Rongybaba - 17. fejezet

17. fejezet

Bella szerette a filozófiát.

Egészen addig, amíg csak elméleti szinten kellett valamit megtervezni, elgondolni, végrehajtani, addig ő teljesen boldog volt. Szerette elhitetni magával, hogy ez így teljesen és tökéletesen megfelelő. Hogy ennél remekebb dolog nincs is a világon, minthogy minden egyes esemény, érzelem, cselekvés a fejében játszódik le, és nem teljesül a valóságban.

Magát a gondolkodást szerette, és mivel szeretett minden racionálisan látni, ezért el sem tudta képzelni, hogy a tökéletesen és minden kétséget kizáróan működő elmélet helyére miért is lép néha, vagy nem is olyan néha az érzelmi hülyeség.

De igazából teljesen tisztába volt azzal, hogy ő se egy tökéletesen racionális lény. Tudta, hogy sokkal inkább emocionálisnak mondható, mert túl hamar kapta fel a vizet egyes dolgokon, és túlságosan másképp értelmezett másokat.

De ez is csak azóta volt, hogy a család belépett az életébe, hogy Edward elvette, és minden egyes apróságon összevesztek. Előtte a Volturiban ő volt a jéghercegnő. Az, aki semmit nem csinált meg, csak akkor, ha megmondták az értelmét, ha elmagyarázták, hogy miért kell. Logikusan mindent meg lehetett magyarázni. Logikusan elfogadható az emberölés, és ésszerű egyes családok összeboronálása. Mert mindegyiknek van egy oldala, ahonnan nézve teljesen racionális.

Persze Bella tudta, hogy a filozófia számára sokkal inkább egy golyóálló mellény, vagy egy mentsvár. Egy olyan dolog, amivel meg tudott magyarázni mindent, amit nem tudott; amit az érzelmi intelligenciája hiánya miatt nem értett meg.

Bella, ha csak egyetlen másodpercig is, de a Volturi palotában lévő könyvtárra gondolt. Külön filozófia részleggel és vagy ötszáz könyvvel. A könyvekre gondolt, amit darabonként vagy ötször elolvasott.

És valamiért most hiányozni kezdett neki a sok sárgás lap ami mindig magyarázatot adott arra, hogy mit gondol, vagy legalább arra, hogy mit kéne gondolnia.

Ott egyszerű volt a helyzet. Mindenre volt magyarázat, mindennek volt egy útmutatója, és tudta, hogy hogy kell viselkedni. Főleg azért, mert mások már megélték, és ezt leírták, így tudta, hogy mit nem szabad csinálnia, és mit kell mondania.

Aztán hőn szeretett könyvei hirtelen cserben hagyták.

Egyik sem mondta meg, hogy mi a teendő akkor, ha a vezető vámpírcsalád egyik tagját hozzákényszerítik egy másik vámpírcsalád tagjához. Egyikben sem volt semmilyen tanács, észrevétel, vagy figyelmeztetés. Bella csalódott a könyveiben. Nem mondták meg, mit kell tennie, ezért nem az esze szerint cselekedett.

Egyszerűen hagyta, hogy az érzelmei irányítsanak, hogy a bimbózó ellenszenv kinője magát utálattá, és, hogy utána gyűlölet legyen belőle. Utána meg valami elképesztő, amire még szavakat sem talált, és nem volt benne biztos, hogy a filozófiakönyvei erre magyarázatot adnának.

Pedig a könyvei elmondták mi a család, a barátság, a szerelem. Meséltek a napfelkeltéről, és a Holdról. A színek illatáról, a hangok mélységéről és az elmúlás fájdalmáról. Elmesélték az érzelmek kuszaságát, a tekintet fontosságát.

Mindenről meséltek, és Bella mindet megtanulta, hogy tudja mikor mit kell éreznie.

És most úgy érezte egyetlen egy definíció vagy magyarázat sem lenne megfelelő arra, hogy leírja a kapcsolatát Edwarddal. Semelyik nem jó, mind elhasznált, és egyik sem valódi.

Hiába bízott a könyveibe, egyik sem tudta megmondani, hogy most mit érez. Egyik sem segített neki.

- Nyugi, nem fognak bántani! - mondta Edward mosolyogva, amikor feltűnt neki, hogy Bella már egy jó ideje egy helyben áll, és nem halad vele együtt.

- Abban én nem lennék olyan biztos – motyogta Bella, majd tett egy lépést Edward felé. - Utoljára, amikor láttak, éppen megpróbáltalak felgyújtani. Szerintem nem nagyon kedvelnek.

- Mert nem ismernek – mondta Edward, majd megelégelve, hogy Bella nem halad visszament hozzá, és a derekára rakta a kezét.

- Te sem ismersz teljesen.

- De eléggé ahhoz, hogy tudjam, nem fogsz felgyújtani. Az csak a pillanat hevében történt. - Edward magához húzta Bellát, majd megindult vele a bejárati ajtóhoz.

Olyan szívesen megnézte volna, hogy most Bella mire gondol. Hogy miért aggódik ennyire, hogy miért nem akarja látni a többieket. A viszontlátás örömét, valami furcsa felhő lepte el, és még maga előtt sem tudta tagadni, hogy aggódott Belláért. Miért fél a családjától? Már találkoztak!

Ha csak egy kicsit is megnézhetné, hogy mire gondol most a felesége, akkor talán megnyugodna, és azt is tudná, hogy mit mondjon Bellának, hogy ne aggódjon.

Akaratlanul jutott eszébe, hogy egészen úgy viselkedik a felesége, mint egy tini, akit először mutatnak be a barátja családjának. Csakhogy ő a férje. És már a családját is ismeri, szóval tényleg nem értette Bellát.

Ha csak egy kicsit is hallhatná a gondolatait, akkor jobban megértené. De a felesége sokkal hamarabb megtiltotta neki a gondolatolvasást, minthogy érdekelni kezdte volna, hogy mi is van a fejében.

Edwardnak rá kellett jönnie, hogy nem sok mindent tud Belláról. Vagyis ez így nem volt igaz, mert sokat tudott róla. Az elmúlt két hónapban mást se csináltak csak beszélgettek. De a gondolatait valahogy soha nem hallotta. Persze csak azért nem, mert tudta, hogy Bella nem örülne neki, ha újra hallaná.

Edward összeráncolta a szemöldökét, miközben lassan lépdelt a veranda felé.

Nem hallgatta Bella gondolatait, mert a felesége megkérte rá. De talán más is volt ott, mint egy egyszerű lojalitás. Félt, hogy megint olyan dolgokat látna, amiket nem akart. Félt attól, hogy olyat tudna meg, amit Bella nem akar vele megosztani. Félt a felesége múltjától, és félt Bella reakciójától is, ha megtudja mit csinált.

És ennek ellenére semmire nem vágyott jobban, mint mindent tudni a feleségéről.

- Edward! - lengette meg Bella a kezét férje előtt.

- Mi az? - kérdezte a másik, majd pislogott egy nagyot.

- Kérdeztem valamit – mondta Bella, és kicsit felvonta a szemöldökét. Edward általában csak akkor bambul el ennyire, ha éppen valamire nagyon odafigyel. Sokszor látta ezt az arckifejezését vadászat közben, miközben beszélgettek, vagy mikor éppen nem.

De most nem beszélgettek, csak haladtak némán.

- Mire gondoltál? - kérdezte Bella, valami furcsa keverékkel a hangjában. A helyzet egyszerre volt mulatságos, idegesítő és dühítő. És talán még meg is ijedt egy kicsit, hogy Edward belemászott a gondolataiba. Mi mást hallgatott volna ennyire odafigyelve?

Edward megtorpant, majd megragadta Bella mindkét kezét, és szembe fordult a feleségével.

- Egy gyors őszinteségi roham? - kérdezte Edward, és kicsit elmosolyodott.

- Egy micsoda?

- Én elmondom, ha te elmondod, de szigorúan őszintén. Még van egy percünk mire ideérnek.

- Ilyet még soha nem csináltál... - mondta Bella kis kétkedéssel a hangjában.

- Na és? Most csináljuk! Én csak tudni akarom, hogy mire gondolsz, és éppen azon voltam, hogy belemászok a fejedbe az engedélyed nélkül, de végül meggondoltam magam. Hát te? - hadarta gyorsan Edward, majd elengedte Bellát, és kezeit maga mellé ejtette.

Bella ha csak egy pillanatig is, de örömet érzett. És meg is könnyebbült, hogy a férje betartotta az ígéretét.

- Talán csak nem akarok a családoddal együtt lenni – mondta Bella, majd lehajtotta a fejét.

Edward erre a mondatra keresztbe fonta a karját. Kicsit becsapva érezte magát, és nem értette, hogy Bella miért mond ilyet. A családja nagyon is... megértő, és befogadó.

- A Volturi még nagyobb család mint a miénk.

- Nem ugyanolyan a két család, Edward! - mondta hirtelen Bella és felkapta a fejét. Amikor látta, hogy Edward kicsit mérgesen nézett rá, mintegy magyarázatként hozzá tette: - Ti sokkal közvetlenebbek vagytok. Nem tudom, hogy feltűnt-e, de ittlétem első hetét azzal töltöttem, hogy a szobád plafonjának a repedéseit számoltam.

- Szeretni fognak – mondta Edward, majdnem megenyhülve, de még egy kis éllel a hangjában.

Tulajdonképpen megértette Bellát. Biztos furcsa az egész, és főleg most, hogy nem ordítoznak egymással még különösebb lesz az egész. Elmesélte. Bella elmesélte, hogy leginkább a szobájában ült egyedül, és az egyedüli szociális esemény az étkezés volt.

Így most biztos furcsa a zajos, hangos, és állandóan beszélgető család.

- Nem tudhatod – mondta Bella, majd kifújta a rég bent tartott levegőt.

- Én is egészen kedvellek – mondta Edward, majd féloldalas mosolyra húzta ajkait, és gyorsan átölelte Bellát.

Csak egy gyors, és megnyugtató ölelést akart, de nem számolt azzal a hevességgel, amivel Bella kapaszkodott a nyakába. Úgy szorította, mintha az élete múlt volna rajta. Így ő is szorosabbra fűzte az ölelést, és tartotta Bellát, mert tudta, hogy most szüksége van rá. Most kell valaki, akire támaszkodhat.

Csak álltak, és ölelték egymást, hiába hallották, hogy három kocsi leparkol, majd több ajtó kinyílik. Odakint beszélgettek, nevettek, majd lépteket hallottak, majd egy ajtónyitást.

- Na tudtam én, hogy csak szexuális feszültségről van szó!- röhögött fel egy pillanat döbbenet után egy öblös férfihang, majd amilyen elánnal bejött, úgy ki is ment.

- Minden oké? - kérdezte gyorsan Edward Bella fülébe suttogva.

- Minden oké – mondta Bella, majd elengedte a férjét, és lassan elindultak kifelé. Akkor ennyi volt a magány, és a nyugalom. Mert Bella, ha valamiben, akkor abban biztos volt, hogy mostantól egy perc nyugtuk nem lesz.

- Inkább menjünk még egy kört, ezek mellett nem fogjuk kibírni! - kiáltott Emmett a verandáról a többiek felé.

- Nem vagy vicces, Emmett! - szólt vissza egy bosszús, csilingelő női hang, akit Bella Alice-nek tulajdonított.

- Még mindig veszekednek? - kérdezte Rose, majd apró kis tűsarkak kopogtak fel a lépcsőn. - Nem hallom, hogy vitáznának – tette még hozzá, és tovább haladt felfelé.

- Mert kinyírták egymást, annyira vitáztak – mondta Emmett.

Bella kiért a verandára, és éppen azt látta, amire számított. Egy minikáoszt Cullen módra. Csomagok voltak mindenhol, a kocsik ajtaja nyitva, az egyiknél Esme és Carlisle állt csendesen beszélgetve, a másiknál meg Alice éppen kiabált a bent ülő Jaspernek.

- Ennek mi is az értelme? - kérdezte meg Edward, amikor Emmett mellé ért.

- Majd mindjárt meglátod, öcsi! - mondta, majd Edwardra kacsintott. - Egyébként, húgom, baromi jó ez a ruha rajtad! - mondta Bellára kacsintva.

- Mert Dior. És mert az enyém – mondta Rose, majd egy gyilkos pillantással illette Bellát.

- Nem volt ruhája – mondta Edward védelmezőn, majd átkarolta Bella derekát.

Emmett csak vigyorgott, Rose meg elkerekedett szemmel nézte Edward kezét, ahogy Bellát ölelte.

- Mi van? - kérdezte Rose és hitetlenkedve fordult Emmett, majd Edward felé. Aztán tekintete visszasiklott Edward kezére. De nem képzelte. Bella arcára nézett, hogy vajon tisztában van-e azzal, hogy éppen az öleli, akit olyan szívesen megölt volna, de a nő csak nyugodtan állt, mosolytalanul, majd alig észrevehetően Edward felé mozdult.

- Látod?! Nem veszekednek, a fenébe, Jasper! - Alice hangos kiabálása törte meg a csendet, mire mindenki odanézett, és az apró termetű lány még mindig egy kocsiajtót szorongatva kiabált a bent ülővel, és vadul intett a veranda felé, ahol tényleg ott állt Edward és Bella, és tényleg nem veszekedtek. - Nem igaz, hogy ilyen vagy, a fenébe!

- Nem akarok oda bemenni! - mondta Jasper, de azért kiszállt a kocsiból, hogy ő is lássa azt a valamit, amit már mindenki más.

- Úgy viselkedsz mint egy gyerek!

- Lehet, de te nem érzed, amit én! Ez rosszabb, mint egy... - Jasper elmerengett, de a tekintetét még mindig Alice-en tartotta. - Nem. Még csak hasonlatot sem tudok rá mondani! Azok ketten ott bent – intett vakon a ház felé -, mindennél rosszabbak!

- Nem lesz semmi baj – mondta Alice most már nyugodtabb hangon.

- Nem tudhatod!

- Fogadjunk? - kérdezte Alice hamiskás mosollyal a szája szélén.

Erre Jasper is elmosolyodott, majd a további veszekedés helyett magához húzta Alice-t, és szorosan megölelte. Csak egy pillanatig tartott, de az is megnyugtathatta Jaspert, mert felnézett a verandára.

Bella talán még a szót sem találta, ami megfelelő lett volna Jasper állapotára. Nagyon is hasonlított a Rose-éra, de talán még mélyebb volt. Szeme szinte pingpongot játszott miközben Edward és Bella arca, na meg Edward keze között cikázott. Utána leállt, és mereven nézte Edwardot.

Bellának átfutott az agyán, hogy talán épp most elemzi az érzelmeket, de nem volt benne biztos, hogy ilyen távolságból is működik Jasper képessége. Csak felnézett Edwardra, de férje is épp olyan mereven nézte Jaspert, ahogy ő Edwardot. Mire visszanézett Jasperre már a fiú az ő arcát nézte meredten. Talán mégis működik az az egész érzelem meghatározó dolog - futott át Bella fején, amikor megint visszanézett Edwardra, akinek az arckifejezése teljes döbbenetet tükrözött.

Igazán kíváncsi lett volna, hogy mit hallott Jasper agyában. És ha Edward hallotta, akkor ő is hallhatja valamikor, nem? Majdnem irigy lett Edward képességére, mert most olyan dolgokat tudhat meg, amit ő talán soha. De talán ráveheti valahogy Jaspert, hogy mondja el, mit érzett, amikor őket elemezte.

Mert már abban biztos volt, hogy éppen az érzelmeiket azonosította, ki tudja sikerrel-e.

- Befejeztétek a szemezést? - kérdezte Bella, majd megbökte Edward oldalát.

- És még viccel is! - nevetett fel Emmett, majd Bella felé lépett. - Mennyire lehet téged megölelni, húgi? Nem fogsz nekem esni a kis labdáiddal? - kérdezte még mindig fülig érő mosollyal.

- Megölelni? - kérdezte Bella, mintha nem is tudná mit jelent a szó. Szemöldökét kecses ívben felhúzta, és egy apró mosoly kúszott az ajkaira. Igazán kíváncsi lett volna, hogy most miért is akarja Emmett megölelni.

- Tudod az a dolog, amit Edwarddal műveltetek odabent – mondta Emmett, és a ház felé intett. - Csak a szexes részt mellőzzük belőle, mert Rosalie nem nagyon örülne neki – mondta hangosan suttogva, hogy biztos mindenki meghallja.

- Öh... oké – mondta Bella, majd kicsit elhúzódott Edwardtól.

Úgy vette észre az ölelgetés valami hagyomány a Cullen családban, szóval inkább hagyta a dolgot. Inkább sodródott az árral, és hagyta, hogy vigye.

Azt hitte, csak gyorsan magához húzza, majd elengedi, de Emmett felkapta, és megpörgette, majd visszarakta oda, ahol volt.

Bella egy kicsi kényelmetlenül érezte magát. Nem értette, hogy ennek mi értelme volt, hogy miért volt jó Emmettnek, hogy miért volt szükséges. De végül is elfogadta. Szépen visszaállt oda, ahol volt, majd örömmel vette, hogy Edward keze is visszakerül oda, ahol volt.

- Majd megszokod, húgi. Én mindenkit emelgetek – mondta Emmett, majd elfordult, és lenézett a többiekre.

- Nekem volt igazam, kérem a pénzem! - kiáltott, majd a verandán átlendülve elegánsan landolt Jasper előtt.

- Nem mentetek el vásárolni Bellának? - kérdezte Rose még mindig egy kicsit haragosan szemlélve Bella ruháját.

- Minek, amikor itt három gardrób van tele női ruhákkal? - tette fel a kérdést Edward, csak azért, hogy Rosalie felhúzott szemöldökkel rá emelje tekintetét, és úgy nézzen Edwardra, mintha az idióta lenne.

- Csak, Edward – mondta nyomatékosan Rose, majd megcsóválta a fejét, és kecsesen belibbent a házba.

- Gyere már csomagokat cipelni, Edward!- kiáltott föl Emmett, és négy bőrönddel a kezében megindult a ház felé. - A lányok már megint vásároltak – tette hozzá panaszkodva.

- Menjek én is? - kérdezte Bella, ahogy Edward elfordult tőle.

- Nem kell – mondta Edward mosolyogva, majd homlokon puszilta Bellát.

- Voáo! - Bella nem nagyon tudta eldönteni, hogy ezt ki mondta, de Alice mosolyát, és Jasper döbbent és zavarodott szemöldökráncolását látva leginkább a fiúra tippelt.

- Inkább menj be Rose-hoz – mondta Edward, majd elindult lefelé a lépcsőkön.

Bella nagy levegőt vett, majd elindult befelé a házba. Próbált valami teljesen más dologra gondolni, elterelni a figyelmét, de nagyon is kellemetlenül érezte magát.

Edwarddal még ki is volt békülve, sőt... kedvelte. De együtt töltötték az elmúlt két hónapot szó szerint bezárva, így őt ismerte. És különben is a férje volt. Mellette már kényelmesen is érezte magát, de a többiek egyelőre még egy nagy kérdőjelet alkottak. Fogalma sem volt, hogy miről kéne beszélgetniük, hogy mit kéne kérdeznie. Hogy mit nem szabad, és, hogy hogy viselkedjen a többiekkel.

Rosalie a nappali előtt állt és a felújított konyhát nézte. Amint meghallotta Bella lépteit felé fordult.

- Ez nem ugyanaz a konyhabútor – mondta, majd inkább a nappali felé lépdelt, és elfoglalta a helyét. Bellának meg akaratlanul jutott eszébe, hogy a legelső estéjén is ott ült. Szóval mindenkinek megvan az állandó helye. Bella inkább ezt megjegyezte, nem akarta, hogy ebből később probléma legyen.

- A régit már nem gyártják – mondta, és ő is átsétált a kanapékhoz, de nem ült le.

Neki igazából nem volt meg a helye, így inkább csak várt, hogy a többit is betöltsék a Cullenek.

Csend telepedett kettejük közé, de ez nem a megnyugtató csönd volt, amit Bella szinte már szeretett közte és Edward között. Zavarba ejtő volt az egész, és csak még kínosabbá tette a tény, hogy Bellán Rose ruhája volt, és a lány nem szalasztott el egyetlen alkalmat sem, hogy a szemöldökét felhúzva kicsit dühösen nézzen rá.

- Miért borostyán a szemed? - kérdezte hirtelen Rose, ahogy Bella arcát kémlelte. - Két hónap alatt teljesen be kellett volna barnulnia.

Bella lehajtotta a fejét, és a ruha zsebébe rejtette mindkét kezét. Pedig erre a kérdésre is számított, de valahogy nehezére esett erről pont Rose-zal beszélgetni.

Bella dühös lett. Dühös magára, amiért úgy viselkedik, mint, aki még életében nem beszélgetett senkivel, és dühös Rose-ra, amiért a bájcsevejt is kihagyta az egész beszélgetésből.

- Volt egy kis balesetem – mondta Bella, majd felemelte a fejét, és izzó tekintettel meredt Rose-ra. - De nem nagyon tartozik rád – tette hozzá, majd zsebéből elővéve kezeit összefonta a mellkasán.

Nem tudta eldönteni, hogy most szimpatikus-e neki Rosalie vagy sem. Igazából a családdal szemben is érdekesek voltak az érzelmei, és egyiket sem tudta meghatározni.

- Aro? - kérdezte Rose halkan, és mégis számon kérően.

- Nem fogja megtudni – mondta Bella, majd megkönnyebbült, amikor Emmett belépett a csomagokkal.

- Ezért harcoltátok ki az egyenjogúságot, hogy utána hagyjátok a pasikat cipekedni? - kérdezte, majd ledobta mind a négy csomagot. - Ennyit rólatok, drága feministák! - mondta, majd megindult Rose felé.

- Soha nem mondtam, hogy feminista vagyok – mondta Rose, és Emmettre mosolygott.

- Ezt akkor is hangoztasd, édesem, amikor meg kell szerelni a BMW-t! - mondta Emmett majd lehuppant a felesége mellé.

- Szerintem egészen jó eredményeket értek el. Sőt, mondhatni kiemelkedőket. - Esme lágy hangja egyre közelebb kúszott, majd teljesen tisztán lehetett hallani. Kezében egy kis sminktáskával, kinyitotta Carlisle előtt az ajtót, majd ő is bejött utána.

- Remélem értékelni fogják a tetteinket – mondta Carlisle, majd ő is lepakolta a csomagjait, és közösen a kanapé felé indultak.

Talán ez valami hagyomány, hogy minden elutazás után kupaktanácsot csinálnak. Bellának igazából már nem tudta, hogy mit is csináljon, mert szépen sorban mindenki beért a lakásba, és mindenki a nappaliba kötött ki. Esme után szinte rögtön Alice szökkent fel a lépcsőkön, majd robbant be a nappaliba.

Utána Edward és Jasper lassan jöttek, és nagyon úgy nézett ki, hogy valamiről beszélgetnek. Bella nem tudta megmondani, hogy vitáztak vagy sem, mert csak Edward beszélt, és azt is olyan gyorsan, és halkan, hogy nem is tudta követni a dolgok folyamát.

Bella ha lehet, akkor még jobban összezavarodott, mert a régi helye, amit még érkezése napján használt elég messze volt Edwardtól, és nem nagyon akart tőle távol kerülni.

Majdnem kinevette magát erre a gondolatra, hogy eddig a látványát sem bírta, most meg nem akar tőle elszakadni... De neki annyira természetes volt, hogy Edwarddal egy széken ülnek, mint a többieknek az, hogy megvan a saját helyük a nappaliban. Valahogy megszokta az egészet, de nem volt biztos benne, hogy ezt a család jelenlétében is szorgalmazni akarják.

Elvégre ők utálják egymást. Legalábbis úgy hagyták itt őket, és talán még mindig ezt várják el egymástól.

A nappali színekkel és hangokkal lett tele, mindenki a helyén volt, és mindenki beszélt. Edward is leült az egyik fotelbe, majd látva Bella kétségbeesett tekintetét, felé nyújtotta a kezét. Bella zavartan elmosolyodott, és hagyta, hogy Edward az ölébe húzza, majd önkényesen elrendezgesse a végtagjait, úgy, ahogy neki tetszett.

Bellát még az sem zavarta, hogy a többiek ezt érdeklődve és csöndben szemlélik, majd amikor Edward végzett, akkor egy puszit nyomott Bella arcára.

- Nos azt már legalább tudjuk, hogy Edward nem meleg – mondta Emmett megtörve a csendet, majd Edward egy gúnyos mosollyal nézett bátyjára.

- Örülök, hogy végre megnyugtathattalak.

- Csak pár évtizedig hagytál kétségek között, öcsém – mondta Emmett, majd lazán hátradőlt.

- Kellemesen telt az elmúlt két hónap? – kérdezte Carlisle majd mosolyogva nézett Edwardra.

- Nem panaszkodunk – mondta Edward, és drámaian felsóhajtott.

- Hát azt elhiszem! - nevetett fel Emmett, majd Rose a férje fejére csapott.

- Ezt meg miért kaptam? - kérdezte Emmett, majd a fejéhez kapott.

- Mert illetlen és tapintatlan vagy – mondta Rose egyszerűen.

- És te így szeretsz, nem? - kérdezett vissza Emmett, és egy hatalmas vigyor terült szét az arcán. Rose erre csak elmosolyodott, majd megrázta a fejét.

- Javíthatatlan vagy.

- És ti hol voltatok? - kérdezett vissza Edward, majd hüvelykujja körözni kezdett Bella combján.

- Japánba meg Kínába – mondta Esme teljes nyugalommal, mintha csak az időjárásról beszélne.

Bella kicsit felhúzta a szemöldökét. Ő még soha nem volt külföldön. Csak Volterrába, meg most itt, ahol lakott. A család, meg nyilván elég sokat látott már életében, ha nem mindent.

- Megtanultam a kantoni nyelvjárást – tette hozzá Esme még mindig csevegő hangnemben.

- Mi meg találkoztunk Shinjou Mayuval – mondta Alice teljesen fellelkesülve. - Azt mondta, rólam fogja mintázni a következő mangájának a főszereplőjét.

- Alice, nem szerepelsz már elég könyvben? - kérdezte Edward fáradtan.

- Ez nem könyv, Edward! Ez manga! - mondta Alice, és úgy nézett Edwardra, mint aki éppen valami háborús bűnt követett volna el.

Edward csak elmosolyodott, majd inkább Bellára mosolygott.

Bella meg csak viszonozta a mosolyt, és inkább nem gondolt semmire. Túl fárasztó volt.

- Jaj ez az idill! Hát nem találjátok fantasztikusnak? - kérdezte Emmett, és Edward felé intett.

- Jobb, mint amikor ordítottak egymással – mondta Rose, de a hangjából hallani lehetett, hogy teljesen hidegen hagyja a dolog.

- De mind a kettő megőrjíti Jaspert – mondta Alice, és Bella a hangjából egy minimális aggodalmat vélt kihallani.

- Na jó! Eddig bírtam! - kiáltott föl Jasper, majd felpattant. - Majd jövök, amikor nem taperoljátok egymást, jó?! - És ezzel felviharzott a lépcsőn.

- Azt hiszem jobb lesz, ha után megyek. Ez a nap kicsit betett neki – mondta Alice, elfintorodott, majd ő is felpattant, és felszökellt a lépcsőn.

- Én meg megyek pakolni – mondta Rose, és a csomagok felé vette az irányt. - Emmett!

- Mit is mondtam a feminizmusról? - kérdezte Emmett, de azért felállt.

Bella bár még mindig zavarban volt, és már azt sem értette, hogy mi értelme volt ennek az egésznek, azért még elfogadta. Ez is egy olyan Cullen-dolog. És mivel ő is Cullen lassan bele kell szoknia.

Felállt Edward öléből, majd várta, hogy a férje is felkeljen.

- Azért örülök, hogy az utunk eredményes volt – mondta Carlisle, ahogy ő is felkelt a helyéről.

- Ha az volt a cél, hogy...

- Igen, az volt a cél – mondta gyorsan Carlisle Edward szavába vágva. - Tudjuk, hogy mi volt a cél.

Carlisle és Esme is elment, Bella meg értetlenül állt a helyzet előtt.

Igazán szerette volna megérteni, hogy miről is szólt ez a pár mondat. Mert hiába gondolta azt, hogy annyi volt a lényeg, hogy ne kiabáljanak egymással állandóan; Carlisle valami másra utalt. Csak Bella nem nagyon tudta, hogy mire.

Megint irigy lett Edwardra, hogy tud olvasni a gondolatok között. Ő is akart, hogy ne érezze magát ennyire kirekesztettnek. Más volt, most az egész, és Bellának nagyon úgy látszott, hogy családon belül megszokott a gondolatokkal kommunikálni. Ő meg nem tud olvasni, és nem akarja, hogy olvassák. Akkor ő ebből egyszerűen majd kimarad.

- Bánt valami? - kérdezte Edward, és kézen fogta Bellát.

- Nem – mondta Bella, és megvonta a vállát. - Csak furcsa – tette hozzá, mert nem akart hazudni.

Edward inkább nem szólt semmit. Ismerte már annyira Bellát, hogy tudja, hamarabb elmondja, mi bántja, ha nem kérdezgeti. Hagyta, hogy Bella akkor kérdezze meg, amit akar, amikor úgy érzi most lehet, és úgy mondja el a dolgokat, ahogy ő szeretné.

- Ti mindig... - kezdte Bella, de megakadt. Nem volt biztos benne, hogy hallani akarja a választ. Vagy talán mégis. - Ti mindig így beszélgettek? - kérdezte végül hadarva mielőtt meggondolta volna magát, és lassan megindultak felfelé.

- Hogy? - kérdezte Edward és értetlenül fordult Bella felé.

- Ők gondolnak, te meg válaszolsz – mondta Bella és tényleg nem értette, hogy Edward erre miért kérdezett rá. Számára annyira egyértelmű volt. - Igen kényelmes életük lehet, mármint a kimondott szó mennyiségét tekintve – mondta és akarata ellenére is kihallatszott a gúny a szavaiból.

- Néha hasznos, bár egyáltalán nem mindennapi. Inkább csak különleges alkalmakra tartogatjuk – mondta Edward, majd elhaladtak Alice és Jasper szobája mellett.

Jasper éppen a CD-k között válogatott vámpírsebességgel, majd amikor megtalálta, amit keresett ugyanolyan gyorsan rakta be a lemezt, majd állította a hangerőt a maximumra. Alice a gardróbban volt, és a szálló ruhákból ítélve éppen szortírozott.

Bella kicsit feljebb húzta a szemöldökét, igazán nem értette, hogy miért kell bömböltetni a hifit, ha a legalacsonyabb hangerőnél is tökéletesen hallhatott volna mindent.

- Így ki tudja zárni azokat az érzelmeket, amik nem az övé. Kicsit könnyebb így neki – mondta Edward Bella fülébe, amikor észrevette felesége értetlen tekintetét.

- Szóval, ha ordít a zene, akkor jobban van.

- Csak a zenére figyel, így a többi érzelem, amit egyébként érzékelne, elhalványul. Ő még nem tudja kikapcsolni az egészet. Amíg emberi véren élt, addig képes volt rá, de a vegetáriánus életmódnak az a hátulütője is megvan, hogy kicsit gyengébbek leszünk. Így újra kell tanulnia a képességét.

Bella csak bólintott, majd inkább haladt tovább Edwarddal.

Kicsit megsajnálta Jaspert. El sem tudta képzelni, hogy milyen lehet tucatnyi érzelemmel együtt élni a nap huszonnégy órájában. Főleg, hogy ebből elég sok nem is a sajátja.

És mivel Bella a saját érzelmeivel sem volt tisztában nem tudta elképzelni milyen lehetett annyi mindent érezni. És milyen volt, amikor Edwarddal állandóan veszekedtek. Talán meg is érti Jaspert, amiért elment.

- … egyedül csak a tény vigasztal, hogy a többiek ruhatárából is elvett néhány darabot. Na meg az, hogy abból a ruhából vettem egy kéket is, nem csak fehéret. De attól még igazán nem illett volna felvennie a ruhámat.

- De ha neki nincs, neked meg van!

- Akkor is!

- Most mondtad, hogy van egy ugyan olyan!

- Kékben. A kék az nem fehér.

- Istenem, de nem bírlak titeket felfogni! A ruha akkor is csak ruha!

- Nem is várom, hogy megértsd. Sőt! Aggódnék, ha megértenéd, miért olyan nagy dolog, hogy elvette az egyik ruhám! Ti pasik inkább csak törődjetek a pasis dolgokkal. Mint például a fűnyírással...

Bella hirtelen azt sem értette, hogy valaki, aki eddig ennyire zajos házhoz volt szokva, hogy találta meg a helyét a néma csöndben. Bellát igazából zavarta a rengeteg hang a még több mozgás, és az, hogy mindent kristálytisztán hallott.

Még a legfelső emeleten is, ahol Edwarddal közös szobájuk volt ott is mindent hallott.

- Zajos... - mondta egyszerűen, majd levetette magát az ágyra.

- A nagy család átka – mondta Edward, majd féloldalas mosollyal jutalmazta Bellát.

- Vagy a vékony falaké.

- Vagy a szuper hallásé.

Edward is lefeküdt az ágyra, és együtt nézték a plafont.

- Jól leszel? - kérdezte Edward, és a hasára fordult, hogy lássa Bella arcát.

Bella úgy igazából elgondolkodott a kérdésen. Jól lesz? Ennyi mindenkivel, akik ennyire hangosak. Akiknek az az utolsó képük róla, hogy megpróbálja felnyújtani az öccsüket. Hát érdekes lesz, de nagyon is remélte, hogy meg tudja oldani. Végül is meg akarta oldani. A Cullenek lesznek a családja az elkövetkezendő sok száz évben.

- Majd megszokom – mondta Bella határozottan, majd az oldalára fordult.

- Jön valaki vadászni?- kérdezte Jasper, ahogy leeresztette kezéből a könyvet.

- Hétvégén megyünk a hegyekbe, nem? - kérdezte Rose, és Carlisle felé fordult.

- De, de attól még elmehettek most is. Bella, akarsz menni? - kérdezte Carisle egyenesen a lány felé fordulva.

Bella, csak egy pillanatig engedte, hogy a szomj, amit általában elfojtott eluralkodjon rajta. Igen, határozottan menni akart.

- Szerintem igen. Te is jössz? - fordult Edward felé, és reménykedett, hogy a válasz igen lesz.

- Mehetek – mondta Edward egy kis mosoly kíséretében.

- Akkor előrébb is hozhatnánk a hétvégét – mondta Esme, és letette a locsolót a kezéből.

- Alice – motyogta Jasper rémülten, majd felkelt, és a bejárati ajtóhoz ment.

- Baj van – mondta Edward színtelen hangon, és Jasper után ment.

A többiek is egy pillanat alatt pattantak fel, és mentek Edward és Jasper után. Bella igazából nem tudta, mit kéne csinálnia. Lassan ő is felemelkedett, és a többiek után ment. És mi az a baj?

A hangulat egy pillanat alatt lett hétköznapiból valami félelmetes és várakozással teli.

Mindenki kint volt a verandán, Alice meg meredten állt a postaláda mellett.

Bella szinte várta, hogy mindenki nevetni kezdjen. A postaláda az a hatalmas ellenség, akitől most mindenki visszatartja a lélegzetét? Bella elmosolyodott, és nem kis erőfeszítésébe került, hogy ne nevesse el magát.

Jasper Alice mellé ért, és vállára tette a kezét.

- Semmi baj – suttogta, majd kivett egy levelet a kezéből. Alice azonnal Jasper nyakába borult. Talán egy percig is úgy álltak, mire Alice felkelt, majd a levelet visszavéve elindult a többiek felé.

Bella Edwardra nézett, és szinte várta, hogy végre mindent megmagyarázzon. Elvégre neki tudnia kell.

De Edward arca még félelmetesebb volt, mint a másik kettőé. Rettegés, értetlenség, tanácstalanság, és düh. Bella csak sorakoztatta magában azokat az érzelmeket, amikről olvasott, és most valahogy mind illett Edwardra. Mindegyiket az Edwardénak mondhatta.

Alice lassan jött Edward felé, és Bella észrevette a sárga borítékot.

Aro!

Bella fejében mint egy vészjelző úgy kezdett el villogni a három betű, és hirtelen minden eszébe jutott. Minden, amit leírt, és minden, amit nem mondott el, minden, amit megtett.

Aro úgy tudja, hogy ő és Edward még mindig ki nem állhatják egymást. Aro nem tud semmit az elmúlt két hónapról. Aro semmiről nem tud semmit! Aro nem tudja, hogy egészen kedvelik egymást Edwarddal. Nem tudja!

Hirtelen omlott össze minden, és fel nem fogta, hogy lehetett ennyire feledékeny. Minden eltűnt a szeme elől, amit eddig elképzelt, és egy perc alatt emésztette fel az eddigi világát az az egyetlen levél, és minden, amit jelentett.

Az a levél...

Minden eltűnt egyetlen másodperc alatt. Egy levél, és ő maga felégetett mindent, amit eddig megszerzett. Még nem is ismerte rendesen a családot, de már tudta, hogy elveszítette őket, mert ezt ő csinálta. Miatta van az egész.

Félt.

Egyszerűen és mindent megmagyarázóan félt, hogy ennek itt mind vége, és neki csak ennyi jutott. Ennyit kapott, és nem mehet ez így tovább. Ennyi volt.

Alice Edward elé lépett, és kérdőn nézett rá. Edward kicsit megrázta a fejét majd némán, rutinos mozdulatokkal bontotta fel a levelet. Bella most hirtelen utálni kezdett mindent. Mindent, amit az a levél jelentett, és mindenkit, aki ezt csinálta és kitalálta. Kezdve Aróval és a Volturi palotával egészen a Volturi utolsó őréig, és benne a saját szobájáig. Mindent utált.

Megutálta saját magát, amiért ennyire feledékeny volt. Egyetlen egy apró levéllel ezt megakadályozhatta volna. De nem gondolt rá. Elfelejtette.

A lába magától vitte, és mire észbe kapott, már Edward nyakában csüngött, és olyan szorosan ölelte, ahogy csak tudta.

Fél füllel hallotta, hogy a többiek hangos vitába kezdenek, hogy Edward miért kapta a levelet. Találgattak, majd Bella hallotta, hogy a levél a földre esik, és érezte, hogy Edward átkarolja a derekát.

- … de itt van, hogy Bellával. Nem hinném, hogy azért hív!

- Mi a fenének hívja?

- Lehet, hogy valaki elmondta, hogy Bella megtámadott egy embert.

- Vagy megtudta, hogy nem voltunk itthon. Azért miért büntetnék meg Edwardot?

- Az nem volt az alku része!

- De akkor miért hívják?

A család elhallgatott, és egy emberként nézett Edwardra.

Bella elengedte férjét, majd a szemébe nézett.

- Miattam.

Hali mindenki!

Na igen elérkeztünk végre ahhoz a részhez, amikor kezdődik a bonyodalom!;) Vagyis itt a végbonyodalom! Sajnos voltam olyan hülye feledékeny, hogy elfelejtettem szólni, miszerint kezdjetek el visszaszámolni. Mivel ez volt a három, már csak két fejezetet várjatok a Rongybabából. Utána jön valami nem tudom mi, majd kitaláljuk mi legyen.:)

Remélem, hogy elnyeri tetszéseteket a fejezet, de nekem a következő jobban tetszik. Jóval depressziósabb.XD

Az a bizonyos érettségi sajnos egyre közelebb van, szóval két héten belül ne várjatok frisst, ha valami csoda folytán mégis elszabadulok a dátumok és fogalmak közül, akkor szólok nektek, jó?;)

És mivel Judy volt olyan kedves és érdeklődött...:) Hát tessék az unokáim. Sorrendben Pepita, Rozsda és Vuki.:)

És mivel tudom, hogy nem mindenki szereti a cicákat, ezért elárulom, hogy van egy kutyánk is (bár szerintem inkább plüssmaci.:D Már le kellett vágni a bundáját, mert botanikai kertet nyithattunk minden egyes sétáltatás után.).:D 

Puszillak titeket: Nee^^

Hali mindenki!

Elnézést, hogy ez nem a friss, de úgy érzem egy gyors magyarázatot megérdemeltek, és a lelkem is nyugodtabb úgy, hogy nem kíván a pokolba minden olvasónk. (Nem mintha ez a kis bejegyzés semlegesítené a pokolba kívánásokat, de legalább tettem valamit.)

Szóval én ma tényleg meg akartam írni a fejezetet, félig kész van, és a mai hét szabad órám pont tökéletes lett volna arra, hogy befejezzem. Csak közbeszólt a... nemtommi.

Gondolom még emlékeztek, hogy tavalyi évemet Bordeaux fenséges síkságain, és remek bérházai között tengettem. Ennélfogva, nem mentem egyetemre. De mivel én olyan akaratos voltam, és "okos", ezért tavaly februárba nem felvételiztem egyetlen egyetemre sem. Na meg persze azért sem, mert halvány fogalmam sem volt, hogy mit akarok. Na nem mintha ez mára változott volna ,de legalább valamit választottam, még ha nem is tudom, hogy biztos azt akarom-e.

De eltértem a tárgytól.

Szóval ebben az évben felvételizek, csak sajnos olyan egyetemre, ahová más, vagy éppen magasabb szintű érettségi kell, mint ami nekem van. Szóval ezen okból kifolyólag mindennapjaim nagy részét olyan kellemes dolgokkal színezem, mint a Karolingok államalapítási törekvéseinek története, Don Quijote szélmalomharca, na meg a kellemes kis teadélutánokkal Bostonban. Magyarán történelem és magyar emeltre készülök.

Erre meg ma elkezdtem tanulni, teljesen elfeledkeztem a fejezetről.

De mivel ma tanultam, ezért HOLNAP TUTI SZUPERBIZTOS 100% FRISS!:D

És ne haragudjatok a késésért.

Puszillak titeket: Nee^^