6. fejezet
Kicsit furcsa volt az egész.
Valahogy minden megváltozott Edward szemében, aminek csak meg kellett változnia, kicsit más lett... minden. Amit eddig tudott, most nem hitte el, amiben eddig biztos volt, most megkérdőjelezte.
Nem akarta, hogy változzon, és mégis muszáj volt, egyszerűen kötelező. A baj csak az volt, hogy nem ment ez annyira könnyen, mint amennyire kellett volna. Nem ment olyan mértékben, amilyenben érdemes lett volna. Ezért lépkedett a régi Edward és az új között. De nem biztos, hogy jó kifejezés a lépkedett. Sokkal inkább ingázott, és... vacillált. Fogalma se volt, hogy melyik az igazi, melyik ő. Eddig ezt nem ismerte. Ezt az Edwardot, aki kötözködik, veszekszik, és a férje most egy eszkortnak, ezt nem ismerte. A régit nagyon is ismerte, akinek határozott elképzelései voltak, biztos álmai, és szilárd hite. Őt nagyon is.
Most itt van Bella, és miatta változik, pedig nem is akart. Tökéletesen megvolt bármily nemű másság nélkül.
De ha máshoz nem, akkor magához őszinte akart lenni. Egyáltalán nem akart változni. Egyáltalán nem akart Bella férje lenni. Nem akarta elvenni, nem akart vele maradni, még csak látni se akarta. Még a nevét se akarta kimondani más társaságában; nem akarta, hogy tudjanak arról, hogy egyáltalán elvett valakit.
És ebben az volt a legrosszabb, hogy mindenki tudott róla. Aro gondoskodott róla...
Akaratlanul emelte kezét a nyakán lévő sebhelyre. Élete végéig a férje lesz ennek a nőnek, ha tetszik, ha nem.
És mivel éppen őszinte volt, ezért azt is bevallotta magának, hogy nem, egyáltalán nem tetszett neki a dolog.
De nem foglalkozott vele. Nem a ténnyel, hogy elvett valakit; hanem azzal, hogy Bella ebben a házban van, és azzal se, hogy a felesége. Nem érdekelte.
Megfogadták az egymásnak tett ígéretet, és még csak egymásra se néztek, nehogy megint veszekedni kezdjenek.
Edward nem tudta volna megmondani, hogy ő nem néz Bellára, vagy Bella nem néz rá, csak a tény volt meg, hogy az elmúlt egy hónapban egyszer sem kellett a felesége szemébe néznie. Sőt! Nem is látta a feleségét ezalatt az egy hónap alatt, de nem is bánta. Csak vita lett volna a vége...
Ha volt valami jó a házasságában, akkor az biztos az volt, hogy egyáltalán nem is látta a feleségét.
De minden jónak egyszer vége szakad. Ezzel ő is tisztában volt. És beszélnie kell ma Bellával, mert ideje hazamenniük.
Belegondolnia is nehezére esett, hogy most ő hazamegy a Cullen családhoz, de már Bella is ott lesz. Úgy fog járkálni a házban, mintha a sajátja lenne, és közös szobájuk lesz. Nem akarta elfogadni, pedig tisztában volt vele.
Felsóhajtott, majd felkelt a fotelből, amiben olyan kényelmesen elhelyezkedett. Szabályosan megszerette azt a fotelt, olyan sokat ült benne. A hálószoba felé fordult, biztosan tudva, hogy Bella ott van. Ki se jött onnan, az elmúlt négy hétben. Erősen kétségbe vonta, hogy esetleg most mászott ki az ablakon.
Bekopogott, majd az ajtófélfának támaszkodott.
- Beszélnünk kell – tette hozzá átszólva az ajtón, hogy biztosan kijöjjön a felesége.
- Nem rendeltem pizzát! - jött a válasz, majd Edward halk motozást hallott.
- Nagyon vicces – dörmögte Edward, majd tovább várt. - Kijönnél? - kérdezte, majd elfordult a szobától.
Pár másodperc múlva az ajtó kinyílt, és Bella lépett ki rajta.
Edward meg döbbenten nézett rá. Az arca beesett és sápadtabb volt a normálisnál, a szemei feketék, a mozgása meg nehézkes volt. Nem tudott nem rá nézni egyszerűen, és követte minden egyes lépését.
Bella nagyon is tisztában volt vele, hogy Edward megdöbbent. És azzal is, hogy őt bámulja. Hát egészségére, ha ez annyira jól esik!
- Mi van nem láttál még éhes vámpírt? - kérdezte felszegett állal, majd leült az egyik bárszékre. Fájt, ha mozognia kellett.
És nagyon is tudta, hogy szép lassan elkezd kiszáradni. Egyre... kisebb lesz, és összeaszódik mint egy gyümölcs. Ha nem jut táplálékhoz, akkor... Nem, igazából nem akart belegondolni, hogy mi lesz vele, ha nem eszik hamarosan.
A torkát maró éhséget szinte már észre se vette annyira hozzászokott. Amióta itt van, azóta marja a szomjúság, és kínozza az éhség. De nem tehetett semmit. Ha bármit is csinál, akkor Cullenék nyernek! Ezen a szigeten nincsenek emberek. És Cullenék nem nyerhetnek! Nem lesz ő is példás családtag, ahogy elvárják. Nem hajlandó.
- De láttam – mondta egyszerűen Edward, és most a lila karikákat nézte Bella szeme alatt. - Tudod van táplálék ezen a szigeten.
- Jah persze, hogy boldog légy! Azt már nem! - vicsorogta Bella, és Edward felé fordult.
- Nem tesz boldoggá más szenvedése! - kiáltott fel Edward, majd a hajába túrt.
- Nem kell úgy tenned, mintha aggódnál értem! Szóval minek kellett kijönnöm? - kérdezte Bella és Edward szemébe fúrta a tekintetét.
- Haza kell mennünk – mondta Edward, és csak nézte a fekete szemeket, amik végtelen éhséget igazoltak. Ő is volt már éhes, nem is egyszer! De az nem ilyen volt. Valahogy Bella jóval gyengébbnek látszott. Mintha nem csak annyi lenne a baja, hogy nem evett egy ideje.
- Neked kell hazamenned! Én csak egy idegenekkel teli házba költözöm – mondta Bella, és szemei szikrákat szórtak. Nem akart menni, de nagyon is jól tudta, hogy akkor is menni fog, ha nem akar. Mert kell.
- Nevezd, aminek akarod! Holnap indulunk, kérem az irataidat! - mondta Edward, majd hátat fordított Bellának.
- Az irataimat? - kérdezte Bella, amint felfogta, hogy mit is mondott Edward. Nem volt gyengeelméjű. Értette a dolgokat, de még neki is idő kellett, hogy megértse ezt a mondatot. Ahhoz, hogy holnap elinduljanak, minek kellenek az ő iratai?
- Repülőjegyet nem adnak névtelenül – mondta Edward, és visszafordult Bella felé.
- Repülőjegy? - kérdezte Bella felvont szemöldökkel. - Repülőjegy?!
- Miért Amerikában futva akarsz menni? - kérdezte Edward ugyanolyan megdöbbenéssel, ahogy Bella nézett rá.
- Nem lenne sokkal logikusabb? - kérdezte Bella, és felállt a székről. Sokkal jobban fájt, mint képzelte.
- A Volturi rongyrázása nem terjed ki a repülőjegyek megvételére? - kérdezte Edward cinikusan, és elfintorodott.
- Nem – mondta Bella teljesen őszintén, majd férje felé fordult. - Nem költünk utazásra, táplálékra, nyaralásra se ruhákra. Tulajdonképpen semmit nem veszünk. A ruhákat vagy mi varrjuk, vagy lopjuk. És ha valahova menni akarunk, akkor futunk.
Edward felhúzott szemöldökkel hallgatta az előadást, és lassan tudatosult benne, hogy Bella igazat is mond. Nem hazudik, látta a fejében, ráadásul a hangja is túlságosan nyugodtan csengett, hogy hazudjon.
- Akkor mit csináltok a rengeteg pénzzel?
- Szerinted miért van rengeteg pénzünk? - kérdezett vissza Bella, majd lassan elindult befelé a szobába, hogy megkeresse az iratait.
- Érdekesek vagytok, ti volturisok. - Edward lassan követte Bellát, hogy a másik ne vegye észre. De ha esetleg össze akar esni, akkor inkább elkapja. Nem volt kedve lebonyolítani egy olyan vitát, amiben szerepet kap az ő nemtörődömsége.
- Mondja egy vegetáriánus vámpír... - hangsúlyozta ki Bella a vegetáriánus szót.
- Csak hozzá kell szokni. Utána már mások felfogása lesz értelmetlen.
Bella egy pillanatra megállt, és hátrafordult Edwardhoz. Hallotta, hogy követi, bár igazából nem nagyon érdekelte, hogy mit csinál. És nem is akarta tudni, hogy miért követi.
Nézte, ahogy Edward megtámaszkodik az ajtófélfánál, majd lassan, a döbbenet kimértségével fordult az asztal felé.
- Szóval csak azért, mert én egy másik családhoz tartozom, értelmetlen, és normálatlan vagyok – mondta Bella nyugodtan, majd kihúzta az asztal egyik fiókját. Biztos volt benne, hogy valahol itt vannak az iratai.
- Nem ezt mondtam! - vágta rá rögtön Edward.
- Csak azért, mert én más vagyok, az nem jelenti azt, hogy idióta, esetleg érdemtelen lennék. És csak azért, mert te megszoktál egy normát, az még nem jelenti azt, hogy másé hülyeség lenne – mondta nyugodtan Bella, majd fogta a kis dobozt, amiben minden irata volt, és megindult Edward felé. - A normális fogalma elég tág, Edward! - mondta, majd férje kezébe nyomta az iratokat. - És ugyanazért, amiért te másra azt mondod, hogy normálatlan, én is mondhatom ugyanezt. Bárkire, aki nem az én életfelfogásom szerint él.
- És a Volturi mondja is – mondta Edward, majd a dobozt erősen tartva elfordult Bellától.
Azt mondta rá, hogy nem normális? Jól értette? A felesége tényleg most oktatta ki a normális fogalmáról? Ő teljesen tisztában vele, hogy mi a normális! Nem normális valakit arra kényszeríteni, hogy elvegyen az eszkortot! Nem normális kapcsolat a kettejüké! Nem normális a felesége!
Csak tudná, hogy kell megérteni ezt a nőt! Akkor legalább próbálkozhatna vele, de egyáltalán nem érti, nem tudja felfogni! Nem érti az észjárását! Egyszerűen... nem érti.
Már értette, hogy a testvérei miért panaszkodtak állandóan Rose-ról és Alice-ről. Megértette. Csak nekik volt olyan szerencséjük, hogy önként vállalkoztak a női elme megértésére. És egy olyan nőt kell megérteniük, akit szeretnek! Neki meg... Kényszer az egész.
Hányszor mondta Emmett és Jazz, hogy a nőknél az igen sokszor nem, a nem meg többször igen. És ez még csak egyszerű eldöntendő kérdés! Ezekben a bonyolult problémákban, meg szabályos kódrendszer kéne arra, hogy megfejtse a dolgokat!
Miért nem lehetnek egy kicsit férfiak a nők? A igen az igen, a nem meg messze áll a talántól! Nem nehéz igaz? De a nőknek muszáj úgy gondolkodniuk, mint a nőknek! Nem tudnak pasik lenni...
Inkább lemondóan felsóhajtott majd fogta a telefont, a laptopot és kiment a lakásból. Ha valamikor, akkor most muszáj messze lennie Bellától.
Bella nyugodtan állt a szobában, majd amikor rájött, hogy alig bírja megtartani magát, inkább lefeküdt. Holnap utazni fognak, és biztos volt benne, hogy nagyon kimerítő lesz. Sokkal rosszabb lesz, mint ez most. Pihennie kéne, vagy, ami még logikusabb lenne, akkor ennie.
De nem! Akkor se fog állatokkal táplálkozni! Szó sem lehet róla!
Mozdulatlanul feküdt, és jól esett neki a némaság. A csend, és a tény, hogy megint nem kell semmit tennie.
Nem érti Edward a nőket. Hogy is érthetné, hisz férfi! Annyira férfire vall a gondolkodása!
Csak egyféle normális dolog van! Semmi más nem az, a többi értelmetlen, eszetlen, logikátlan! Pedig a normális fogalmánál nem is lehetne valami nagyobb hatáskörű.
Ha a Volturihoz tartozna Edward, akkor az lenne normális, és a vegetáriánusok eszetlenek lennének. Ő is így látja, de ez nem azért van, mert a Volturi tagja. Vagyis tagja volt. Már Cullen, egy nyavalyás Cullen!
Nem érti meg Edward, hogy a két dolog független egymástól, és nem abból következik a vegetáriánus életmód elítélése, mert ő volturis. Azért volturis, mert elítéli a vegetáriánus életmódot. Meg van fordítva az egész. Ez persze nem jelenti, hogy nincs a volturiban valaki, aki nem értené meg a másik életformát is. Természetesen van. És tudta Carlisle-ról, hogy megérti Arót. De valahogy Edward, vagy talán eleve a férfiak nem tudnak függetleníteni. Nem feltételezi, hogy lehet más oldala vagy más oka annak, mint amit ő elhisz. Vagy esetleg, amit lát. De legyünk őszinték! A vámpírok a világ legnagyobb színészei! Ha nem tennék, akkor nem is létezhetnének!
Biztos volt benne, hogy egy nap alatt nem oldja meg a férfiak gondolkodásának ökör kérdését. Inkább hagyta, hogy kiürüljön a feje, és lecsukta a szemét. Ha aludni nem is tud, tettetheti, hogy fel sem fogja a külvilágot.
Edward a homokos parton ült ölében a számítógéppel, maga mellett meg egy iratcsomó volt Bella kis dobozával.
Már megvette a repülőjegyeket, szólt a családnak, hogy mennek, megrendelte a csónakot. Mindent megcsinált. De nem akart visszamenni, ezért erősen keresett valami okot, ami miatt még kint maradhat.
De azén eszébe jutott, hogy nem beszél a feleségével, szóval ok se kell, hogy kint maradjon. Ha kint akar maradni, akkor kint marad, és ennyi. Lecsukta a gépet, majd eldőlt a homokban.
A nap kisütött, ő meg csillogott. Csillogott, de nem érdekelte, a biztos tudattal, hogy senki nem fogja meglátni, nem is érdekelte semmi. Most jól esik az egész. A telefon csörögni kezdett, ő meg lassú mozdulattal nyúlt érte.
- Halló? - kérdezett bele lehunyt szemmel még mindig feküdve.
- Hallom öcsi, holnap jöttök! - kiáltott bele Emmett, és Edward hallotta egyenletes lépkedését is.
- Igen.
- Kérsz esetleg egy franciaágyat a szobádba? Még idejében meg tudjuk venni! - Emmett hangja ugratós volt, és Edward nagyon is tisztában volt vele, hogy ha még poénnak is hangzik a kérdés, komoly a dolog.
- Nem lesz rá szükség – mondta őszintén.
- Összebújva szeretitek? - kérdezte Emmett, majd nevetni kezdett a saját beszólásán.
- Hogyne – mondta fáradtan Edward, majd felült. Ismerte a bátyját, és tisztában volt vele, hogy szexuális témájú viccek tömkelegével készült fel, hogy zavarba hozza őt. Nagyon is ismerte. - Tedd meg azt a szívességet, hogy békén hagysz majd minket!
- Ennyire jó a kiscsaj?
- Nem tudom – mondta Edward, és türelmesen várt, amíg Emmett felfogja azt, ami az imént mondott. Hallotta a néma csöndet a vonal másik végéről, még a lépések is leálltak.
- Nem feküdtetek le? - kérdezte Emmett őszintén.
- És nem is fogunk – mondta Edward, majd felállt, és elkezdte összeszedni a dolgait. - És kérlek, hogy ne jegyezd ezt meg. A feleségem enyhén szólva hirtelen természetű. És semmi kedvem égve végezni vagy esetleg, hogy ti végezzétek úgy. Nem azért vettem el, hogy utána első sorból nézzem végig a halálotokat!
Emmett csak döbbenten hallgatta Edward hangját. Normális esetben még most is ugratná az öccsét. De ez nem normális eset. És tudta jól, hogy mennyire igaz az, amit most mondott Edward. Bella nem éppen a szerelmes kis asszonykák egyike.
- Rendben – mondta csöndesen, majd lerakták a telefont.
Edward ha valamikor, akkor most eléggé hálás volt a bátyjának. Bajban lehet rá számítani. És másképp nem tudta a házasságát nevezni. Csak bajnak.
Bella fáradtan sóhajtott fel, és lehunyt szemmel dőlt hátra a kényelmetlen fémszéken. Legalább már Amerikában vannak. Ennyi jó volt az egészben! De még kétszer kell átszállniuk, és még egy autóút is vár rájuk. És ő már, amikor elindultak, akkor rosszul volt. Elkezdtek remegni a lábai. És ettől megijedt. Tudta jól, hogy ha nem vigyáz lassan össze fog csuklani akár egy beteg nő. De ő nem beteg! Csak éhes, és az nagyon.
Egész nap nem lélegzett. Vagy ha véletlenül mégis, akkor olyankor, amikor senki nem volt a közelében Edwardon kívül. Tudta, hogy képtelen a fájdalomra, de megesküdött volna, hogy fáj a feje ettől a légzésmentességtől.
És még sok van hátra!
- Bella! - szólította meg Edward, és megérintette a kezét. - Kettes terminál - mondta, majd a kezét nyújtotta Bellának.
Bella nézte egy darabig a felé nyújtott segédkezet, és erősen küzdött magában a büszkeség a szükséggel. És mivel úgy gondolta, hogy több mint egy hónapnyi nem táplálkozás után elég nagy benne a büszkeség, ezért elfogadta a felé nyújtott kezet. Erősen megszorította, és Edwardra támaszkodott.
- Nem azért de enned kéne – mondta Edward, amikor megérezte, hogy Bella mennyire szorítja a kezét. Biztos nem kedvességből, ragaszkodásból, és most túlságosan gyötört volt, hogy haragból megszorítsa. Tisztában volt vele.
- Tudom – mondta Bella egyszerűen. És Edward már tudta, hogy baj van, ha már veszekedni se akar.
Lassan felszálltak a gépre, és helyet foglaltak.
- Még hét óra – mondta Edward, és Bella felé fordult. Bella csak bólintott, majd hátra döntötte a fejét, és becsukta a szemét. Jobb ha nem látja az emberek vékony bőrét, ahogy alatta ott folyik a vérük. Most nem láthatja!
Hat óra múlva, ha lehet, akkor még rosszabbul érezte magát. De legalább már leszálltak a gépről, és már csak autózniuk kellett. És ott már nem lesznek emberek, csak Edward, az ő társaságát, meg már kibírja. Az elmúlt órákban egyáltalán nem volt annyira idegesítő, mint eddig. Egészen... szeretni való volt. De persze csak elméletben. Az életben egyszerűen képtelen lenne szeretni őt.
Felvették a bőröndöket, majd szép lassan kifelé mentek a reptérről. Edward egyik kezével Bella kezét tartotta. Tisztában volt azzal, hogy felesége nem áll messze attól, hogy összeessen.
- Mond, hogy az ott nem a bátyád! - nyögött fel Bella, amikor meglátta a hatalmas kétajtós szekrényt vigyorogva és integetve.
- De! - mondta Edward, majd mosolyogva tovább haladt felé.
- Remek – sóhajtott fel, majd haladt tovább.
- Öcsém! - kiáltott fel Emmett, majd átölelte Edwardot. - Úgy hiányoztál, senki nem volt, aki megmondta volna, hogy a lányok valójában mire gondolnak!
- Persze! - mondta Edward, majd a csomagok felé fordult.
Bellát lassan odavezette a kocsihoz, majd segített neki beszállni.
- Még, hogy semmi nincs köztetek... - mordult fel Emmett, majd ő is segített a csomagoknál.
- Kicsit gyengébb, mint az átlag, ha nem vetted volna észre! - mondta Edward, majd bedobta az utolsó csomagot, és a kezét kitárva Emmett felé fordult. Bátyja szótlanul odaadta neki a kulcsot, majd megindult az anyósülés felé.
- Mióta nem ettél, drága húgom? - kérdezte Emmett, amint bevágódott a kocsiba.
- Semmi közöd hozzá – jött az egyszerű válasz Bellától, és egyáltalán nem foglalkozott a fiúkkal. - És nem vagyok a húgod! - tette hozzá, és Emmettre meredt, hogy megértse.
- Elég régen, ahogy hallom! - mondta Emmett, majd inkább Edward felé fordult.
- Több mint egy hónapja – mondta Edward, és indított.
- És hány éves?
- Ötvennél nem több.
- Akkor még hetente kéne ennie – mondta Emmett, és Bellára nézett. - Szarul is néz ki, ami azt illeti.
- Tegyetek egy szívességet! - kiáltott hirtelen Bella, majd mind elhallgattak.
- A többiek hogy vannak? - kérdezte Edward elterelve Emmett figyelmét. Jól ismerte a bátyját, és tudta, hogy folytatni szeretné a témát, de most nem alkalmas.
- Jól, csak zizik, mint mindig! - mondta Emmett, és mesélni kezdett Edwardnak.
Hogy a család az utóbbi hetekben mit csinált, hogy mennyi köszönőlevelet írtak a nászajándékok miatt, amikor ki se nyitották őket. Hogy átrendezték a házat, de így sincs elég hely. Hogy Carlisle tervezett egy nagyobb házat. Mindenről, csak arról nem beszéltek, amit mind a kettőjüket érdekelt.
Belláról.
Lassan a hatalmas házhoz értek, Bella meg kinyitotta a szemét. Nem a Volturi palota volt. Vagyis az egészet nem álmodta. Hányszor kérte, hogy álom legyen az egész, nem tudta megszámolni! És még mindig igaz volt! A verandán ott volt az egész család. Nők és férfiak, makulátlan ruhába öltözve, de ami a legjobban zavarta Bellát, hogy mindegyiknek aranybarnán csillogott a szeme. Vagyis nemrég ettek. Ők ettek!
Edward kinyitotta az ajtót.
- Megy egyedül vagy segítsek? - kérdezte, és behajolt a kocsiba.
- Megy egyedül is! - vetette oda Bella, és kijjebb csúszott az ülésen. Fájt mindene egyszerűen, és biztos volt benne, hogy remegni fog a lába. Lassan a kezei is, majd az egész testében remegni fog. Utána elkezd leépülni. A bőre ráfogy a csontjára, és egy élő múmia lesz. Ha nem eszik, akkor ez lesz. A groteszk rémképtől nem tudott szabadulni, és rosszabb volt a tudat, hogy már elindult ezen az úton.
A mosolygós család felé fordult, akik ha fenntartással is, de mosolyogtak. Illemtudóan ő is mosolygott. Így tanították, nem higgyék azt, hogy neveletlen. A Volturi tagok sokat adnak a külsőségekre. Lassan, és a korlátot fogva felment a verandára, hogy aztán szembetalálja magát az egész családdal. Most még Edward is vele szembe volt! Nem mintha sokat várt volna tőle, de ő akkor is a férje! Most mellette kéne állnia, nem vele szembe!
- Üdvözöllek, Bella! - szólalt meg Carlisle, majd Bella felé nyújtotta kezét. Bella meglepődött, de azért elfogadta a felé nyújtott kezet.
Igazából nagyon is kínosnak találta a helyzetet. Ahogy itt állt a Cullenek látótere központjában, és tisztában volt vele, hogy mindenki észrevette szörnyű állapotát, és tudják, hogy mi történt.
- Esme, a feleségem – intett Carlisle a barna hajú nő felé. - Az esküvőn már találkoztatok.
- Emlékszem – mondta Bella halkan, jelezve, hogy a többi bemutatás teljesen felesleges.
- Akkor be is mehetnénk – mondta Carlisle csendesen, majd mindenki elindult befelé.
Bella csak csendben konstatálta, hogy ez éppen annyira szörnyű amilyennek elképzelte. Az a félelem és fenntartás mind a két részről megvan. És biztos nem fog változni. Ő akkor is volturis, ha beházasodott a családba. Ezen semmi nem változtat!
- Foglalj helyet! - mondta Carlisle, de Bella akaratlanul vette észre, hogy már mindenki elhelyezkedett.
Persze nem a kanapén és a foteleken, hanem felette vagy mellette, szinte jelezve, hogy ez az ő helye, eszébe se jusson oda ülni! Több szabad hely is volt. Így megindult határozott, egyenletes lépésekkel az egyik karosszék felé. Senki nem védte, mint valami birtokolni való dolgot, és elég messze volt a férjétől. Legalább nem kell mellette tettetni a boldog feleséget!
Vele együtt mindenki más leült, és ha fel is tűnt a családnak, hogy kicsit hidegen viselkednek egymással, akkor nem említették meg.
- Milyen volt a nászút? - törtét meg végül a csendet Esme, és Bella felé fordult.
- Kicsit hosszú – mondta Bella őszintén, és a rengeteg napra gondolt, amit az ágyon töltött fekve.
- De kellemes? - kérdezte megint Esme reménykedve, hogy beindul a társalgás.
- Némelyik pillanata – mondta Bella, és próbált valami kellemesre visszaemlékezni. Mivel nem sikerült, ezért megvonta a vállát. Állandóan hazudik, ez már nem számít!
A társalgás megint megakadt, és újra az a feszengő hangulat telepedett mindenkire, amit igazából senki nem akart megtörni.
- Mióta laktok itt? - kérdezte végül Bella, csakhogy mondjon valamit. Utálta ezt az egészet!
- Még csak néhány hónapja – mondta Esme, és a lányok felé fordult.
Rose ült, és meredten nézte Bellát, Alice pedig mosolygott, de nem Bellát nézte.
- Már megbocsáss, de a Volturi nem gazdag? - kérdezte Rose, belefúrva a tekintetét Bella szemébe.
- Rose! - szólt rögtön Edward, és a nővére felé fordult.
- De – mondta Bella, nem törődve férjével. - Valami nem tetszik esetleg? - kérdezte, érezve, hogy ez nem éppen egy kellemes szóváltás kezdete.
- Akkor hogy hordhatsz márka nélküli cipőt? - kérdezte Rose Bella cipője felé intve.
Bella lenézett a lapos talpú kényelmes cipőjére. Utazásra tökéletes volt. De azt se tudta igazán, hogy mit várt... Semmi tulajdonképpen! Semmit!
- Jellemző – mondta, majd elfordította a fejét. - A külsőségek az elsők, ugye? - kérdezte bűbájosan, éllel a hangjába Rose felé fordulva.
- A Volturinak mi az első, édesem? - kérdezte rögtön Edward, és Bella felé kapta a fejét.
- Az nem ugyanaz! - mondta Bella egyenesen Edward felé nézve.
- Csak azért, mert a Volturi az Volturi, ezért bármit megtehet?
- Én nem ezt mondtam! Légy oly kedves, és ne magyarázz be semmit egyetlen egy mondatomba!
- Ez nem bemagyarázás, Bella! Ez csak tény!
Edward és Bella csak nézett egymásra, talán fel sem tűnt nekik, hogy a család csak döbbenten hallgatja őket. Senki nem mert megszólalni, inkább csak nézték a házaspárt. De senki nem értette, hogy hogy lehetnek házasok.
- Ezt nem most fogjuk megbeszélni! - mondta végül Bella, és lassan felállt a székből. - Hol tudok táplálkozni? - kérdezte Carlisle felé fordulva.
- Az erdőben – mondta Carlisle, és felállva kifelé intett.
- Ilyen gyakran járnak ide turisták? - kérdezte Bella őszinte csodálkozással. - Senkit nem fog zavarni? - Bella mintha egy kis kuncogást hallott volna, de úgy döntött, nem törődik vele.
- Természetesen te is vegetáriánus leszel – mondta Carlisle olyan nyugodtan, mintha csak az időjárásról beszélt volna.
- Micsoda? - kérdezte Bella, és döbbenten nézett apósára.
- Bella. Inkább fogadd el! - szólt Edward hirtelen.
Bella úgy pördült meg, mintha semmi baja nem lenne, és Edward felé mutatott.
- Te tudtad! - kiáltott, és megindult Edward felé. - TUDTAD! - kiáltotta.
- Ebben semmi rossz nincsen!
- NEKED! - kiáltott Bella, és megállt a férje előtt.
- Nem lehetsz Cullen miközben embereket gyilkolsz!
- Ki mondta, hogy én Cullen akarok lenni? Nem volt más választásom! És csak azért, mert más a nevem, nem kell, hogy a szokásaim is megváltozzanak.
- Egy rossz szokástól megszabadulni áldás! - mondta Edward fáradtan, majd összefonta a kezét a mellkasa előtt.
- Ne kezdjük elölről ezt a beszélgetést! Csak azért, mert nem egyezik az identitásunk nem jelenti, hogy a másé rossz! - Bella hadonászott maga körül, és alig bírt magával.
Minden tönkre fog menni. Annyira jól tudta! Meg fogják keseríteni az életét!
- Embereket ölni rossz, és ehhez még egyetem se kell!
- Hagyd abba! Azonnal fogd be! - kiáltotta Bella, és elfordult Edwardtól. - El akarok menni! - kiáltott megint, majd forogni kezdett, hogy találjon egy kijáratot.
- Nem mehetsz el!
- Kérlek! Csak nézd végig! - kiáltott Bella, majd a bejárati ajtó felé indult. - Csak tudja meg Aro, hogy ti mire kényszerítetek! Csak tudja meg!
- Aro kifejezett parancsa volt, hogy ezentúl állatokkal táplálkozz – szólt hirtelen Carlisle, Bella meg ledermedt a kilincset fogva.
Valahogy minden megváltozott Edward szemében, aminek csak meg kellett változnia, kicsit más lett... minden. Amit eddig tudott, most nem hitte el, amiben eddig biztos volt, most megkérdőjelezte.
Nem akarta, hogy változzon, és mégis muszáj volt, egyszerűen kötelező. A baj csak az volt, hogy nem ment ez annyira könnyen, mint amennyire kellett volna. Nem ment olyan mértékben, amilyenben érdemes lett volna. Ezért lépkedett a régi Edward és az új között. De nem biztos, hogy jó kifejezés a lépkedett. Sokkal inkább ingázott, és... vacillált. Fogalma se volt, hogy melyik az igazi, melyik ő. Eddig ezt nem ismerte. Ezt az Edwardot, aki kötözködik, veszekszik, és a férje most egy eszkortnak, ezt nem ismerte. A régit nagyon is ismerte, akinek határozott elképzelései voltak, biztos álmai, és szilárd hite. Őt nagyon is.
Most itt van Bella, és miatta változik, pedig nem is akart. Tökéletesen megvolt bármily nemű másság nélkül.
De ha máshoz nem, akkor magához őszinte akart lenni. Egyáltalán nem akart változni. Egyáltalán nem akart Bella férje lenni. Nem akarta elvenni, nem akart vele maradni, még csak látni se akarta. Még a nevét se akarta kimondani más társaságában; nem akarta, hogy tudjanak arról, hogy egyáltalán elvett valakit.
És ebben az volt a legrosszabb, hogy mindenki tudott róla. Aro gondoskodott róla...
Akaratlanul emelte kezét a nyakán lévő sebhelyre. Élete végéig a férje lesz ennek a nőnek, ha tetszik, ha nem.
És mivel éppen őszinte volt, ezért azt is bevallotta magának, hogy nem, egyáltalán nem tetszett neki a dolog.
De nem foglalkozott vele. Nem a ténnyel, hogy elvett valakit; hanem azzal, hogy Bella ebben a házban van, és azzal se, hogy a felesége. Nem érdekelte.
Megfogadták az egymásnak tett ígéretet, és még csak egymásra se néztek, nehogy megint veszekedni kezdjenek.
Edward nem tudta volna megmondani, hogy ő nem néz Bellára, vagy Bella nem néz rá, csak a tény volt meg, hogy az elmúlt egy hónapban egyszer sem kellett a felesége szemébe néznie. Sőt! Nem is látta a feleségét ezalatt az egy hónap alatt, de nem is bánta. Csak vita lett volna a vége...
Ha volt valami jó a házasságában, akkor az biztos az volt, hogy egyáltalán nem is látta a feleségét.
De minden jónak egyszer vége szakad. Ezzel ő is tisztában volt. És beszélnie kell ma Bellával, mert ideje hazamenniük.
Belegondolnia is nehezére esett, hogy most ő hazamegy a Cullen családhoz, de már Bella is ott lesz. Úgy fog járkálni a házban, mintha a sajátja lenne, és közös szobájuk lesz. Nem akarta elfogadni, pedig tisztában volt vele.
Felsóhajtott, majd felkelt a fotelből, amiben olyan kényelmesen elhelyezkedett. Szabályosan megszerette azt a fotelt, olyan sokat ült benne. A hálószoba felé fordult, biztosan tudva, hogy Bella ott van. Ki se jött onnan, az elmúlt négy hétben. Erősen kétségbe vonta, hogy esetleg most mászott ki az ablakon.
Bekopogott, majd az ajtófélfának támaszkodott.
- Beszélnünk kell – tette hozzá átszólva az ajtón, hogy biztosan kijöjjön a felesége.
- Nem rendeltem pizzát! - jött a válasz, majd Edward halk motozást hallott.
- Nagyon vicces – dörmögte Edward, majd tovább várt. - Kijönnél? - kérdezte, majd elfordult a szobától.
Pár másodperc múlva az ajtó kinyílt, és Bella lépett ki rajta.
Edward meg döbbenten nézett rá. Az arca beesett és sápadtabb volt a normálisnál, a szemei feketék, a mozgása meg nehézkes volt. Nem tudott nem rá nézni egyszerűen, és követte minden egyes lépését.
Bella nagyon is tisztában volt vele, hogy Edward megdöbbent. És azzal is, hogy őt bámulja. Hát egészségére, ha ez annyira jól esik!
- Mi van nem láttál még éhes vámpírt? - kérdezte felszegett állal, majd leült az egyik bárszékre. Fájt, ha mozognia kellett.
És nagyon is tudta, hogy szép lassan elkezd kiszáradni. Egyre... kisebb lesz, és összeaszódik mint egy gyümölcs. Ha nem jut táplálékhoz, akkor... Nem, igazából nem akart belegondolni, hogy mi lesz vele, ha nem eszik hamarosan.
A torkát maró éhséget szinte már észre se vette annyira hozzászokott. Amióta itt van, azóta marja a szomjúság, és kínozza az éhség. De nem tehetett semmit. Ha bármit is csinál, akkor Cullenék nyernek! Ezen a szigeten nincsenek emberek. És Cullenék nem nyerhetnek! Nem lesz ő is példás családtag, ahogy elvárják. Nem hajlandó.
- De láttam – mondta egyszerűen Edward, és most a lila karikákat nézte Bella szeme alatt. - Tudod van táplálék ezen a szigeten.
- Jah persze, hogy boldog légy! Azt már nem! - vicsorogta Bella, és Edward felé fordult.
- Nem tesz boldoggá más szenvedése! - kiáltott fel Edward, majd a hajába túrt.
- Nem kell úgy tenned, mintha aggódnál értem! Szóval minek kellett kijönnöm? - kérdezte Bella és Edward szemébe fúrta a tekintetét.
- Haza kell mennünk – mondta Edward, és csak nézte a fekete szemeket, amik végtelen éhséget igazoltak. Ő is volt már éhes, nem is egyszer! De az nem ilyen volt. Valahogy Bella jóval gyengébbnek látszott. Mintha nem csak annyi lenne a baja, hogy nem evett egy ideje.
- Neked kell hazamenned! Én csak egy idegenekkel teli házba költözöm – mondta Bella, és szemei szikrákat szórtak. Nem akart menni, de nagyon is jól tudta, hogy akkor is menni fog, ha nem akar. Mert kell.
- Nevezd, aminek akarod! Holnap indulunk, kérem az irataidat! - mondta Edward, majd hátat fordított Bellának.
- Az irataimat? - kérdezte Bella, amint felfogta, hogy mit is mondott Edward. Nem volt gyengeelméjű. Értette a dolgokat, de még neki is idő kellett, hogy megértse ezt a mondatot. Ahhoz, hogy holnap elinduljanak, minek kellenek az ő iratai?
- Repülőjegyet nem adnak névtelenül – mondta Edward, és visszafordult Bella felé.
- Repülőjegy? - kérdezte Bella felvont szemöldökkel. - Repülőjegy?!
- Miért Amerikában futva akarsz menni? - kérdezte Edward ugyanolyan megdöbbenéssel, ahogy Bella nézett rá.
- Nem lenne sokkal logikusabb? - kérdezte Bella, és felállt a székről. Sokkal jobban fájt, mint képzelte.
- A Volturi rongyrázása nem terjed ki a repülőjegyek megvételére? - kérdezte Edward cinikusan, és elfintorodott.
- Nem – mondta Bella teljesen őszintén, majd férje felé fordult. - Nem költünk utazásra, táplálékra, nyaralásra se ruhákra. Tulajdonképpen semmit nem veszünk. A ruhákat vagy mi varrjuk, vagy lopjuk. És ha valahova menni akarunk, akkor futunk.
Edward felhúzott szemöldökkel hallgatta az előadást, és lassan tudatosult benne, hogy Bella igazat is mond. Nem hazudik, látta a fejében, ráadásul a hangja is túlságosan nyugodtan csengett, hogy hazudjon.
- Akkor mit csináltok a rengeteg pénzzel?
- Szerinted miért van rengeteg pénzünk? - kérdezett vissza Bella, majd lassan elindult befelé a szobába, hogy megkeresse az iratait.
- Érdekesek vagytok, ti volturisok. - Edward lassan követte Bellát, hogy a másik ne vegye észre. De ha esetleg össze akar esni, akkor inkább elkapja. Nem volt kedve lebonyolítani egy olyan vitát, amiben szerepet kap az ő nemtörődömsége.
- Mondja egy vegetáriánus vámpír... - hangsúlyozta ki Bella a vegetáriánus szót.
- Csak hozzá kell szokni. Utána már mások felfogása lesz értelmetlen.
Bella egy pillanatra megállt, és hátrafordult Edwardhoz. Hallotta, hogy követi, bár igazából nem nagyon érdekelte, hogy mit csinál. És nem is akarta tudni, hogy miért követi.
Nézte, ahogy Edward megtámaszkodik az ajtófélfánál, majd lassan, a döbbenet kimértségével fordult az asztal felé.
- Szóval csak azért, mert én egy másik családhoz tartozom, értelmetlen, és normálatlan vagyok – mondta Bella nyugodtan, majd kihúzta az asztal egyik fiókját. Biztos volt benne, hogy valahol itt vannak az iratai.
- Nem ezt mondtam! - vágta rá rögtön Edward.
- Csak azért, mert én más vagyok, az nem jelenti azt, hogy idióta, esetleg érdemtelen lennék. És csak azért, mert te megszoktál egy normát, az még nem jelenti azt, hogy másé hülyeség lenne – mondta nyugodtan Bella, majd fogta a kis dobozt, amiben minden irata volt, és megindult Edward felé. - A normális fogalma elég tág, Edward! - mondta, majd férje kezébe nyomta az iratokat. - És ugyanazért, amiért te másra azt mondod, hogy normálatlan, én is mondhatom ugyanezt. Bárkire, aki nem az én életfelfogásom szerint él.
- És a Volturi mondja is – mondta Edward, majd a dobozt erősen tartva elfordult Bellától.
Azt mondta rá, hogy nem normális? Jól értette? A felesége tényleg most oktatta ki a normális fogalmáról? Ő teljesen tisztában vele, hogy mi a normális! Nem normális valakit arra kényszeríteni, hogy elvegyen az eszkortot! Nem normális kapcsolat a kettejüké! Nem normális a felesége!
Csak tudná, hogy kell megérteni ezt a nőt! Akkor legalább próbálkozhatna vele, de egyáltalán nem érti, nem tudja felfogni! Nem érti az észjárását! Egyszerűen... nem érti.
Már értette, hogy a testvérei miért panaszkodtak állandóan Rose-ról és Alice-ről. Megértette. Csak nekik volt olyan szerencséjük, hogy önként vállalkoztak a női elme megértésére. És egy olyan nőt kell megérteniük, akit szeretnek! Neki meg... Kényszer az egész.
Hányszor mondta Emmett és Jazz, hogy a nőknél az igen sokszor nem, a nem meg többször igen. És ez még csak egyszerű eldöntendő kérdés! Ezekben a bonyolult problémákban, meg szabályos kódrendszer kéne arra, hogy megfejtse a dolgokat!
Miért nem lehetnek egy kicsit férfiak a nők? A igen az igen, a nem meg messze áll a talántól! Nem nehéz igaz? De a nőknek muszáj úgy gondolkodniuk, mint a nőknek! Nem tudnak pasik lenni...
Inkább lemondóan felsóhajtott majd fogta a telefont, a laptopot és kiment a lakásból. Ha valamikor, akkor most muszáj messze lennie Bellától.
Bella nyugodtan állt a szobában, majd amikor rájött, hogy alig bírja megtartani magát, inkább lefeküdt. Holnap utazni fognak, és biztos volt benne, hogy nagyon kimerítő lesz. Sokkal rosszabb lesz, mint ez most. Pihennie kéne, vagy, ami még logikusabb lenne, akkor ennie.
De nem! Akkor se fog állatokkal táplálkozni! Szó sem lehet róla!
Mozdulatlanul feküdt, és jól esett neki a némaság. A csend, és a tény, hogy megint nem kell semmit tennie.
Nem érti Edward a nőket. Hogy is érthetné, hisz férfi! Annyira férfire vall a gondolkodása!
Csak egyféle normális dolog van! Semmi más nem az, a többi értelmetlen, eszetlen, logikátlan! Pedig a normális fogalmánál nem is lehetne valami nagyobb hatáskörű.
Ha a Volturihoz tartozna Edward, akkor az lenne normális, és a vegetáriánusok eszetlenek lennének. Ő is így látja, de ez nem azért van, mert a Volturi tagja. Vagyis tagja volt. Már Cullen, egy nyavalyás Cullen!
Nem érti meg Edward, hogy a két dolog független egymástól, és nem abból következik a vegetáriánus életmód elítélése, mert ő volturis. Azért volturis, mert elítéli a vegetáriánus életmódot. Meg van fordítva az egész. Ez persze nem jelenti, hogy nincs a volturiban valaki, aki nem értené meg a másik életformát is. Természetesen van. És tudta Carlisle-ról, hogy megérti Arót. De valahogy Edward, vagy talán eleve a férfiak nem tudnak függetleníteni. Nem feltételezi, hogy lehet más oldala vagy más oka annak, mint amit ő elhisz. Vagy esetleg, amit lát. De legyünk őszinték! A vámpírok a világ legnagyobb színészei! Ha nem tennék, akkor nem is létezhetnének!
Biztos volt benne, hogy egy nap alatt nem oldja meg a férfiak gondolkodásának ökör kérdését. Inkább hagyta, hogy kiürüljön a feje, és lecsukta a szemét. Ha aludni nem is tud, tettetheti, hogy fel sem fogja a külvilágot.
Edward a homokos parton ült ölében a számítógéppel, maga mellett meg egy iratcsomó volt Bella kis dobozával.
Már megvette a repülőjegyeket, szólt a családnak, hogy mennek, megrendelte a csónakot. Mindent megcsinált. De nem akart visszamenni, ezért erősen keresett valami okot, ami miatt még kint maradhat.
De azén eszébe jutott, hogy nem beszél a feleségével, szóval ok se kell, hogy kint maradjon. Ha kint akar maradni, akkor kint marad, és ennyi. Lecsukta a gépet, majd eldőlt a homokban.
A nap kisütött, ő meg csillogott. Csillogott, de nem érdekelte, a biztos tudattal, hogy senki nem fogja meglátni, nem is érdekelte semmi. Most jól esik az egész. A telefon csörögni kezdett, ő meg lassú mozdulattal nyúlt érte.
- Halló? - kérdezett bele lehunyt szemmel még mindig feküdve.
- Hallom öcsi, holnap jöttök! - kiáltott bele Emmett, és Edward hallotta egyenletes lépkedését is.
- Igen.
- Kérsz esetleg egy franciaágyat a szobádba? Még idejében meg tudjuk venni! - Emmett hangja ugratós volt, és Edward nagyon is tisztában volt vele, hogy ha még poénnak is hangzik a kérdés, komoly a dolog.
- Nem lesz rá szükség – mondta őszintén.
- Összebújva szeretitek? - kérdezte Emmett, majd nevetni kezdett a saját beszólásán.
- Hogyne – mondta fáradtan Edward, majd felült. Ismerte a bátyját, és tisztában volt vele, hogy szexuális témájú viccek tömkelegével készült fel, hogy zavarba hozza őt. Nagyon is ismerte. - Tedd meg azt a szívességet, hogy békén hagysz majd minket!
- Ennyire jó a kiscsaj?
- Nem tudom – mondta Edward, és türelmesen várt, amíg Emmett felfogja azt, ami az imént mondott. Hallotta a néma csöndet a vonal másik végéről, még a lépések is leálltak.
- Nem feküdtetek le? - kérdezte Emmett őszintén.
- És nem is fogunk – mondta Edward, majd felállt, és elkezdte összeszedni a dolgait. - És kérlek, hogy ne jegyezd ezt meg. A feleségem enyhén szólva hirtelen természetű. És semmi kedvem égve végezni vagy esetleg, hogy ti végezzétek úgy. Nem azért vettem el, hogy utána első sorból nézzem végig a halálotokat!
Emmett csak döbbenten hallgatta Edward hangját. Normális esetben még most is ugratná az öccsét. De ez nem normális eset. És tudta jól, hogy mennyire igaz az, amit most mondott Edward. Bella nem éppen a szerelmes kis asszonykák egyike.
- Rendben – mondta csöndesen, majd lerakták a telefont.
Edward ha valamikor, akkor most eléggé hálás volt a bátyjának. Bajban lehet rá számítani. És másképp nem tudta a házasságát nevezni. Csak bajnak.
Bella fáradtan sóhajtott fel, és lehunyt szemmel dőlt hátra a kényelmetlen fémszéken. Legalább már Amerikában vannak. Ennyi jó volt az egészben! De még kétszer kell átszállniuk, és még egy autóút is vár rájuk. És ő már, amikor elindultak, akkor rosszul volt. Elkezdtek remegni a lábai. És ettől megijedt. Tudta jól, hogy ha nem vigyáz lassan össze fog csuklani akár egy beteg nő. De ő nem beteg! Csak éhes, és az nagyon.
Egész nap nem lélegzett. Vagy ha véletlenül mégis, akkor olyankor, amikor senki nem volt a közelében Edwardon kívül. Tudta, hogy képtelen a fájdalomra, de megesküdött volna, hogy fáj a feje ettől a légzésmentességtől.
És még sok van hátra!
- Bella! - szólította meg Edward, és megérintette a kezét. - Kettes terminál - mondta, majd a kezét nyújtotta Bellának.
Bella nézte egy darabig a felé nyújtott segédkezet, és erősen küzdött magában a büszkeség a szükséggel. És mivel úgy gondolta, hogy több mint egy hónapnyi nem táplálkozás után elég nagy benne a büszkeség, ezért elfogadta a felé nyújtott kezet. Erősen megszorította, és Edwardra támaszkodott.
- Nem azért de enned kéne – mondta Edward, amikor megérezte, hogy Bella mennyire szorítja a kezét. Biztos nem kedvességből, ragaszkodásból, és most túlságosan gyötört volt, hogy haragból megszorítsa. Tisztában volt vele.
- Tudom – mondta Bella egyszerűen. És Edward már tudta, hogy baj van, ha már veszekedni se akar.
Lassan felszálltak a gépre, és helyet foglaltak.
- Még hét óra – mondta Edward, és Bella felé fordult. Bella csak bólintott, majd hátra döntötte a fejét, és becsukta a szemét. Jobb ha nem látja az emberek vékony bőrét, ahogy alatta ott folyik a vérük. Most nem láthatja!
Hat óra múlva, ha lehet, akkor még rosszabbul érezte magát. De legalább már leszálltak a gépről, és már csak autózniuk kellett. És ott már nem lesznek emberek, csak Edward, az ő társaságát, meg már kibírja. Az elmúlt órákban egyáltalán nem volt annyira idegesítő, mint eddig. Egészen... szeretni való volt. De persze csak elméletben. Az életben egyszerűen képtelen lenne szeretni őt.
Felvették a bőröndöket, majd szép lassan kifelé mentek a reptérről. Edward egyik kezével Bella kezét tartotta. Tisztában volt azzal, hogy felesége nem áll messze attól, hogy összeessen.
- Mond, hogy az ott nem a bátyád! - nyögött fel Bella, amikor meglátta a hatalmas kétajtós szekrényt vigyorogva és integetve.
- De! - mondta Edward, majd mosolyogva tovább haladt felé.
- Remek – sóhajtott fel, majd haladt tovább.
- Öcsém! - kiáltott fel Emmett, majd átölelte Edwardot. - Úgy hiányoztál, senki nem volt, aki megmondta volna, hogy a lányok valójában mire gondolnak!
- Persze! - mondta Edward, majd a csomagok felé fordult.
Bellát lassan odavezette a kocsihoz, majd segített neki beszállni.
- Még, hogy semmi nincs köztetek... - mordult fel Emmett, majd ő is segített a csomagoknál.
- Kicsit gyengébb, mint az átlag, ha nem vetted volna észre! - mondta Edward, majd bedobta az utolsó csomagot, és a kezét kitárva Emmett felé fordult. Bátyja szótlanul odaadta neki a kulcsot, majd megindult az anyósülés felé.
- Mióta nem ettél, drága húgom? - kérdezte Emmett, amint bevágódott a kocsiba.
- Semmi közöd hozzá – jött az egyszerű válasz Bellától, és egyáltalán nem foglalkozott a fiúkkal. - És nem vagyok a húgod! - tette hozzá, és Emmettre meredt, hogy megértse.
- Elég régen, ahogy hallom! - mondta Emmett, majd inkább Edward felé fordult.
- Több mint egy hónapja – mondta Edward, és indított.
- És hány éves?
- Ötvennél nem több.
- Akkor még hetente kéne ennie – mondta Emmett, és Bellára nézett. - Szarul is néz ki, ami azt illeti.
- Tegyetek egy szívességet! - kiáltott hirtelen Bella, majd mind elhallgattak.
- A többiek hogy vannak? - kérdezte Edward elterelve Emmett figyelmét. Jól ismerte a bátyját, és tudta, hogy folytatni szeretné a témát, de most nem alkalmas.
- Jól, csak zizik, mint mindig! - mondta Emmett, és mesélni kezdett Edwardnak.
Hogy a család az utóbbi hetekben mit csinált, hogy mennyi köszönőlevelet írtak a nászajándékok miatt, amikor ki se nyitották őket. Hogy átrendezték a házat, de így sincs elég hely. Hogy Carlisle tervezett egy nagyobb házat. Mindenről, csak arról nem beszéltek, amit mind a kettőjüket érdekelt.
Belláról.
Lassan a hatalmas házhoz értek, Bella meg kinyitotta a szemét. Nem a Volturi palota volt. Vagyis az egészet nem álmodta. Hányszor kérte, hogy álom legyen az egész, nem tudta megszámolni! És még mindig igaz volt! A verandán ott volt az egész család. Nők és férfiak, makulátlan ruhába öltözve, de ami a legjobban zavarta Bellát, hogy mindegyiknek aranybarnán csillogott a szeme. Vagyis nemrég ettek. Ők ettek!
Edward kinyitotta az ajtót.
- Megy egyedül vagy segítsek? - kérdezte, és behajolt a kocsiba.
- Megy egyedül is! - vetette oda Bella, és kijjebb csúszott az ülésen. Fájt mindene egyszerűen, és biztos volt benne, hogy remegni fog a lába. Lassan a kezei is, majd az egész testében remegni fog. Utána elkezd leépülni. A bőre ráfogy a csontjára, és egy élő múmia lesz. Ha nem eszik, akkor ez lesz. A groteszk rémképtől nem tudott szabadulni, és rosszabb volt a tudat, hogy már elindult ezen az úton.
A mosolygós család felé fordult, akik ha fenntartással is, de mosolyogtak. Illemtudóan ő is mosolygott. Így tanították, nem higgyék azt, hogy neveletlen. A Volturi tagok sokat adnak a külsőségekre. Lassan, és a korlátot fogva felment a verandára, hogy aztán szembetalálja magát az egész családdal. Most még Edward is vele szembe volt! Nem mintha sokat várt volna tőle, de ő akkor is a férje! Most mellette kéne állnia, nem vele szembe!
- Üdvözöllek, Bella! - szólalt meg Carlisle, majd Bella felé nyújtotta kezét. Bella meglepődött, de azért elfogadta a felé nyújtott kezet.
Igazából nagyon is kínosnak találta a helyzetet. Ahogy itt állt a Cullenek látótere központjában, és tisztában volt vele, hogy mindenki észrevette szörnyű állapotát, és tudják, hogy mi történt.
- Esme, a feleségem – intett Carlisle a barna hajú nő felé. - Az esküvőn már találkoztatok.
- Emlékszem – mondta Bella halkan, jelezve, hogy a többi bemutatás teljesen felesleges.
- Akkor be is mehetnénk – mondta Carlisle csendesen, majd mindenki elindult befelé.
Bella csak csendben konstatálta, hogy ez éppen annyira szörnyű amilyennek elképzelte. Az a félelem és fenntartás mind a két részről megvan. És biztos nem fog változni. Ő akkor is volturis, ha beházasodott a családba. Ezen semmi nem változtat!
- Foglalj helyet! - mondta Carlisle, de Bella akaratlanul vette észre, hogy már mindenki elhelyezkedett.
Persze nem a kanapén és a foteleken, hanem felette vagy mellette, szinte jelezve, hogy ez az ő helye, eszébe se jusson oda ülni! Több szabad hely is volt. Így megindult határozott, egyenletes lépésekkel az egyik karosszék felé. Senki nem védte, mint valami birtokolni való dolgot, és elég messze volt a férjétől. Legalább nem kell mellette tettetni a boldog feleséget!
Vele együtt mindenki más leült, és ha fel is tűnt a családnak, hogy kicsit hidegen viselkednek egymással, akkor nem említették meg.
- Milyen volt a nászút? - törtét meg végül a csendet Esme, és Bella felé fordult.
- Kicsit hosszú – mondta Bella őszintén, és a rengeteg napra gondolt, amit az ágyon töltött fekve.
- De kellemes? - kérdezte megint Esme reménykedve, hogy beindul a társalgás.
- Némelyik pillanata – mondta Bella, és próbált valami kellemesre visszaemlékezni. Mivel nem sikerült, ezért megvonta a vállát. Állandóan hazudik, ez már nem számít!
A társalgás megint megakadt, és újra az a feszengő hangulat telepedett mindenkire, amit igazából senki nem akart megtörni.
- Mióta laktok itt? - kérdezte végül Bella, csakhogy mondjon valamit. Utálta ezt az egészet!
- Még csak néhány hónapja – mondta Esme, és a lányok felé fordult.
Rose ült, és meredten nézte Bellát, Alice pedig mosolygott, de nem Bellát nézte.
- Már megbocsáss, de a Volturi nem gazdag? - kérdezte Rose, belefúrva a tekintetét Bella szemébe.
- Rose! - szólt rögtön Edward, és a nővére felé fordult.
- De – mondta Bella, nem törődve férjével. - Valami nem tetszik esetleg? - kérdezte, érezve, hogy ez nem éppen egy kellemes szóváltás kezdete.
- Akkor hogy hordhatsz márka nélküli cipőt? - kérdezte Rose Bella cipője felé intve.
Bella lenézett a lapos talpú kényelmes cipőjére. Utazásra tökéletes volt. De azt se tudta igazán, hogy mit várt... Semmi tulajdonképpen! Semmit!
- Jellemző – mondta, majd elfordította a fejét. - A külsőségek az elsők, ugye? - kérdezte bűbájosan, éllel a hangjába Rose felé fordulva.
- A Volturinak mi az első, édesem? - kérdezte rögtön Edward, és Bella felé kapta a fejét.
- Az nem ugyanaz! - mondta Bella egyenesen Edward felé nézve.
- Csak azért, mert a Volturi az Volturi, ezért bármit megtehet?
- Én nem ezt mondtam! Légy oly kedves, és ne magyarázz be semmit egyetlen egy mondatomba!
- Ez nem bemagyarázás, Bella! Ez csak tény!
Edward és Bella csak nézett egymásra, talán fel sem tűnt nekik, hogy a család csak döbbenten hallgatja őket. Senki nem mert megszólalni, inkább csak nézték a házaspárt. De senki nem értette, hogy hogy lehetnek házasok.
- Ezt nem most fogjuk megbeszélni! - mondta végül Bella, és lassan felállt a székből. - Hol tudok táplálkozni? - kérdezte Carlisle felé fordulva.
- Az erdőben – mondta Carlisle, és felállva kifelé intett.
- Ilyen gyakran járnak ide turisták? - kérdezte Bella őszinte csodálkozással. - Senkit nem fog zavarni? - Bella mintha egy kis kuncogást hallott volna, de úgy döntött, nem törődik vele.
- Természetesen te is vegetáriánus leszel – mondta Carlisle olyan nyugodtan, mintha csak az időjárásról beszélt volna.
- Micsoda? - kérdezte Bella, és döbbenten nézett apósára.
- Bella. Inkább fogadd el! - szólt Edward hirtelen.
Bella úgy pördült meg, mintha semmi baja nem lenne, és Edward felé mutatott.
- Te tudtad! - kiáltott, és megindult Edward felé. - TUDTAD! - kiáltotta.
- Ebben semmi rossz nincsen!
- NEKED! - kiáltott Bella, és megállt a férje előtt.
- Nem lehetsz Cullen miközben embereket gyilkolsz!
- Ki mondta, hogy én Cullen akarok lenni? Nem volt más választásom! És csak azért, mert más a nevem, nem kell, hogy a szokásaim is megváltozzanak.
- Egy rossz szokástól megszabadulni áldás! - mondta Edward fáradtan, majd összefonta a kezét a mellkasa előtt.
- Ne kezdjük elölről ezt a beszélgetést! Csak azért, mert nem egyezik az identitásunk nem jelenti, hogy a másé rossz! - Bella hadonászott maga körül, és alig bírt magával.
Minden tönkre fog menni. Annyira jól tudta! Meg fogják keseríteni az életét!
- Embereket ölni rossz, és ehhez még egyetem se kell!
- Hagyd abba! Azonnal fogd be! - kiáltotta Bella, és elfordult Edwardtól. - El akarok menni! - kiáltott megint, majd forogni kezdett, hogy találjon egy kijáratot.
- Nem mehetsz el!
- Kérlek! Csak nézd végig! - kiáltott Bella, majd a bejárati ajtó felé indult. - Csak tudja meg Aro, hogy ti mire kényszerítetek! Csak tudja meg!
- Aro kifejezett parancsa volt, hogy ezentúl állatokkal táplálkozz – szólt hirtelen Carlisle, Bella meg ledermedt a kilincset fogva.
