Iccsi szülinapi meglepije: Rongybaba 1. rész

Nos mivel nemsokára elérkezünk a Havazó nyár végéhez, elkezdjük a következő fiket amihez meh is hoztuk nektek az ízelítőt, az eslő fejezet személyében. Élvezzétek, írjatok komiket és ha felcsigázta az érdeklődésed, kitartás nemsokára jön ez is :D
Puszil mindenkit Iccsi és Nee

Hatalom.

Ez volt az egyetlen dolog, ami igazán fontos volt Arónak. Hisz ő az egyetlen, akit mindenki tisztel, akitől mindenki fél, és aki előtt hever az egész vámpír társadalom. Imádta ezt a tényt. Egyszerűen oda volt érte... Nem is tudta szavakba önteni mennyire szerette a tudatot, hogy ő a leghatalmasabb, és akár a neve említésére is összecsuklanak vagy épp rettegnek.
Imádta... Ez volt az egyetlen dolog, ami éltette, és ami miatt élni kellett.
Nem hiába volt ő a vezető.
Mert megérdemelte. Ő volt az egyetlen, aki kiérdemelte ezt a z egészet, akinek járt ez a tisztelet. Ő így gondolta... Mert igenis jár neki a tisztelet. Még a családján belül is mindenki rá néz fel a legjobban. És ez nem csak a megélt röpke kétezer évnek volt köszönhető.
Szerette a családját. De ha a családja nem tiszteli, akkor semmit nem ér az egész. Muszáj, hogy felnézzenek rá, különben nem fogadják el vezetőnek.
Aro ezt nagyon is jól tudta.

Kezét a háta mögött összefonta és vigyázz állásban nézett ki lakosztálya ablakán. Meredt előre, arcáról semmit nem lehetett leolvasni. Olyan volt, mintha nem is élt volna. Nem lélegzett nem mozdult... Csak állt.
Szeretett csak állni. Szerette elhitetni mindenkivel, hogy a világ úgy forog, ahogy ő akarja. Szerette a tudatot, hogy minden úgy alakul, ahogy ő akarja...
A vámpír világban egyetlen dolog volt fontos a titok megtartása kívül természetesen. Az, hogy ő mit akar. Hogy mi teszik boldoggá.
Boldogság...
Aro arcán megrándult egy izom, mintha mosolyogna, majd újra felvette merev tekintetét.
Nevetséges, hogy egyesek a boldogságot keresik, amikor sokkal fontosabb is van annál a világon. És Aro nagyon is jól tudta, hogy ennél csak a hatalom a fontosabb. Nevetett a naivakon, akik még hittek a tündérmesékben és a boldogan éltek még meg nem haltak dolgon... Röhejes... A boldogság igazából lényegtelen. Egyáltalán nem fontos.
Csak a hatalom számít. Az erő, a tudás, az uralkodás.
Aro így volt boldog...

Kopogás törte meg a néma csendet, majd egy férfi lépett be a szobába.
- Heidi öt perc múlva itt lesz, Mester – mondta, majd azonnal ki is ment...
Ó, a család!
Gyermeteg elképzelések alapján nagyon fontos a család, és van, aki azt mondja a legfontosabb. Újabb röhej. Egyáltalán nem a legfontosabb, bár Aro nem vonta kétségbe a tényt, hogy fontos.
A családja által ment előre. Hisz ott van Jane. A kis Jane, aki régóta a legtehetségesebb volt. Imádta az erejét. Hisz valakit sokszor megriaszt már a testi fájdalom is... Fogalmuk sincs, hogy van annál rosszabb... Aro nagyon is tisztában volt vele, hogy sokkal rosszabb is van a testi fájdalomnál, bár az se kellemes ez tény.
Szerette Jane-t, már amennyire ő képes volt szeretni. Ha nem is szeretett... De erősen ragaszkodott a családjához. Hisz ők segítik az előmenetelben...
Jane mellett ott van még Alec. Jól emlékezett a napra, amikor megtalálta őket. Hihetetlen elégedettség töltötte el, és nem érdekelte, hogy kiszakítja őket a családi körükből. Legalábbis abból, amit ők családnak neveztek.
De itt ő megmutatta nekik, hogy ebben a családban élni, ebben az életformában sokkal... hasznosabb. Mint emberként élni majd meghalni, és semmi maradandót nem alkotni.
Megtanította nekik. És már ők is értették.
És persze még ott volt Bella... Szerette a lányt. Az ereje határozottan remek volt, bár egy cseppet sem érdekes. Felhasználható. Az mindenféleképpen. Igazából, amikor átváltoztatta Bellát, nem számított rá, hogy tehetséges is lesz...
Csak szeretőnek akarta, és utána megölni, amint megunja. De tehetséges volt. És kárba veszett volna, ha marad szeretőjének.
Aro jól emlékezett még az első alkalomra, amikor felfedezte Bella különös képességét. Újra megrándult egy izom arcán, de nem mosolyodott el...
Meg akarta ölni Bellát. Megunta, elege volt belőle, ezért meg akarta ölni. Bella menekülni kezdett majd a nagy hevességben rádobott egy tűzgolyót. Emlékezett, hogy mind a ketten döbbenten nézték az ágyat, ami lángra kapott. Pillanatokig csak meredek egymásra, majd Aro kijelentette, hogy talán mégse öli meg.
Azóta persze megtanulta kezelni az erejét, ágyasból családtagnak nyilvánították, és hasznot húztak belőle. Hisz ez volt a lényege az egésznek...

Minden egyes új családtaggal újra magasabbra jut. Több hatalmat szerez... Ennyi volt a lényeg.
Hirtelen Aro arca elváltozott, fintorba ment át, hogy aztán percekig boldogtalan arcot vágjon...
Cullenék.
Az egyetlen család, ami gátolja hatalma növekedését. Tulajdonképpen utálta a családot, és nem csak azért, mert túl sok tehetségest tartottak számon. Nem ennek sokkal több oka is volt.
Carlisle életmódja egyre népszerűbb volt. Tisztában volt vele ő. Tisztában volt vele a Cullen család is.
Aro a mai napig nem tudta elképzelni mi ennyire... vonzó az büdös állatok vérében. Természetes táplálékforrás az ember. Minek ellene szegülni?
A tényt, hogy a vegetáriánus életmód terjed, nem tudta megállítani. Sokkal nagyobb baj volt, hogy azok, akik ezt az életmódot választották, nem tekintettek rá vezetőként. Nem fogadták el. És ez hihetetlenül zavarta Arót.
A tény, miszerint sokan nem tekintik őt a leghatalmasabbnak, hogy nem őt akarják a vezetőnek... elkeserítette.
Soha nem gondolta volna, hogy Carlisle életmódja ennyire... meggyökeresedik. Mert erre nem talált jobb választ. Ha így halad tovább a végén senki nem fogja annak tekinteni, ami... És ezt nem engedheti meg.

Sokszor eljátszott a gondolattal, hogy kivégezteti az egész családot, és már nincs is gond. Nem érdekelte a tény, hogy Carlisle a bártája volt valamikor, hogy több tehetséges veszne oda fölöslegesen. Ezt az áldozatot hajlandó volt meghozni a hatalomért. A tény viszont zavarta, hogy a vegetáriánus életmód, akkor is tovább terjedne, és azok akkor se fogadnák el őt vezetőnek.
Aro elkeseredettnek érezte magát. Tudta, hogy megoldást kell találni. De valahogy nem lelte.
Hirtelen fordult sarkon majd gyors léptekkel ment be a terembe. Gondjainál most még égetőbb volt szomja, amit azonnal oltani akart.

Élvezte.
Ó igen, nagyon is élvezte az érzést, amikor a test alatta rándul egy utolsót, majd végleg kihuny. Nagyon élvezte. És nem is értette, hogy a Cullenék hogy tudnak meglenni enélkül az élvezet nélkül. Erre szükség van. Ez normális és hozzá tartozik az életükhöz... Ez kell.
Hirtelen terült szét mosoly az arcán. Tudta a megoldást. Már tudja, hogy fékezi meg a Cullenék hatalmát!
Pár óra elteltével újra a lakosztályában állt, és megint kinézett az ablakon. Most viszont állandó mosoly volt az ajkán.
Biztos volt benne, hogy ragyogó a terve. Újra és újra átgondolta, nem talált benne hibát. Így tökéletes, ahogy van. Ez a legremekebb ötlet, amit évek óta produkált. Tisztában volt vele, hogy ez cáfolhatatlan, és ez által megszilárdul a hatalma. Tudta. És ez a tudat hihetetlen elégedettséggel töltötte el.

- Hívassa be Heidit, Jane-t és Bellát! - szólt az egyik őrnek, aki pillanat alatt tűnt el, majd jelent meg percekkel később a három lánnyal.
- Gyermekeim! - szólt mézédesen, majd végigcsókolta mind a hármukat.
Ó, igen... A család nagyon fontos.
- Játszatok egy kő-papír-ollót! - szólította fel őket cinikus mosollyal az ajka körül, majd újra ellépett tőlük.
Élvezettel nézte a három lány arcán végbemenő döbbenetet, majd azt, hogy egymásra néznek értetlenül. Nem értették... Hát persze, hogy nem. De erről csak annak kell tudni, aki megnyeri...
- Mester? - kérdezett vissza Jane felhúzott szemöldökkel.
- Kő-papír-olló... Játszatok! - mondta már keményebben, majd végignézte, ahogy lejátsszák a bugyuta játékot. Nem tartotta nagyra az efféle időtöltést. De a célra tökéletesen megfelelt.
A három lányból hamarosan már csak kettő maradt, és elégedetten nézte, ahogy az egyikük megnyeri az egészet. A lány értetlenül fordult felé, hogy most, hogy nyert mit kell tennie.
Aro még jobban elmosolyodott, és mostantól a legkedvesebb családtagjához fordult.

- Gratulálok, Bella! Hivatalosan is Cullen lehetsz!