Rongybaba - 5. fejezet

5. fejezet

Mind a ketten az ágy lábánál álltak, és csak nézték azt.

- Én nem alszom veled egy ágyban! - mondta Bella határozottan, még mindig a hatalmas franciaágyat nézve.
- Megmondanád miért csinálsz úgy, mintha valóban szükségünk lenne alvásra? - kérdezte Edward, de ő se vette le a szemét a bútorról.
Sokkolta őket a látvány.
Mert ez nem egyszerűen egy ágy volt... Ez egy... Nem nem találtak rá megfelelő szavakat. Legalább három méter széles volt a bútor, lefedve fekete selyemágyneművel. Szép is lehetett volna. Sőt! Tulajdonképpen mind a ketten szépnek találták.
Csak ott volt az a végtelenül csicsás rózsaszív. Na meg az, amit jelképez!
- Most azt várják tőlünk, hogy lefeküdjünk? - törte meg megint a csendet Bella, de a szemét még mindig a rózsaszirmokon tartotta.
- Tudod a nászéjszaka fogalma azt jelenti – mondta Edward, majd elfordult az ágyról.
- Eszem ágában sincs veled lefeküdni! - kiáltotta Bella döbbenten.
- Megnyugodhatsz, semmi kedvem egy eszkort sokadik szeretője lenni... - sóhajtott Edward, és nyitogatni kezdte a szekrények ajtaját. Valahol kell lennie egy porszívónak, amivel eltakaríthatja a szemetet.
- Eszkort? - kérdezte Bella, és Edward felé fordult összefont karral.
- Eszkort. - Edward talált egy hatalmas zacskót. Nem éppen porszívó, de a célnak megfelel. Az ágyhoz ment, és összesöpörte a kezével a szirmokat. Mikor felemelte a fejét, és látta, hogy Bella még mindig felhúzott szemöldökkel áll, sóhajtva hozzá tette. - Callgirl, örömlány, kéjhölgy, prostituált... Kurva.
- Nem vagyok kurva! - kiáltotta Bella, és szikrázó szemekkel meredt hites urára.
- Rendben, nem vagy az – mondta Edward sóhajtva, majd kiment a szobából.

Bella csak tovább állt, és próbálta megérteni az egészet.
Alig egy hónapja még boldog volt. Bella Volturi volt,és szerette az életét. Nagyon is szerette. Aztán egy idióta játék miatt, hozzáment egy férfihoz. Egy olyan férfihoz, akivel kétszer találkozott. Kétszer!
Semmit nem tud róla, de semmit nem is akar róla tudni. Hozzákényszerítették, és egy olyan valakinek a felesége, akit nem ismer, nem szeret és nem akar tudni róla. Egy olyan férfi felesége, aki megveti őt, lenézi és semmibe veszi.
- Édesem, te is semmibe veszel! - Jött a végtelenül nyugodt hang Bella háta mögül.
A lány megpördült a tengelye körül. Edward az ajtófélfának volt támaszkodva, karjai keresztbe fonva, és halálos nyugalommal nézte őt.
Nem hagyja békén, állandóan... cseszteti!
- Menj odébb! - mondta Bella feszült nyugalommal, majd villámgyorsan rántotta a kezét, és pattant ki a tűzgolyó a kezéből.
Edward szinte láthatatlan sebességgel ment odébb, így a tűzgolyó átszállt a másik szobába. Bella csak nézte egy ideig, ahogy egyre nagyobb lesz, majd összecsukta a kezét, és a tűz kialudt.
- Szép kis feleség - monda Edward közvetlenül Bella háta mögül.
Szóval kurvának tart. Egy hatalommániás, idegbeteg kurvának.
Bella csak állt, tovább nézte a fekete foltot, amit otthagyott a tűz. Csak állt, és várt.
Ő se tudta volna megmondani, hogy mire.
Kurvának tart. Egy lotyónak.
- Tegyünk egymásnak egy szívességet, és egymás szeme elé se kerüljünk – mondta Bella hátra se fordulva.
- Szívemből szóltál, asszony! - gúnyolódott Edward, majd ajkait egy furcsa mosolyra húzta.
- Nem vagyok asszony! - fordult hirtelen hátra Bella, és nézett szikrázó szemekkel Edwardéba.

- Te feleség, én férj... Szóval te vagy az asszony. De ha szeretnéd leszek én... - mondta Edward gúnyolódva, majd hatalmas mosolyra húzta a száját. - Gyűlöllek, csak, hogy tudd! Gyűlöllek! - vékonyította el a hangját, és hadonászott hozzá, mint egy gyerek.
Bella csak nézte az előadást, és nem tudott megszólalni.
Ennek tartja. Egy lotyónak, aki még hisztizik is. Ennek gondolja, csak ennyinek.
- Én nem is ezt csináltam... - suttogta döbbenten, és csak nézett Edwardra.
- Dehogynem! - mondta Edward, és újra mosolyra húzta a száját. - Klassz, kis nászéjszakánk lesz... - mondta még mindig éllel a hangjában.
- Talán játszhatnánk akasztófát! És mondjuk lehetnél te az akasztott ember – mondta Bella, és keresztbe fonta a karját a melle előtt.
Edward nevetni kezdett, de ezen még Bella is hallotta, hogy erőltetett nevetés.
- Jajj, de vicces volt! - mondta normálisan, amit abbahagyta a röhögést. - Vagy játszhatnánk csapd le csacsit is...
- Ha te vagy a szamár, akkor rendben.
- Képes lennél megverni? Ezt nevezik házastársi erőszaknak, édesem.
- Csak egy szavadba kerül... Kedvesem – mondta Bella direkt erősen hangsúlyozva a megszólítást.
- Nem vagyok a kedvesed... - mondta Edward, és arca elborult.
- Én meg nem vagyok asszony! - vágta rá rögtön Bella harciasan felemelve az állát.

Álltak egymással szembe, és csak nézték a másikat, mintha farkasszemet játszottak volna, és az veszítene, aki előbb pislog. Csak meredtek egymásra, és meg se mozdultak.
- Rendben – mondta végül Edward, de még mindig pislogás nélkül. - Nem hívlak többé asszonynak. Ha te sem becézgetsz. Semmilyen undorító, nyálas beceneven – tette hozzá, és arca egy kisebb grimaszba ment át.
Bella erősen fontolóra vette a dolgot. Ha beleegyezik, akkor nem idegesítheti többet Edwardot. Pedig nagyon úgy látszik ez a gyengéje. Nem nagyon bírja, ha valaki neveket ad neki... De cserébe ő se hallja többet azt, hogy asszony. Melyik éri meg jobban?
- Egyértelmű, kedvesem... - jött rögtön Edward hangja, majd nyájasan elmosolyodott.
- Rendben. Egyezzünk meg... Egyikünk se ad idegesítő beceneveket a másiknak... És te még pluszba nem mászol bele a fejembe! Soha többet – tette hozzá, hogy biztosak legyenek a dolgokba.
- Abban mi lenne a szórakozás? Korlátozzuk a dolgokat a becenevekre – mondta Edward, majd egyik kezével átfogta a derekát a másikkal meg az állát támasztotta meg.
- Biztos vagy benne szívem szerelme, életem értelme? - kérdezte Bella, és még direkt Edwardra is nézett, úgy, mintha szerelmes lenne. - Te férjek gyöngye, hogy egyem a kis pofikádat! - mondta Bella, és közelebb lépett Edwardhoz.
- Azt hiszem pár másodperc alatt végigmondtad az össze undorító becézést – mondta Edward, és Bella nagy örömmel látta, hogy még a szavak kimondása is valami fájdalommal járnak. Tényleg nagyon zavarhatta, ha becézik...
- Ne légy te ebben biztos, angyalbögyölőm! Te kis tüneményes virágszál, lelkem másik fele! Kedvesem, drágám, mindenem!
- Oké. Nem mászok többet a fejedbe – mondta Edward feladva a küzdelmet.
Fogait összeszorított, és dühösen mered Bellára. Képessége van! De nem a tüzes labdák dobálása! Az ő kiborítására van valami hihetetlen tehetsége.
- Rendben – mondta Bella is, majd elfordult Edwardtól. - De attól ugyanúgy utállak – tette hozzá csak a rend kedvéért, majd ledobta magát az ágyra.

- Te kint alszol! - jelentette ki, és elterült a hatalmas bútordarabon.
- Ki mondta, hogy tiéd az ágy? - kérdezte Edward, és nézte a feleségét, ahogy végigfekszik az ágyon. Még a felét sem borította be olyan kicsi volt...
- Én. Méghozzá most – mondta Bella, majd forgolódni kezdett az ágyon, hogy találjon egy kényelmes fekvést.
- Ne hidd azt, hogy csak azért, mert te vagy a nő, tiéd lesz az ágy.
- Ó! Szóval nőnek tartasz! Jó róla tudni, mert eddig úgy kezeltél, mint egy kislányt.
- Nem is tartalak nőnek. Sokkal inkább vagy egy elkényeztetett hisztis gyerek.
- Most leromboltad az önbizalmam – mondta Bella még mindig kényelmesen elterülve az ágyon, egyáltalán Edwardra se nézve.
Nem zavarta. Eldöntötte, hogy nem fog vele foglalkozni. Miért is foglalkozna vele, hisz ő csak a férje. Egyáltalán nem szükséges és egy kicsit se fontos róla tudomást vennie. Csak a férje. Semmi több...
- Enyém az ágy, te meg maradhatsz a kanapén.
Edward csak nézte, hogy most mi is van tulajdonképpen. Mert per pillanat egy olyan dolog miatt veszekednek, vagy legalábbis vitatkoznak, amire egyiküknek sincs szüksége. Elvégre mikor is fognak ők aludni? Soha, és semmikor. De mégis képesek még ezen is összeveszni. Amint van valami, main össze lehet kapni, ők össze fognak. Előre látta remek és fényes jövőjüket, amikor még azért is vitatkozni fognak, hogy ki menjen előbb vécére... Remek lesz egyszerűen! Remek, és semmi más!
De úgy döntötte, hogy hagyja az egészet. Nem érdekelte, és még kevésbé foglalkoztatta a dolog. És ha igazat ad drága feleségének, akkor nem kell vele beszélnie.
Az volt az igazság, hogy elfáradt. Egész nap játszotta a szerelmes férfit, és ez eléggé nehezére esett, mivel a fogadó fél... Vagyis, aki miatt játszania kellett, az Bella volt. Egy hisztis kislány.
És úgy kellett tennie, mintha szeretné ezt a hisztis kislányt.
Szóval fáradt volt, elege volt, és esze ágában se volt most Bellával beszélgetni. Nem akart.
Szóval egyszerűen csak megfordult, és Bellára zárta az ajtót.

Másnap hanem is frissen és üdén, de legalább jobban érezte magát.
Az egész estét Bella nélkül töltötte, ami nagyon is kellemesen telt, ha azt nézzük, hány napja volt vele összezárva. Az idióta nyávogása nélkül szinte remekül érezte magát.
Akaratlanul emelte a kezét, és érintette ujjait a kicsike harapásnyomhoz. Már csak a sebhely maradt meg, de nagyon is jól tudta, hogy ez örökké ott fog maradni.
Felsóhajtott, majd leeresztette a kezét. Meg lett bélyegezve, mint egy... boríték. Erre nem is tudott volna jobbat mondani. Ennyire még ő sem volt régimódi!
Ezt a szokást már Carlisle idejében se használták, erre most meg lett pecsételve.
Annyira ellenszenves... Annyira cullentelen volt az egész. A családjában senki sem követte ezt a hagyományt, mert minek? A vámpírfaj nem gyakran váltogatja az élettársát. Ezért fölösleges is lett volna az egész. És most éppen ő van megpecsételve.
Nevetséges volt az egész, de tényleg!
És azt kívánta, bárcsak tényleg tudna rajta nevetni.

Nem tudta megmondani, hogy mit érez. De talán igazából semmit. Ez a nő itt nem a felesége. Lehet, hogy elvette, és megharapta. De ez a kislány nem a felesége. Egyáltalán nem az, messze van tőle! És abban is biztos volt, hogy soha az életben nem lesz igazán a felesége. Nem tud az lenni.
Bárcsak történne valami csoda, kiderülne, hogy az egészet csak álmodta, vagy ő se tudta... Csak ne lenne igaz ez az egész, hogy valaki máshoz tartozik! Csak ez nem lenne!
És most egy hónapon át össze lesz zárva a feleségével, aki nem is az! Itt van, itt lesz, és nem teheti meg, hogy tudomást se vesz róla. Nem mert... Csak ő van itt.
De valahogy nem tudta elképzelni, hogy beszélget vele. Vele nem lehet! Még a gondolat is rémes volt, hogy egy eszkorttal társalogjon. Edward nem tartotta magát előítéletesnek, és nem is volt az. Bellát se ítélte el tulajdonképpen, amiért az, ami.
Itt sokkal inkább az volt a baj, hogy maga a nő ellen volt ellenvetése. Bellát nem szerette. A naivitását, a szűk látókörűségét, a primitív és egyszerű gondolatait, és a lenézését. Ezt nem szerette benne, ezért nem tudta elhinni, hogy lehet vele... beszélgetni. Rendesen beszélgetni, nem csak lenni. Lehetetlen lenne.

Megnősült.
Most tudatosult benne igazán, hogy ez az egész mit is jelent. Hogy ő elvett valakit. Ez a nő oda fog hozzá költözni. Ezzel a nővel kell majd lenni... állandóan. Ha ironikus akart lenni, akkor azt mondta volna, hogy emellett a nő mellett fog megöregedni.
Mert lehetetlen tőle elválni, és csak akkor lesz szabad, ha meghal.
Legszívesebben nevetett volna a helyzetén, de most ahhoz se volt kedve. Túlságosan... tragikus volt a dolog. Mert tényleg ott lesz mindig. Bella is Cullen már. Ott fog velük együtt élni az otthonukba. És ő lesz a felesége. Mert a felesége.
Hát ez röhejes!

Az ajtó kinyílt, majd Bella lépett be a nappaliba, de ő sem látszott elégedettebbnek, mint amilyennek Edward érezte magát. Majdnem fintor volt az ajkán, és, amint meglátta Edwardot...
- Pedig reméltem, hogy csak egy rémálom volt! - sóhajtott fel, és úgy ment el hites ura mellett, mintha nem is létezne.
- Neked is jó reggelt, drága feleségem! - gúnyolódott Edward, és nem tudta milyen indíttatásból, de követte Bellát. - Hogy aludtál? - kérdezte, csak hogy szóval tartsa.
- Remekül – mondta Bella, és még csak véletlenül sem fordult Edward felé.
Az volt az igazság, hogy fáradt volt. És ő se tudta volna megmondani, hogy miben fáradt el. Csak a tény volt meg, hogy semmi kedve nem volt most Edwarddal veszekedni. Semmi kedve nem volt visszaszólni, vagy akárcsak bántani. Most nem.
Szerette volna, ha csöndben maradna, és úgy csinálna, mintha nem is létezne. Igazán nagy szívességet tenne vele.
- Hiányoztak az ágyasaid? - kérdezte Edward.
Bella hirtelen kapta felé a fejét, és döbbenten meredt rá. Ő meg csak vigyorgott.
- Mi van? - kérdezte Bella értetlenül.
- Hiányoznak az ágyasaid nem? Köztudott, hogy a Volturi nem veti meg a szerető tartását. De neked magyarázom... Te is egy voltál körülük...
- Az, hogy mi voltam, ahhoz semmi közöd! És nekem nem voltak ágyasaim!
- Persze, hogy nem... - nyögött fel Edward, és már megbánta, hogy követte Bellát. El is felejtette, hogy mennyire idegesítő tud lenni.
- Tényleg nem voltak... - mondta megint, és próbált valahogy Edwardra hatni. Bár ő sem értette saját magát, hogy miért is fontos ez. Miért érdekli egyáltalán, hogy Edward mit gondol róla?
De zavarta. Zavarta, hogy tegnap este lekurvázta, zavarta, hogy most meg azt feltételezi róla, hogy szeretői voltak. Idegesítette és zavarta.
- És neked hiányzik a nyakba mászós családod, akik nélkül még levegőt sem tudnál venni? - kérdezett vissza Bella, és már előre sejtette, hogy megint veszekedni fognak. Ehhez tehetség kell, hogy akár egy mondattól kikészítsék a másikat! Komoly tehetség!
- A családomat hagyd békén! - mondta rögtön Edward, a vigyora eltűnt, és most végtelen harag volt az arcán.
Nem sok dolog volt a világon, amit a végsőkig védelmezett. De ebből egy volt a családja. Értük bármit képes volt megtenni.
- Mert nélkülük képtelen lennél létezni, ugye? Ők kiegészítenek téged, jól mondom? - Bella direkt gúnyolódott, de talán maga sem értette, hogy miért tette. Csak zavarta az egész. Ez a túlzott ragaszkodás idegesítette. És azt is tudta, hogy ha bántani akar valakit, akkor oda kell ütnie, ahol a legjobban fáj. A fizikai is megmondja, hogy egy tárgy csak annyira erős, amennyire a leggyengébb pontja. És egyértemű volt, hogy Edward leggyengébb pontja micsoda.
- Ők a családom! Tudom, hogy a volturinál ezt a szót nem ismerik, ezért elmagyarázom neked!
- Most a lelkembe tapostál Még hogy mi nem vagyunk család!– mondta Bella szándékosan elvékonyítva a hangját.
- A család azt jelenti, hogy szereted a másikat feltétel nélkül – mondta Edward, talán fel sem ismerve a tényt, hogy kiabál. - Nem hibáztatod, ha valamit elront. Ha valamit kér, akkor megteszed anélkül, hogy visszakérdeznél miért kell megtenni. A család azt jelenti, hogy ha Aro megfenyeget, hogy vagy elveszlek vagy megöli a családom, akkor inkább elveszlek, minthogy elveszítsem őket! Ez a család, Bella!
- Tudom mi a család! - kiáltott Bella, és próbálta felfogni a szavak értelmét. Nagyon is megértette. Csak azért vették el, mert megfenyegették... Ő most ezért feleség, mert Edward nem hagyta, hogy megöljék a családját. Csak ezért.
- Nem hinném, hogy a Volturinál olyan ragaszkodó magatartást mutatnak! - kiáltotta Edward továbbra is dühösen nézve Bella szemébe. De nem bírta ki. Ez a kis... átok kikészítí. Elfordult tőle, hogy ne kelljen látnia, és a hajába túrt.
- Csak azért, mert mi nem vagyunk állandóan együtt, az nem jelenti azt, hogy nem szeretnénk egymást! - kiabált vissza Bella, és Heidire gondolt meg Jane-re. Szeretik egymást. Hisz együtt éltek, és segítettek egymásnak, ha nagyon muszáj volt.
- Persze! Mert egy családban bevett szokás házasságra kényszeríteni a tagokat, ugye? - fordult hirtelen vissza Edward, és szikrázó szemekkel nézett feleségére.
- Én nem ezt mondtam!
- Csak válaszolj légy szíves, és mondd a szemembe, hogy Aro bármit feladna azért, hogy te jobban érezd magad!
- Mert a ti, idióta Cullenek bármit feladtok a másikért, nem de bár?
- Én a szabadságomat adtam fel értük!
- Nem mintha az előző életed olyan ragyogó lett volna! A legjobb dolog, ami történhetett veled, az én vagyok!
- Kérlek ismételd meg, hogy egy gyilkos kurva a legjobb dolog az életemben!
- Nem vagyok kurva! - kiáltott Bella, majd néma csend lett.

Most döbbentek rá mind a ketten, hogy üvöltöttek. Kiáltottak, és ordítottak, mindent kiadtak magukból, ami fájt, és most nem volt más csak a csönd. A néma fárasztó csönd, ami nem hozta meg a várt enyhülést. Sokkal inkább további fájdalmat hozott, mert már Bella tudta, hogy miért Cullen, és Edward is tudta mit gondol róla Bella.
Ez nem a megnyugtató csend volt. Sokkal inkább a fájdalmas.
- Mind a kettőnk érdekében kössünk még egy egyezséget – mondta Edward halkan, szinte suttogva.
- A következő egy hónapban még csak egymás közelébe se kerüljünk – fejezte be Bella, és Edward rábólintott a dologra. - Nem akarlak látni!
- Én se téged!
Elfordultak egymástól, majd Bella visszament a hálóba, ahol eddig volt.
Egyiküknek sem volt olyan ez az út, amilyennek képzelték. Egyáltalán nem. Sokkal rosszabb volt annál!

Aro mosolyogva állt az ablak előtt, és kifelé nézett.
Még mindig elégedettséggel töltötte el a gondolat, amikor arra gondolt, hogy a Cullenék beházasodtak hozzájuk. Annyira boldog volt, hogy le sem tudta írni!
Az elmúlt három hét, amióta ez megtörtént abszolút mesésen telt!
Annyi feladat volt, és annyi új kihívás. Már őt ismerték el vezetőnek a vegetáriánusok is, pont ahogy remélte!
És milyen keveset kellett érte fizetni! Elvégre csak egy húgát kellett feláldozni, hogy ismét teljes legyen a hatalma. Csak ennyi volt az ára.
Valaki bejött, majd egy levelet rakott Aro elé. Egyszerű fehér borítékban volt, és Aro nem ismerte fel az írást. Nem köszönte meg annak, aki behozta, elvégre ez a munkája, és örüljön, hogy a leghatalmasabb család közelében lehet!
Felkapta a levelet és feladót keresett rajta, de nem talált. Ki mer neki csak így egyszerűen levelet küldeni, és egyáltalán miért engedik át az ilyen leveleket a szolgák? Tudják jól, hogy ezeket nem olvassa el, és nem is érdekli!
Valami mégis arra késztette, hogy kinyissa a levelet, remélve, hogy van aláírás rajta. Rögtön a végére is lapozott, és felderült az arca. Bella!
Hát akkor ezért engedték át! Felismerték a kézírását!
Apró kis elégedett mosollyal kezdte olvasni a levelet, de a mosolya hamarosan megváltozott.

Mester!

Én tudom, hogy a legjobb szándék vezérelt, amikor Edwardhoz adtál. Vagyis... Tudom az okát, és elismerem, hogy szükség volt rá. És, hogy pont nekem kellett hozzá menni... Az az én hibám természetesen.
De el kell mondanom, hogy nem egészen úgy alakulnak a dolgok, ahogy szeretnénk.
Edwarddal semmit nem vagyok képes megbeszélni. Sőt! Beszélni se tudok vele, pillanatok alatt tör ki köztünk a vita, bármi is legyen a téma. Semmiben nem értünk egyet, és folyton vitatkozunk.
Eléggé keserű vagyok, Mester.
Nem úgy mennek a dolgok, ahogy kellenének, de természetesen próbálkozom. De ha nem fog sikerülni, akkor engedélyezned kell, hogy elváljak! Kérlek Mester! Én nem bírok ki Edward mellett egy életet!

Bella

Jó rendben. Erre számítani lehetett. Aro nem is várta el, hogy egymás nyakába ugorjanak a boldogságtól. Azért ez csak egy érdekházasság, ami nem mindig kezdődik jól.
És Bella hajlamos arra, hogy felnagyítsa a dolgokat, ezzel is tisztában volt.
Bár nem nagyon érdekelte, hogy mit érez a húga miután megtette a kötelességét. Elvégre egyik családtagja sem hozott még ekkora hozományt, mint Bella... Szóval miután megtette a kötelességét, el kell fogadnia, hogy a húgának igényei vannak.
És nem nagyon érdekelte, hogy mit gondol, mit érez, vagy mennyire rossz neki... Nem érdekelte, amíg övé a hatalom. De tudta, hogy ha valamit kap, akkor azt valahogy viszonoznia kell. Legalábbis családon belül. A többit természetesnek vette.
Szóval ad neki... Fél évet. Fél év, hogy minden jobb legyen. És ha nem, akkor majd ő elintézi ezt az Edward gyereket.
Akkor már teljességgel ő lesz az egyetlen és a leghatalmasabb, és megengedheti magának azt a luxust, hogy boldogságot ad a húgának. Fél év...

Csak ennyit várj, Bella...

Ezer meg még millió bocsánat mindenkitől! De elfelejtettem, hogy csütörtökönként francia órám van, és most ráadásul még vizsgáznom is kell. Szóval bocsánat a késésért. Nee^^