Rongyababa - 12. fejezet

ELŐIRAT: A KÖVETKEZŐ FEJEZET ELOLVASÁSA 18 CENTIMÉTER ALATT CSAK FELNŐTT SZEXOLÓGUS JELENLÉTÉBEN AJÁNLOTT!:D:D


12. fejezet

Bella elégedetten nézett végig a konyhán.

Egészen szép lett, attól eltekintve, hogy még nem volt benne semmi. De kifestett, és kitakarított. És ha megkapja a bútorokat holnap, akkor egészen úgy fog kinézni, mintha soha nem is lett volna ott tűz.
Remélte, hogy Esme nem fogja leharapni a fejét azért, mert nem ugyanazt a konyhabútort rendelte meg. Hiába próbált letakarítani az előzőről a koszréteget egyszerűen nem tudta, így inkább kidobta, és egy másikat rendelt. Túlságosan megégtek, hogy rendbe tudja hozni.
A nappali is egész szépen haladt. Már ott is ki volt festve, és Edward a kiütött falat is újracsinálta. De az is inkább egy légüres térnek bizonyult berendezés nélkül.
Minden bútort kivittek a teraszra, és egyelőre vártak.
Bár nem egymás társaságában, hanem külön-külön. Bella a konyhabútorra, Edward meg a kárpitozóra.
Bella úgy döntött, hogy ha nem szól Edwardhoz, és van valami dolga, akkor egészen jól érzi magát. De a kellemes légkör sem maradt fenn túl sokáig, mert folyton eszébe jutott az utolsó beszélgetésük Edwarddal. Hogy már mindent tud, hogy olyan dolgokat mondott róla, amiket nem kellett volna.
Vagyis nincs is igazából tőle hányingere. Egyszerűen zavarta a jelenléte, zavara, hogy ő a férje. De nem utálta annyira. Életében először bánta azt, hogy olyan dolgokat mondott ki, amiket nem is gondolt komolyan. És azt is tudta, hogy csak a sértettség beszélt belőle, amikor mindent Edward fejéhez vágott. Na meg persze az a megmagyarázhatatlan ellenszenv, amivel egymással szembe viseltetnek.
De nem utálta. Határozottan nem utálta.
Bella nem tudta volna, hogy mikor Edward valahogy a rémes ellenségből átment egy szükséges rosszba. Már nem volt minden vágya, hogy kikészítse. Persze idegesítette. De nem akart neki feleslegesen fájdalmat okozni. Így a legegyszerűbb módját választotta annak, hogy nem menjenek egymás agyára. Egyszerűen nem szólt hozzá. És nagyon is jól ment az egész. Nem szólt hozzá, próbált róla nem tudomást venni, így egészen olyan volt, mintha egyedül élne a házban, és magának rendezné be. Egészen olyan volt.
De Bella nem volt se vak, se süket, és hülye sem. Nem egyszer érezte, hogy Edward rajta felejti a tekintetét, és az elmúlt napokban többször esett meg az, hogy véletlenül keresztezték egymás útját. Amihez ezért elég nagy tehetség kellett egy ekkora házban...
Bár alig akarta elfogadni, de a sokadik alkalommal, amikor megint egymással szemben álltak, akkor rá kellett jönnie, hogy a férje beszélgetni akar vele.
De meg sem lepődött igazából. Az első és egyetlen verekedésük azért tört ki, mert Bella nem volt hajlandó meghallgatni a mondanivalóját.
De Bellának rá kellett jönnie, hogy Edward teljesen komolyan veszi azt, amit mondott neki. Mert Edward tényleg nem szólt hozzá. Valami szörnyen idióta és romantikus módon Bella még kedvesnek is találta ezeket a finom jelzéseket. Tudatta, hogy ott van, ha kell, de nem erőltette a dolgot. Csak azt nem tudta, hogy Edward miért gondolja, hogy vele akarja megbeszélni a múltját.
De sejtette, hogy ennek talán a rajtuk kívül teljesen üres háznak van köze.

Épp elért a gondolatmenet végéhez, amikor furcsa zajra lett figyelmes. Pattogó kavicsokat hallott. És nem tudta, hogy miért hallja ezt.
Edward lejött az emeletről, Bella meg csak rá nézett. Megijedt. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból megijedt az ismeretlen hangtól.
Edward a feleségére nézett, aki fezsült arccal, kitágult pupillával emelte rá a tekintetét.
- Csak egy kocsi az – mondta megnyugtatónak szánt hangon, majd pillanatokon belül tényleg hallani lehetett a motor halk zaját is. Bella meg kifújta a bent tartott levegőt, észre sem véve, hogy eddig visszatartotta azt.
Inkább csak állt tovább, és próbálta megérteni saját magát. Miért is ijedt meg egy olyan természetes dologtól, mint egy közeledő autó? Talán azért, mert itt egyáltalán nem természetes egy közeledő autó. De legalább itt volt Edward és megnyugtatta.
Erre a gondolatra Bella hirtelen rántotta a fejét férje felé. Megnyugtatta? Edward őt? Furcsa volt belátni, de igaz volt. Eddig állandóan felidegesítette azzal, hogy mindenre olyan hidegen és tárgyilagosan reagált. Most meg egyenesen megkönnyebbült tőle. Ezért inkább az ajtóra fordította a tekintetét, mert ha valaki kocsival jött, akkor elég egyértelmű, hogy hozzájuk. Vagy hazajött a család, vagy itt a kárpitos. Vagy a konyhabútor.

- Bella – szólította meg Edward a feleségét.
Igazából nem tudta, hogy mondja meg neki a lehető legtapintatosabban, hogy jobb lenne ha elmenne. Már messziről hallotta, hogy, aki közeledik, annak dobog a szíve. És Bella még csak pár napja vegetáriánus...
- Mi lenne, ha most elmennél vadászni? - kérdezte meg végül. Bellának erre a magasba szaladt a szemöldöke. És pár pillanat múlva ő is megérezte, hogy miért kapta ezt a javaslatot. Már érezte.
De nem akart elmenni. Semmi kedve nem volt itt hagyni a házat. Furcsa kötődést érzett iránta, valahogy megnyugtatta az egész. Nem tudta, hogy ezt most annak köszönheti, hogy minden csendes, vagy valami másnak, de békés volt.
Végül Bella mégis bólintott, és elindult kifelé, majd rohanni kezdett. Messze amennyire csak tudott, minél hamarabb.

Edward nem erre számított. Azt hitte a felesége majd ellenkezik, mint eddig bármikor, amikor javasolt valamit. De most örült neki, hogy visszakérdezés nélkül hallgatott rá. A megalkotott Bella képében megint változott valami, és lassan már annyira különbözőek a darabok, hogy egy teljesen új személlyé alakul majd.
És megértette, hogy mit akart. Edward meglepődött Bella viselkedésén, és szimpatikusnak találta. Azt nem mondhatta, hogy szerette, attól még messze állt. De egészen... megtetszett neki ez a változás.
A további eszmefuttatásra már nem volt ideje, mert a csengő megszólalt, ő meg kitárt az ajtót.
- Isabella Cullent keresem – mondta az alak fel sem nézve a szállítási papírból.
- Átvenném én – mondta Edward és az iratért gyúlt. A szállító felvonta a szemöldökét, majd mégis átgyújtotta a tömböt. - A férje vagyok – mondta Edward és gyorsan aláírta a papírt.
A férje vagyok...
Saját szavai megdöbbentették. Eddig még soha nem mondta ki ennyire nyíltan, ráadásul egy idegennek, hogy milyen kapcsolat van közte és Bella között. És érdekesnek tartotta, hogy igazából nem is nagyon zavarta a dolog. Mindig is el akart venni valakit, és büszkén akarta mondani, hogy ő valakinek a párja. Arról, hogy éppen Bella lett az a pár egyikük sem tehet. És most furcsán nem zavarta a tény.
- Hova rakhatjuk?
- Oda – mutatott kábán Edward a lecsupaszított konyha felé.
- Akarja, hogy összerakjuk? Egy kicsivel drágább lenne...
- Köszönöm, majd megoldjuk valahogy – hárította el az ajánlatot, és magában nevetett az egészen. Ha kedve tartotta volna, akkor saját maga építi az egész konyhabútort. Csak éppen nem volt kedve. Így az összeszerelése gyerekjáték lesz...
A szállítók elég gyorsan lepakoltak, majd el is mentek dobozokat maguk után hagyva.

Edward automatikusan kezdett neki összeállítani a bútorelemeket, hogy addig is csináljon valamit. De ez csak a kezét foglalta le, a gondolatai meg egészen máshol jártak.
Bellán és a viselkedésén, a változásán járatta az agyát. Nem tudta elfelejteni... Eddig azért, mert idegesítette, most meg azért, mert nem értette. Azt már rég elfogadta, hogy egy teljesen más Bellát lát most, mint eddig. És az eddigi véleményét teljesen hamisnak kellett ítélnie. Vagy legalábbis részben hamisnak, és a hisztirohamokra gondolt. De be kellett látnia azt is, hogy saját magát meghazudtolva elég sok veszekedést provokált ki. Így nem vehette alapul ezeket az ismereteket.
Az után, amiket megtudott, és fel kellett fedeznie a tényt, hogy vágyik arra, hogy megismerje Bellát. Mert ha nem az a lány, akinek eddig gondolta, akkor egy teljesen más személyiség. És ő meg akarta ismerni, tudnia akarta, hogy mit miért, és hogyan tesz. Nem elég, hogy csak látja. Beszélgetni akart vele.
Edward ajkain átfutott egy kis mosoly, és a családja jutott eszébe. Hát mégis jól tették, hogy elmentek. És mennyire elégedettek lennének vele, ha tudnák, hogy beszélni akar Bellával! Szinte repesnének az örömtől és az elégedettségtől. Emmettől meg hallgathatná az én megmondtam mondatokat.
Erre is csak elmosolyodott, és rájött, hogy nem is bánná, ha ezeket kellene hallgatnia. Mert akkor az azt jelentené, hogy Bellával normalizálódna a kapcsolatuk.

Tulajdonképpen egyáltalán nem bánná, ha már nem veszekednének Bellával. Beleunt, és ha csak egy kis résznyit is, de értette, hogy miért viselkedett úgy, ahogy. De ha Edward őszinte akart lenni magához, akkor minden mély érzésű nő így reagált volna, ha azzal a jelzővel illetik. És ő többet nem akarja így nevezni. Furcsán szégyellte is magát, hogy csak azért nem akarja így nevezni, mert tudta, hogy nem érdemli meg. Az a tudás, amit megszerzett, még ha csak véletlenül is, akkor is teljes mértékben megváltoztatta a nézőpontját.
Bella csak egy sérült nő, és akkor is arra vágyik, hogy valaki megértse és szeresse, ha nem látja ezt be. Érdekes volt erre rájönni. De az elmúlt pár napban, amikor nem beszélhetett, és nem beszélt, akkor eléggé elgondolkodott a nő viselkedésén. És megértette.
Nem szerette soha senki, Aro is csak azért szerette, mert hirtelen kiderült róla, hogy tehetséges. Kihasználták, kiszipojoztak belőle minden emberit, és még csodálkoztak rajta, hogy Bella furcsa. Hogy nem szeretik, ha megérintik, ha nem akarja, hogy hozzá szóljanak.
És bár megértette Bellát, ez még nem jelentette azt, hogy el is fogadja. Próbálja elfogadni. Ennél többet nem tehet.
Pár óra múlva arra eszmélt fel, hogy a szekrény minden egyes darabjával elkészült, és hogy valaki kopog a bejárati ajtón. Gyorsan felkelt, majd ajtót nyitott, hogy a kárpitos mosolyogva kérjen bebocsájtást.
Elállta a férfi útját, majd a kormos kanapékhoz vezette. Csak mosolyogva közölt egy szemérmetlenül magas összeget, és egy két héttel későbbi dátumot, majd segítséget kért, hogy minden bútort felpakolhasson az autójára. Edward magában csak elmosolyodott ezen, és próbálta nem az egész kanapét tartani egyetlen kezével.

Éppen felpakolták az utolsó fotelt is, amikor Edward agyát elöntötte a köd.
Gyilkolási vágy volt, és olyan vér utáni sóvárgás, amit még nem érzett. De azt is tudta, hogy ezek nem az ő gondolatai. Gyorsan kezet fogott a férfival, és azért imádkozott, hogy idejében elhajtson. Felszaladt a verandán, majd gondolkodás nélkül futott a teraszajtóban megjelenő Bella felé.
Bella erre lehajolt, és hagyta, hogy Edward elkapja a levegőt. Elgurult, magával sodorva Edwardot, majd felpattant. Agyát elborította a vörös köd, és azonnal vért akart. Hiába ivott az előbb, de az emberi vér messze kecsegtetőbb volt.
A kijárat felé rohant, hogy aztán a bokájára kulcsolódó kéz feldöntse, és a padlóra essen.
- Bella...
Bella erre egyszerűen Edwardra morgott, majd megpróbált felkelni, de Edward szorosan fogta, és visszarántotta. Ha valamikor, akkor most átkozta, hogy a férje sokkal gyorsabb bármelyik vámpírnál, mert csak egyet pislogott, és máris Edward alatt találta magát.
- Semmi baj, Bella... Semmi baj! - mondta Edward megnyugtatónak szánt hangon, és Bella feje mellé szegezte a nő kezeit. - Csak lélegezz!
Edward meg csak tartotta a lányt, hogy ne fusson a kárpitos után. Nézte Bella arcát, ami most dühösen mered rá, és tehetetlenül vergődött a teste alatta. A szemei szikrákat szórtak, és csillogtak. Szép volt. Be kellett ismernie, hogy Bella tényleg nagyon szép volt.
És most, hogy már a szemei sem vörösen csillogtak még vonzóbbá és kedvesebbé vált az arca. Edwardnak be kellett ismernie, hogy tetszett neki a felesége.
A haragos szemek, és szeretetre éhes szemek, a kicsi orr és a szája is...
Hirtelen ötlettől vezérelve Bella ajakira hajolt, és megcsókolta a feleségét. Nem tudta miért, csak megcsókolta, és pár pillanattal később döbbenten vette tudomásul, hogy Bella viszonozza a csókját.

Bella csak forgolódott Edward alatt, és nem értette, miért nem tudja elengedni. Nem csinált most semmit! És igazán leszállhatna róla! És még hogy lélegezzen?! Bella felháborodottan gondolt erre a felszólításra. Hisz Edward az egész testsúlyával rá nehezedett, és mozogni is alig bírt. Akkor hogy vegyen levegőt? Tehetetlenül vergődött a férje alatt, és lassan már egészen más töltötte ki az elméjét, mint a vér bódító illata.
Ha akarta, ha nem feltűnt neki, hogy Edward mellkasa szorosan simult az övéhez. Edward szemébe nézett, ahol a megszokott utálat és megvetés helyett egészen mást látott. Megértést, kicsit ijedséget és szerette volna elhitetni magával, hogy amit nem ismer fel, az valójában szeretet. De nem tudta, hogy mi az. Csak azt, hogy tetszik neki.
Elméjét egy pillanat alatt töltötte ki Edward, és már másra se gondolt csak a férjére.
Edward meg a szájára hajolt és megcsókolta. Gondolkodás nélkül viszonozta a csókot, és majdnem bánta, hogy nem így kezdték a kapcsolatukat. Mert Edward kétségkívül tudott csókolni. Hiába nem volt mély a csók, és csak az ajkuk érintkezett, akkor is felpezsdítette Bella vérét.
Edward ajkai édesek voltak, és megannyi ígéretet hordozott magában. Mintha egy szebb életet ígérne. És Bella akarta azt a szebb életet, akarta a jobbat, akarta a szebbet. De eddig soha nem sikerült, miért pont most lenne úgy, ahogy ő szeretné. Megijedt, és kicsit elszakadt Edwardtól, aki abban a pillanatban kapott újra Bella ajkai után.
Bella érdekesnek találta ezt a hirtelen ragaszkodást. De pár pillanat múlva elutasított minden épkézláb gondolatot, és már csak érezni akart. Nem akarta a miérteket, és a válaszokat sem. Csak érezni.
Szinte kapkodva viszonozta a csókot, és lassan érezte, hogy a csuklóján a szorítás megenyhül. Félve és lassan, mintha Edward attól tartana, hogy ha őt elengedi, akkor újra megüti, mint pár nappal ezelőtt. De Bella gondolatai most messze voltak a verekedéstől, sokkal inkább másra akarta használni a kezét.
Lassan emelte fel a karját, és rakta Edward tarkójára, hogy még egy pillanatig magához szorítsa, majd elfordítva a fejét megszakítsa a csókot.

Edward mint akit álmából ébresztenek fel kelt fel Belláról, és a nő vele együtt mozogva ült fel. Egymással szemben ültek, furcsa zavarral a szemükben.
Egyikük se tudta, hogy most mit kéne mondani.
Bella kerülte Edward pillantását. Zavarban volt, és fogalma sem volt, hogy most mi is történt. Vagyis tudta, csak azt nem, hogy miért történt. Nem ő kezdte a csókot, de hazudna, ha azt mondaná, hogy bánja.
Hirtelen ötlettől vezérelve hajolt előre, majd csókolta meg Edwardot.
Meg se lepődött, amikor heves viszonzásra talált, és kapkodva csókolták a másikat, már egyáltalán nem finomkodva. Szinte durván a vágytól hajtva mélyítették el a csókot, és találkozott nyelvük.
Mintha mindig is erre vártak volna, csak soha nem jutottak el idáig. Bellában lassan tudatosult, hogy most csókolta meg először Edwardot. Leszámítva az esküvőt, de az most nem számított. Akkor kényszeríttették őket.
És most, hogy végre megcsókolta, úgy érezte jobban nem is cselekedhetett volna. A dolgok a helyére kerültek.
A rég érzett vágy és sóvárgás hirtelen tört fel benne, a kétellyel együtt. Már túl régóta elfeledte ezeket az érzéseket, hogy mindenféle ellenérzés nélkül engedjen nekik.
Bella akaratlanul gondolt a mostohaapjára. Aki kihasználta a tudatlanságát, és a naivitását. Nem akarta megint azt érezni, amit akkor. Lassan eltolta magát Edwardtól, és megrázta a fejét. Hogy is hasonlíthatja Edwardot a mostohaapjához? Edward sokkal másabb. Nem ugyanazok. De hiába nem ugyanaz a két férfi, ha ő nem sokat változott. Ő még mindig Bella.
Fejét Edward vállára hajtotta, majd beszívta az illatát.
Az illatot, ami eddig idegesítette most kellemesnek találta, és vonzotta. De nem biztos, hogy jó ötlet, hogy egymásnak essenek. Még egyszer utoljára magába szívta Edward illatát majd felkelt.

- Nem hinném, hogy ez jó ötlet – suttogta Bella és a padlót nézte. Látta, hogy Edward is felkel, majd a saját cipőjétől egy lépésre meglátta Edwardét.
- Talán nem – mondta Edward egy sóhajjal. Bella felkapta a fejét, és a férjére nézett. Mélyebb lett a hangja. Hallotta, hogy Edward kicsit megköszörüli a torkát. Tudta, hogy ez minek a jele. És szinte döbbenten nézett Edwardra. Mert ha elmélyül a hangja, akkor annak nem lehet sok jelentése...
Egy gyors mozdulattal lépett vissza Edwardhoz, majd csókolta meg újra, és már tényleg minden gondolatot kiűzött a fejéből. Fölöslegesek.
Hevességük semmit sem változott, Edward ugyanolyan szenvedélyesen viszonozta Bella csókját, mint az előbb. Bella bár megígérte magának, hogy nem gondolkodik, mégis az futott át az agyán, hogy soha nem gondolta volna ezt Edwardról. Nem ilyennek látta az elmúlt pár hónapban.
Lassan érezte meg a tétova ujjakat a derekán, és érezte, hogy Edward még közelebb húzza magához. Bella készségesen bújt hozzá, mert ő is közel akart lenni a férjéhez. Talán annyira közel, ahogy még soha nem volt hozzá.
Karjait Edward nyaka köré fonta, majd túrt bele férje hajába.
Nem értette, miért ennyire természetes ez a mozdulat. De csak jött, és élvezte az egészet. Hisz ennek így kell lenni férj és feleség között. Még ha ők nem is viselkedtek eddig így.
Bella döbbenten nyitotta ki a szemét, mikor olyasmit érzett, amit eddig még soha. Gerincén végigfutott a bizsergés, és zsigereit elbódító érzelemhullámok kísértették az egész testét.
Bella, amikor már azt hitte nem lehet fokozni, akkor Edward ajkai a nyakát kezdték kényeztetni eltalálva egy olyan pontot, aminek Bella a létezéséről nem sem tudott.

Bella minden eddiginél intenzívebben élte meg az érintéseket, és fogalma sem volt róla, hogy ezeknek ilyennek kell lennie. Mert ha valami ennyire jó, akkor annak ilyennek kell lennie.
Kezét végighúzta Edward hátán kitapogatva minden egyes izmot, keze meg döbbenten állt meg egy oda nem illő sebhelynél. Érezte, hogy Edward elszakad a nyakától, majd kis mosollyal az ajkán a szemébe nézett.
- Nem vagyok tökéletes – mondta egyszerűen, majd orrát végighúzta Bella arcvonalán.
- Én sem – mondta Bella, majd felsóhajtott élvezetében.
Bella érezte, hogy Edward keze lassan a blúza alá siklik, hogy ott a gerincén játszva egyre feljebb haladjon. Szinte zongorázva haladt felfelé, és Bellának akaratlanul jutott eszébe, hogy vajon a férje tényleg tud-e játszani.
Edward kezei hirtelen lesiklottak, majd fogták meg Bella blúzának az alját. Bella meg hagyta, hogy Edward levegye róla, és csak egy szórakozott mosollyal jegyezte meg, hogy a gombokkal Edward most semmit nem foglalkozott. Újra Edwardhoz simult, kezét Edward arcához simította, és az eddig utált arc most sokkal szebbnek tűnt.
Bella szinte elbűvölve nézte, ahogy Edward elmosolyodik, majd egyetlen mozdulattal leveszi a felsőjét. Mély lélegzettel beszívta Edward illatát, majd kezét a mellkasához fektette, ahol a szívének kellett volna dobognia.
Bella végigsimított a sima mégis izmos mellkason, majd keze megállt Edward derekánál.
Furcsa gyöngédséget érzett, amit még senki iránt sem. És talán kicsit megijedt tőle. Ennek nem biztos, hogy így kellene történnie. Érezte, hogy Edward az álla alá nyúl, majd finoman megemeli a fejét.
Edwardra nézett, és minden kétsége, ami volt egy pillanat alatt tűnt el. Kezét Edward nyaka köré fonta majd lehúzta őt egy csókra.

A kezdeti lassú, tapogatózó és bizonytalan csók azonnal hevessé és követelőzővé vált. Bella újra érezte a mindenét elöntő bizsergést és még többet akart. Mindent akart lehetőleg azonnal, és gyorsan.
Érezte, hogy Edward kezei is már sokkal bátrabban simogatják és, amint megérezte őket a csípőjénél biztatást sem várva ugrott férje karjaiba. Lábait Edward dereka köré fonta, és szorosan dörgölőzött férjéhez, aki mindkét kezével Bella csípőjét tartotta.
Bella talán a tudatában sem volt annak, hogy Edward megindul, már csak a falat érezte a hát mögött, majd az akaratos mozdulatot, ahogy Edward a kezeit a falnak szegezi.
Nem tudta volna megmondani, hogy hogyan jutottak el idáig, vagy, hogy miért. Csak azt tudta, hogy a tűz, ami belülről égeti egyre rosszabb lesz. Csak akkor jobb, ha Edward hozzáér, de csak nagyobb tüzet generál, így még rosszabb az egész. Nincsen vége. Egyszerűen elemésztette a sóvárgás.

Bella érezte, ahogy Edward végigcsókolja a kulcscsontját, majd ajkaival végigköveti a melltartó vonalát. A szorítása a csuklóján hirtelen enyhült, majd csak egy hangos puffanást hallott, ahogy Edward a falba vágott. Az erre egyszerűen repedezni kezdett, majd Bella érezte, hogy a támasz eltűnik a háta alól, és hátra vágódott magára rántva Edwardot.
- Még jó, hogy megcsináltad – nevetett fel Bella, amit feltűnt, hogy ez ugyanaz a fal, amit ő döntött ki nem is olyan régen.
- Nem érdekel – mondta Edward sürgetően, majd újra Bella ajkaira hajolt.
A csókot meg sem szakítva és Bellát szorosan tartva Fordult a hátára Edward, hogy Bellának ne kelljen a törmelékeken feküdnie.
- Bella meg kihasználva az alkalmat Edward mellkasára hajolt. Az automatikus, begyakorolt mozdulatokkal próbált Edwardnak örömet okozni, de Bella hirtelen érezte, hogy Edward feljebb húzza őt, hogy egy vonalba kerüljön az arcuk.
- Ezt ne csináld, Bella. Én nem vagyok ők... - suttogta, majd megcsókolta őt, hogy elfeledhessen mindent.

A kis közjáték ellenére Bella vágya mit sem csillapult, és nem tudta volna megmondani, hogy mikor került le róla a melltartó. Csak annyit tudott, hogy az már nincs rajta, és Edward ajkai már a hasát kényeztette.
Ismerősként köszöntötte a kis szikrákat, és a bizsergést, ami csak fokozódott, amikor Bella megérezte a matató ujjakat a nadrágja gombjánál.
Nem lepődött meg, amikor a szikrák elkezdte átváltozni, és egyre jobban hasonlítottak valami egészen máshoz. Sokkal inkább voltak apró bombák, vagy patronok. Mert pattogtak, és égették Bellát. De ez a jófajta égés volt. Ezt élvezte.
Lassan döbbent rá, hogy ő nem is csinál semmit, mégsem akart rajta változtatni. Talán egy apró pillanatig furcsa volt, hogy ő csak kap, de nem ad. Eddig ez...
A gondolatok egy pillanat alatt tűntek el a fejéből, amint megérezte, hogy Edward egy puszit nyom a csípőcsontjára, majd fokozatosan egyre lejjebb haladva egészen a bokájáig magával sodorva a nadrágját is.
Majd ugyanezt végigjátszotta a másik lábával is, és Bella felnyögött, amint Edward a köldökébe fújt, és kuncogni támadt kedve.
Bella mindenhol magán érezte Edward kezét, nem tudta volna megmondani, mikor hol van. Megszorította a derekát, végigsimított az oldalán, majd átfogta a mellét. Mindenhol ott volt egyre több szikrát gyújtva, egyre jobban égetve Bellát.
Észrevétlenül került le róla minden ruha, és már csak annyit érzett, hogy Edward meztelenül simul hozzá.
Teljesen feltárulkozott neki, és Edwardhoz dörgölőzött.

Edward megállt egy pillanatra, és Bella szemébe nézett. Bella csak viszonozta a pillantást majd a meglepően gyengéd csókot, amit Edward az ajkára hintett.
Ezzel egy időben meg érezte, hogy Edward lassan és teljesen kitölti őt. Felnyögött az érzésektől, amiket még soha nem kapott ilyen intenzitásban. A férje egyáltalán nem mozdult, Bella meg rámosolygott, majd türelmetlenül mozdult meg Edward alatt.
Úgy tűnt neki, mintha már hónapok óta erre vártak volna. Csak erre a pár percre, mikor végre minden elfelejthetnek. Nem érdekelte semmi, nem foglalkozott semmivel, csak azzal, hogy a zsigereiben felgyulladt patronok kialudjanak végre.
Egyre hevesebb tempóra ösztökélte Edwardot, aki mindent megadott neki. Önfeledten túrt Edward hajába majd húzta le magához egy vad csókra.
Majd érezte, hogy mindene felrobban, Edward meg nyögve hajtja fejét a nyakába.

- Tűzijáték – mondta Bella pihegve, majd érezte, hogy Edward legördül róla.





U.I.:

Na remélem mindenkit kielégítettem ezzel a fejezettel...XD (Bocsi, nem bírtam ki...XD)
Először is, igen tudom, hogy nem egészen fair itt abbahagyni, hisz ki tudja hogy reagál a mi kis tűzről pattant Bellánk. Lehet, hogy megint visszatér a jeges hangulat, ami mindig is volt, vagy végre megváltoznak a dolgok? Ki tudja???(Én...XD)

És a friss késésének oka nem másra fogható mint a hihetetlen ellenszenvemre a nyelv szó iránt... Most komolyan. Szerintem ez a legundorítóbb szó az egész világon. Vagyis nem volt kész a fejezet. De ma nekiültem, egy "addig nem simsezhetsz, amíg nincs kész a fejezettel", és tadamm! Kész lett a fejezet. Üzentetik Iccsinek, hogy máskor ez a fenyegetés alkalmazttatik.!XD

No és még egy kis megjegyzés miszerint:

BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNUNK!!!:D Iccsi és Nee^^

Rongybaba - 11. fejezet

Sziasztok!

Egy kis meglepetés nektek.;) Előbb kész lettem a fejezettel, így gondoltam biztos örülnétek neki.:)
A fejezetet Alexandrának ajánlom, aki olyan remek kérdéseket tett fel. Néhányra most választ is kap.:)

+18!!!

11. fejezet

- És ugye visszajönnek?

A kérdés ott lebegett kettejük között, de igazából egyikük se tudta a választ.
Edward csak annyiban volt biztos, hogy ez így nem lesz jó. Csak ennyit tudott. Kicsit sem akart Bella közelében lenni, nemhogy itt hagyják őt vele kettesben! Még ha akarna sem tudna tőle elmenekülni! És ha beszélgetni akar valakivel? Akkor kivel fog? Mert Bellával biztos, hogy nem! Edward aggódni kezdett saját magáért, és nem tudta miért, de tényleg ez volt a legnagyobb problémája. Hogy kivel fog majd beszélgetni.
És miért is hagyták itt őket? Annyira elviselhetetlenek nem lehettek! Nem is veszekedtek annyit, hogy ez a lépés indokolt legyen.
Meg ha már ennyit veszekednek, és már lassan egymásra is támadnak, akkor miért is megoldás az, ha kettesben hagyják őket? A végén még azért is robbanni fognak, ha a másik levegőt vesz!
És kinek is jó ez így? Esme és Carlisle tudják, hogy egyáltalán nem akar Bellával beszélni. Akkor egyáltalán nem logikus, hogy egyszerűen elmennek. Ők is látták, hogy mi történt alig pár perccel ezelőtt. Bella majdnem megölte! Az igaz, hogy azért, mert olyat mondott rá, amit nem nagyon kellett volna. Vagyis nem szokása eszkortnak titulálni a nőket. Csak Bellát. De ő más.
Edward egyáltalán nem értette a feleségét. Miért is reagált ennyire látványosan arra a szóra? Ez volt már a sokadik alkalom, amikor így nevezte. Nem volt rá büszke, hogy folyton szidta a feleségét. Ez csupán tény volt.
És ott van Emmett. Neki meg mi oka volt elmenni? Ha csak a családnak egy része ment volna el! De nem, mindannyiuknak le kellett lépni, és itt hagyni őt a feleségével!
Ő a feleséged, öcsi! Ideje lenne úgy is kezelni, nem gondolod?
Emmett szavai szinte visszhangot vertek Edward fejében. Nem ez a példa volt előtte az biztos. Ő csak szerelmes párokat látott maga körül. Ott volt Esme és Carlisle, Emmett és Rose meg Alice és Jasper. Mind szerették egymást. Nekik az volt a természetes, és nem az, hogy szidják a másikat.
Persze ők is szoktak vitázni, főleg Emmett és Rose. De nem így, mint ők.
Sajnálom, de nem bírom nézni, ahogy Jasper szenved.

Tényleg ennyire rosszul volt Jasper? Edward a fejében az elmúlt pár nap eseményeit pörgette le, és Jaspert kutatta benne. De egyáltalán nem is emlékezett, hogy valaha beszélt volna vele. Bármikor, amikor ő jött, Jasper ment. Eddig fel sem tűnt neki, hogy a testvére látványosan kerüli. Akkor tényleg ennyire kiállhatatlanok voltak.
De mit érzett Jasper, amit ő nem? Ugyanazokat az érzéseket kellett átélnie. És ő egyáltalán nem került az őrület szélére. Vagy annak számít az, hogy meg akarja ütni Bellát? Az erőszak távol állt tőle. Mindig meg tudta beszélni a dolgokat bárkivel, bármikor. Most meg úgy érezte egy jó irányzott pofonnal többre menne, mint egy bájcsevejjel. Igen, talán megőrült. De nem annyira!
Talán pont ezért mentek el. Hogy ne lássák, ahogy becsavarodik. Vagy, hogy ne kelljen végignézniük, ahogy Bellával tönkreteszik egymást.
Vagy van valami más oka is? Ki tudja? Egyelőre egyáltalán nem talált valami más indokot, ami elfogadható lett volna a távozásukra. De egy belső kis hang nagyon is tisztában volt azzal, hogy a családja jól cselekedett. Ha ezt továbbra is nézniük kell, akkor köztük is megindul a vita. És a család, ami az övé volt, lassan senkié nem lesz. Darabokra hullt volna, ahogy mindenki másnak adott volna igazat.
Talán ez volt a legkézenfekvőbb megoldás. Inkább csak ők ketten őrüljenek meg, és kergessék egymást az idegbajba, minthogy a családja darabokra hulljon.
A végeredmény ugyan az lett. Be van zárva a feleségével, kettesben.
Ki tudja meddig?

Bella is csak állt, és megpróbálta felfogni az egészet. Itt hagyták Edwarddal. Őt nem bántotta annyira a tény, hisz nem is ismerte a családot. De Edwardot eléggé ismerte ahhoz, hogy már előre sirassa az időszakot, ami előtte állt. Egymásnak fognak esni, amikor csak lehetőségük van rá. Egy csipetnyi megértést sem várhat tőle, és vágyát a beszélgetés felé örökké elvetheti.
Nem mintha a család bármely tagjával akart volna beszélgetni.
De Edwarddal főleg nem!
Bella csak remélni merte, hogy visszajönnek, mondjuk pár nap múlva.
De ha őszinte akart lenni magához, és nem csak az érdekeit nézte, akkor nagyon is tisztában volt vele, hogy sokáig elmentek. Talán hónapokig nem fognak visszajönni, ha évekig nem! Már ha csak a bőröndök nagyságát és mennyiségét nézte, már akkor tudta, hogy nem egy pár napra csomagoltak el.
Csak azt nem értette, hogy miért nem vitték magukkal Edwardot.
Akkor nagyon is kényelmessé vált volna minden. De akkor biztos megtudta volna Aro, hogy mi is történt. És akkor pillanatok alatt lett volna felelősségre vonva, ha akarná ha nem.
Vagy szedték volna ketté az családot. Az egyik az egyikkel marad, a másik a másikkal. Minden jobb ötletnek bizonyult, mint az, hogy most itt maradt, bezárva egy ismeretlen városba, egy ismeretlen férfival, aki hiába a férje. Mindennek jobban örült volna, minden jobb megoldásnak tűnt, minthogy itt hagyják őket.
Ha már a férjével kell lennie, akkor a családdal együtt akart a férjével lenni. Nem elkülönítve, mintha fertőző betegek lennének.
Vagy tényleg fertőzőek? Vagy nem fertőzőek, hanem ijesztőek. Bella nem is tudta mi erre a megfelelő szó. Tapasztalta, hogy a jeges hangulat, ami kettejük között volt, átragadt mindenki másra. Nem volt sokáig a családdal, de akkor is észrevette, hogy Jasper nem bír megmaradni velük egy légtérbe, hogy Alice kevesebbet mosolyog, mint találkozásuk legelején, és hogy a két családfő hányszor rázza meg a fejét. Csak ezeket az apró dolgokat látta, de ennyiből is le tudta vonni a következtetést. Az ő viselkedésük megmérgezte a család hangulatát.
Ha ilyen szempontból nézte Bella az eseményeket, akkor teljesen megértette, hogy elmentek. Inkább a családot mentik, mint egy volturist. Ez egyértelmű.

A kérdésére nem érkezett válasz, Edward se tudta, hogy most mi folyik itt. Csak abban voltak biztosak, hogy belekerültek egy olyan helyzetbe, ahonnan nem lesz egyszerű kimászni. Ha egyáltalán ki tudnak.
- Akkor legjobb lesz, ha beüzemelünk egy második nászutat – mondta Bella, majd egyszerűen elfordult.
- Mi? - kérdezte Edward, felhúzott szemöldökkel Bella után kapva. Bármire is gondolt a másik neki ez egyáltalán nem tetszene. Tudta, és biztos volt benne. Nagyon is biztos volt benne, hogy ez egyáltalán nem jó ötlet.
- Én nem szólok hozzád, és te nem szólsz hozzám – mondta magyarázóan. - És nem is érsz hozzám – tette hozzá Bella nyomatékosan, majd kirántotta a karját Edward kezéből.
- Szóval szerinted mindenre ez a megoldás, Bella? Hogy egyszerűen tudomást se veszünk a másik létéről?
A nő egyszerűen megállt Edwardtól vagy két lépésre, majd felsóhajtott. Most mi a fenét akar? Nem tudott kiigazodni a férjén. Egyszer a fenébe átkozza, és olyanokat mondd róla, amik egyáltalán nem igazak, utána meg majdnem ragaszkodik a társaságához. Legalábbis Bella nagyon úgy vélte, hogy így van, ha nem akarja elfogadni az ajánlatát. Lehet, hogy van egy jobb ötlete. Talán felajánlja, hogy ő lelép, ő meg itt maradhat végre nyugton.
De még ő is tudta, hogy ez egyáltalán nem fog megtörténni. Túlságosan félnek a Volturitól, és sajnos ők mindent tudnak, és látnak. Ezt is megtudnák. Ha csak két napra nem lennének egymás mellett, akkor másnap már üdvözölhetnék Arót.
- Ha tudomást veszünk a másikról – kezdte Bella viszonylag nyugodt hangon -, akkor egyáltalán nem állunk messze attól, hogy megöljük egymást. Szóval vagy ez, vagy – Bella tekintete a felgyújtott konyhára tévedt -, az.
Bellának bár fogalma sem volt honnan, de az jutott eszébe, hogy biztos neki kell kitakarítani a felgyújtott szobát. Sőt az egész alsó emeletet, mert mindent korom borított.

Edward is konyhára nézett, és nagyon is tudatában volt annak, hogy nem beszél hülyeséget a felesége.
De a családja nem azért ment el, hogy minden ugyanúgy folytatódjon.
- Bár magam se hiszem, hogy ezt mondom – kezdte Edward, majd keresztbe fonta a karját. Önkéntelenül vette fel a védekező testtartást, és talán a tudatában se volt annak, hogy most éppen mit csinált. - De talán, megpróbálhatnánk... beszélgetni – fejezte be, mintha egy különösen gusztustalan dologról kellett volna szót ejtenie.
Edward tudta, hogy ez a kijelentése most szöges ellentétben állt mindazzal, amit eddig kimondott. De talán a sokk vitte rá, miszerint annyira elviselhetetlenek, hogy már a családja se tud megmaradni mellette.
Egyáltalán nem akarta megismerni Bellát. Még azt se akarta tudni, hogy hogy érzi magát. De ha a családja ekkora áldozatot hozott, akkor neki ennek semminek kell lennie. Vagyis nem lehet olyan szörnyű beszélgetni vele, nem?
Hiába tiltakozott ellene minden egyes porcikája, szükségük volt rá.
Edward más akkor is elégedett lett volna, ha sikerül elérniük, hogy a családja nem akar menekülni a jelenlétükben. Már azt is sikernek könyvelte volna el.

Bella furcsán nézett Edwardra. Nagyon is tudta, hogy valami más készteti vele kimondatni ezeket a szavakat, mint a józan esze. Szöges ellentétben álltak a kimondott szavak az eddigi viselkedésével.
Ennyire megviselte volna a tény, hogy a család nem bír mellettük maradni? Ennyire, hogy már arra is vetemedik, hogy beszélget vele?
Bella ajkai körül egy aljas kis mosoly jelent meg. Szóval beszélgetni akar.
Szép lassan értette meg, hogy Aro miért is van oda annyira a hatalomért. Tudta, hogy mondhatja, hogy nem, nem akar beszélgetni. Akkor Edwardnak meg tűrnie kell, hogy a család semmi javulást nem fog látni, amikor visszajönnek. Ha egyáltalán visszajönnek valaha.
Vagy mondhatja azt, hogy most nincs kedve, erősen kihangsúlyozva, hogy most. Aztán a férje minden egyes pillanatban lesheti, hogy mikor van kedve.
Vagy mondhatja, hogy jó, és akkor lehet, hogy megtagadja a saját véleményét, és teljesen ellent mondd, az eddigi kijelentéseinek, de nézheti, ahogy Edward folyamatosan zavarba jön a kérdéseitől. Mert ha már beszélgetnek, akkor nem Picasso művészetéről fognak.

Értette Arót. És ő nem csak Edward felett gyakorolta a hatalmat, hanem az egész vámpírvilág fölött. Neki még az is tetszett, hogy Edward függ tőle. Ha csak egy kicsit is.
Ennek ellenére, hogy tudta, megkínozhatja Edwardot, persze csak verbálisan. Ott volt az az érzés, hogy beszélnie kell vele. És nem tudott szabadulni attól a rossz érzéstől, hogy semmi jó nem sül ki abból, ha ők ketten beszélgetni kezdenek. Állandóan, minden apróságon összevesztek. Miért pont most sikerülne rendesen beszélgetniük? Talán, ha mind a ketten jobban igyekeznének, akkor nem veszekednének ennyit. De akkor se tudnának egymáshoz úgy szólni, hogy a másikat az ne bántsa. És ő nem kockáztatja, hogy még egyszer valamit felgyújtson. Így is túl sokat kell majd takarítania...

- Inkább ne, Edward – mondta Bella furcsán nyugodt hangon. - Jobb, ha nem – tette hozzá, majd elfordult a férjétől és a nappalit nézte. Minden bútor, függöny, ablak. Minden kis dísztárgy csupa korom volt. Még vámpír sebességgel is napokig fog dolgozni...
- Na ez hosszú lesz – motyogta csak maga elé, és megindult az ablakok felé, hogy bezárja őket. A füst már rég kiment, csak a korom és a mocsok maradt utána.
- Hol találok tisztítószereket? - kérdezte Bella, és Edward felé fordult. Talán még ennyit hozzá szólhat.

Edward meglepve nézte Bellát.
Most takarítani akar a felesége? Az egész alsó szintet ki akarja takarítani? Meglepődött a tényen, hogy Bella a következményeket is vállalja, nem csak azt csinál ami, és ahogy neki jól esik. Még akkor is, ha takarítani kell, azt is megcsinálja? Vagy csak azért csinálja, mert nincs kedve vele együtt lenni?
Edward inkább megrázta a fejét. Nem fogja kiismerni a feleségét, mert erre a világ összes ideje nem lenne elég. Elindult a lépcső mögötti kis tárolóhoz, majd lassan mindent kiadogatott Bellának, aki némán követte őt.

Bella meg nem szólt semmit, csak elvette a dolgokat, majd a konyha felé indult.
Edward nézte egy darabig, ahogy rutinosan kezdi el letörölni szekrények tetejét, majd ő is fogott egy rongyot, és a nappali egy távoli sarkához ment.
Sok mindent látott már, ami furcsa volt. Ami különleges, és nem oda való. Bella, ahogy takarít, az határozottan nem oda való volt.
Mégis valamit megindított benne. Egyáltalán nem szeretetet, vagy részvétet, vagy sajnálatot. Semmi mélyebb érzelmet. Sokkal inkább meglepődött az egészen. De Bellával kapcsolatban nem ez az első dolog, ami meglepi. Mégse tudta elfelejteni a viselkedését. A viselkedése, a szavai teljesen ellentétben álltak a cselekedeteivel. Kivéve a golyódobálást. Az igazán a róla alkotott képbe illett. De a többi dolog, egyszerűen nem illik a képbe. Nem illik Bellához, mintha két személyiség lenne benne, és cserélgetnék egymást.
Vagy csak ő nem tudja megérteni? Vagy eleve az ő képe hamis, és Bella egy másik személy? Ezért nem illenek a darabok egymáshoz? Nem tudta figyelmen kívül hagyni a sok apró dolgot, ami neki hiába volt szimpatikus nem tudta egyszerűen Bellához illeszteni, ezért inkább hagyta az egészet, és egyáltalán nem is foglalkozott vele. Ez a takarítás is. Hogy illik a hisztis és kényes kislány képéhez? Sehogy! Ilyet egy felnőtt nő szokott tenni, nem egy kislány!

Valami furcsa volt benne. És most nem kényszerből akart beszélgetni, sokkal inkább azért, hogy megértse a feleségét. Már eleve szörnyűnek tartotta a tényt, hogy ő meg akarja ismerni Bellát. De valami mégis azt súgta, hogy szüksége lenne rá.
Őt se értették meg sokáig. Emmett hányszor fogta a fejét a viselkedése miatt, és Jasper is sokszor kérdezett rá a dolgokra. Aztán megértették, hogy ő egyszerűen egy másik korból származik, másra tanították, így egyszerűen... generációs különbség van közöttük. Hiába tizenhét éves, lélekben már száznál is több.
- 1918-ban spanyolnáthában haldokoltam, amikor Carlisle megtalált – mondta Edward maga elé, még csak a feleségére se nézve. Tudta, hogy úgyis hallja. - A szüleim már előttem meghaltak, így Carlisle megteremtett engem. Ezt csak azért mondom el, hogy egy kicsit jobban megérts – mondta Edward, és hallotta, hogy Bella abbahagyja a takarítást. Talán még a mozgását is hallotta, ahogy felé fordult. - Én egy más korból jöttem, Bella. Másra tanítottak, és más eszméket fogadok el. Ezért nekem ez, ami köztünk van, bármi is ez... nem normális.
Edward továbbra is a nappali kis részével volt elfoglalva, aminek nekikezdett. A teraszajtót kinyitotta, hogy az egyik kanapét kivigye a verandára.
Gond nélkül kapta fel a valamikor fehér bútort, majd a teraszon egyszerűen lerakta. Ennek biztos, hogy cserélni kell a huzatát. Elgondolkodva fordította vissza a tekintetét a nappalihoz. A szőnyeget is súrolni kell. És ki kell festeni.
Legalább egy ideig nem unatkozik.

Visszament a nappaliba, majd akaratlanul rohanták meg a képek.

Bella fiatal volt, alig tízéves. Egy elsötétített szobában volt egy idősebb férfival. A férfi gúnyos mosollyal nézte a kislányt, majd megszólalt.
- Akkor, ahogy szoktuk, Bella – mondta, majd egy kéjenc mosolya jelent meg az arcán.
Erre a kislány levette az alsóruháját, és négykézlábra térdelt.

A kép eltűnt, és Edward lesokkolva, kerekre nyitott szemmel fordult a felesége felé, aki elmerengve állt meg egy mozdulat közepén.
- Bella!? - kiáltott fel döbbenten, mire Bella feleszmélt, és Edward felé fordult.
- Mi van? - kérdezte normális hangerővel.
- Mit láttam az előbb? - kérdezte, majd Bella arcán egyből egy ellenséges kifejezés jelent meg.
- Megígérted, hogy nem mászol a fejembe! - mondta dühösen, és egy különösen makacs koromfontot kezdett el súrolni. Inkább azt, minthogy megint Edwardra támadjon.
- Nem direkt volt! - mondta Edward, majd megindult Bella felé. Bella továbbra is súrolt, mintha nem is érzékelné Edward jelenlétét.
Edward legszívesebben széttört volna valamit annyira ideges volt. Mert ha, amit látott az tényleg megtörtént... Amit látott, az tényleg úgy volt... Akkor valamit ő nagyon elrontott ebben az egészben. Mert akkor Bella semmiről nem tehet!
- Mit láttam? - kérdezte megint, majd megragadta Bella karját, és maga felé rántotta.

Bella legszívesebben most elszaladt volna. Nem sok dolgot titkolt, nem sok dolgot akart megvédeni annyira, mint ezt az emléket. Nem akarta, hogy mindenki tudjon róla mennyire szánalmas egy nőszemély, hogy mennyire tehetetlen, és kihasznált...
Ennek nem így kellett volna történnie! Edwardnak semmi köze ehhez az egészhez! Semmi köze hozzá!
Dühös lett, mert nem tudta ezt az emléket megvédeni. Dühös, mert az egyetlen olyan dolgot tudta meg róla, amit mindennél jobban szégyellt. Megtudta, és most majd használni fogja ellene, amikor csak lehet. Miért nem vigyázott jobban? De az emlékek akaratlanul jöttek. Edward mesélt arról, hogy lett vámpír. Neki meg eszébe jutott, hogy miért lett vámpír. Nem tudott ellene védekezni. De Edwardnak nem kellett volna megtudnia. Semmi köze nem volt hozzá!
- Ha azt láttad, hogy a mostohaapám megerőszakol, akkor jól gondolod! - kiáltotta, majd kiszakította a karját Edward kezéből. - Ha azt láttad, hogy egy idióta barom meggyaláz, akkor jól gondolod! Ha azt láttad, hogy a mostohaapám játszik velem, mint egy utolsó KURVÁVAL, akkor nem is gondolhatnád jobban, Edward! - Bella még mindig kiabált, és hátrálni kezdett Edwardtól.
A nő nagyon jól tudta, hogy hirtelen olyan tudás lett az Edwardé, amit soha nem érdemelt meg. Olyan dolgot tudott meg róla, amit nem kellett volna.
- Bella...
- Ha az okot láttad, amiért elszöktem otthonról, majd vámpír lettem, akkor még jobban gondolod!
- Bella!
- És ha életem első gyilkosságának a személyét láttad, akkor nagyon is jól gondolod!
- Bella... - sóhajtott Edward, majd egy lépéssel Bella mellett termett, és egy ölelésbe vonta.
Maga sem tudta miért, de úgy érezte most az a helyes, ha megöleli a feleségét. Szorosan fogta, és próbálta megnyugtatni, bár tudta, hogy az lehetetlen. Nem tudta, hogy Bellának ilyen előélete van. Nem tudta, hogy ennyire sérült. Nem tudta, hogy ilyen borzalmakat élt át.
Edward tulajdonképpen semmit nem tudott róla. Csak feltételezései voltak Belláról, és most talán élete legnagyobb hibáját követte el. Olyat feltételezett valakiről, ami nem igaz, és valami tragikus módon mégis igaz volt. De a lehető legszörnyűbb módon. Vagy mégse volt igaz. Mert nem lehet, de mégis...
Nem tudott eligazodni a felfedezett tények között. És nem értette az egészet.

Bella meredten állt a férje ölelésében, és megmozdulni nem tudott. Megérintették. Méghozzá nem is akárhogy! Húsz éve nem ölelte át senki csak úgy, mert éppen kedve volt hozzá.
Talán valahol legmélyen még örült is neki, hogy végre átölelték, és viszonozni akarta. Az emberibb része, ami nagyon is örvendett ennek a közelségnek azt súgta neki, hogy emelje a karját, és ő is ölelje meg Edwardot. Egy egyszerű mozdulat lenne, és ki tudja, talán végre teljesen új lappal kezdhetnék a kapcsolatukat. Ha már életük végéig egymáshoz vannak kötve, akkor ez lenne a logikus, nem?
De a másik Bella, akihez nem értek hozzá húsz éve, és nem tudta elfogadni ezt a közelséget, sikított. Ordított, és feszengett, és mielőbb szabadulni akart.
Nem bírt elviselni egy másik testet, ami ennyire közel van hozzá. Érezte, hogy a vészcsengők megszólalnak, és késztetik arra, hogy tegyen valamit a közelség ellen. Nem bírja ki!
Edward belenézett a fejébe, és olyan dolgokat tudott meg, amihez semmi köze! Most meg csak úgy megöleli, mert neki így esik jól!

Szinte automatikusan emelte a kezét, majd Edward karjait megfogva nagyot taszított rajta. Fellélegzett, ahogy megint az érintetlenség nyugalmában lehetett, majd hátrált egy pár lépést.
- Ne érj hozzám! - mondta nyomatékosan, és csak nézte, ahogy Edward döbbenten próbálja visszanyerni az egyensúlyát.
- Ne mássz a fejembe, mert semmi közöd hozzám! - kiáltotta, majd erősen koncentrált arra a foltra, ami elsuhant mellette.
Majd erős karok szorítását érezte a teste körül, ahogy Edward hátulról lefogta. Újra rátört a pánik, hogy megérintették, és megint nem értette Edwardot. Most miért erőlteti ezt az egészet?
- Muszáj, Bella...
- Semmi nem muszáj – mondta Bella, majd próbálta kiszabadítani a kezét. De Edward túl erősen fogta, és csak annyit ért el, hogy a férje még jobban szorította.
- Nem tudtam... - kezdte Edward, majd felszisszent, és elrántotta a kezét a feleségéről. - Megint megégettél! - nyögött fel Edward a kezét dörzsölve.
- Nem engedtél el!
- Meg kell hallgatnod! - kiáltott Edward valami vad, ismeretlen tűzzel a szemébe. Bella talán még nem is látta, hogy ennyire akarjon valamit.
- Nem kell!
Edward újra utána lépett, és megragadta a kezét. Bella erre gondolkodás nélkül lendítette az egész karját, hogy megüsse a férjét. Nem akarta megégetni, de valahogy távol akarta tartani magától.
Ökle Edward állát érte, akinek a meglepetéstől a feje félre bicsaklott. Egy pillanatig tartott, amíg magához tért.
- Nem ütök nőket!
- Ó, már nő vagyok a szemedben? Azelőtt vagy azután változtattad meg a véleményed, hogy megtudtad, hogy a mostohám szexuális játékszerként használt? - gúnyolódott Bella, majd tekert egyet a kezén, hogy újra szabad legyen.
- Hagyd abba, Bella, és hallgass meg!
Edward megragadt Bellát, és mintha csak egy kis tollpihe lenne átdobta az egyik kanapéra, amit még nem vitt ki. Bella huppanva esett rá, de feleszmélni se volt ideje, mert Edward máris fölötte volt, és lefogta a karjait.
- Ha tudtam volna Bella...
- Akkor mi lett volna? - kérdezte a lány harciasan, majd a lábait Edward mellkasának támasztotta és nagyot lökött rajta. Amint eltűnt a nyomás, azonnal felkelt.
Edward átrepült a nappalin és a lépcső alatt tároló falához esett. A fal szó nélkül dőlt ki, mintha soha nem is lett volna ott, hatalmas porfelhőt és törmeléket hagyva maga után.
- Szuper, ezt is takaríthatom! - nyögött fel Bella, majd meglepetten tapasztalta, hogy a lábai kicsúsznak alóla és hátra zuhan.
- Nem akarlak megütni!
- Én igen! - mondta, majd gyorsan felállt, és újra Edward felé ütött. Egyáltalán nem találta el. Szinte csak hadonászott a levegőben. Bella túl kicsi volt, Edward meg túl gyors.
- Hagyd már abba! - mondta Edward belefáradva az egészbe, és elkapta Bella mindkét kezét.
Erre Bella gondolkodás nélkül harapott bele Edward csuklójába.
A férfi felkiáltott, majd önkívületben cselekedve felkapta Bellát, és méterekkel arrébb dobta. Bella az étkezőasztalra esett, ami széttört alatta, rengeteg faszilánkra esve.
Bella újra felpattant, majd Edward felé ugrott, hogy megint megüsse vagy megharapja, vagy bármit csináljon vele, hogy végre fájjon neki. Nem tudta miért, de azt akarta, hogy fájjon neki.
Edward a csuklóját nézegette, amin ott volt Bella harapásának a nyoma. Nem tudta miért, de a feleségének a mániája volt, hogy ő tele legyen sebhellyel.
Épp eljutott a gondolatmenet végéig, amikor Bella nekiesett, és eldőltek mind a ketten.
Bella a csípőjére ült, és lefogta mind a két kezét. A szemei dühösen csillogtak, és majd szétpattant a fezsültségtől.
- Senkinek, soha nem mondhatod el, amit láttál! Mert ha megtudom esküszöm kinyírlak, és egyáltalán nem érdekel, hogy akkor Aro engem is megöl! Senkire nem tartozik a múltam, csak rám, világos!? És ha még egyszer belemászol a fejembe, egyesével harapom le az ujjaid, rendben?! És ne szólj hozzám, mert nem érdekel a mondanivalód, és hányingerem van minden egyes porcikádtól, RENDBEN?! - Bella hevesen szedte a levegőt, és ajka vicsorba torzult. A haja ziláltan állt mindenfelé, és valami furcsa szenvedély vette körül. Egy egészen rövid pillanatig Edward még vonzónak is találta a lányt, ahogy ennyire védi saját magát.
De mégis inkább félelmetes volt, és Edward már értette, hogy miért Volturi őr. Az erején kívül persze. Ha valaki felidegesítette ezt a nőt, akkor az jobb ha vigyáz.
Mozdulatlanul, és leforrázva feküdt a padlón, ahogy Bella odalökte, és próbálta megemészteni azt, amit a felesége az imént mondott neki. Szóval ennyire taszító lenne a számára? Ennyire nem érdekli a mondanivalója?
Miért nem tud egy kicsit együttműködő lenni, és miért kell mindig támadni? Megint nem értette a feleségét, és komolyan gondolkodott rajta, hogy valaha sikerülni fog-e. És nem hitte, hogy valaha sikerülni fog.

Bella zihálva nézett férje szemébe, majd ráeszmélt, hogy most majdnem Edwardon fekszik. Abban a pillanatban felpattant, majd elfordította a fejét a férjéről. Zavartan simított végig a haján, mert tudta, hogy úgy néz ki, mint egy szénaboglya. Talán el kéne neki mondani, hogy ő ezt nem akarta... Kinyitotta a száját, és Edward felé fordult, hogy mondjon valamit. Aztán meggondolta magát, és felszaladt a lépcsőn, hogy még csak ne is lássa a férje arcát.
Edward szobájában felzaklatva fékezett le az erkélyajtó előtt, majd átölelte saját magát. Ez nem lehet igaz. Az előbb szabályosan összeverekedtek! És ő... rámászott a férjére. Zavartan gondolt a viselkedésére, és az izmos felsőtestre, ami ha csak egy pillanatig is, de hozzá simult.
Talán nem kellett volna ezt csinálnia.
Nem. Biztos nem kellett volna ezt csinálnia. Egyszerűen nem megszokott saját magától ez a viselkedés, ráadásul még elfogadni sem tudta!
Próbált másra gondolni, de mindig visszatért Edwardra, és arra, amit most csinált. Ez nem normális...

Hogy elterelje a gondolatait Bella automatikusan ült le az asztal elé, és kezdett el egy levelet Arónak. Tudnia kell a Cullen család távozásáról, és mindenről, ami itt folyik.
Hiába nem tudott koncentrálni kényszerítette magát, hogy csak a levélre figyeljen. Mint minden munkaterápia ez is jól ment, de aztán vége lett a levélnek, és neki megint nem volt mit csinálnia. Fáradtan kelt fel a székről és feküdt át a kanapéra.
Bella tudta, hogy át kell gondolnia az egészet, lehetőleg logikusan, és teljesen szubjektíven.
Tudta, hogy már Edward ismeri a múltját. Zavarta, hogy Edward tudja, és még jobban, hogy ez a múltja. De ez volt az egyetlen dolog, amin nem tudott változtatni.
Akaratlanul gondolt gyerekkorára, amire még a vékony ködfátylon át is emlékezett. Elfeledhetetlenné tette a mostohaapja. Nem tudta megmondani, hányszor sajnálta azt a kislányt, aki idegen volt, mégis tudta, hogy ő maga. Siratta az emlékeket, siratta a kislányt, és legszívesebben felkiáltott volna.
Ezzel élt több évtizede, és már rég feldolgozta. Már egyáltalán nem foglalkozott ezzel annyit, mint vámpírléte első pár évében. Talán azt is lehetne mondani, hogy megszokta a tényt, hogy ő volt az a kislány. Mégis, amikor eszébe jutott, akkor nem tudta megakadályozni, hogy szétvesse a feszültség, és megint elkapja a gyilkolási vágy.
Bella biztos volt benne, hogy ő nem ilyen lenne, ha nem ez a múltja. Akkor talán még kedves is lehetne. Akkor nem lett volna vámpír. Akkor nem került volna a Volturihoz. Akkor nem kellett volna Edwardhoz mennie. Akkor nem került volna ebbe a lehetetlen helyzetbe. Akkor nem kéne ezzel az egésszel foglalkoznia.
Elég egyértelmű volt számára, hogy akkor egyáltalán nem ilyen lenne az élete.

Bella a rengeteg alkalomra gondolt, amikor elmondta az anyjának, hogy mi történik vele. De az anyja csak elsápadva annyit mondott, hogy tűrjön csöndben. Nem tudta megérteni, hogy miért nem segített neki. Nem tudta, miért hagyta, hogy ez történjen. Nem tudta felfogni, hogy lehet az, hogy egy anya így viselkedjen a gyerekével. Nem értette. Mindig is csodálkozott azon, hogy más anyukák mennyire szeretik a gyereküket. És nem tudta, hogy ez nála miért nem természetes. Nem tudta, hogy mit csináljon, hogy szeressék. Így csak tette, amit az anyja mondott. Tűrt csöndben.
Aztán elege lett, és elszökött otthonról. Aro meg megtalálta, és olyan alkut ajánlott, amit Bella nem tudott visszautasítani. Hiába volt lealacsonyító, és megalázó, abban a helyzetben Bellának mindent megért a tény, hogy bosszút állhat a mostohaapján. És nem érdekelte, milyen feltételeket fogadott el csak az a mocsok érezze azt, amit ő is mindig, amikor használta. Csak fájjon neki, ennyit akart. És fájt is neki... Nem is akármennyire.
Akaratlanul futott át egy nosztalgiázó mosoly Bella ajkain. Minden egyes fájdalmas pillanatot visszaadott, amit csak ő kapott. És egy percig sem sajnálta, hogy egy kegyetlen gyilkos volt.

Az évek során megtanult ezzel együtt élni, és már nem zavarta annyira. Elfogadta, mert nem tudott mást tenni.
Talán, ha jobban belegondolt az elmúlt két-három évben most jutott eszébe először az egész történet. Edwardra gondolt, és arra, hogy talán túl sok mindent vált ki belőle. Túl heves érzelmeket, amikor a Volturiban megtanulta, hogy nem kell foglalkozni olyan emberi dolgokkal, mint az érzelmek. Azt a luxust, hogy érezzen valamit nem nagyon engedte meg magának. Aro mindig is arra tanította, hogy ezeket az érzelmeket el kell temetni, akkor lehet csak boldog.
És most itt van a Cullen családdal, akik valami hihetetlen módon érzelmekkel vannak tele, mindent kimutatnak, és kimondanak. Talán túl sok mindent is. Edward meg belőle vált ki olyan érzelmeket, amikről azt gondolta, hogy már rég elfeledte. És most kiderült, hogy mégis vannak benne ilyen hétköznapi, emberi érzések.

Bella egy kis fintorra húzta a száját, ahogy eszébe jutott mennyire tehetségesek egymás felidegesítésében. Akár csak egy szóval vérig tudják sérteni a másikat.
Edward is...
Nem kellett volna megtudnia, hogy mi történt vele. Így már érti az egészet. Talán ennek Bella valahol még örült is. És így legalább nem fogja többet azt a szót használni, amitől annyira rosszul szokott lenni. Nem érdemli meg, hogy kurvának nevezzék. És ezzel talán már Edward is tisztában van.
Átpörgette magában a rengeteg alkalmat, amikor megkapta ezt a jelzőt, különböző alakokban. Hirtelen haragudni kezdett magára, hogy nem állította le előbb Edwardot. Annyiszor nevezte őt így, amikor nem érdemelte meg!
Nem hitte, hogy Edward képes változásra. Ő maga is mondta, hogy ő egy másik korból jött. Így nem is várta el, hogy Edward változzon. Nem is fog, mert nem tud. Így ha, őt kurvának nézi, akkor nem fogja megváltoztatni a véleményét csak azért, mert már tudja, hogy milyen szerencsétlen gyerekkora volt. Viszont azt is tudta, hogy Edwardban van annyi tapintat, hogy mostantól nem fogja ezt hangoztatni.
Bella biztos volt benne, hogy utoljára hallotta azokat a jelzőket. Ha már csak Edward régimódi neveltetésére gondolt, akkor is biztos volt benne.
Viszont nem értette, hogy akkor a neveltetése hogy fért össze azzal, hogy mindennemű tudás nélkül ilyeneket mondjon rá.
Egy rejtély volt Edward. És nem volt biztos abban, hogy meg akarja fejteni.

De azt is be kellett látnia, hogy valami megmagyarázhatatlan okból...

Vonzotta Edward.






U.I.:

Szia mindenki!

Először is hagy fejezzem ki abbéli reményemet, hogy örültök a hamarabbi frissnek.:) Talán egy két kritikával is megörvendeztettek.;D
Kérem azokat az olvasókat, akik szívesen elvállalnák a bétázásomat, hogy jelentkezzenek a fent található e-mail címen.:)
Továbbá örömmel közlöm veletek, hogy a felégett konyha majdnem minden kárát eltakarítottam.XD

TOVÁBBÁ!
Gondolom sok mindenki kíváncsi rá, vagy ha nem, akkor így jártam...XD Macy volt oly szíves felhívni a figyelmemet egy apróságra, méghozzá arra, hogy elfelejtettem veletek információt közölni! Az Elátkozott szerelem, vagyis az Elfeledett és Elveszített szerelem folytatása, írás alatt van; ha minden jól megy egy év múlva fel is kerül...XD Na jó, hamarosan és igyekszem, és abban kiderül, hogy miben fogadott Edward és Emmett.;D

Puszilok mindenkit!

Nee^^

Rongybaba - 10. fejezet

10. fejezet

A magány az egy nagyon különös dolog.

Vannak olyanok, akiket feldob. Furcsa egy kicsit, és különleges, de ők általában önként választják meg az egyedüllétet. Napokig kibírják egyedül, beszéd nélkül, és még jól is érzik magukat, ha senki nem foglalkozik velük. A magányos emberek nem is akarnak más ember társaságában lenni. Évekig kibírják egyedül. Évekig nem akarnak társaságot saját magukon kívül. Esetekben még rosszul is vannak, ha tömegben kell lenniük. Akkor feszengenek, rosszul vannak, kellemetlenül érzik magukat. Simán nem akarnak mások közelében lenni.
De vannak olyanok is, akik nem azért magányosak, mert nem lenne kivel beszélgetni. Azért mert nem szeretik a társaságot, vagy mert a társaság nem szereti őket. És talán a legrosszabb, amikor valaki azért nem beszél senkivel, mert tudja, hogy nem értenék meg.
Igazából ennél rosszabbat nem lehet elképzelni. Amikor nem azért marad valami benned, mert nem akarod elmondani. Amikor mindenki csak néz téged, és nem bírják felfogni, miért olyan fontos valami, hogy hadonászol a kezeddel, és kicsordul a könnyed. Amikor valami nem azért marad csak a tied, mert nem akarod mással megosztani. Hanem mert más nem érti meg. Nem érti, miért fontos. Nem érti, miért jelent neked ennyire sokat. Ez a legrosszabb. Amikor valami nem önszántunkból marad meg sajátnak.

Hanem mert nem értik meg.

Bella is így gondolta.
De most úgy érezte mind a három egyszerre szakadt a nyakába. Utálta a családot. Vagy legalábbis kicsit se szerette, és tudta, hogy nem szeretik viszont. És bármit is próbálna elmondani, semmit nem értenének meg. Eleve nem szimpatizálnak az ő életformájával. És Edward eddig nem mutatott hajlandóságot arra, hogy valaha is megértse. Akkor nem is akarja, és nyilván nem is tudná megérteni. Ez következett számára logikusan. Ha nem akarja, akkor nem is tudja megérteni. Így inkább meg se próbált neki bármit elmondani.
A család többi tagja meg. Hozzájuk még annyi köze se volt, mint Edwardhoz. Úgyhogy hagyta az egészet, és nem is foglalkozott vele.
Egy könyvvel a kezében feküdt a szobában, ami nem volt a sajátja. Csak egy szoba volt, és nem is érdekelte igazán, hogy hol van. Csak ne Edward mellett. Erősen koncentrált a betűkre, és próbálta felfogni a szavak értelmét, de állandóan befurakodott a tudatába a hangzavar. Mert itt az volt. Hallotta, hogy valaki zongorázik, más a tévét nézte, egy harmadik a billentyűzetet csapkodta valamelyik szobában.
A Volturi palotában soha semmit nem lehetett hallani... Viszont azzal is tisztában volt, hogy egy palota és egy ház falvastagságát, nem lehet összehasonlítani. Csak egyszerűen túl sok hang jutott el hozzá, és egyáltalán nem volt ehhez hozzászokva.
Talán még nehezére is esett felfogni, hogy nem van egyedül, hogy sokkal többen vannak a lakásban, mint amennyit megszokott. Hogy Edward ide bármikor bejöhet, hogy bárki bármikor bejöhet.
Annyira különböző volt a két család! Egyetlen hasonlóságot talált, és az annyi volt csupán, hogy mind a kettő vámpírcsalád. Minden másban... másak. És mivel muszáj volt itt lennie, hát akkor alkalmazkodnia is muszáj volt. Ez persze nem jelentette azt, hogy akart. De valahogy kellett.

Újra a könyvre próbált koncentrálni, és már vagy ötödszörre olvasta el ugyanazt az oldalt, de Nem értette meg a lényeget. Sóhajtott, majd inkább letette, és a hátára fordult.
Hirtelen nagyon érdekesnek találta a mennyezetet, hiába volt fehér. Olyan szép fehér volt. Matt, és hibátlan. Alig látszottak az ecsetvonások. Vajon ki festette le?
Aztán kopogtak az ajtón.
Ez biztos nem Edward. Futott át Bella fejében a gondolat. Edward nem kopog. De miért is lenne Edward? És miért is akarná őt látni? Csupán megállapította, hogy ez nem ő, és kész.
- Gyere! - szólt, de továbbra is a plafont tanulmányozta.
- Szia Bella!- mondta Alice, és belépett a szobába. - Jössz vásárolni? - kérdezte bájosan, majd keresztbe fonta a karját.
Bella tudta, hogy kedves akar lenni. És tulajdonképpen az is volt. De volt valami ami zavarta, és nem tudta megmondani mi.
- Én nem vásárolok – mondta, majd felkelt a kanapéról, ahol eddig feküdt.
- Ezekben akarsz maradni? - kérdezte Alice, és a volturis köpenyre intett, ami Bellán volt. Bella meg csak lenézett magára. Nem tudta, miért zavarja a családot a köpenye. Ő tökéletesen jól érezte benne magát. Visszanézett Alice-re, majd ő is összefonta a karját.
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet – mondta Bela, és erősen próbált arra koncentrálni, hogy ne kezdje el szidni a család ruhamániás tökéletességre törekedő mivoltát. Már megint!
- Vettem neked kontaktlencséket, úgyhogy jöhetsz velünk!
- Veletek? - Bella felhúzta a szemöldökét a többesszám hallatán. De talán nem kellett volna. Ismert egy másik ruhamániás Cullent is.
- Velem és Rose-zal.

- Komolyan egy emberekkel teli városba akarod vinni őt? - jött egy férfi hang, majd Edward belépett a kis szobába. - Nem túl jó ötlet!
- Edward, nem lesz semmi baj! - mondta Alice, és a bátyja felé fordult.
- Nem! Teljességgel ki van zárva!
- Ha meg se próbáljuk...
- Két napja evett először vegetáriánus étrend szerint! Egyáltalán nem jó ötlet! - kiáltotta Edward egyenesen Alice-re nézve.
Hogy jutott egyáltalán a húga eszébe ez a hülyeség? Még hogy elvigye Bellát, amikor még kicsit sem biztonságos! Utána meg költözhetnek el, és még Aróra is számítsanak, mert úgyis megtudja, hogy Bella nem egészen úgy táplálkozott, ahogy ő kérte.
- Kösz, hogy döntesz helyettem! - mondta Bella, és megint haragudni kezdett. Megint felcsapott benne a düh, de ez már általános volt. Mindennapos, és állandó. Ha két óráig nyugodtak is, rögtön jön egy harmadik, és veszekednek. Abban a pillanatban. Mindenen képesek összeveszni. És ha véletlenül épp semmi nincs kéznél, akkor kreálnak maguknak veszekedéstémát. Ez ilyen egyszerű.
- Eszed ágában se volt elmenni, úgyhogy inkább hallgass!
- Hallgassak!?
Bella testtartása megváltozott. Feszült lett, teljes testével Edward felé fordult, és nagyon próbált nem felrobbanni. Kezeiből apró szikrák kezdtek el pattogni, és tisztában volt azzal is, hogy ha nem nyugszik le, akkor kipattannak a tűzgolyók. Ha akarja, ha nem.
De milyen jogon dönt helyette Edward? Tényleg nem akart elmenni, de hogy egyszerűen megtiltsa, hogy elmenjen! Mégis mit képzel magáról? És hallgasson?
- Hanyadik században élsz, te idióta? - kérdezte, és erősen próbálta visszafogni a hangját. Nem akart kiabálni. Nem akart ordítani.

- Oké! Tudjátok mit? Felejtsétek el az egészet! - szólt közbe gyorsan Alice, és Edward elé állt. - Nem is kérdeztem semmit!
- Hallgassak? - kérdezte Bella veszélyesen nyugodtan, olyan fenyegető hangon, amit még Edward se hallott.
- Mondtál már életedben valami értelmeset? - kérdezett vissza Edward, és ő is veszélyesen halk volt. Megint robbanni fognak.
- Hagyjátok abba! - mondta megint Alice, és próbálta Edwardot ellökni a helyéről. De ő meg se moccant. Úgy állt ott, mint egy szobor, mereven nézte Bellát, és nem szakította el róla a tekintetét. - A fenébe! Emmett! - kiáltott Alice, és továbbra is próbálta Edwardot eltaszítani a helyéről.
Pillanatokon belül jelent meg Emmett, majd állt a házaspár közé.
- Vajon mennyire sértené az önérzetedet a tény, ha felkapnálak, öcsi? - kérdezte Emmett, de most nem volt játékosság a hangjában. Inkább unalom.
Bár ilyet még egyáltalán nem csinált. Mármint, nem kellett Edwardot vagy éppen Bellát attól visszatartani, hogy egymásnak essenek. De ha ezt így folytatják, akkor nem hiányzik sok hozzá.
Edward Emmettre nézett, majd inkább megrázta a fejét. Ő nem ilyen!
És most mégis, Bella annyira fel tudja húzni, hogy komolyan azt fontolgatta, hogy megtámadja. A felesége volt. És mégis bántani akarta.

- Nem kell felkapni – mondta Edward, majd sarkon fordult, és kicsörtetett a szobából.
Emmett Bella felé fordult, aki meg leeresztette a kezét, és mély levegőt vett. A szikrák abban a pillanatban eltűntek, ahogy Edward kiment. Nem tudta miért, de Edward olyan hatással volt rá, mint még nem sokat. Azt akarta, hogy fájjon neki. Bántani akarta, és nem akarta, hogy a férje legyen. Mennyivel egyszerűbb lenne az élete, ha nem adták volna hozzá! Sokkal de sokkal!
- Egy hideg zuhanyt? - kérdezte Emmett és felvonta az egyik szemöldökét.
- Arra nincs szükségem – mondta lazán Bella. - Csak Edward képes ennyire felidegesíteni.
- Akkor jössz vásárolni? - kérdezte Alice, de még mindig ott volt a feszültség a hangjában.
- Nem – mondta Bella, majd újra elterült a kanapén. - Nem bírnám ki.
Emmett és Alice furcsán egymásra néztek. Tudták, hogy most mind a ketten ugyanarra gondolnak. Mert ha Bella is tisztában van vele, hogy nem bírná ki, akkor miért is veszekedett most Edwarddal? Mi értelme vitákat generálni, ha mind a ketten ugyanazon a véleményen vannak?
- Attól függetlenül veszünk neked pár ruhát. Nem lehet túl kényelmes a volturi köpeny – mondta Alice, majd kifordult a szobából.

Alice igazából nagyon nehezen bírt meglenni Edward és Bella mellett. Nem értette őket.
Veszekednek, mert jól esik, vagy mert úgy gondolják ez a helyes, vagy, amit elvárnak tőlük? Nem értette őket. Jasper meg hiába próbálta megérteni bármelyiküket is, egyszerűen nem sikerült neki.
Edward tombolt belül. És talán ezt még el is fogadta. Nem szerette Bellát, és nem akart vele lenni. De Jasper szerint, nem is annyira rossz a helyzet, ha külön szobában voltak Akkor egészen normális véleményen voltak a másikról. Legalábbis nem érezte azt az utálatot, amit egymás társaságában igen.
Bellát meg Jasper félig sem értette. Tudta, hogy nagyon hiányolja a régi életét. Haza akart menni, és semmit nem értett maga körül. De volt ott valami furcsa megértés a család irányába, amit nem tudott hova tenni. Bár tisztában volt vele, hogy az ember sokkal többet hazudik kimondott szóval, mint gondolatban. Talán, csak nem enged meg magának, hogy bevallja, tetszik neki ez az egész. Mármint a család és, hogy Edward felesége.
Talán Bella nem is akar annyira kívülálló lenni, csak túl büszke, ahhoz, hogy ezt belássa. Edward meg túl makacs, hogy valaha a segítségét nyújtsa. És sajnos ismerte annyira a bátyját, hogy tudja, ha egyszer valakiről megvan a véleménye, akkor az nagyon nehezen változik meg. És nagyon úgy nézett ki, hogy Belláról a legrosszabb véleménnyel van.

Lassan leért a nappaliban, ahol már Rose várta indulásra készen.
Talán irigyelte egy kicsit Rose-t. Őt egyáltalán nem izgatta se Bella, se Edward. Egyszerűen idegesítette mind a kettő, de nem törődött velük.

Edward csak ült a könyvtárban, és erősen próbált nem arra gondolni, amit az előbb csinált.
Majdnem megtámadott egy nőt. Aki ráadásul a felesége. Bár nem nő, hanem kislány. De akkor is.
Hirtelen félni kezdett az új Edwardtól, akit maga is alig ismert meg. A régi nem akart soha senkinek ártani, nem akart nőket támadni, és nem veszekedett szórakozásból. Most meg minden második szava kiabálás, minden második lépése a támadás.
Majdnem unalmas volt, amit csinált, és elege volt belőle. De nem tudta fegyelmezni magát, ha Bella közelében volt. Akarta, de nem tudta.
Most is csak védeni akarta. Elfogta valamit furcsa késztetés, hogy ne engedje emberek közé, mert tudta, hogy nem bírná ki. Erre meg veszekedni kezdtek. Pedig csak figyelmeztetni, és védeni akarta.
Még magának is alig látta be, de nem akarta, hogy Bellának valami baja legyen. Ha bármi baja esne, tuti, hogy a Volturi azonnal őt venné elő. Elvégre ő a férje egészen az elenyészésig. Vagy a világ végéig, vagy, ahogy tetszik. Örökké.
A kérdés csak az, hogy a Volturi vajon vigyáz-e annyira Bellára, hogy megvédjék, ha valami vagy valaki ártana neki. De biztos vigyáznak rá, ha messziről is. Attól, hogy Bella egy Cullen lett, még mindig Volruti. És senki nem játszadozhat egy volturissal, nem mintha Edward azt akarta volna tenni. Csak nem akarta az élete részének tudni.

Lassan kinyílt az ajtó, majd Esme és Carlisle lépett be. Halkan beszélgettek, majd megtorpantak, amikor meglátták, hogy Edward is itt van.
- Kimehetek – mondta Edward, majd felkelt a székből és a kijárat felé indult.
- Nem kell! - mondta rögtön Carlisle, és felemelte a kezét tenyerét Edward felé fordítva. - Tulajdonképpen veled akarunk beszélni.
- Belláról lesz szó, igaz? - sóhajtott fel Edward, majd visszaereszkedett a székbe.
- Igen – mondta Carlisle, majd ő is meg Esme is leültek.
És annak ellenére, hogy beszélni akartak, senki nem szólalt meg. Csak ültek, és nézték egymást, Esme meg a padlót. Carlisle várakozóan tekintett Edwardra. Edward meg hiába tudta, mit akar az apja, valahogy nehezére esett megadni. Magyarázatot akart. Amit nem biztos, hogy képes lett volna adni. Olyat, amit elfogad, és megért.
Csak azt nem tudta, mi okból is feltételezte, hogy Carlisle nem érti meg. Mindig támogatta, de most tudta, hogy nem éppen olyan dolgokat cselekedett, amik megfelelőek...
Vagyis nem azokat, amiket megszoktak tőle. Fejjel megy bele egy vitába. Nőket akar megütni, és mindennél többet jelentene neki, ha a felesége egyszerűen lelépne. Ha békén hagyná, és meg se szólalna.
Amikor arra gondolt, hogy megházasodik, akkor nem éppen ezt képzelte el. Eszményei teljesen elütöttek a valóságtól. Ő a feleségét szeretni akarta. És mégse tudta.

- Edward, megmagyaráznád, mégis mi volt ez? - kérdezte Esme, és a fiára nézett. - Te nem ilyen vagy!
- A feleségem ezt hozza ki belőlem! - mondta Edward védekezően, és még csak az anyjára se nézett. Nem biztos, hogy tetszene, amit lát. Csalódna benne, de még mennyire.
- Veszekedsz, mert jólesik? Ordítozol, és minden egyes apróság miatt felhúzod magad.
- Csak ha Bellával kell lennem.
- Nem erre lettél nevelve – mondta Carlisel, és elégtétellel figyelte, ahogy Edward felkapja a fejét, és rá mered. - Édesanyád, és édesapád, nem erre tanított.
Edward csak meredten ült, és akaratlanul gondolt az édesszüleire. Akik tényleg nem ezt tanították neki. Egy nőt tisztelni kell. És védeni, óvni. Nem kiabálni vele, és arra vágyni, hogy csak egyszer megüthesse.
- És ti se ezt tanítottátok – tette hozzá Edward egy sóhaj kíséretében, és nevelőszüleire nézett. Esme meg Carlisle csak meglepetten, mégis szeretetteljesen nézték Edwardot. Igen megértette, amit akartak.
- De nem bírok Bella mellett normális maradni – mondta Edward, majd lehajtotta a fejét, mint egy kisgyerek, akit csokilopáson kaptak rajta.
- Egyáltalán nem lehet annyira rossz a helyzet! Ha eleve nem támadóan közelítenél hozzá, akkor sokak helyzetét megkönnyítenéd, Edward. Csak ismerd meg! Nem lehet nehéz...
- Nem igaz, hogy mindenki ezzel jön! - nyögött fel Edward, majd felkelt a székből, és az ablakhoz sétált. - Emmett is! Csak ismerd meg! - utánozta a dörögő hangot, majd tehetetlenül a hajába túrt.
- Talán nekünk van igazunk, nem gondolod? - tette fel a logikus kérdést Carlisle, és csak nézte fiát. Rég látta ennyire tehetetlennek és tanácstalannak.
- Nem – mondta Edward, majd szembe fordult szüleivel. - Tudok róla annyit, hogy ne legyen szimpatikus és ne akarjam megismerni!
- Talán tévesek az információid. Nem ez lenne az első eset – mondta Carlisle, és a két nappal ezelőtti esetre gondolt, amikor Emmett próbálta őket helyrehozni. Nem sok sikerrel.
- Nem akarom megismerni – jelentette ki Edward eltökélten, majd a kijárat felé indult. - De majd megpróbálok nem veszekedni – mondta, majd kilépett a szobából.

Carlisle meg Esme csak ültek tovább némán. Carlsile egy kis idő elteltével a felesége keze után nyúlt. Erre Esme elmosolyodott, és a férjére nézett, akit teljes szívéből szeretett. Szerette volna, ha egyszer Edward is ezt érzi, amit ő. Hogy szeret feltétel nélkül, és elmúlhatatlanul.
- Ha ezt tovább folytatják, akkor Jaspernek lesz igaza – mondta Esme, és bánatosan Carlisle-ra mosolygott.
- Tudom. De talán még van egy kis időnk – mondta a férfi, majd felállt a székből, magával húzva Esmét is.
- Szerintem már nem túl sok.

Edward tudta, hogy a szüleinek, sőt a családjának igaza van! Lassan kiállhatatlanok Bellával együtt. De nem nagyon akart változtatni a kialakult helyzeten. Vagyis akart, de nem olyan irányba ahogy a többiek remélték. Esze ágában se volt megszeretni a feleségét. De talán megpróbálhatná kevésbé gyűlölni. Talán ez lenne az egyetlen megoldása a helyzetnek.
Automatikusan haladt a szobája felé, megszokott volt, hogy oda vonul vissza.
De mielőtt belépett volna megtorpant. Bella bent van. Bella, mint egy megszálló úgy foglalta el a szobáját, költözködött be, pakolta arrébb a dolgait, és helyzete oda a sajátjait. Egy szobafoglaló lett, akárcsak sok évvel ezelőtt Alice. Csak akkor el tudta fogadni a tényt, most meg sokkal inkább idegesítette és bosszantotta az egész.
Nagy levegőt vett, majd belépett.
A feleségének titulált nő a CD gyűjteménye előtt ült, egy halom doboz volt körülötte a CD nélkül, a lejátszójából halkan szólt valami 80-as évekbeli rock. Épp egy sokadig dobozt nyitott ki, vette ki belőle a CD-t, majd az egyiket az egyik, a másikat a másik oldalára rakta.

- Te meg mit csinálsz? - kérdezte Edward megdöbbenten, és a felesége előtt termett, és egy mozdulattal rántotta fel.
- Csak a gyűjteményedet néztem – mondta Bella, és elrántotta a kezét Edwardétól, és lépéseket hátrált. Túl közel volt, és egyáltalán nem óhajtotta a közelségét.
- Így?! - kiáltott fel Edward, és a romhalmaz felé intett.
- Mert nagyon sokáig tart rendbe rakni, ugye? - kérdezett vissza Bella, és érezte, hogy a méreg egy csapásra önti el már megint.
- Ki engedte meg neked hogy hozzágyúlj? - kérdezett vissza Edward, és harciasan lépett közelebb.
- Bocsáss meg, felség, hogy nem kérek minden egyes légvételemért engedélyt! - gúnyolódott Bella, majd csípőre tette a kezét.
- Nem ezt mondtam!
- De igenis ezt mondtad!
- Arról van szó, és kérdezz meg, mielőtt csinálsz valamit! - kiáltott Edward, majd elfordult a feleségétől, és ki akart menni a szobából.
- Akkor engedd meg, hogy értelmezzem ezt a mondatot! - kiáltott Bella, majd Edward után ment, és rántott rajta egyet, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Tudod most azt mondtad, hogy még véletlenül se érezzem magam itthon, nem mintha akarnám. Azt mondtad, hogy minden egyes cselekedetem előtt meg kell kérdeznem, megtehetem-e, és ha nemleges választ kapok tőled vagy bárki mástól, akkor senkit nem fog érdekelni, hogy én mennyire akarom azt a valamit nem tehetem meg, mert a válasz nem volt.
- Nem ezt mondtam, Bella! Miért kell minden szavamat kiforgatnod?
- Te meg miért nem veszed észre, hogy csupán értelmezem az elhangzottakat!?
- Inkább fogd be, te hülye liba! - mondta Edward, majd elindult kifelé.
Bella csak egy pillanatig állt ledermedve, majd megindult Edward után. Ezt nem fogja annyiban hagyni! Nem lehet, hogy minden egyes vitájuknak a végén Edward távozzon győztesen, azzal a tudattal, hogy övé volt az utolsó szó.
Becsapta maga után az ajtót, és követte Edwardot.

- Állj meg! - kiáltotta, és gyorsabban kezdett haladni, hogy utol érje a férjét.
- Bella, inkább menj és hisztizd ki magad, abban remek vagy!
- Nem szoktam hisztizni! Állj meg, te szemét!- ordított Bella, de Edward csak nem állt meg. Tovább folytatta az útját lefelé, mert csak arra látott kiutat.
Edward már leért a nappaliba, és a konyha felé vette az irányt, hogy kimenjen a hátsó kertbe.
Bella a lépcső alján megtorpant.
- Edward! - kiáltotta dühösen, mire a férje megállt, és vele szembe fordult.
- Hagyj már békén! – mondta Edward lemondóan, majd inkább folytatta tovább az útját.
- Te kezdted el az egészet, úgyhogy végig fogysz hallgatni, akkor is, ha nem akarsz, Edward! Nem hiszem el, hogy valaki ennyire idióta, mint te!
- Nem vagyok idióta, csak te nem értesz meg!
- Mert te aztán az együttérzés mintapéldánya vagy, ugye?
- Jasper, ne nyugtass, úgyse fog menni! - kiáltott Edward az említett családtagra se nézve. Mereven tekintett Bella szemébe, és próbálta meglátni benne azt, akit kedvelhet. De valahogy nem találta. És megint feltört benne az érzés, hogy bántsa a lányt. Bántani akarta.

- Te meg CSAK EGY KURVA VAGY! - kiáltotta, majd elfordult.

Erre meg Bella rántotta a kezeit, és Edward ruhái egy pillanat alatt kezdtek el égni. Néhány golyó a konyhába esett, és olyan intenzitással kezdett égni az egész helység, mintha már órák óta pattogna a tűz.
Edward a felsője után nyúlt és kapta le magáról. Carlisle az asztalon álló kvázáért gyúlt, és Edwardra öntötte a benne található vizet. Jasper Bella elé állt, és minden erejét lantba vetve fogta le a lányt.
Emmett csörtetett le a lépcsőről, és állt meg megdermedve a nappali előtt. Esme meg a fürdőszobából egy vödör vízzel közeledett Edward felé, hogy mind ráöntse.
Mindez egy pillanat alatt történt.

Edward csuromvizesen, de élve állt mindenkinek háttal. A konyha még mindig lángolt, de most senkit nem érdekelt. Úgy álltak ott, leforrázva, mintha Bella legalább egy életveszélyes bűnöző lenne. És ha mindenki őszinte akart lenni, akkor az volt. Edwardra nézve feltétlenül.
Mindegy végszóra az ajtó kinyílt, és Rose meg Alice lépett be. Mind a ketten rémülten álltak meg, majd Alice felsóhajtott, amikor látta, hogy Edwardnak semmi baja.
Edward lassan megfordult, és a feleségére nézett.
Most tényleg majdnem elégett. A felesége majdnem megölte őt.
Csak állt, és nézte a jelenetet, ahogy a két lány a bejárati ajtó előtt állt, Alice megkönnyebbültnek tűnt, még Rose értetlenül nézett Jasper és Bella párosára. Jasper ugyanis még mindig nem engedte el Bellát, Emmett meg talán életében először ne tudott megszólalni.
Esme a vödörrel a kezében, Carlisle meg Bellát nézve állt.
- Te most... - találta meg végül Emmett a hangját, de annyira zavarodott volt, hogy rögtön meg is rázta a fejét. - Majdnem megölted Ewdardot – fejezte be a mondatot, és öccse felé intett.

- ÉG A KONYHA! - kiáltott fel Emmett, amikor végre mindenki tudatához eljutott a tény, hogy Edward él, de a konyhából meg lassan semmi nem lesz.
- Engedj el – mondta Bella nyugodtan Jaspernek, aki erre engedelmesen hagyta, hogy Bella felemelje a kezét.
Carlisle meg mintegy ösztönösen lépett Edward elé, amikor látta, hogy Bella megint felé emelte a kezét.
Bella meg csak dermedt arccal zárta össze a kezét, és a tűz lassan kialudt.
- A konyhát úgyse használtuk – mondta Edward, ahogy nézte, a bútorok maradékát. Minden megperzselődött, fekete volt. De egyik sem volt katasztrofális.
Esme kinyitotta az összes ajtót, amit csak talált, hogy a füst egy rész kiszálljon.
- Pakoljatok – mondta Carlisle, erre mindenki elindult felfelé a lépcsőn.
Edward csak dermedten nézte Bellát, és azon gondolkodott akár csak egy fikarcnyi bűntudatot érez-e. De nem tudta eldönteni, hogy most mit is gondol a felesége. És igazából nem is nagyon érdekelte. Ha a vámpíresküvőt fel lehetne bontani, akkor ragyogó kifogás lenne az életveszélyes feleség.

Bella meg csak állt, és nem értette mi folyik körülötte.
Tudta, mit csinált, de ne akarta elfogadni. Eddig csak parancsra használta az erejét, vagy azért, hogy megnyugodjon. Most meg hirtelen azért, mert valaki kikészítette. És ezzel bántott is valakit. Ha Edward még pár percig ég, akkor meghal. Majdnem megölt valakit. Lehet, hogy az a valaki végtelenül idegesítő volt. De nem akarta megölni.
A család vámpírsebességgel jött le a lépcsőn, mindenki kezében egy vagy több bőrönd volt.
- Igaza lett Jaspernek. Lehet, hogy nem a legjobb döntés, amit hozhatunk – mondta Esme Edwardra nézve -, de a leghelyesebb a család és a ti érdeketekben is.
Jasper és Emmett szó nélkül kezdték el megpakolni a kocsikat.
- Ti most... elmentek? - kérdezte Edward zavarodottan, és közelebb lépett a többiekhez.
- El – mondta Rose egyszerűen, és kiment a BMW-jéhez. - Talán most majd egymásra tudtok koncentrálni, és távolabb is láttok majd a szemeteknél.
- Sajnálom, de nem bírom nézni, ahogy Jasper szenved – mondta Alice, és ő is kifordult.
- Csak ismerd meg, Edward! - mondta Carlisle.
- Csak próbáld meg – tette hozzá Esme, és mindketten megindultak kifelé.
- Edward a férjed, Bella! - mondta Emmett Bella felé fordulva. - Ha tetszik, ha nem, életed végéig. Talán könnyebb lenne elviselnetek egymást, ha kicsit normálisabb lennél.
Edward erre gúnyosan felhorkantott.
Emmett az öccse felé nézett, és valami megmagyarázhatatlan tekintet futott át az arcán.
- Bella meg nem egy utolsó cafka, mint aminek titulálod! - mondta Emmett mosolytalanul. - Ő a feleséged, öcsi! Ideje lenne úgy is kezelni, nem gondolod? - kérdezte választ sem várva, majd ő is otthagyta őket.

Edward és Bella leforrázva álltak egymástól tisztes távolságban, és csak nézték, ahogy a család többi része elhajt.
- Most komolyan ketten maradtunk? - kérdezte Bella a levegőbe zavartan, Edwardra se nézve.

- Nagyon úgy néz ki – mondta Edward lemondóan.

A magány az egy furcsa dolog, nem?
És az a legrosszabb amikor az az egy ember nem ért meg, akitől a legjobban elvárnád.




P.S.:

Kedves mindenki!

A történetben megjelenő konyhatűz sajnáls vagy ne sajnos tényleg igaz, ugyanis felgyújtottam a konyhánkat, valami hihetetlenül fantasztikus olajat a tűzön felejtem képességgel.:D Ezért is késett a friss, mert annyi takarítást ne kívánok, amennyit én a múlt héten elszenvedtem.XD Na meg életemben először kifestettem egy egész konyhát.
Tragikus és szörnyű, de valami groteszk módon, végtelenül vicces...XD

Szóval bocs az egynapi késésért, és puszilok mindenkit!;D

Szeretettel:Nee^^

Rongybaba - 9. fejezet

9. fejezet

Bella igazából csak egy valamit nem értett.

Hogy ez hogy történhetett? Mert ő ezt nem akarta, gusztusa se volt hozzá, és mégis itt volt a tény, hogy megtette, és nem is akármilyen élvezettel.
Alig pár órával ezelőtt elveszítette az erejét, és alig bírt mozogni, most meg három szarvas felett állt. És hazudott volna, ha azt mondja nem élvezte az egészet. Úgy érezte tele van, hogy aktív, és erős. Most jól volt.
Nem tudta, hogy ez ennyire jó is lehet. Volt valami természetes az egész levadászásban, és az állatfogyasztásban. És ha a Cullen családba teremtődött volna teljesen megértette volna, hogy miért csinálják ezt. De ő a Volturi család tagja volt, így tudta, hogy az ember természetes energiaforrás. Nem kell ellenállni, ez is egyszerű... törzsfejlődés, vagy láncreakció. Vagy Bella nem is tudta, hogy gondoljon rá. Ez is normális.
De most valami furcsa történt.
Valami megmagyarázhatatlan okból jólesett neki az állatvér. És még nem is tagadta, hogy ízlett volna neki, a legelső pillanattól, ahogy Edward az ajkához érintette az üveget. Finom volt. Bár tudott ugyanazon a szinte gondolni a két táplálékforrásra. De ha elfelejtette, hogy volturis, akkor egészen jól esett az egész.
De talán csak sokat magyaráz bele abba a ténybe, hogy olyan szomjas volt, mint még soha. Hogy annyira kellett neki a táplálék, hogy annyira vágyott bármire, hogy még ezzel is megelégedett.
Felsóhajtott, majd elfordult a tetemektől.
Vajon a Cullen család is itt hagyja, vagy csinálnak vele valamit? Megkérdezi, ha majd visszaér.

Egyenletes lassú tempóban indult meg visszafelé.
Talán most tényleg hagyják a fiúk lefürödni. Újra lejátszódott előtte a jelent, ahogy betörnek hozzá a fürdőszobába, és hálát adott bárkinek, hogy nem volt épp meztelen. Nem biztos, hogy örömmel vette volna, ha ruha nélkül látja a családja. De valami más, groteszk módon viccesnek találta az egészet.
Csak azért betörnek hozzá, hogy megetessék. Még le is fogják, és mint egy kisgyerekbe, aki túl makacs, hogy megegye a kelbimbót, beletömik az állatvért. Érdekes volt.
Talán az idióta Emmett-féle humor ragályos és kezd rá is átterjedni valamennyi. Nem volt más ötlete. Ellenkezni meg nem is akart, hisz egy bizonyos oldalról nézve tényleg vicces volt a történet!
Ruganyosan lépkedett, és élvezte, hogy megint képes rá. Hogy nem kell húznia magát, mint eddig, nem olyan, mint egy vénasszony. És ha ennyire jól van, akkor az erejének is vissza kellett erősödnie. Megállt egy pillanatra, majd a tenyerét figyelte. Biztos van ereje! Hisz muszáj lennie!
Egy hirtelen mozdulattal csavart a csuklóján, és a tenyerében ott termett az apró tűzgolyó. Bella erre elmosolyodott, majd játszani kezdett a labdával. Átdobta az egyik kezébe, majd a másikba, és egyszerűen csak élvezte, hogy megint van ereje. Mert megint van!
Újra az lehet, akinek hitte magát! Nem kevesebb, nem gyengébb, csak... vegetáriánus.

Gondolatai megint elterelődtek, és a család jutott eszébe. Hogy a Volturi mennyire megvetné, ha ez látná. Mennyire nem tisztelné, hogy hirtelen megelégszik a kisebb jóval. Ajkairól a mosoly eltűnt, és egy újabb csukófordulattal kioltotta a tűzgolyót.
És a Cullen család! Ők mennyire lesznek elégedettek, és önteltek, ha elmondja, igen evett, ráadásul még ízlett is neki! Akkor mennyire kapják majd fel a vizet? Mennyire fogják mondani, hogy „mi megmondtuk!”
Nem akarta hallani egyiket sem. Nem akarta a Volturi megvetését, de a család támogatását sem. Ha ezt támogatásnak lehet nevezni. Vagy érdekelni fogja őket egyáltalán, hogy evett, és már egyáltalán nincs rosszul? Azért ez érdekelni fogja őket. Ha nem foglalkoznának vele, akkor aligha törtek volna rá a fürdőszobában.
Megint elmosolyodott a gondolatra, majd furcsán felvonta a szemöldökét. Vajon mi okból érez késztetés az iránt, hogy mosolyogjon? Ő nem szokott! Legalábbis a családdal, a családon nem. Csak a Volturival. És csak bizonyos vámpírokkal.
Aztán úgy döntött, hogy nem érdekli. Megvonta a vállát, majd folytatta az útját vissza a ház felé.

Lassan érkezett meg a hátsó udvarba, és megállt egy pillanatra. Eddig meg se nézte a házat, ami elvileg az otthona. A három emeletes üveg és fa luxus óriás. Valahogy otthonosabbnak tűnt, mint a Volturi palota. És be kellett vallania, hogy ha nem is szereti a Cullen családot, azért ízlésük az van. Tetszett neki a ház, és érdekelte volna a többi része is.
Belülről is csak Edwarddal közös szobájukat meg a nappalit ismeri. De mivel ilyen hatalmas, biztos nem ennyiből áll az egész.
Ha jól hallotta valami pletykából, akkor az egyik Cullen építész. Biztos ő tervezte.
Felért a verandára, és felsóhajtott. Tudta, hogy most majd jönnek a kedvesnek nem nevezhető beszólogatások, és ugratások, meg a fanyar mosolyok. Egy élmény lesz végighallgatni, és nézni.
Mégis belépett a házba, aztán érezte, hogy a tekintetek rá szegeződnek. Volt, aki mosolygott, valaki megdöbbent, Edward meg csak lemondósan sóhajtott egyet.
- Üdv a vegáknál, húgi! - mondta Emmett, majd mint, aki jól végezte dolgát hátradőlt a fotelben, és a kezével megtámasztotta a fejét.
- Továbbra sem vagyok a húgod! - mondtam, majd keresztbe fontam a karom.
- Szerintem igen – mondta, majd több figyelmet Bellára se szánva a tévét kezdte nézni.
- Visszatért az erőd? - kérdezte Carlisle, majd kicsit Bella felé lépett.
A lány csak most nézte meg igazából a családfőt. És, amit látott, az egyáltalán nem volt visszataszító. De ezen nem lepődött meg, minden vámpír úgy néz ki, mint egy színész, vagy egy manöken. Igazából Carlisle szeme tetszett neki. És nem a színe miatt.
Amiatt a megnyugvás és öröm miatt, amit benne látott. Vajon minek örül? És miért nyugodott meg? Azért, mert nem éhezik? És ha ez tényleg így van, akkor hogy szorulhat egy vámpírba ennyi kedvesség?
- Igen – mondta Bella, és csak a vicc kedvéért elővarázsolt egy golyót, majd azzal a lendülettel ki is oltotta.
- Örülök, hogy jobban vagy – mondta, majd visszafordult a feleségéhez.
Esme Bellára mosolygott, aki ezt elég ügyetlenül viszonzott. Valami különös megnyugvás hatotta át, és mintha mindenki békésebb lett volna. Lassan minden szempár elfordult tőle, egyedül Edward nézett még rá valami megmagyarázhatatlan tekintettel. Volt benne zavar, kétség, kérdések tömkelege. De ő is nyugodtabb volt. Bella legalábbis erre következtetett, amikor nem kezdett el vele veszekedni.
És most, hogy véget ért a cirkuszi látványosság elindult fölfelé, hogy végre megfürödjön.

Nem is volt annyira rémes az egész. Vagyis kellemesebb volt, mint amilyenre számított.
A fürdőbe érve rögtön az álló tükörre esett a pillantása. Határozottan szebb volt. És ennek elmondhatatlanul örült. Örült, hogy végre úgy néz ki, ahogy megszokta. Karcsú volt, egészséges, csinos, és szép.
Minden úgy volt, ahogy megszokta.
Vagyis nem teljesen minden. Közelebb ment a tükörhöz, hogy jobban lássa az arcát. A sima volt, és hibátlan, a karikák eltűntek, és már beesett se volt a szeme. Ami furcsa volt az a színe.
Nem a megszokott bordó nézett vissza rá, hanem valami meghatározhatatlan színű szempár. Ha morbid akart lenni, akkor azt mondta volna, hogy narancssárga. De attól sötétebb volt. Olyan volt, mint a méz. De nem, attól vörösebb volt. Vagy, mint a borostyán, de attól meg világosabb volt. Nem tudta megmondani, hogy milyen színű a szeme. Egyértelmű volt, hogy a régi volturis Bella szeme eltűnt. A bordó keveredett a vegetáriánusok aranyszemével. Így egy meghatározhatatlan színt kapott.
És volt egy olyan sejtése, ha tovább is állatvéren él, akkor az ő szeme is barna lesz egy idő után.
Igazából nem tudta megmondani, hogy most ennek örül-e. Hogy fel legyen-e háborodva amiatt, hogy megváltoztatják tetőtől, talpig. Hogy már a gondolatai sem ugyanazok, mint eddig voltak. De ott volt a tény, az emlék, amit még ő sem tudott kitörölni, hogy mennyire örült a vérnek. Hogy mennyire élvezettel fogyasztotta el az állatokat. És nem bánta meg, bár ezt a Volturi előtt szó nélkül letagadta volna.
És ott volt a legyőzöttség, hogy igaza volt a családnak. Nem is olyan rémes ez az egész. Nyertek egy olyan csatában, amiben neki kellett volna győznie. Megverték, leküzdötték, veszített.
A kérdés csak annyi volt, hogy bánja-e? De erre még ő maga sem tudott válaszolni.

- Mi megmondtuk, Bella – jött egy hang kintről.
Bella csak oldalra nézett, és Edwardot látta meg, ahogy a fürdő előtt áll, és őt nézi.
- Mit mondtatok meg? - kérdezett vissza a nő, majd a kezét keresztbe fonta.
- Hogy nem fogsz belehalni ebbe az egészbe – mondta Edward, majd egy pár lépéssel beljebb jött. - És igazad van, még pár ilyen, és a szemed is barna lesz – mondta, felesége szemébe nézve.
Honnan tudja, hogy ezen gondolkodott? Ugye nem tette meg megint?
- Megígérted, hogy békén hagyod a gondolatimat! - közölte Bella ellenségesen, és dühösen nézett Edwardra a tükrön keresztül.
- Nehéz volt nem odafigyelni, amikor üvöltöttek. A kedvencem az volt, hogy Gyönyörű vagyok!
Bella felvonta a szemöldökét, majd újra lejátszott a gondolatait, de semmi ilyesmire nem emlékezett.
- Én ilyet nem is gondoltam! - vádolta meg Edwardot, majd szembe fordult vele.
- Ennyi volt a lényege – mondta Edward, majd elmosolyodott. Vagy fintorgott?
- Szóval így csináljátok ti Cullenek! Hallotok valamit, aztán a saját szátok íze szerint átírjátok a dolgokat!
- Bella, ezen nem kéne ennyire fennakadni!
- De igazából tudod mit, nem is a Cullenek csinálják ezt! Egyedül te! Neked van valami olyan hihetetlen képességed, hogy pillanat alatt fel bírsz idegesíteni! Tudod mit? A többiekkel nincs is bajom, de te egyszerűen kiállhatatlan vagy, Edward!
- Nem ismersz, Bella!
- És ha rajtam múlik, ez így is marad!
- Én se akarok ezen változtatni!

- És már megint veszekedtek! - jött egy megszokott mély hang a szoba ajtajából.
Mind a ketten odakapták a fejüket, és meg se lepődtek, amikor Emmett nézett vissza rájuk. Emmett meg csak csóválta a fejét, és egyszerűen nem bírta megérteni, hogy már megint min tudtak ennyire kiakadni!
Ismerte Edwardot. Tudta mi tetszik neki, és mi lenne neki megfelelő. És bár még nem ismerte Bellát egészen megfelelően. Tudta, hogy jó lenne Edwardnak.
De akkor min veszekednek állandóan.
- Most épp mi a téma? Eltűnt a gyantád, húgi? - kérdezte, majd beljebb jött a fürdőbe.
- Nem – mondta Bella, és értetlenül nézett Emmettre. Mindig ilyen szokott lenni?
- Állandóan – morogta Edward, csak úgy, de közben ő is Emmettet nézte.
- Már megint a fejembe másztál! - csattant fel Bella, és Edward felé kapta a fejét.
- Lehetetlen téged nem meghallani, annyira sipítozol, Bella! - mondta védekezően, és ő is a feleségére nézett.
- Egyáltalán nem sipítozok!
- Megint kezded!
- Mi van?
- Már megint hisztizni fogsz, ugye?
- Nem hisztizek!
Feszülten nézte egymásra, és olyan energia vibrált kettejük között, amit nehezen lehetett volna leírni. Olyan ellentétesek voltak, mint a mágnes két oldala, és mint az a kicsit tárgy sem, ők se bírtak meg meglenni egymás mellett. De ahelyett, hogy ők taszították volna a másikat, ők robbantak. Pillanatok alatt.

- Elképesztőek vagytok! - szólalt meg megint Emmett eltátott szájjal.
A két veszekedő meg megint felé kapta a fejét. El is felejtették, hogy a szobában van, hiába volt ilyen rövid a vitájuk.
- Mégis, hogy bírtok összeveszni a semmin? - kérdezte Emmett, és a fejét megtámasztotta az egyik kezével, mintha tényleg nagyon gondolkodna.
- Tehetség kell hozzá – mondta Edward gúnyosan.
- Nem, csak egy olyan elviselhetetlen idióta, mint te! - nyomta meg a mondat végét Bella, majd elindult kifelé a fürdőből.
- Állj csak meg, húgom! - szólt utána Emmett, majd követte őt. - Így nem hagyhatod itt a férjed!
- Ó, csak nézd végig! - mondta Bella, és már épp nyúlt volna a kilincs után, amikor Emmett megragadta a karját.
- Tudod sokféle egyetemet elvégeztem az éveim során – mondta, majd megfogta Bella vállát és irányítani kezdte őt, mint egy babát.
Bella meg csak rémülten és dermedten követte a mozdulatsort. Hisz... hozzáértek!
- Egyiket se végezted el – hallotta tompán, de fel sem fogta az értelmét.
A Volturiban nem nagyon szoktak érintkezni, senki nem érint meg csak úgy senkit. Amikor utoljára hozzá értek az is csak az esküvőn volt, és ott tudta, hogy meg fogják érinteni. Felkészült rá, és számított is, de most erre nem számított. Így a döbbenettel vegyes meghökkenéssel csak csinálta azt, amit Emmett akart. Jelen esetben a kanapéra vezette, és leültette őt. Bella meg csak hagyta.
Alig pár pillanat múlva már Edward mellette ült, és mire feleszmélt Emmett már velük szemben volt.

- Nos ez itt Emmett doktor párkapcsolati klinikája! Miben segíthetek? - kérdezte Emmett és hol Bellára hol Edwardra nézett olyan szuggesztíven, ahogy csak egy igazán idióta tud.
- Mi van? - ocsúdott fel első döbbenetéből Bella, és hangot is adott nemtetszésének.
- Beszéljünk róla! - mondta megint Emmett, és egy huncut mosolyra húzta az ajkát. - Mondd el, mit érzel! - tette hozzá és élvezettel figyelte, ahogy Bella eltátja a száját, és arckifejezése teljes döbbenetről árulkodott.
- Emmett! Hagyd abba! Te nem vagy pszichológus! - pattant fel Edward, és dühösen nézett bátyjára.
- Öt félévet végeztem el a szakon, szóval majdnem az vagyok – mondta Emmett, és ő is felállt. - És most ülj le! - tette hozzá parancsoló hangon. Bella meg csak nézte, hogy Edward egy hangos, lemondó sóhaj kíséretében visszaül a helyére.
- Na szóval! Mi a vita tárgya? - kérdezte és újra felvette azt az arckifejezését, amin Bella legszívesebben elnevette volna magát. De túlságosan meg volt döbbenve ahhoz, hogy valami más is látszódjon az arcán.
- Senki? - kérdezett vissza megint.
A házaspár, akik nem is tekintettek úgy magukra, meg csak ültek némán, döbbenettel, és meg se szólaltak.
- Tudjátok ez olyan, mint valami régi, idióta olasz film. A két család haragszik egymásra, és a másikhoz se szól, de nem tudják, hogy miért. Csak itt nem családokról van szó, hanem rólatok. És nem vagytok olaszok. Szóval mindegy – legyintett egyet, és a kettesükre nézett.
- Az már régen rossz ha csak azért veszekedtek egymással, mert megszoktátok! Mert könnyebb ez, mint megismerni a másikat igaz? Mi van, ha véletlenül kedvelnétek egymást, de ti még esélyt se adtok ennek az egésznek, a fenébe! - Emmett arckifejezése megváltozott. Valami érdekes harag költözött a szemébe, amit eddig még Bella nem látott tőle, és jelen helyzetben igen furcsának és indokolatlannak tűnt.
- Bella! Te tudtad, hogy Edward évekig élt embervéren? - kérdezte egyenesen a lány szemébe nézve, és Edward felé intve. Edward erre felmordult, és elfordította a fejét mint, aki szégyelli magát.
- Edward, te meg tudtad, hogy Bellának egyetlen egy ágyasa sem volt a Volturinál, amióta átváltozott? - kérdezte, és Edward felé fordult. - Bocs, húgi! De ott bizony elég sokan pletykálnak – tette hozzá, és Bella felé fordult.
A nő meg csak nézte őt kikerekedett szemmel. Na ezt lehet, nem kellett volna elmondania.
- Csak meg kéne próbálnotok megismerni egymást! Csak próbáljátok meg! - mondta, majd idegesen felpattant a helyéről és otthagyta a kanapén a két döbbent fiatalt.


Edward azt a kifejezést akarta használni az állapotára, hogy leforrázott. De ezt mégsem mondhatta. Végtelenül döbbent? Meghökkent? Alapjaiban megrengetett?
Mert ha ez a nő mellette tényleg olyan volt, ahogy Emmett mondta, akkor lehet, hogy nem is olyan, amilyennek elképzelte. Nem a megszokott volturis.
Talán több bennük a közös, mint amennyit hitt, és akkor lehetnének valami barát félék. Többet abszolút nem akart képzelni, mert túl sokáig veszekedtek, és azt nem felejti el olyan könnyen. De ha igaz róla, amiket Emmett mondott, akkor egy része más lehet.
Az eddig megalkotott képének egy darabkája hirtelen eltűnt, és most valami olyannal kellett pótolnia, ami túlságosan is hasonlított az ő egyik darabkájára. Nem teljesen, de egy kicsit.
Akkor van bennük közös...

- Tényleg egy szeretőd se volt? - kérdezte halkan, még csak véletlenül se nézve Bella felé.
- Jellemző, hogy a pasik ezen akadnak fel először – mondta Bella keserűen, nem egyértelműen válaszolva a feltett kérdésre. Nem volt tejesen igaz, amit Emmett mondott, mert egyetlen szeretője volt, de azóta tényleg senki.
- Akkor elnézésedet kell kérnem az elhangzott szidalmakért.
- Elnézem – mondta Bella, majd felkelt a kanapéról. - Furcsa, hogy te prédikáltál nekem az embervér bűnös mivoltáról – mondta cinikusan, és férjével szembe fordult.
- Egyszeri lázadás – mondta Edward kicsit megsértődve -, nem egy életforma.
- Akkor érted, miért nehéz róla lemondani! - mondat Bella, és keresztbe fonta a karját. Valami kis mosolyféle volt az ajkai körül. Egészen olyan volt, mint aki jól mulat a dolgon. Hát a tökéletes Edward, mégse tökéletes!
Edward tudta, hogy miért nehéz. De akkor se értette a feleségét. Változni kezdett a róla alkotott képe, de még egyáltalán nem formálódott át eléggé.
Bella egy hisztérikus kislány volt a szemében nehéz lesz rá nőként, pláne a feleségeként tekinteni. De talán, ha beszélgetnének... Akaratlanul fintorodott el, hiába a berögzült mozdulatok, és gesztusok nem tűnnek el egyhamar.

- Miért nem volt szeretőd? - kérdezte, és Bella szemébe nézett.
- Edward! Ezt hagyjuk! - sóhajtott fel Bella, és elfordult a férjétől.
- Az első találkozásunk előtt Aro emlékei nem egészen ilyen irányúak voltak!
- Te láttad, ahogy én Aróval... - Bella szemei kikerekedtek. A Volturiban nyílt titok volt, hogy ágyasként kezdte vámpír életét. De soha senki nem emlegette fel, és senki nem látta...
- Igen, de ez most nem fontos, nem ez volt a kérdés!
- Te láttad!? - Bella akaratlanul túrt bele a hajába, mintha nem fogná meg a fejét, akkor el se hinné, hogy a nyakán van.
- Aro gondolataiban igen – mondta Edward, és zsebre vágta a kezeit. Nem értette, hogy ez miért olyan kiakasztó. Sok mindent látott, és hallott, amit nem akart.
- Miért nem volt szeretőd?
- Fogd be, Edward! - kiáltotta Bella, és feltépte Edward szobájának ajtaját, hogy elinduljon lefelé.
- Miért nem válaszolsz? - indult meg utána Edward. Tisztában volt vele, hogy talán gyerekes a viselkedése, és megy Bella után, mint egy óvodás. De ezt tudni szeretné. Teljesen megváltoztathatja a képét a feleségéről, ha erre választ kap. Akkor talán még az emmettes tévképzet is lehetségessé válhatna, hogy barátok lesznek, egyszer valamikor.
Bella megindult a lefelé, Edward meg követte.
- Csak egy percre hagyj békén, jó?! - kiáltott Bella dühösen. A haja zilált volt, és úgy érezte menten felrobban.
Tudomást se vett a közönségről. Hogy mindenki odalent van, és hogy már megint veszekednek. Most nem érdekelte.
- Csak egy kérdés volt, Bella! - mondta Edward, és követte a feleségét a nappaliba.
- Nem akarok rá válaszolni! - ordította a lány, majd hirtelen fordult szembe Edwarddal. Szemében valami megmagyarázhatatlan tűz égett, valami elszánt akarás, amit Edward még soha nem látott.
- Ennyit is mondhatnál! - Edward megtorpant, majd keresztbe fonta a karját.
Edward csak nézte a feleségét, és nem tudta elhinni, hogy ebbe belekezdtek. És, hogy még mindig nincs vége. Már megint vitáztak, így a tévképzet, amit Emmett alkotott még teljes sem volt, amikor eltűnt, mintha nem is lett volna. Nem hitte, hogy valaha képesek lesznek úgy beszélgetni, hogy az egyikük ne kaja fel a vizet. Egyáltalán nem volt igaza Emmettnek. Ez kész rémálom! És az is marad, ha folyton vitáznak majd.

- Takarjátok a képet, gyerekek! Veszekedni két méterrel arrébb is tökéletesen lehet! - nyögött fel Emmett, majd elhajolt Edward mellett, hogy lássa a képernyőt.
- És ha már nem jött be Emmett párkapcsolati klinikája, akkor hívjátok fel az Alice telejósdát, hogy mikor hagyjátok már végre abba ezt az egészet! - tette hozzá dühösen.
A két fiatal megállt, és végignéztek a tömegen, akik megint őket szemlélte.
Jasper feszülten állt, és zavartan nézett hol egyikükre, hol másikukra. Állkapcsa megfeszült, és olyan merev tartással állt, amilyennel még Edward se látta. Rose és Alice lemondóan nézték a párost. Carlisle meg Esme inkább csalódott volt, de főleg értetlen.
- Nem nagyon látom a végét – mondta Alice, majd felsóhajtott.
- Muszáj ezt állandóan? - kérdezte Rose, és csípőre tette a kezét.
- Megőrülök tőletek – kontrázta Jasper, és elindult kifelé a nappaliból. Alice meg követte, hogy legalább egy kicsit tudjon neki segíteni.
- Klassz! Legyetek csak mind ellenem, úgyis olyan sokan támogatnak! - mondta hisztérikusan, és lemondóan Bella, majd visszaindult az emeletre.

Akkor is elküldi Arónak a levelet. Hagy tudja meg mi folyik itt!





U.I.:

Ezt sok szeretettel ajánlom Pancsának, akit megvárattam; Mnek, aki kiállt mellettem; dodónak, aki felhívta a figyelmet arra, hogy én is ember vagyok és Gininek, aki friset akar.:);)

Köszönöm nektek, és elnézést attól, aki megint csalódott.
Egyszerűen elment a net tegnap, szerelőt kellett hívni, tönkre ment a kábelünk, így nem tudtalak titeket értesíteni.
Tudjátok mindig meglepődöm rajtatok. De annyira, és olyan kellemesen! Azt hittem már azt tervezitek, hogy leszúrtok, felnégyeltek és a biztonság kedvéért még meg is fojtogattok egy kicsit; erre meg itt... védtek engem. Köszönöm a kedvességeteket!:)

Szeretettel: Nee^^