Rongybaba - 3. fejezet

3. fejezet

Semmiképp sem...

Ez semmiképpen se egy vicc. Edward fejében csak ez a két szó visszhangzott. Tudta, hogy nem vicc. De akkor miért nem tudja elhinni? Nem lehet igaz. Elvégre... Ez már nem divat. Az előre elrendezett házasság már évszázadok óta kiment a divatból.
Józanabbik esze mégis azt súgta, hogy Aro mit sem ad a divatra. Arót nem érdekli semmi, csak az, amit ő akar. És ha ő ezt akarja, akkor ez lesz...
Nem volt vicc... Eljutott a tudatáig. És mégis nevetnie kellett. Nevetnie kellett a helyzet képtelenségén, az abszurditásán. Hisz...
Hogy vehet ő el bárkit is? Ez... röhejes.
Ajkaira egy hitetlenkedő mosoly ült ki, majd megrázta a fejét.
- Úgy látszik végtelenül viccesnek találod a dolgot, Edward. – Jött rögtön a hideg megállapítás Aro ajkai közül.
- Éppen próbálom megérteni a dolgot – mondta Edward még mindig a mosolyogva.
- Ezen nem kell sokat gondolkodni! - rivallt rá Aro, eddig kegyes modora már sehol nem volt. Arca feszült volt, ajkai egy vonallá keskenyedtek.
Feldühítette. Feldühítette Edward idiótasága. Még hogy ő valamit viccből csinálna! Minden tette alaposan mérlegelve van. Semmit nem csinál véletlenül! Hát ezt sem!
- Elveszed Bella Volturit, mert én azt mondtam! - Nem kiabált, de a kiabálásnál még az is rosszabb volt, ahogy meredt Edwardra, tekintetében határozottsággal, és ellenszenvvel.
Nem tetszett neki Edward. Nem tetszett, és mégis elfogadta, mert kellett neki. Ez a fiú túlságosan... önfejű.
- Nem veszek el senkit – jött az egyszerű válasz, és Edward ugyanúgy meredt Aróra, mint Aro őrá.
Megkérdőjelezhetetlenül, szilárdan, megingathatatlanul...
Aro akart valamit, Edward szintúgy. És a gond csak az volt, hogy ütközött a két akarat. Egyszerűen szembeállt egymással...

Edwardnak elege volt. Már tudta, hogy miért van itt. Tisztában volt vele, megértette, sőt még el is fogadta. De neki akkor is szabad döntése volt. Nem fog érdekből házasodni még akkor sem, ha ezt Aro kéri tőle... Vagyis nem kéri, hanem parancsolja. De akkor sem vesz el senkit csak így...
Túl régen született. És túlságosan romantikus volt ahhoz, hogy efelett csak úgy elmenjen. Túlságosan akarta a tényt, hogy ő szerelemből házasodjon. Túlságosan szilárd elveket vallott a házassággal és a párjával kapcsolatban.
És nem hajlandó elvenni egy ilyen nőt még akkor sem, ha Aro kéri rá... Nem veszi el!
Ha valamiben, akkor ebben Edward teljesen biztos volt. Nem fogja elvenni.

- Kimennétek egy percre? - fordult hirtelen Aro Jasper és Carlisle felé megszakítva a szemkontaktust közte és Edward között. - Szeretnék négyszemközt beszélni Edwarddal...
Aro intett az ajtó felé, erre az kinyílt és belépett rajta egy másik alak. Hatalmas férfi volt, primitív tekintettel. Edward ha csak egy pillanatra is, de biztos volt benne, hogy ez a férfi meg Emmett hasonló beállítottságú, és nagyon kedvelnék egymást. De csak egy pillanatra.
Utána Carlsile szemébe nézett, és döbbenten látta, hogy Carlisle aggódik. Aggódik, és hirtelen képek villantak fel Edward fejében, amik nem az ő emlékei voltak.
Színes képek, ahogy Aro hidegvérrel kivégez valakit, csak mert nem tette azt, amit ő akart.
Ne dühítsd fel, fiam... Jött még az utolsó gondolatfoszlány, majd Carlisle Jasperrel együtt kilépett a teremből.

Edward csak állt, kezeit ökölbe szorította, tekintete meg a padlót kémlelte.
Fájt a tény, hogy Carlisle aggódik érte, és talán mindennél jobban, hogy nem is alaptalanul. Tudta, hogy Aro kegyetlen. Tudta, hogy megölheti... De nem fog behódolni. Nem képes rá...
- Elveszed Bellát – mondta Aro, majd felállt a trónjáról, és lassú léptekkel haladt Edward felé.
Nem sok hiányzott... Tényleg nem sok, annyira idegesítette ez a makacs fiú! De nem ölheti meg. Nem, mert kell neki... Szüksége van rá, ezért életben kell hagynia.
- Elveszed, mert ez az óhajom – mondta, és megállt Edward előtt.
- Nem veszem el – mondta Edward és tekintetét elszakított a padlótól. - Nem érdekel mit csinál velem... Megölhet. De nem veszek el senkit!
Ebben a pillanatban Aro arcára mosoly ült ki... Kicsi, mulattató mosoly, de határozottan mosoly.
Már értette. Ezt a fiút nem érdekli sok minden... És nem fog neki engedelmeskedni. Már tisztában volt vele, hogy ha őt fenyegeti, akkor nem ér el semmit.
A szép szó nem használt, már abban is biztos volt, hogy nem őt kell fenyegetni... Nem őt...
- Nem érdekel téged, ha megöllek... Dicséretes... Botor, bár dicséretes – mondta Aro és körözni kezdett Edward körül, mintha csak valami áru lenne, amit jól szemügyre akar venni. - Nem érdekel, hogy mit csinálok veled. Hát rendben! - mondta Aro, majd megállt Edward háta mögött.

- De a családod nagyon is érdekel, nem? - tette fel a jéghideg, számító kérdést Aro, és élvezte, ahogy Edward sarkon fordul és döbbenten néz rá. - Ha őket ölöm meg, az már nem hagy ennyire hidegen, nem de bár? - kérdezte, és cinikus mosoly jelent meg az arcán.
Eléri, amit akar. Akkor is, ha ehhez ezt kell tennie. És különben is! Ez az Edward túlságosan félti a családját. Nem hagyná, hogy bárkit bántson. Látta rajta, és érezte. Aro biztos volt benne, hogy ezzel célt ér. Engedelmeskedni fog... És ez hihetetlen elégedettséggel töltötte el...
- Szegény Esme... Vajon mennyire törne össze, ha megtudná, Calrisle azért halt meg, mert te nem voltál hajlandó elvenni Bellát? Mennyire értékelné, hogy miattad halt meg? - kérdezte megint, és a gondolkodót tettette... Mintha nagyon is elképzelné a szituációt. Mintha... érdekelné a dolog, és valóban foglalkoztatná.
- És a kis Alice? Vajon mennyire omlana össze, és gyűlölne meg, ha Jasper nem térne haza... miattad!?- Aro cinikus volt. Cinikus, és tényleg semmi nem érdekelte. Addig üsd a vasat, amíg meleg... Ezzel nagyon is tisztában volt.
- Lásd be Edward... Nincs más választásod – mondtam, majd elnevette magát, mintha ez annyira vicces lenne... Neki az is volt. Nagyon szórakoztatta a dolog.

Edward egyszerre volt rémült, és nagyon is dühös.
És csak még jobban zavarta a tény, hogy tisztában volt vele, Aro megteszi. Akár még Carlisle-t is megöli, ha nem teszi meg azt, amit akart. Látta a fejében, érezte, és tudatában volt a dolognak.
Elképzelte. Elképzelte, mit érezne Esme. Hogy nézne rá Alice. Lehet, hogy nem kellett volna. Képzeletében rémesek voltak a dolgok. Túlságosan szörnyűek és megbocsáthatatlanok.
Elfordította tekintetét Arótól, aki még mindig kéjesen mosolygott.
Nem érdekelte a saját élete. Talán butaság, talán idiótaság és figyelmetlenség. De nem érdekelte, hogy vele mi van. Nem érdekelte, hogy mikor hal meg, hogy szenvedni fog-e. Egyszerűen... nem érdekelte.
De azzal nagyon is tisztában volt, hogy mi nem hagyja hidegen. És már sajnálta, hogy ilyen hamar kiadta magát. Aro túlságosan hamar rájött, hogy csak egyetlen egy esélye van arra, hogy megkapja, amit akar. Rájött.
Csak akkor engedelmeskedik, ha a családja veszélyben van.
Nem érdekelte saját maga, de a családja... A család, amiben évtizedekig élt boldogan... Az nagyon is érdekelte. Az ő családja.
A cipője orrát nézte, és erősen kutatott valami kibúvó után.
De mindig ugyanoda tért vissza... Két szomorú arcra, akik bár mosolyognak, és azt mondják, hogy nem ő tehet róla, és, hogy nem hibáztatják, mégis ott van benne a mélységes gyász. Minden egyes kör után ide tért vissza...
És Edward tudta, hogy nem bírná elviselni, ha ezt az életben is látnia kellene. A képzelete is szörnyű volt.
Felemelte a fejét, és egyenesen Aro arcába nézett. Mosolygott... Tudta, hogy nyert. Nem is kellett semmit mondania, csak nézett rá összeszorított állkapoccsal. Mert engedelmeskedni fog. Nem tud mást tenni... Nincs más esélye.

- Remek – mondta Aro, és szája szélén újra egy mosoly rándult meg. - Akkor meg is ismerheted a menyasszonyodat! - tette még hozzá, majd Edward mellé lépett, hátára tette a kezét, és vezetni kezdte.
- Hidd el, Bella egyszerűen remek feleséged lesz! - mondta meggyőzőnek szánt hangon, és tovább vezette Edwardot. - És mennyire örülök, hogy ez a két család rokonságba kerül. El sem hiszed!
- És annak még jobban, hogy nem kell leszakítanom Carlisle fejét... - suttogta Edward fülébe, hogy csak ő hallja.
Edward erre fel kapta a fejét, és rémült tekintettel nézett a vérvörös szempárba.
- De megtenném, ha kéne, hidd el... - tette még hozzá Aro, majd kinyitotta a hatalmas faajtót.

Győzött.
Ó, mennyire szerette ezt a tény, és, hogy milyen hamar sikerült megoldani mindent! Ennek még jobban örült. Azzal is tisztában volt, hogy, ami neki győzelem, az Edward végtelen veszteség. De ugyan már! Ki utálná a tényt, hogy egy profi ágyas vár rá állandóan!?
Hisz neki is volt szerencséje megtapasztalni Bella tehetségét... Tisztában van az adottságaival... Szinte már majdnem sajnálta, hogy Bellát hozzáadja ehhez a Cullenhez. Emlékei felelevenedtek, és szinte újra átélte a mámoros pillanatokat.
Csak akkor hagyta abba a képek vetítését, amikor maga mellől halk torokköszörülést hallott.
Óh, persze! Hogy felejthette el, hogy Edward a gondolatolvasó!
Aro elmosolyodott saját botorságán. Majd meggondolta magát, hisz ez nem volt botorság... Így legalább az ifjú Cullen kedvet kap egy kicsit a házas élethez...
Vagy ha nem ahhoz, akkor Bellához, ami talán még jobb.
Tovább haladtak néma csendben, míg Bella szobájához nem értek. Aro bekopogott, majd választ sem várva benyitott.

Bella háttal állt nekik, éppen egy tükörben bámult meredten és mozdulatlanul.
- Bella, édesem – mondta Aro, majd a húgára mosolygott a tükörből. - Szeretném, ha megismerkednél valakivel.
- Hagyd csak itt, Mester – mondta Bella, szinte ki sem nyitva a száját.
Hagyd csak itt... Mintha egy tárgy volna. Edward nagyon is tisztában volt azzal, hogy a Volturi nem sokra becsüli a többi vámpírt. Nem volt ár szükség, hogy becsüljék valamire. De erre azért nem számított. Hagyják ott, mintha valami... műtárgy lenne, amit majd megcsodál később, vagy mint egy levél, ami igazából nem is érdekli a címzettet, de muszáj elolvasni. Csak hagyják itt... Nevetséges.
Aro újra elmosolyodott, majd kilépett a szobából, és bezárta az ajtót.
Csak ketten voltak, de egyikükön se látszott hajlandóság. Meredten álltak a szoba két végén, Bella még mindig a tükörbe nézett, és az arcát tanulmányozta. Edward meg egyenesen előre meredt. Nem fogja megadni azt az élvezetet leendő feleségének, hogy lehajtja a fejét. AZ nem az ő dolga. Nem fog megalázkodni még akkor sem, ha ő egy Volturi tag. Neki ő semmi más nem lesz... Csak a felesége.
Mennyire nevetséges, hogy semmit nem jelent neki a felesége. Mert a felesége lesz, de nem tud rá úgy nézni. Ez csak egy... lány. Talán egyidős lehetett vele, amikor átváltoztatták, de nem tudta volna megmondani mióta vámpír. Nem lehet túl idős. Nincs meg az arcán az a felelősségteljes hatalom. Az a biztos tudás, ami mindenki máson ott van. Ő még fiatal.
Ha akarta, ha nem, Edward végigmérte a menyasszonyát. Köpve ejtette ki a szavakat magában, hogy neki menyasszonya van, padig egyáltalán nem akart soha az életben.
Tulajdonképpen csinos volt, bár a köpeny sokat eltakart alakjából. Elfedte mindenét, és semmit nem lehetett látni. Alacsony volt, egy jó fejjel kisebb. A tükörből jól látta az arcát, és egy kicsit se tetszett neki, ami látott. Amit oda nézett, csak két vörös szempárral találkozott. Nem tudtam megnézni a többit... Mert vörösen izzottak a szemei, és akaratlanul fintorodott el.
- Idióta – jött ekkor egy halk szó egyenesen Bella szájából.
Hirtelen fordult meg, köpenye suhogott, majd pár lépéssel Edward elé lépett.
- Bocsáss meg... - kezdte Edward, és megköszörülte a torkát. - Mit mondtál?
- Idióta – hangsúlyozta megint a szavakat egyenesen Edward szemébe nézve. - És ne tegezzen! - tette hozzá izzó szemekkel. - Maga nem más, csak egy kényszer. És egyáltalán nem vagyok hajlandó bármilyen kapcsolatba lépni magával.
- Milyen kár, hogy kötelező... - mondta Edward, majd keresztbe fonta a mellkasán a kezét. Majdnem mulatott ezen a lányon, Olyan, mint egy feldühödött kiskutya. Ugat, de nem harap... És még hogy ne tegezze... A tizennyolcadik században van?
- A házasságunk... - mondta Bella, majd mély levegőt vett. Látszott rajta, hogy nagy erőfeszítésébe kerül ezt a szót kimondani, vagy egyáltalán elfogadni. Edward örömmel vette ezt észre, és nagyon úgy nézett ki, hogy legalább egy dologban egyet értenek. Egyikük se akar a másikhoz menni. Eszük ágában se volt. - A házasságunk csupán papírforma – fejezte be Bella, majd elfordult vőlegényétől.
- A szívemből szól, asszonyom! - gúnyolódott Edward, és majdnem elnevette magát.
Bella hirtelen fordult meg, arc torz grimaszba fordult. - Fulladj meg! - kiáltotta dühösen, és szeme szinte szikrázott, ahogy Edwardra nézett.
- Megkérném, hogy ne tegezzen – mondta Edward gúnyosan, és már tényleg majdnem elnevette magát.
Ez a nő... Nem. Ez csak egy lány, tényleg olyan, mint egy feldühített kiskutya. Csak fújni tud, de semmi mást.

Edward látta, hogy Bella keze ökölbe szorul, majd szorosan becsukja a szemét. Látta, hogy mély levegőt vesz, majd újra rá néz. Megnyugtatta magát... Ennyire felidegesítette egy egyszerű szó, hogy már nyugtatni kell? Ez tényleg mulatságos... Ha állandóan ilyen lesz, akkor talán még szórakoztatónak is fogja találni az életüket.
- Mondja csak, mit követett el, hogy Aro magára sózza a piszkos munkát? - kérdezte Edward továbbra is mosolyogva.
- Megnyertem egy kő-papír-ollót – mondta Bella határozottan.
Edward előbb hitetlenkedve nézett rá, majd, amikor látta, hogy Bella egyáltalán nem viccel kirobbant belőle a nevetés. Hát ennyi múlik a sorsuk... Hogy ki nyer meg egy gyerekjátékot! Edward csak nevetett, és nem bírta abba hagyni. Ez annyira... röhejes!
Bella csak nézte leendő férjét, és nem értette ez miért annyira nevetséges. Ha akkor nem nyer, akkor most nem kell hozzá menni! Az ő hibája! Miért nem tudott veszíteni! Jane meg Heidi most biztos röhögnek a markukban, és örömmel látják, ahogy ő szenved!
Mert, hogy emellett nem lesz kellemes az élete abban biztos volt! Semmi nem lesz jó! Mindent el fog rontani előre tudta.
Edward a mániákus szabálytiszteletével, a vegetáriánus életmódjával és a mintacsaládjával, ahova egy kicsit se illik ő Bella. Fájdalmas lesz. Előre tudta.
Edward lassan abbahagyta a nevetést, majd Bella szemébe nézett.
- Hát nem vicces? - kérdezte és Bella szemébe nézett. - Az életünk, és a sorsunk egy játékon múlik...
Bella nem mosolygott Edwardra, pedig látta a másikon, hogy ezt várja. Mert Edward csak mosolygott, egyenesen a szemébe.
- A magáé talán! - vetette oda, majd keresztbe fonta a karját a melle előtt.
Edward már nem is mosolygott, csak nézett Bellára.
- Vegye észre, hogy mi csak bábuk vagyunk Aro legóvárában. És úgy mozgat, ahogy kedve tartja...
- Én a családja tagja vagyok! - mondta Bella, erősen visszafogva magát attól, hogy ne kiabáljon. Pedig akart. Ez a férfi azt állítja, hogy Aro egy kicsit se törődik vele! Hogy nem érdekli mi történik vele, mert ő csak egy bábu!
- És ezért kényszeríti hozzám... - mondta Edward higgadtan és szilárdan. - Talán ideje lenne felébredni... - tette hozzá majd elfintorodott.

Bella csak állt dermedten, a haragja is eltűnt. Mi van ha igaza van, és Arót egyáltalán nem érdekli, hogy vele mi van? Tisztában volt vele, hogy csak a hatalom miatt megy Edwardhoz. Tudta. De hogy nem érdekelné... az apját tulajdonképpen, hogy mi van vele, azt nem tudta elhinni.
- Téved – mondta ki határozottan, és szilárdan nézett Edward szemébe.
- Ha tévednék, most nem állnék itt a szobájában – mondta Edward, majd elfordította menyasszonyáról a tekintetét. - Gondolkozzon nyugodtan, látom újdonságot mondtam... - tette hozzá, majd féloldalasan elmosolyodott.
- Hazudik! - kiáltott fel Bella, majdnem türelmét vesztve! Érdekli, hogy mi van vele4 muszáj, hogy érdekelje!
- Miért tenném? - kérdezte Edward higgadtan továbbra is Bellát nézve.
- Mert maga... - Bella csak állt, és nem tudta, hogy miért tenné. Nem tudta megindokolni, hogy miért, de biztos volt benne, hogy hazudik.
Arót érdekli, hogy mi van vele. Hisz a családja tagja! Kell, hogy érdekelje!

- Mikor lesz az esküvő? - kérdezte Bella, hogy végre nem gondoljon arra, amit Edward mondott. Úgysincs igaza.
- Amikor Aro parancsolja... - jött a gúnyos válasz, majd Edward újra elhúzta a száját.
- Idióta – mondta megint Bella, de már egyenesen Edward szemébe nézve.
- Miért is lennék az? - kérdezte Edward felhúzott szemöldökkel.
- Rengeteg sok oka van – mondta Bella teljesen nyugodtan. - Kezdjük azzal, hogy állatokkal táplálkozik.
Edward erre elmosolyodott már ténylegesen.
- Ennél jobbat nem tud?
- Az ember természetes táplálékforrás... És maga...
- Ezek Aro szavai! Sajátjai nincsenek? - szólt közbe Edward, és szinte mulatva nézte, ahogy Bella újra dühös lesz.
- Fogja be!
- Maga gyilkos... - mondta Edward, és ajkairól leolvadt a mosoly.
- Nem vagyok az! - kiáltott Bella, és döbbenten nézett Edwardra.
- Valóban? Maga minek nevezi azt, amikor addig szívja egy ember vérét, amíg az holtan nem esik össze. Szerintem gyilkosság...
- Létfenntartás – mondta Bella villámló szemekkel. - És ne sértegessen!
- Nem sértegetem, csak elmondom a véleményem! Ezen alapul a jó házastársi viszony, asszony!
Egy pillanat alatt történt az egész. Bella nem is gondolkodva Edward felé rántotta a kezét, míg Edward ugyanakkor hajolt le. A tűzgolyó az ajtóba csapódott, majd Bella kioltotta, nehogy leégesse a szobáját.
Fel sem eszmélt, amikor érezte, hogy valaki hátulról lefogja a kezét, szorosan a teste mellé szorítva azt, hogy mozdulni se bírjon.
- Meg ne próbálja még egyszer! - jött a fenyegető hang a füle mellől.
- Oh, maga a gondolatolvasó! Remek életünk lesz egymás mellett, nem gondolja? - kérdezte Bella cinikusan, előre nézve.
- Maga lesz a pokol – jött az egyszerű válasz, majd Edward szinte eldobta magától Bellát. Mintha valami különösen undorító dolog lenne.
- Szívemből szólt – mondta rögtön Bella, és gyorsan megfordult, hogy Edwardnak ne a hátát mutassa.

Csak meredtek egymásra, mint két ellenség, és egyikük se fogta fel, hogy a másikat is kényszerítették erre a helyzetre. Nem értették meg, hogy ugyanabban a szituációban vannak, csak azt látták a másikban, amit akartak. A tömény ellenszenvet, és a merő utálatot, amit nem tudtak elfojtani. De egyikük se próbálta...

Az ajtó hirtelen kinyílt, és Aro lépett be mosolyogva, mintha a világ legörvendetesebb dolgát látná.
- Na, minden rendben? - kérdezte először Edwardra majd Bellára nézve.
Egyikük se válaszolt, csak tovább nézték egymást, ellenségesen, és mindenre készen. Mintha bármelyik pillanatban egymásra ugorhatnának.
- Na jó, majd a szerelem útközben jön... - mondta Aro mulatva a helyzeten.
- Edward. Kedves sógorom! Az esküvő egy hónap múlva lesz ugyanitt! - mondta majd Edward hátára rakta a kezét, mintha tényleg szívesen tenné. Lekezdte kivezetni Bella szobájából. A lányra se nézett.
- Egy Volturi esküvő elég nagy hírnek számít... Bár legszívesebben most rögtön összeadnálak titeket... - mondta Aro, és egyenesen haladt tovább a folyosókon. - Addig gyere vissza, és természetesen a családot minden tagja meg van hívva...

- És ajánlom, hogy itt legyél! Különben megtalállak téged is és a családod is! - sziszegte már jóval halkabban.