett jönnöm, hogy ez az én vágyam. Én nem akarom soha többé elengedni. Soha, de soha. Nem hagyom, hogy még egyszer elhagyjon. Ha kell, utána megyek.
- Bella… – suttogta megint, majd kicsit eltolt magától.

Nem emlékeztem jól. Próbáltam úgy emlékezni rá, ahogy régen többször láttam. De valahogy, mintha egy kopott képet hasonlítgattam volna a valósághoz. A kép nem tudta visszaadni azt a mélységet, amit a szeme sugároz. A képen nem volt a szeme szerelemmel tele. Nem mosolygott, és nem volt megkönnyebbülés az arcán.
Nem olyan volt, mint emlékeztem. Edwardnak most karikás volt a szeme alatt, az íriszei meg feketék voltak… Mégse tudtam elképzelni most nagyobb csodát, mint hogy őt nézhetem.
Elhittem, hogy itt van. A kezemet mégis felemeltem, mintha hitetlenkednék.
Finoman érintettem az arcát, és ujjaimat végighúztam a karikákon.

Elfelejtettem.
Elfelejtettem az illatot, az érintést, az érzést. Elfelejtettem a mosolyt, a sírást, a nevetést. Elfelejtettem milyen volt ő… Elfelejtettem a hangja színét, az arcának vonalát. Elfelejtettem szemének játékát. Nem emlékeztem se Edwardra, sem arra, mi történt kettőnk között. Nem emlékeztem jól, és tisztán…

Majd a kezem lehanyatlott, mintha nekem ezt nem szabadna. Mintha megtiltotta volna valaki…
Majd meglepetésemre ő is ugyanazt csinálta az én arcommal. Kezét felemelve leheletfinoman érintette az arcom. A kezébe hajtottam a fejem, és élveztem, ahogy finoman érint. A szememet becsuktam, és éreztem, hogy azt is megérinti. Végighúzta ujjait szemhéjamon, mintha nem emlékezne tisztán, és hogy lásson is, ne csak nézzen. Ujjaival követte az orrom vonalát, majd megérintette a számat. Körberajzolta, és közben akaratlanul nyíltak el ajkaim, és sóhajtottam fel.
Ezt nem akartam… Mégse tudtam megbánni…
Edward végighúzta ujjait az állam vonalán, majd a nyakamat érintett meg… Lassan és kimérten, egy centit se hagyott ki, de a kulcscsontomat nem érintette…
Majd leengedte a kezét.

Én kinyitottam a szemem. Nem tudom, mit gondolhat. Gúnyos mosolyra, vagy valami ilyesmire számítottam… Ehelyett Edward izzó szemmel nézett, és nagyot nyelt…
Újra felemeltem a kezem és megérintettem Edward karikáit…
- Éhes… - mondtam suttogva, mert alig bírtam beszélni.
Mintha valami megakadályozta volna, hogy kimondjam az egész mondatot. Csak az eleje volt meg… Én nem voltam éhes. Nem éreztem szükségét semminek, és rá értettem a mondatot.
- Menjünk! – mondtam mosollyal az arcán, majd felemelt.

Tiltakozni akartam. Rég nem vagyok ember, hogy mindenhova vinni kelljen. De alig nyitottam ki a szám, már Edward felkapott, és az üvegajtóhoz lépett velem. Azonnal kiugrott, és már futott is azzal a megszokott gyorsasággal, amire olyan jól emlékeztem, de már rég nem éreztem…
- Hej! Csak így ellopod?! – kiáltott fel valaki, majd több alak jelent meg az ablakban, ahonnan Edward kiugrott.
Edward meg sem fordult, inkább még gyorsabban futott. Régen nem így „utaztunk”. Régen a hátán voltam, mint valami hátizsák, most meg a karjaiban, mint egy középkori hercegnő.
Aztán úgy döntöttem nem is olyan rossz a karjaiban lenni. A fejemet a mellkasának döntöttem, és hallgattam, ahogy lélegzik. Hiába futott gyorsan a légzése egyenletes volt és erőteljes… Mintha nyugtatta volna saját magát…

Pár perc múlva megállt egy fa mellett. Letett és mosolyogva nézett rám.
És a mosolyát őszintébbnek láttam, mint valaha. Mintha ez a három év soha meg nem történt volna, vagy csak egy rémálom lett volna, amiből egyszerűen fel lehetett ébredni…
Pedig inkább ez tűnt álomnak. Egy csodálatos, végtelen álomnak.
El akartam neki mondani, hogy mennyire örülök, hogy itt van. Hogy hiányzott, és az sem érdekel, ha nem szeret, akkor is vele megyek bárhova, ahova ő megy. De féltem, hogy egy szó se jön ki a torkomon, ezért inkább csak mosolyogva néztem rá.
Aztán egy idő után idiótának éreztem magam, hogy csak percekig állok, és nézem, ezért átöleltem a nyakát. Arcomat a vállgödrébe fúrtam, és magamba szívtam az illatát.
Éreztem, hogy ő is átöleli a derekam, a gerincemen simít végig, és a hajamba fúrja a fejét.

Így akartam maradni. Őt ölelve, örökké, és soha el nem engedve. Így még a halál is szép lenne…
Végül Edward mégis kicsit eltolt magától, és újra rám mosolygott.
- Vadásznunk kell. Utána beszélünk – mondta, majd megfogta a kezem.
Szinte megbabonázva néztem le az összefonódó kezünkre. Ahogy az ujjaink egymásba kulcsolódnak. Olyan természetes volt, és mégis olyan különleges.
Mindenre rácsodálkoztam, ami vele kapcsolatos, akár egy kisgyerek a világra. Minden a régi volt, és mégis új…

- Arany a szemed, Bella – mondta Edward, és mosolytalanul nézett rám.
- Igen… Már lassan három éve ilyen – mondtam, és közelebb léptem hozzá. Kicsit zavart, hogy olyan furcsán nézett rám. Mintha nem örült volna… Vagy furcsállná.
Az ő szemei is aranyszínűek voltak, de nekem ebben nem volt semmi különlegesség. Mindig is ilyen volt… Kivéve, amikor épp az éhség gyötörte, mert akkor feketén izzott.
- Jól áll – mondta, majd csibészes mosollyal nézett rám.
Ezt is elfelejtettem. Elfelejtettem, hogy mennyire szerettem, amikor ezt csinálja, hogy mennyire jól néz ki ilyenkor, és, hogy mennyire intenzíven hat rám…
- Szeretnél beszélgetni? – kérdezte könnyedén, és újra megfogta a kezem, majd elkezdett visszafelé húzni a lakáshoz.
Tudom, hogy megígérte. Hogy sok mindent kell elmondanom, megmagyaráznom, elmesélnem. Hogy sok mindent akarok kérdezni, megérteni és tudni. De nem most…
Most nem…
- Nem… Nem akarok… - suttogtam, majd visszahúztam, és szinte akaratosan tapasztottam ajkaimat az övére.
Határozottan más volt, mint régen, de nem azért, mert ezt a csókot én kezdtem, vagy azért, mert akaratos volt… Hanem, mert nem félt…

Életembe először csókolt meg Edward úgy, hogy nem félt, hogy bajom esik. Nem tartotta vissza magát, nem éreztem rajta a szenvedést, nem fékezte le magát egy idő után. Csak hagyta, hogy sodródjon…
Szenvedélyesen és vadul csókoltam őt, és amikor megéreztem, hogy ő is ugyanolyan hévvel viszonozza a csókom, hozzásimultam. Egészen és teljesen, hogy csak őt érezzem, és senki mást. Ahogy megéreztem Edward nyelvét a számban, bizsergés járta végig a gerincem. Ismertem az érzést, és mégis más volt.
Éreztem, hogy Edward a hajamba túr, még közelebb szorítva magához. Én még közelebb préseltem magam hozzá, erre Edward ajkai elnyíltak és halkan felnyögött.
Éreztem a vágyát kettőnk között, és ez engem is egyre jobban lázba hozott. A kezeim, amik eddig a vállait fedezte fel újra, most előre csúsztak és hihetetlenül lassan kihúztam Edward nadrágjából az ingét.
Edward egy pillanatra megmerevedett, elszakadt tőlem és megfogta a kezeimet. Felemeltem a tekintetem és Edward vágytól homályos szemébe néztem. Tudtam jól, hogy én se nézek ki jobban. Az ajkaim vörösek és duzzadtak, a szemem sötétebb, mint a megszokott, és leplezetlen szenvedély olvasható ki belőlük.

- Bella… - Edward hangja egyszerűen elfúlt, én meg folytattam, amit elkezdtem. Egyesével gomboltam ki az ingét.
A vállára simítottam a kezem ezzel lesodorva a felesleges ruhadarabot is. Újra a szemébe néztem, majd megcsókoltam. Nem akartam gondolkodni…
Edward a derekamnál fogva magához húzott, és éreztem, hogy a kezei a pólóm alá vándoroltak. Lassan és óvatosan haladt egyre feljebb, mintha attól félt volna, hogy meggondolom magam. Szinte éreztem, hogy a keze égető nyomot hagy.
Szenvedélyesebben csókoltam, ezzel őt is nagyobb hévre bíztatva. Nyelveink vad táncot jártak, és csak nem volt elég…
Magamon kívül érzékeltem, hogy körmeimmel vonalakat karcolok Edward hátára. Ajkaim elnyíltak, és leplezetlen szenvedéllyel sóhajtottam fel, majd kaptam levegő után.
Éreztem, hogy Edward keményebben megszorítja az oldalamat, majd a kezei cirógatva lejjebb haladtak az oldalamon. Megragadta a felsőm szélét és egy pillanat alatt lerántotta rólam, majd újra az ajkaimra tapadt.
Nem akartam tőle elszakadni soha többet. Még egy percre sem.

A kezeim most a mellkasát cirógatták, és élveztem, hogy Edward néha élvezettel felsóhajt. Szinte öntudatlanul merészkedtem lejjebb, és tapintottam ki Edward vágyát, mire ő felnyögött.
Közben az ő kezei sem álltak meg. A hasamat érintette hihetetlenül finoman, majd éreztem, hogy a nadrágom kigombolódik.
Edward elszakadt tőlem, és csillogó szemekkel nézett rám. Levegő után kapkodva tekintettem rá, majd Edward újra magához húzott.
Ajkait a nyakamhoz érintette, és nyelvével forró csíkot hagyott maga után. Csókjaival teljesen belepte a mellkasom, és én már szabályosan ziháltam. Ajkaival elhaladt a melleim között, le egészen a hasamig, közben meg lesimította rólam a nadrágot. Forró ajkaival tovább követte a fehérneműm vonalát ingerlő csókokat hagyva mindenhol. A kezei a combomat érintették, és egyre biztosabb voltam benne, hogy megőrülök.
Megragadtam Edward karját, és felrántottam magamhoz. Újra szenvedélyesen birtokba vettem az ajkait, közben meg határozottan kikapcsoltam az övcsatját, majd rögtön utána a nadrágját.
Most én kényeztettem ajkaimmal a mellkasát egészen a nadrágja vonaláig, és én ugyanazzal a mozdulattal, amivel a nadrágjától megszabadítottam letoltam róla az alsót is.
Erre Edward letérdelt mellém, majd hanyatt lökött, és felém került.

Bár tudtam, hogy nem éhes, a szemei feketén izzottak, és szinte erőszakosan csókolt szájon.
Az ajkaimba harapott, majd éreztem, hogy kikapcsolja a melltartómat.
Újra a kulcscsontomat kezdte csókolgatni, majd ajkait a melleimen éreztem. Kéjesen nyögtem fel, amikor végre ajkaival a mellbimbómat kényeztette. A hajába túrtam, és hangosan sóhajtoztam.
Edward egyre lejjebb haladt, és éreztem, hogy a parányi csipkecsoda már nincs rajtam. Edward ajkait éreztem a térdemen, a combon belsején és a hasam alján.
Türelmetlenül emeltem fel a csípőmet, remélve, hogy végre megtörténik…
Ehelyett ő csak elölről kezdte az egészet. A kulcscsontomat csókolgatta, és éreztem, hogy megharapja a combom belső felét.
Mikor Edward újra szájon akart csókolni egy gyors mozdulattal magam alá fordítottam, majd lovagló ülésben ráültem. Most én szántottam végig a mellkasát csókjaimmal, és nem elégedtem meg ennyivel. Ajkaim gondolkodás nélkül vették birtokba Edward vágyát, aki egy kontrolálatlan nyögés kíséretében felrántott, majd ugyanazzal a mozdulattal maga alá fordított.
Azonnal a lábaim közé csúszott, kezeivel az oldalamat cirógatta, majd megpihent a csípőm alatt.
- Bella…? – A hangja halk volt és rekedt… Szinte túlcsordult a vágytól.
- Edward… - suttogtam, majd magamhoz vontam.
Újra megcsókolt, és éreztem, hogy egyetlen határozott mozdulattal belém hatol. Belenyögtem csókunkba, majd felemelve csípőmet Edwardot mozgásra késztettem.
Először lassan, majd egyre gyorsabban mozgott bennem, ahogy a szenvedély diktálta. Lassan én is vele együtt mozogtam, és éreztem, hogy kielégülés már nincs annyira messze.
Edward is egyre hevesebben mozgott…

Edward és én egyszerre nyögtünk fel, ahogy elértük a szenvedély legmagasabb csúcsát.
Edward lassú lökéseket tett, hogy elnyújtsa a pillanatot, majd a mellkasomra dőlt.
A csendet, ami körülvett minket egyedül a megszokottnál gyorsabb légzésük verte fel. Edward pár pillanat múlva legördült rólam, és engem is magával együtt fordított. Most én feküdtem rajta, és hallgattam egyre egyenletesebb légzését.
- Szeretlek – szólalt meg Edward hirtelen suttogásnál is halkabban.
Én felemeltem a fejem, majd komolyan néztem Edwardra. Ő becsukta a szemét, és az oldalamat simogatta.
- Én is szeretlek – mondtam, majd visszafeküdtem a mellkasára.
Alig hajtottam le a fejem, ő rögtön felült. Valami hihetetlen idétlen pózban ültem az ölében, az arcunk egyvonalban, az ajkaim csak centikre az övétől.
- Tényleg szeretlek – mondta még egyszer, majd komolyan nézett a szemembe.
- Tudom… - mondtam, majd végigsimítottam az arcán, és megcsókoltam.
Ajkai lassan mozogtak az enyémen, és minden szerelmemmel viszonoztam.

Percek vagy talán órák múlva felkeltünk, mindkettőnk arcán ugyanaz az ábrándos kifejezés volt. Egyetlen szemvillanásból megbeszéltük, hogy nem beszélünk arról…
Az arról a múlt volt, magába foglalva Sparkust, és azt is, hogy miért hagyott el, hogy mi történt mindkettőnkkel, és minden mást…
Így egyszerűbb… Sokkal egyszerűbb.
És nem csak azért, mert egyszerűbb volt, hanem azért is mert nem akartam, és, mert mindent tudtam. Fölösleges háborgatni azt, ami már nem légyeges…
Némán néztem, ahogy Edward lehajol az ingéért. A hátán négy párhuzamos csík futott egymás mellett. Kezemben a nadrágommal némán odamentem, és végighúztam rajta a kezemet.
Edward csak mosolyogva nézett rám.
- Hadi sérülés – mondta azzal a csibészes mosolyával, amit annyira szerettem.
- Az enyémet akarod látni? – kérdeztem mosolyogva, majd választ sem várva kisterpeszbe álltam. Láttam, hogy Edward nyel egy nagyot, és nem feltétlenül azért, mert a combom belső felén a tökéletes fognyomata volt…
Gyorsan magamra rángattam a nadrágom, mielőtt megint lekerült volna rólam. Edward is felvette az igét, és kézen fogva indultunk vissza a lakáshoz.
- A többiek nagyon aggódtak érted – mondta Edward, majd a kezem helyett átkarolta a derekam még közelebb húzva magához.
- Hát… Már fel vagyok – mondtam, és Edward farzsebébe csúsztattam a kezem. - Hova megyünk ezután? – kérdeztem őszinte érdeklődéssel.
- Mindegy, csak együtt – mondta, majd sugárzóan nézett rám.
Úgy igazából teljesen egyet értettem vele. Mindegy, hogy hova megyünk, csak a család maradjon együtt… És mi is…
Lassan érkeztünk meg a házhoz, amit egykor otthonomnak neveztem… Nevetséges!
Edward felugrott a szobába, ahol eddig lehettem, majd én is követtem.

Arra viszont nem számítottam, hogy Edward még nem ment sehova, így egyenesen Edwardra estem. Hanyatt vágódtunk a földön, és mindketten nevetésben törtünk ki… Edward maga alá fordított, és egy csókot nyomott a nyakamra… Nevetésünk lassan abbamaradt, és marad a szerelmes mosoly… Edward ajkai lassan közelítették az enyém…

Majd Alice felsikoltott odalentről…
Mindketten azonnal felkaptuk a fejünket, és felpattantunk. Edward összeráncolta a szemöldökét, és rémülten indult lefelé a lépcsőn.
Én is követtem, és a nappaliban Alice összegörnyedve feküdt a földön. Körülötte volt mindenki, és senki nem tudta mi a baja.
Edward arca szinte elsápadt, döbbenten, és rémülten meredt Alice-re, majd rám emelte a tekintetét, és kétségbeesetten nézett…
- Mi a baj? – kérdeztem halkan, mert nem értettem az egészet…
Alice is rémülten nézett rám, majd Jasper segítségével felült az ágyra…
- Bella… - kezdte Alice, de a hangja alig volt több suttogásnál, és többször is megakadt. - Bella terhes! – mondta, majd éreztem, hogy hét szempár szegeződik rám.
Carlisle, Esme, Jasper, Rose és Emmett értetlenül néztek rám. Edward zavarodottan és aggódón, Alice meg rémülten…
- Lehetetlen… - lehelte Edward…

- Az nem a jövő – mondtam halkan a néma szobába. - Hanem a múlt – mondtam, majd sarkon fordulva felrohantam a szobámba.