100 év a boldogságig - 19. fejezet Az új lakók

Helló! Itt a friss! Remélem nem kellet sokat, várni, vagy ha mégis, akkor megérte!;D Nos miről is szól eme fejezet? Na jó, elárulom...

Bella és Edward végre visszamennek a családhoz, és megtudjuk hogy is reagáltak.:) Na vajon, hogy? Majd meglátjátok!;D Utána hőseinkre egy kis utazás vár, és, hogy hova az sem titok, de csak akkor tudod meg, ha elolvasod!;D
18-as korhatár!!!:D


Fogja a kezem és én is az övét.

Az egyszerű dolgok a legjobbak a világon. Ha csak az összefonódott ujjainkra nézek hatalmas boldogság önt el. Az arcáról nem is beszélve, ami folyamatosan az enyémet nézi, és egy boldog mosoly van rajta. És ez a mosoly mindennél szebb. Talán eddig nem is láttam igazán boldog mosolyt. Legalábbis ezt kell gondolnom, ha most Edwardra nézek. Az ő mosolya boldog. Az eddigi mosolyok erőltetettek voltak, és hazugok. Most igaziak.
Lassan mentünk a házunk felé, amit hirtelen inkább az otthonomnak éreztem. Talán csak azért, mert ő is ott lakott. Vagy csak egyszerűen ott volt. Hatalmas köszönet a Mindenhatónak, hogy épp otthon volt, amikor én hazaértem. Bár lehet, hogy már régóta ott van…
Rajta nem volt ing, rajtam nem volt felső, de azt hiszem ezt egyikünk se bánta.
A hátsó kertben álltunk meg, és már csak Edward csibészes mosolyát láttam, majd felugrott az erkélyemre. Azt hiszem nem most érkezett, ha tudja melyik az én szobám… Én is követtem Edwardot, de azt hiszem, hogy ezekben a percekben a pokol fenekére is utána mennék. Bár ki tudja, mi van a lét után. Csak az a lényeg, hogy Edward is ott legyen, és akkor minden rendben lesz. Ő már kényelembe helyezte magát a kanapémon, én meg a teraszajtót zártam be. Mellé ültem, és éreztem, hogy maga mellé húz a derekamat átölelve.
Felé fordultam és átöleltem a nyakát. A vállgödrébe hajtottam a fejem, és mélyet lélegeztem. Szerettem az illatát. Ez az egyetlen illat, ami olyan hatással van rám, amit lehetetlen utánozni.
- Mióta vagy itt? – kérdeztem, de nem emeltem fel a fejem. Nem akartam. Éreztem, hogy Edward könnyedén fog meg, és ültet az ölébe… Hát így tényleg kényelmesebb.
- Öt hónappal ezelőtt jöttem. – Edward hanga is másabb volt. Volt benne valami pajkosság. Mint a tini, aki először szerelmes. De hol vagyunk már mi a tinédzser kortól? Felnőtt ésszel úgy szeretni, mint egy tizenéves, pedig azt hiszem igazán nagy teljesítmény. – Csak meg akartam látogatni a családot, és egy napot akartam itt maradni. De a te szobádat kaptam szállásul. – Edward kuncogott egy kicsit, és ez most tényleg szívből jött. A világ hirtelen színesebb, és szebb lett, hogy ő is itt van. – Túlságosan érdekeltél. És az illat, ami a szobában volt, elbűvölt. Minden személyes tárgyad érdekelt, és vagy hetven év óta először éreztem azt, hogy valami vagy valaki érdekelt. És túlságosan hatalmába kerített az érzés, hogy elmenjek, és ne tudjam meg, hogy ki vagy.
- A lányok nem mondták el, ki vagyok? – És bármennyire is jó volt Edwardnak dőlve feküdni, mégis felültem, hogy a szemébe nézhessek.
- Ők voltak a legrosszabbak! Még csak rád se gondoltak, egy szóval nem említettek. De folyamatos utalásokat tettek rád. Hogy megtanítottad a nővérüket zongorázni… Hogy segítesz Arónak a háborúban… De semmit nem árultak el rólad. Borzalmas volt! – De Edward hangja nem feltétlenül a borzalomról tanúskodott. Talán még hálás is volt nekik. Hisz ha megmondják, hogy Bellának hívnak, akkor ő fogja magát, elmegy, és nem találkozunk. És megint egymás nélkül kell élnünk évekig.

- Nem felejtem el nekik megköszönni – mondta Edward és felém hajolt.
Gyorsabban vettem a levegőt, mert éreztem, hogy meg fog csókolni. Furcsa egy dolog a vágy. Évekig nem jön elő, majd minden percben ott van. Úgy látszik ez is csak attól függ, hogy kivel vagyok egy szobában.
Még hozzám se ért, de máris úgy szedtem a levegőt, mintha maratont futottam volna. De tényleg. Végül a szája az enyémhez ért, és végtelen gyengédséggel csókolt meg. Az ajkai lassan mozogtak az enyémen, és a boldogság megint enyhe kifejezés volt.
Azt hiszem örültem, hogy ne, ért hozzám máshol csak az ajkaimnál. Így is sürgető volt a vágy és elemésztő a szenvedély. De előttünk az örökkévalóság. Miért kéne sietni?
Hallottam, hogy ő is gyorsabban veszi a levegőt, és ez olyan volt, mint egy szerelmi vallomás. Végül éreztem, hogy a nyelve behatol a számba, és találkozik az enyémmel. A vérem fűtött, és szinte ordított, hogy az iram lassú. És sokkal többet akar, mint amit kap. De nem. Most nem a vágy fog hajtani, hanem a szerelem vezéreljen. Mert a réten a hetven éve elásott vágy tört ki. Most a szerelemnek van itt az ideje…
Karjaimat a nyaka köré fontam, és szorosabban húztam magamhoz. Éreztem, hogy átkarolja a derekam, és magához présel. Hozzá simultam, hogy még jobban érezzem. Már rég tudtam, hogy ő az, de el is akartam hinni, hogy örökre velem marad, és senki nem veszi el tőlem.

- Hol van Bella? Hallottam, hogy szólt, de nem találom. – Talán létemben először átkoztam a tökéletes hallást. Kate hangja áttörte a burkot, ami mind a kettőnket körül vett, és elszakadtunk egymástól.
- Kábé húsz perce kimentek Edwarddal, de olyan szenvedélyes ölelést mutattak be előtte, hogy azon se csodálkoznék, ha hetekig nem kerülnek elő. – Irina hangja nevetős volt. De végül is tényleg volt min nevetni.
Elvekben nem is ismerjük egymást. Legalábbis én soha nem említettem a családnak Edwardot, és kétlem, hogy Edward említett engem. Akkor meg, hogy kerülünk egymás karjaiba? Na ez itt a kérdés. De mi tudjuk a választ…
Azt hiszem le kell menni köszönni a többieknek. Elfintorodtam, és éreztem, hogy Edward karja lecsúszik a csípőmre. A mozdulat akár érzéki is lehetett volna, ha nem csatlakozik hozzá egy lemondó sóhaj. Felkeltem Edwardról, és a szekrényem felé mentem. Kell valami felsőféle.
- Ismerik egymást? – kérdezte Kate, és őszinte csodálkozást hallottam ki a hangjából.
- Nekem senki nem mondott semmit, de több mint valószínű, hogy igen, nővérke. Azt hiszem csontjuk is tört, olyan erősen szorították egymást.
Felvettem az első felsőt, amit használhatónak láttam, és meglepődve vettem észre, hogy a szekrényemben egy pár férfi ruha is van. De miért is lepődök meg ezen? Edward itt lakott öt hónapig. Azt hiszem neki szörnyűbb volt, mint nekem. Én nem vártam senkit. Úgy mentem el, hogy a családot hagytam itt, és nem számítottam látogatóra. De Edward, ő várt engem! És nem ment el, mert érdekelte, hogy ki vagyok. És itt marad…

Elérzékenyültem. Én, a rendíthetetlen jégkirálynő. Én, akit senki nem tudott megközelíteni komolyabban, elérzékenyültem egy olyan egyszerű dolgom, mint hogy Edward megvárt engem. Éreztem, hogy Edward átöleli a derekamat, és a hátamat a mellkasának támasztottam. Hozzásimultam, és megint azt éreztem, hogy örökre így tudnék maradni. Mindegy hogy, mindegy hol, csak vele.
Mégis elszakadtam tőle, és az ajtónak támaszkodva néztem, ahogy ő is felvesz egy felsőt… Az elsőt, ami a kezébe akadt. Szerencse, hogy nem az enyém volt… Nem, mintha nem adnám neki oda, de kicsit furcsán nézne ki benne.
Megint megfogta a kezem és kinyitotta előttem az ajtót. A nappaliban mindenki ott ült, és valami lényegtelen dologról beszélgettek. Amikor megjelentünk a lépcső tetején mindenki csöndbe maradt, és meredten néztek minket, ahogy kézen fogva lesétáltunk hozzájuk. Mind a kettőnk arcán bamba vigyor terült szét. Bár én tudtam, hogy a boldogság mosolya, de kívülállónak inkább bamba volt.
- ÚRISTEN! Befagyott a pokol! Edward mosolyog! – kiáltott fel Tanya, és felpattant a helyéről. Másodperc se kellett, és Edward nyakába borult. – Már azt hittem soha nem leszel újra Edward.
- Ti honnan ismeritek egymást? – kérdezte Kate, és kétkedő mosoly volt a szája sarkában. De a tekintetében más is volt. Rengeteg kérdés, amire nem többel feleltem, mint egy bólintással. Remélem senki más nem látta.
Kate volt az egyedüli a családban, aki tudott valakiről, aki összetörte a szívemet. De most úgy látszik, az egész olyan lesz, mintha nem is történt volna meg. Kate tekintetéből a kérdések eltűntek és boldogságnak adta át a helyét. Ő tudja…
- Még régebbről – mondtam, és többet nem is akartam elárulni. De szerintem Edward se akar többet mondani… Minek?
- És ti együtt vagytok? – kérdezte Irina. Hát tőle nem számítottam tapintatra. Nem is lepődtem meg.
- Határozottan – mondta Edward, és gyengéden rám nézett.
- Hát ez érdekes… - mondta Eleazar, de az ő hangjából inkább a huncutság hallatszott ki. Meg miért lenne ez érdekes? Én mindig is reménykedtem, hogy Edward megbocsát, és elfogad… a barátnőjének vagy az élettársának vagy nem is tudom minek nevezzem most azt az állapotot, ami neki vagyok. Valamilye biztos…

Valahogy feljutottunk a szobámba. Meg kell jegyeznem, hogy elég nehezen lehetett elszabadulni Irina, Eleazar, Carmen és Tanya kérdései elől, de valahogy csak sikerült. Kate volt az egyetlen, aki semmit nem kérdezett, mert tulajdonképpen mindent tudott. Akkor mi értelme faggatni minket? Kikérdeztek a háborúról is, bár nem volt sok mesélnivaló, mert még a közelünkbe se jutottak a román vámpírok. Klassz dolog ez a pajzs.
Én megint leültem a kanapémra, és hallottam, ahogy a zár kattan. Talán most ez volt a legkedvesebb hang, amit hallottam… leszámítva Edward hangját. Most sokkal inkább úgy éreztem, hogy a többieket zárjuk ki, mint magunkat be. De mindegy is volt, hisz az eredmény ugyanaz: kettesben voltunk.
És a szikrák kipattantak. Hiába volt Edward két méterre, ha százra lett volna, akkor is elkezdtek volna a szikrák táncolni. De akkor se fogok kapkodni.
Edward mellém ült, és rögtön megint az ölébe húzott, mint pár órával ezelőtt. Mintha az a beszélgetés lenn a nappaliban meg se történt volna. Pont ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Edward ajka megint az enyémre tapadt, és a kezei megint a hátamon simítottak végig. Én a hajába túrtam, és a gerincem mentén bizsergést éreztem. De olyan bizsergést, amit hiába ismertem mégis új volt. És ez az újdonság végtelenül jól esett. Éreztem, hogy Edward erős karjai ölelik a testemet, és a hevesen emelkedő és süppedő mellkasát is éreztem szorosan az enyémnek tapadva.
Hevesen vettük a levegőt mind a ketten, de mégse siettünk el semmit. Elszakadtunk egymástól, és mintha először akarna levetkőztetni a tekintete kérdőn nézett az enyémbe miközben az ujjai a felsőm szélével játszadoztak.
Mosolyra húztam a számat és lassan emeltem föl a kezemet. Edward lassan vette le rólam a pólót, és minden egyes ruhától megszabadított bőrfelületemet puszival lepte el. Az oldalamra, a köldököm fölött, a szegycsontomnál, a kulcscsontomat, a nyakam hajlatát. És én kis sóhajokkal adtam tudatára, hogy tetszik, amit csinál.
Én kérdés nélkül bújtattam ki a felsőjéből, és újra megcsókoltam. Édesen jártatta körbe a nyelvét a szám belsejében, majd találkozott az enyémmel. Nem! Most nem a vágy uralkodik! Nem engedhetem.
Mégse sikerült teljesen fegyelmeznem magam, mert körmeimmel csíkokat karcoltam Edward hátába, és hevesebben csókoltam.
A kezével végigsimított az oldalamon, és a melltartóm csatját kereste. Pillanatokon belül már az se volt rajtam.

Edward ajkával járta végig a mellkasomat, és én élvezettel nyögtem fel, mert ezt akartam. Ezt és még többet. Őt, teljesen és egészen.
A nyakába hajtottam a fejem és azt leptem el csókjaimmal. Egyre lejjebb haladtam és felfedeztem Edward egész felsőtestét.
Edward kezével már a csípőmet simogatta, és éreztem, hogy a keze a gomb felé tart. Én is ugyanígy tettem, és egyszerre szabadultunk meg a nadrágtól. Edward szorosan átölelt, és eldőltünk a kanapémon. Ajkai lágyan becézték az enyémet finoman, puhán.
Közel húztam magamhoz Edward izmos testét. A fehérnemű úgy került le rólam, és Edwardról is, hogy észre se vettem. A lábamat átfontam a csípője körül, de nem olvadtunk egybe… még nem.
Edward ismét csókjaival kényeztetett. Lassan, és finoman. Selymes ajkai végighaladtak a testemen, majd ismét találkozott ajkunk. A két combom között feküdt, és én szorosan magamhoz vontam.
Halkan sóhajtottunk fel, amikor Edward belém hatolt, és éreztem, hogy teljesen kitölt. Lassan mozgott, és kínzó vágy kerített hatalmába. Felnyögtem, és hajába túrva magamhoz vontam egy újabb csókra. Nem volt szükség szavakra. Miért is lett volna, amikor ez messze túlmutatott a testiségen? Ez már rég szeretkezés volt.
Edward vállába kapaszkodtam, és éreztem, hogy egyre messzebb jutok a valós világtól.
- Szeretlek, annyira szeretlek – sóhajtottam elakadó lélegzettel.
- Sose szűntelek meg szeretni – hallottam még Edward válaszát, majd teljesen megszűnt körülöttem a világ.

Kimerülten feküdtünk egymás karjaiban, és kívántam, hogy ez a pillanat soha nem érjen véget. Egyszerűen nem akartam. Most minden tökéletes és szép, miért és lenne vége?
Edward mellkasán feküdtem, és a csípőmet simogatta. Csukva volt a szeme és elégedett mosoly volt az ajkai körül. Szeretném, ha más is látná ezt a mosolyt. Hogy mindenki tudja Edward már nem a régi szomorú Edward.
A család… A Cullen család emlékeiben Edward vajon mosolyog? Úgy gondolnak rá vissza, mint egy csibészes mosolyú fiatalra, vagy, mint egy megtört és keserű öregre, aki valahogy tizenhét maradt örökre? A családnak tudnia kell, hogy Edward megint Edward, és én megint én vagyok.
- Edward! Nem keressük meg a családot? – kérdeztem, és felemeltem a fejem a mellkasáról.
Először nem válaszolt. Továbbra is mosolygott, és úgy láttam gondolkodik.
- Hihetetlen azért, hogy mindennek te vagy a kulcsa. Alice azt mondta egyszer megint egy család leszünk. Akkor mondta, amikor otthagytam a családot. Már akkor tudta, hogy darabokra hullunk széjjel, de azt is, hogy megint együtt leszünk. És ehhez nem kell más, csak te, Bella!
- Megkeressük őket? – kérdeztem, mert hiába dicsért, nem adott egyenes választ.
- Meg. És azt hiszem tudom is, hogy hol lesznek pár hónapon belül – mondta Edward, és megint mosolygott.
- Hol? – kérdeztem, mert láttam rajta, hogy direkt csinálja az egészet.
Nem válaszolt. Hát jó, ha te így Edward, akkor én is. Már épp ördögi kínzások sorát fontolgattam, amivel kiszedem belőle a fontos dolgokat, amikor végre válaszolt.
- Forksban.

~°(o)°~

- És, hogy mondom el a családnak, hogy itt hagyom őket? – kérdeztem most már felöltözve, de még mindig egymás karjában.
- Mit szólsz, ahhoz, hogy elmegyek? – kérdezte, és nem kevés cinizmust hallottam ki a hangjából.
- Ezzel aztán segítesz – mondtam, de egyszerűen nem tudtam rá haragudni. Ki is tudna?
- Meg fogják érteni, Bella. És akkor visszafestheted a hajad barnára – mondta, és a mondat végén már nevetett.
- Csak, hogy tudd örökre szőke maradok! És remélem az agyműködésemre is kihat majd a hajszínem állapota, és akkor Emmett húzathat majd a szőkenős vicceivel. Mert nekem nagyon tetszik, neked nem? – Ha már lúd, legyen kövér, nem de bár?
- Nagyon vicces, Bella! – mondta, majd nevetve csókolt meg. – Elmondjuk nekik? – kérdezte, amikor elszakadtunk egymástól.
- Most? – kérdeztem, és kikerekedett szemmel néztem rá.
- Minél hamarabb indulunk annál jobb, nem? Tudod ott az a hatalmas ház…
Ahol nincs senki, és sok kényelmes ágy van, ugye Edward? De én is indulni akartam. Látni akartam Esmét és Carlisle-t. Akartam, hogy tudják már nem vagyok „rossz” vámpír. És Alice is nagyon hiányzott, és a többiek is. Mindenki.
Valahogy déjavum volt. A mai napon már jöttünk le kéz a kézben a lépcsőn bamba vigyorral az arcunkon… Hát mindegy… Ez a szerelem.
A nappaliban csak Kate volt és Tanya. Valahogy örültem, hogy Eleazar most nincs itt. Végül is száz százalékig biztos voltam benne, hogy megjegyzéseket tenne… Egyes dolgokra. Tiszta Emmett.
Nem sokszor volt az életemben olyan fordulópont, ami ekkora jelentőséggel bírna. Lehet, hogy a Denali családot soha nem szerettem annyira, mint Cullenéket, de akkor is a családom volt húsz éven át. És húsz év nagy idő.
Kate úgy mosolygott, mint, aki mindent tud. Beletörődő volt, és megértő is. Nem tudom, hogy honnan tudja, hogy el akarunk menni, de valahonnan tudja.
Alig értünk le a lépcsőn Kate máris odajött hozzám és szorosan megölelt. Én is visszaöleltem, és szavak nélkül köszöntem el tőle. Csak köszöntem, mert biztos vagyok benne, hogy még rengetegszer látjuk egymást.
- Vigyázz magadra, Bella! – mondta és még egyszer megölelt. Edwarddal is lejátszotta ugyanezt, majd kiment a szobából.
- Most mi is van? – kérdezte Tanya, aki nem értett semmit az egészből.
- Tanya… Úgy döntöttünk Edwarddal, hogy megkeressük a Cullen családot – mondtam és vártam, hogy Tanya értelmezze az egészet. Bár nem volt buta, eléggé lassan látta meg az összefüggéseket.
- Jó, ez klassz, de… oh! Ohh! Értem! Hát, akkor viszlát, Bella! Gyere, amikor csak akarsz! – mondta majd ő is felpattant és megölelt minket. Ő legalább jól kezeli a dolgot. Kate-ért egy kicsit aggódom…
További húsz perc múlva megtaláltuk a család többi tagját is, akik szintén olyan lazán vették a dolgokat, mint Tanya. Végül is nem hagyom el őket végleg… Csak a Cullen családdal fogok élni… Ha sikerül őket megtalálni.
- Vigyázzatok Kate-re – suttogtam még Irina fülébe, és Edwarddal együtt visszafutottunk a házhoz. Húsz perc alatt mindent összepakoltunk azzal a gyorsasággal amit nem nagyon szeretek használni, de most szükséges.

- Holnapra akár Forksban is leszünk – mondta Edward -, ha nem állunk meg sehol útközben.
- Miért állnánk meg? – kérdeztem, és néztem ahogy Edward a csomagtartóba rakodja a bőröndöket.
- Ha hív a természet… - mondta, és a derekamnál fogva magához húzott, majd egy puszit adott a fejemre.
Felnéztem a házra. Nem, nem búcsúztam! Hisz biztos, hogy még visszajövök. Vagy ők jönnek hozzánk, ha már a Cullen család megint család lesz. Csak jó volt megjegyezni a ház homlokzatát.
Beültünk a kocsiba, és elhajtottunk a Denali család háza elől. Furcsa volt, mert Denali volt a nevem, de soha nem éreztem magam igazán annak. De Volturinak sem. Mindig is Swan voltam.
Edward még mindig gyorsan hajtott, de most nem nagyon izgatott, hogy mennyivel lépi túl a sebességhatárt. Ő az utat nézte, és egy furcsa kis mosoly húzódott a szája sarkában. Én meg őt néztem, mert az arcával nem lehet betelni. Az egész lényével se. Edwardból mindig egyre több kell, és nincs belőle soha elég.
- Bella – kábé kétórás vezetés után, úgy látszik Edwardnak elege lett abból, hogy nézem. Mert az elmúlt két órában mást se csináltam, mint néztem. – Muszáj nézned? Nem, mintha zavarna… csak…
- Muszáj. Mert, ha nem nézlek, akkor nem hiszem el, hogy itt vagy. Vagyis akkor meg kell téged érintenem. És ha megérintelek, akkor egyéb dolgok is történhetnek… És nem épp a közúti balesetre gondolok. Például, ha elfordítom a fejem – mondtam és elfordítottam a fejem -, akkor ide kell tennem a kezem, hogy érezzem, hogy itt vagy. – És a combjára tettem a kezem.
Edward rálépett a gázra és pillanatokon belül lefékezett egy hotelnél. Vajon minek? Kipattant a kocsiból és még láttam, mielőtt feltépte az én ülésem felőli ajtót, hogy mély levegőt vesz. A kulcsot odadobta a parkoló őrnek, és az a tíz perc is soknak tűnt, amíg be kellett jelentkezni.
Végül Edward hangos csattanással becsapta az ajtót, és én rögtön átöleltem a nyakát. Éreztem, hogy szája enyémet keresi, és vad sietséggel vettük le egymásról a ruhát…

Aznap nem értünk el Forksba…

~°(o)°~

- Már most azt hiszik, hogy megszöktünk otthonról – mondta Edward nevetve, de azért tovább hajtott a nagyon is ismerős utakon. Forksban voltunk, és minden ember, aki látott minket, szökött tininek hitt… Ha tudnák az igazat!
Furcsa volt újra itt lenni. Régen még úgy mentem el innen, hogy soha többet nem jövök vissza. És most mégis itt vagyok. De nem dühöt éreztem, vagy ürességet. Az ismerős utcákon elmosolyodtam. Jó volt látni a gimit. És a Cullen házhoz vezető utat is kedves ismerősként köszöntöttem. A ház kimagaslott a semmiség közepén, és önkéntelenül mosolyra húztam a szám.
Hazaértem.

Olyan volt, mintha minden csak a mi érkezésünkre várt volna. A bútorok hiába voltak fóliával lefedve. Minden olyan volt, mint régen. De most nem a rossz emlékek kerültek előtérbe. Mintha soha nem is lett volna rossz emlékem, csak jó. Az egész ház, és minden egyes bútor mosolygásra késztetett. És ott volt ő is. Aki meg teljessé tette a boldogságot.
Felmentünk a lépcsőn. Kíváncsi voltam Edward szobájára. Vajon ott van még az a tömérdek könyv és CD? Ott van a kanapé, amit úgy szerettem?
A helyén volt. Minden ott volt, mint régen, de be kellett vallanom, hogy ezt nem értettem. Ha egyszer elköltöztek innen, akkor a CD-ket miért nem vitte magával? De nem érdekelt. Azt hiszem, most nem ez a legfontosabb.
- A szobát célszerű lesz átalakítani – mondta Edward, és közelebb lépett hozzám.
- Meghiszem azt – mondtam én is, és megcsókoltam.

Itthon vagyok.



Szió mindenki!
Remélem tetszett, és ha nem, akkor írd meg nekem kiritbe! Bocsi, nekünk!;D Előre szólnék a Megjátszott fanoknak, hogy a holnapi feltöltés egy napot csúszik, mert nyílt napra megyek... Totál kiment a fejemből! Bocsi!
Folytatás jövő hét pénteken!;D
Nee^^