Rongybaba - 9. fejezet

9. fejezet

Bella igazából csak egy valamit nem értett.

Hogy ez hogy történhetett? Mert ő ezt nem akarta, gusztusa se volt hozzá, és mégis itt volt a tény, hogy megtette, és nem is akármilyen élvezettel.
Alig pár órával ezelőtt elveszítette az erejét, és alig bírt mozogni, most meg három szarvas felett állt. És hazudott volna, ha azt mondja nem élvezte az egészet. Úgy érezte tele van, hogy aktív, és erős. Most jól volt.
Nem tudta, hogy ez ennyire jó is lehet. Volt valami természetes az egész levadászásban, és az állatfogyasztásban. És ha a Cullen családba teremtődött volna teljesen megértette volna, hogy miért csinálják ezt. De ő a Volturi család tagja volt, így tudta, hogy az ember természetes energiaforrás. Nem kell ellenállni, ez is egyszerű... törzsfejlődés, vagy láncreakció. Vagy Bella nem is tudta, hogy gondoljon rá. Ez is normális.
De most valami furcsa történt.
Valami megmagyarázhatatlan okból jólesett neki az állatvér. És még nem is tagadta, hogy ízlett volna neki, a legelső pillanattól, ahogy Edward az ajkához érintette az üveget. Finom volt. Bár tudott ugyanazon a szinte gondolni a két táplálékforrásra. De ha elfelejtette, hogy volturis, akkor egészen jól esett az egész.
De talán csak sokat magyaráz bele abba a ténybe, hogy olyan szomjas volt, mint még soha. Hogy annyira kellett neki a táplálék, hogy annyira vágyott bármire, hogy még ezzel is megelégedett.
Felsóhajtott, majd elfordult a tetemektől.
Vajon a Cullen család is itt hagyja, vagy csinálnak vele valamit? Megkérdezi, ha majd visszaér.

Egyenletes lassú tempóban indult meg visszafelé.
Talán most tényleg hagyják a fiúk lefürödni. Újra lejátszódott előtte a jelent, ahogy betörnek hozzá a fürdőszobába, és hálát adott bárkinek, hogy nem volt épp meztelen. Nem biztos, hogy örömmel vette volna, ha ruha nélkül látja a családja. De valami más, groteszk módon viccesnek találta az egészet.
Csak azért betörnek hozzá, hogy megetessék. Még le is fogják, és mint egy kisgyerekbe, aki túl makacs, hogy megegye a kelbimbót, beletömik az állatvért. Érdekes volt.
Talán az idióta Emmett-féle humor ragályos és kezd rá is átterjedni valamennyi. Nem volt más ötlete. Ellenkezni meg nem is akart, hisz egy bizonyos oldalról nézve tényleg vicces volt a történet!
Ruganyosan lépkedett, és élvezte, hogy megint képes rá. Hogy nem kell húznia magát, mint eddig, nem olyan, mint egy vénasszony. És ha ennyire jól van, akkor az erejének is vissza kellett erősödnie. Megállt egy pillanatra, majd a tenyerét figyelte. Biztos van ereje! Hisz muszáj lennie!
Egy hirtelen mozdulattal csavart a csuklóján, és a tenyerében ott termett az apró tűzgolyó. Bella erre elmosolyodott, majd játszani kezdett a labdával. Átdobta az egyik kezébe, majd a másikba, és egyszerűen csak élvezte, hogy megint van ereje. Mert megint van!
Újra az lehet, akinek hitte magát! Nem kevesebb, nem gyengébb, csak... vegetáriánus.

Gondolatai megint elterelődtek, és a család jutott eszébe. Hogy a Volturi mennyire megvetné, ha ez látná. Mennyire nem tisztelné, hogy hirtelen megelégszik a kisebb jóval. Ajkairól a mosoly eltűnt, és egy újabb csukófordulattal kioltotta a tűzgolyót.
És a Cullen család! Ők mennyire lesznek elégedettek, és önteltek, ha elmondja, igen evett, ráadásul még ízlett is neki! Akkor mennyire kapják majd fel a vizet? Mennyire fogják mondani, hogy „mi megmondtuk!”
Nem akarta hallani egyiket sem. Nem akarta a Volturi megvetését, de a család támogatását sem. Ha ezt támogatásnak lehet nevezni. Vagy érdekelni fogja őket egyáltalán, hogy evett, és már egyáltalán nincs rosszul? Azért ez érdekelni fogja őket. Ha nem foglalkoznának vele, akkor aligha törtek volna rá a fürdőszobában.
Megint elmosolyodott a gondolatra, majd furcsán felvonta a szemöldökét. Vajon mi okból érez késztetés az iránt, hogy mosolyogjon? Ő nem szokott! Legalábbis a családdal, a családon nem. Csak a Volturival. És csak bizonyos vámpírokkal.
Aztán úgy döntött, hogy nem érdekli. Megvonta a vállát, majd folytatta az útját vissza a ház felé.

Lassan érkezett meg a hátsó udvarba, és megállt egy pillanatra. Eddig meg se nézte a házat, ami elvileg az otthona. A három emeletes üveg és fa luxus óriás. Valahogy otthonosabbnak tűnt, mint a Volturi palota. És be kellett vallania, hogy ha nem is szereti a Cullen családot, azért ízlésük az van. Tetszett neki a ház, és érdekelte volna a többi része is.
Belülről is csak Edwarddal közös szobájukat meg a nappalit ismeri. De mivel ilyen hatalmas, biztos nem ennyiből áll az egész.
Ha jól hallotta valami pletykából, akkor az egyik Cullen építész. Biztos ő tervezte.
Felért a verandára, és felsóhajtott. Tudta, hogy most majd jönnek a kedvesnek nem nevezhető beszólogatások, és ugratások, meg a fanyar mosolyok. Egy élmény lesz végighallgatni, és nézni.
Mégis belépett a házba, aztán érezte, hogy a tekintetek rá szegeződnek. Volt, aki mosolygott, valaki megdöbbent, Edward meg csak lemondósan sóhajtott egyet.
- Üdv a vegáknál, húgi! - mondta Emmett, majd mint, aki jól végezte dolgát hátradőlt a fotelben, és a kezével megtámasztotta a fejét.
- Továbbra sem vagyok a húgod! - mondtam, majd keresztbe fontam a karom.
- Szerintem igen – mondta, majd több figyelmet Bellára se szánva a tévét kezdte nézni.
- Visszatért az erőd? - kérdezte Carlisle, majd kicsit Bella felé lépett.
A lány csak most nézte meg igazából a családfőt. És, amit látott, az egyáltalán nem volt visszataszító. De ezen nem lepődött meg, minden vámpír úgy néz ki, mint egy színész, vagy egy manöken. Igazából Carlisle szeme tetszett neki. És nem a színe miatt.
Amiatt a megnyugvás és öröm miatt, amit benne látott. Vajon minek örül? És miért nyugodott meg? Azért, mert nem éhezik? És ha ez tényleg így van, akkor hogy szorulhat egy vámpírba ennyi kedvesség?
- Igen – mondta Bella, és csak a vicc kedvéért elővarázsolt egy golyót, majd azzal a lendülettel ki is oltotta.
- Örülök, hogy jobban vagy – mondta, majd visszafordult a feleségéhez.
Esme Bellára mosolygott, aki ezt elég ügyetlenül viszonzott. Valami különös megnyugvás hatotta át, és mintha mindenki békésebb lett volna. Lassan minden szempár elfordult tőle, egyedül Edward nézett még rá valami megmagyarázhatatlan tekintettel. Volt benne zavar, kétség, kérdések tömkelege. De ő is nyugodtabb volt. Bella legalábbis erre következtetett, amikor nem kezdett el vele veszekedni.
És most, hogy véget ért a cirkuszi látványosság elindult fölfelé, hogy végre megfürödjön.

Nem is volt annyira rémes az egész. Vagyis kellemesebb volt, mint amilyenre számított.
A fürdőbe érve rögtön az álló tükörre esett a pillantása. Határozottan szebb volt. És ennek elmondhatatlanul örült. Örült, hogy végre úgy néz ki, ahogy megszokta. Karcsú volt, egészséges, csinos, és szép.
Minden úgy volt, ahogy megszokta.
Vagyis nem teljesen minden. Közelebb ment a tükörhöz, hogy jobban lássa az arcát. A sima volt, és hibátlan, a karikák eltűntek, és már beesett se volt a szeme. Ami furcsa volt az a színe.
Nem a megszokott bordó nézett vissza rá, hanem valami meghatározhatatlan színű szempár. Ha morbid akart lenni, akkor azt mondta volna, hogy narancssárga. De attól sötétebb volt. Olyan volt, mint a méz. De nem, attól vörösebb volt. Vagy, mint a borostyán, de attól meg világosabb volt. Nem tudta megmondani, hogy milyen színű a szeme. Egyértelmű volt, hogy a régi volturis Bella szeme eltűnt. A bordó keveredett a vegetáriánusok aranyszemével. Így egy meghatározhatatlan színt kapott.
És volt egy olyan sejtése, ha tovább is állatvéren él, akkor az ő szeme is barna lesz egy idő után.
Igazából nem tudta megmondani, hogy most ennek örül-e. Hogy fel legyen-e háborodva amiatt, hogy megváltoztatják tetőtől, talpig. Hogy már a gondolatai sem ugyanazok, mint eddig voltak. De ott volt a tény, az emlék, amit még ő sem tudott kitörölni, hogy mennyire örült a vérnek. Hogy mennyire élvezettel fogyasztotta el az állatokat. És nem bánta meg, bár ezt a Volturi előtt szó nélkül letagadta volna.
És ott volt a legyőzöttség, hogy igaza volt a családnak. Nem is olyan rémes ez az egész. Nyertek egy olyan csatában, amiben neki kellett volna győznie. Megverték, leküzdötték, veszített.
A kérdés csak annyi volt, hogy bánja-e? De erre még ő maga sem tudott válaszolni.

- Mi megmondtuk, Bella – jött egy hang kintről.
Bella csak oldalra nézett, és Edwardot látta meg, ahogy a fürdő előtt áll, és őt nézi.
- Mit mondtatok meg? - kérdezett vissza a nő, majd a kezét keresztbe fonta.
- Hogy nem fogsz belehalni ebbe az egészbe – mondta Edward, majd egy pár lépéssel beljebb jött. - És igazad van, még pár ilyen, és a szemed is barna lesz – mondta, felesége szemébe nézve.
Honnan tudja, hogy ezen gondolkodott? Ugye nem tette meg megint?
- Megígérted, hogy békén hagyod a gondolatimat! - közölte Bella ellenségesen, és dühösen nézett Edwardra a tükrön keresztül.
- Nehéz volt nem odafigyelni, amikor üvöltöttek. A kedvencem az volt, hogy Gyönyörű vagyok!
Bella felvonta a szemöldökét, majd újra lejátszott a gondolatait, de semmi ilyesmire nem emlékezett.
- Én ilyet nem is gondoltam! - vádolta meg Edwardot, majd szembe fordult vele.
- Ennyi volt a lényege – mondta Edward, majd elmosolyodott. Vagy fintorgott?
- Szóval így csináljátok ti Cullenek! Hallotok valamit, aztán a saját szátok íze szerint átírjátok a dolgokat!
- Bella, ezen nem kéne ennyire fennakadni!
- De igazából tudod mit, nem is a Cullenek csinálják ezt! Egyedül te! Neked van valami olyan hihetetlen képességed, hogy pillanat alatt fel bírsz idegesíteni! Tudod mit? A többiekkel nincs is bajom, de te egyszerűen kiállhatatlan vagy, Edward!
- Nem ismersz, Bella!
- És ha rajtam múlik, ez így is marad!
- Én se akarok ezen változtatni!

- És már megint veszekedtek! - jött egy megszokott mély hang a szoba ajtajából.
Mind a ketten odakapták a fejüket, és meg se lepődtek, amikor Emmett nézett vissza rájuk. Emmett meg csak csóválta a fejét, és egyszerűen nem bírta megérteni, hogy már megint min tudtak ennyire kiakadni!
Ismerte Edwardot. Tudta mi tetszik neki, és mi lenne neki megfelelő. És bár még nem ismerte Bellát egészen megfelelően. Tudta, hogy jó lenne Edwardnak.
De akkor min veszekednek állandóan.
- Most épp mi a téma? Eltűnt a gyantád, húgi? - kérdezte, majd beljebb jött a fürdőbe.
- Nem – mondta Bella, és értetlenül nézett Emmettre. Mindig ilyen szokott lenni?
- Állandóan – morogta Edward, csak úgy, de közben ő is Emmettet nézte.
- Már megint a fejembe másztál! - csattant fel Bella, és Edward felé kapta a fejét.
- Lehetetlen téged nem meghallani, annyira sipítozol, Bella! - mondta védekezően, és ő is a feleségére nézett.
- Egyáltalán nem sipítozok!
- Megint kezded!
- Mi van?
- Már megint hisztizni fogsz, ugye?
- Nem hisztizek!
Feszülten nézte egymásra, és olyan energia vibrált kettejük között, amit nehezen lehetett volna leírni. Olyan ellentétesek voltak, mint a mágnes két oldala, és mint az a kicsit tárgy sem, ők se bírtak meg meglenni egymás mellett. De ahelyett, hogy ők taszították volna a másikat, ők robbantak. Pillanatok alatt.

- Elképesztőek vagytok! - szólalt meg megint Emmett eltátott szájjal.
A két veszekedő meg megint felé kapta a fejét. El is felejtették, hogy a szobában van, hiába volt ilyen rövid a vitájuk.
- Mégis, hogy bírtok összeveszni a semmin? - kérdezte Emmett, és a fejét megtámasztotta az egyik kezével, mintha tényleg nagyon gondolkodna.
- Tehetség kell hozzá – mondta Edward gúnyosan.
- Nem, csak egy olyan elviselhetetlen idióta, mint te! - nyomta meg a mondat végét Bella, majd elindult kifelé a fürdőből.
- Állj csak meg, húgom! - szólt utána Emmett, majd követte őt. - Így nem hagyhatod itt a férjed!
- Ó, csak nézd végig! - mondta Bella, és már épp nyúlt volna a kilincs után, amikor Emmett megragadta a karját.
- Tudod sokféle egyetemet elvégeztem az éveim során – mondta, majd megfogta Bella vállát és irányítani kezdte őt, mint egy babát.
Bella meg csak rémülten és dermedten követte a mozdulatsort. Hisz... hozzáértek!
- Egyiket se végezted el – hallotta tompán, de fel sem fogta az értelmét.
A Volturiban nem nagyon szoktak érintkezni, senki nem érint meg csak úgy senkit. Amikor utoljára hozzá értek az is csak az esküvőn volt, és ott tudta, hogy meg fogják érinteni. Felkészült rá, és számított is, de most erre nem számított. Így a döbbenettel vegyes meghökkenéssel csak csinálta azt, amit Emmett akart. Jelen esetben a kanapéra vezette, és leültette őt. Bella meg csak hagyta.
Alig pár pillanat múlva már Edward mellette ült, és mire feleszmélt Emmett már velük szemben volt.

- Nos ez itt Emmett doktor párkapcsolati klinikája! Miben segíthetek? - kérdezte Emmett és hol Bellára hol Edwardra nézett olyan szuggesztíven, ahogy csak egy igazán idióta tud.
- Mi van? - ocsúdott fel első döbbenetéből Bella, és hangot is adott nemtetszésének.
- Beszéljünk róla! - mondta megint Emmett, és egy huncut mosolyra húzta az ajkát. - Mondd el, mit érzel! - tette hozzá és élvezettel figyelte, ahogy Bella eltátja a száját, és arckifejezése teljes döbbenetről árulkodott.
- Emmett! Hagyd abba! Te nem vagy pszichológus! - pattant fel Edward, és dühösen nézett bátyjára.
- Öt félévet végeztem el a szakon, szóval majdnem az vagyok – mondta Emmett, és ő is felállt. - És most ülj le! - tette hozzá parancsoló hangon. Bella meg csak nézte, hogy Edward egy hangos, lemondó sóhaj kíséretében visszaül a helyére.
- Na szóval! Mi a vita tárgya? - kérdezte és újra felvette azt az arckifejezését, amin Bella legszívesebben elnevette volna magát. De túlságosan meg volt döbbenve ahhoz, hogy valami más is látszódjon az arcán.
- Senki? - kérdezett vissza megint.
A házaspár, akik nem is tekintettek úgy magukra, meg csak ültek némán, döbbenettel, és meg se szólaltak.
- Tudjátok ez olyan, mint valami régi, idióta olasz film. A két család haragszik egymásra, és a másikhoz se szól, de nem tudják, hogy miért. Csak itt nem családokról van szó, hanem rólatok. És nem vagytok olaszok. Szóval mindegy – legyintett egyet, és a kettesükre nézett.
- Az már régen rossz ha csak azért veszekedtek egymással, mert megszoktátok! Mert könnyebb ez, mint megismerni a másikat igaz? Mi van, ha véletlenül kedvelnétek egymást, de ti még esélyt se adtok ennek az egésznek, a fenébe! - Emmett arckifejezése megváltozott. Valami érdekes harag költözött a szemébe, amit eddig még Bella nem látott tőle, és jelen helyzetben igen furcsának és indokolatlannak tűnt.
- Bella! Te tudtad, hogy Edward évekig élt embervéren? - kérdezte egyenesen a lány szemébe nézve, és Edward felé intve. Edward erre felmordult, és elfordította a fejét mint, aki szégyelli magát.
- Edward, te meg tudtad, hogy Bellának egyetlen egy ágyasa sem volt a Volturinál, amióta átváltozott? - kérdezte, és Edward felé fordult. - Bocs, húgi! De ott bizony elég sokan pletykálnak – tette hozzá, és Bella felé fordult.
A nő meg csak nézte őt kikerekedett szemmel. Na ezt lehet, nem kellett volna elmondania.
- Csak meg kéne próbálnotok megismerni egymást! Csak próbáljátok meg! - mondta, majd idegesen felpattant a helyéről és otthagyta a kanapén a két döbbent fiatalt.


Edward azt a kifejezést akarta használni az állapotára, hogy leforrázott. De ezt mégsem mondhatta. Végtelenül döbbent? Meghökkent? Alapjaiban megrengetett?
Mert ha ez a nő mellette tényleg olyan volt, ahogy Emmett mondta, akkor lehet, hogy nem is olyan, amilyennek elképzelte. Nem a megszokott volturis.
Talán több bennük a közös, mint amennyit hitt, és akkor lehetnének valami barát félék. Többet abszolút nem akart képzelni, mert túl sokáig veszekedtek, és azt nem felejti el olyan könnyen. De ha igaz róla, amiket Emmett mondott, akkor egy része más lehet.
Az eddig megalkotott képének egy darabkája hirtelen eltűnt, és most valami olyannal kellett pótolnia, ami túlságosan is hasonlított az ő egyik darabkájára. Nem teljesen, de egy kicsit.
Akkor van bennük közös...

- Tényleg egy szeretőd se volt? - kérdezte halkan, még csak véletlenül se nézve Bella felé.
- Jellemző, hogy a pasik ezen akadnak fel először – mondta Bella keserűen, nem egyértelműen válaszolva a feltett kérdésre. Nem volt tejesen igaz, amit Emmett mondott, mert egyetlen szeretője volt, de azóta tényleg senki.
- Akkor elnézésedet kell kérnem az elhangzott szidalmakért.
- Elnézem – mondta Bella, majd felkelt a kanapéról. - Furcsa, hogy te prédikáltál nekem az embervér bűnös mivoltáról – mondta cinikusan, és férjével szembe fordult.
- Egyszeri lázadás – mondta Edward kicsit megsértődve -, nem egy életforma.
- Akkor érted, miért nehéz róla lemondani! - mondat Bella, és keresztbe fonta a karját. Valami kis mosolyféle volt az ajkai körül. Egészen olyan volt, mint aki jól mulat a dolgon. Hát a tökéletes Edward, mégse tökéletes!
Edward tudta, hogy miért nehéz. De akkor se értette a feleségét. Változni kezdett a róla alkotott képe, de még egyáltalán nem formálódott át eléggé.
Bella egy hisztérikus kislány volt a szemében nehéz lesz rá nőként, pláne a feleségeként tekinteni. De talán, ha beszélgetnének... Akaratlanul fintorodott el, hiába a berögzült mozdulatok, és gesztusok nem tűnnek el egyhamar.

- Miért nem volt szeretőd? - kérdezte, és Bella szemébe nézett.
- Edward! Ezt hagyjuk! - sóhajtott fel Bella, és elfordult a férjétől.
- Az első találkozásunk előtt Aro emlékei nem egészen ilyen irányúak voltak!
- Te láttad, ahogy én Aróval... - Bella szemei kikerekedtek. A Volturiban nyílt titok volt, hogy ágyasként kezdte vámpír életét. De soha senki nem emlegette fel, és senki nem látta...
- Igen, de ez most nem fontos, nem ez volt a kérdés!
- Te láttad!? - Bella akaratlanul túrt bele a hajába, mintha nem fogná meg a fejét, akkor el se hinné, hogy a nyakán van.
- Aro gondolataiban igen – mondta Edward, és zsebre vágta a kezeit. Nem értette, hogy ez miért olyan kiakasztó. Sok mindent látott, és hallott, amit nem akart.
- Miért nem volt szeretőd?
- Fogd be, Edward! - kiáltotta Bella, és feltépte Edward szobájának ajtaját, hogy elinduljon lefelé.
- Miért nem válaszolsz? - indult meg utána Edward. Tisztában volt vele, hogy talán gyerekes a viselkedése, és megy Bella után, mint egy óvodás. De ezt tudni szeretné. Teljesen megváltoztathatja a képét a feleségéről, ha erre választ kap. Akkor talán még az emmettes tévképzet is lehetségessé válhatna, hogy barátok lesznek, egyszer valamikor.
Bella megindult a lefelé, Edward meg követte.
- Csak egy percre hagyj békén, jó?! - kiáltott Bella dühösen. A haja zilált volt, és úgy érezte menten felrobban.
Tudomást se vett a közönségről. Hogy mindenki odalent van, és hogy már megint veszekednek. Most nem érdekelte.
- Csak egy kérdés volt, Bella! - mondta Edward, és követte a feleségét a nappaliba.
- Nem akarok rá válaszolni! - ordította a lány, majd hirtelen fordult szembe Edwarddal. Szemében valami megmagyarázhatatlan tűz égett, valami elszánt akarás, amit Edward még soha nem látott.
- Ennyit is mondhatnál! - Edward megtorpant, majd keresztbe fonta a karját.
Edward csak nézte a feleségét, és nem tudta elhinni, hogy ebbe belekezdtek. És, hogy még mindig nincs vége. Már megint vitáztak, így a tévképzet, amit Emmett alkotott még teljes sem volt, amikor eltűnt, mintha nem is lett volna. Nem hitte, hogy valaha képesek lesznek úgy beszélgetni, hogy az egyikük ne kaja fel a vizet. Egyáltalán nem volt igaza Emmettnek. Ez kész rémálom! És az is marad, ha folyton vitáznak majd.

- Takarjátok a képet, gyerekek! Veszekedni két méterrel arrébb is tökéletesen lehet! - nyögött fel Emmett, majd elhajolt Edward mellett, hogy lássa a képernyőt.
- És ha már nem jött be Emmett párkapcsolati klinikája, akkor hívjátok fel az Alice telejósdát, hogy mikor hagyjátok már végre abba ezt az egészet! - tette hozzá dühösen.
A két fiatal megállt, és végignéztek a tömegen, akik megint őket szemlélte.
Jasper feszülten állt, és zavartan nézett hol egyikükre, hol másikukra. Állkapcsa megfeszült, és olyan merev tartással állt, amilyennel még Edward se látta. Rose és Alice lemondóan nézték a párost. Carlisle meg Esme inkább csalódott volt, de főleg értetlen.
- Nem nagyon látom a végét – mondta Alice, majd felsóhajtott.
- Muszáj ezt állandóan? - kérdezte Rose, és csípőre tette a kezét.
- Megőrülök tőletek – kontrázta Jasper, és elindult kifelé a nappaliból. Alice meg követte, hogy legalább egy kicsit tudjon neki segíteni.
- Klassz! Legyetek csak mind ellenem, úgyis olyan sokan támogatnak! - mondta hisztérikusan, és lemondóan Bella, majd visszaindult az emeletre.

Akkor is elküldi Arónak a levelet. Hagy tudja meg mi folyik itt!





U.I.:

Ezt sok szeretettel ajánlom Pancsának, akit megvárattam; Mnek, aki kiállt mellettem; dodónak, aki felhívta a figyelmet arra, hogy én is ember vagyok és Gininek, aki friset akar.:);)

Köszönöm nektek, és elnézést attól, aki megint csalódott.
Egyszerűen elment a net tegnap, szerelőt kellett hívni, tönkre ment a kábelünk, így nem tudtalak titeket értesíteni.
Tudjátok mindig meglepődöm rajtatok. De annyira, és olyan kellemesen! Azt hittem már azt tervezitek, hogy leszúrtok, felnégyeltek és a biztonság kedvéért még meg is fojtogattok egy kicsit; erre meg itt... védtek engem. Köszönöm a kedvességeteket!:)

Szeretettel: Nee^^

Rongybaba - 8. fejezet

8. fejezet

Tombolni akart.

Csak így egyszerűen, bármilyen bevezető nélkül. Ez mindig is bevált nála, hogy ütött, vágott, felgyújtott mindent, ami az útjába került. Hisztizett, ajtókat csapkodott, és ordibált. Mert nem tudta, mi mást tehetne. Mert nem tudta máshol levezetni azt a rengeteg feszültséget, ami benne volt.
Soha nem volt olyan nyugodt az élete, amilyet szeretett volna. Soha nem volt olyan, hogy csak lett volna. Még ember életében is folyton, minden miatt izgult. És volt is miért...
Bella így szokta meg, neki ez volt a természetes. És most nem tehette azt, amit eddig mindig. Lassan nyugodott le, és felfogta, hogy mit is mondott Edward. Mint valami mázsás kő, úgy zuhant rá is a fáradság és a kimerültség. És már érzett valami nyomást is, amit nem tudott hirtelen hova tenni.
A térdei remegni kezdtek, és nem bírt megmozdulni. Ezért csak állt egy helyben, és azért imádkozott, hogy ne essen össze. Akkor még Edwardot is meg kéne kérni, hogy vigye haza, és azt a szégyent nem élné túl. Hogy megkérje a férjét, akit utál, hogy segítsen neki. Nem! Soha, de soha!

- Micsoda? - kérdezte kábán, és meredten bámult egy pontot a földön, valahol Edward előtt.
- Elvesztetted az erődet – mondta megint Edward, majd közelebb lépett. - Ez várható volt – tette hozzá, majd keresztbe fonta a karját és megállt.
Bella megértette, amit Edward mondott. Tudta mit jelent, de nem akarta elhinni. Tétován, anélkül hogy pislogott volna lassan emelte tekintetét Edwardra. Nem reménykedett abban, hogy hazudik. De mégis úgy érezte a férjére kell néznie, ha csak egy kicsit is. Furcsa volt, hagy magában már majdnem megszokta a férj szót. Azt, akit jelentett, azt nem szerette. De valamilyen bizarr oknál fogva tetszett neki a tény, hogy van férje.
- Ez megtörténhet? - kérdezte suttogva még mindig Edwardot nézve.
- Mivel már több mint egy hónapja nem ettél, igen – mondta Edward hidegen és kimérten.
Csak azért, mert nem evett? Hát nem volt elég a mardosó égés? Nem elég, hogy majd meg őrül, annyira szomjas, hogy legyengült, de még az erejét is el kellett veszítenie csak azért, mert nem evett. Hát ez nem lehet igaz!
Hogy a fenébe akarhatta ezt Aro? Ne egyen, ne higgyen, ne akarjon semmi; és már arról is mondjon le, ami eddig az övé volt!

Edward némaságba burkolva nézte a feleségét. Nem tudott vele sem együtt érezni, de még csak megérteni se tudta őt. Alig bírt mozogni eddig is, ő meg nekiáll felgyújtani egy partszakaszt. Érett viselkedésre vall a maradék erejét ilyenre pazarolni. Legszívesebben újra veszekedni kezdett volna Bellával. A viselkedéséről és a logika hiányáról.
De ehelyett csak végignézett a feleségén. Az arca hamuszürke volt, a szeme alatt fekete karikák voltak. Látta, hogy remeg a térde, és hogy alig bír a lábán állni.
Kimerült és szomjas volt. Túlságosan is ahhoz, hogy most veszekedni kezdjen vele.
Furcsa volt, hogy leveszítette az erejét. Sőt, érdekesnek találta. Carlisle három hónapon át éheztette magát, amikor vámpír lett. De neki nem volt képessége. Talán ezért nem volt ennyire szembetűnő a változás.
De a Volturi több hónapig is kibírja étel nélkül. Legalábbis a vezetők kibírnák, és veszítenék el az erejüket. De ők idősek...
- Hány éves vagy, Bella? - kérdezte szinte kedvesen. De talán csak azért tűnt kedvesnek, mert nem goromba vagy támadó volt. Inkább színtelen és közömbös volt.
- Örökké tizenhét – mondta, majd elfordította a tekintetét Edwardról.
- De hány éves vagy vámpírként?
Bella legszívesebben elnevette volna magát. Ő se tudta, hogy min vagy miért, de nevetni akart. Azzal is tisztában volt, hogy miért is kérdezi ezt Edward, a Volturi nagy része több évszázados.
- Három hónap múlva leszek húsz – mondta majd elmosolyodott.
- Ötvennél kevesebb – mondta Edward visszaemlékezve arra a beszélgetésére, amikor hazaértek, és a reptéren Emmett várta őket. - Gyere hazaviszlek! - mondta Edward megrázta a fejét, majd ugyanazzal a mozdulattal nyúlt Bella karja után.
- Tudok egyedül is menni! - vágta rá Bella, és kirántotta a kezét Edwardéból. Erre elvesztette az egyensúlyát, és abban a pillanatban esett hátra. Edward egy pillanat alatt mozdult és kapta el megint Bellát, mielőtt még földet ért volna. Megfogta felesége karját, és magához rántotta, hogy meg tudja tartani.
- Nem, nem tudsz! - mondta dühösen, majd erősen átkarolta Bellát és megindult vele a házuk felé. - Néha igazán beláthatnád, hogy segítségre van szükséged! - tetté még hozzá durván, majd elhallgatott.
- Nem lenne szükségem senkire, ha nem te lennél a férjem!
- Már megint itt tartunk? Unalmas vagy, Bella!
- Mert én melletted kellemesen szórakozom, ugye?
- Bella! Csak fogd be, jó? Néha csak ennyit kéne tenned!
- Neked meg csak békén kéne hagynod... - mondta Bella lemondóan és suttogva. Megint veszekedtek. Bármiről is kezdjenek el beszélgetni annak az lesz a vége, hogy veszekednek. Túlságosan ellentétesek, és mindenben más a véleményük. Ebből soha nem lesz rendes házasság! Nem mintha Bella valaha az akart volna. De tisztában volt vele, hogy még sokáig fog a Cullen házban élni. Ott kell laknia Edward családjával együtt, és itt senki nem fogja megérteni.
Haza akart menni. Haza a Volturi palotába, ahol senki nem veszekszik vele. Ahol ehet, amikor csak akar. Ahol beszélgetnek vele. Valami furcsa ok miatt hiányolni kezdte a beszélgetést. Azt, amikor valaki kíváncsi a véleményére, és nem csak kiabálnak vele.
De kizártnak tartotta, hogy ő valaha beszélgessen valakivel ebben a családban. Egy halk és lemondó sóhaj hagyta el az ajkát, majd inkább csak lépkedett tovább Edwardra támaszkodva.


Még húsz éves sincs...
Hogy lehet, hogy ő több mint száz éves, a felesége... ez a kislány meg még húsz éves sincs.
Szabályosan sokkolta a tény, hogy ennyire fiatal Bella. Így már sokkal jobban értette, hogy miért ennyire gyenge, és hogy miért ennyire forrófejű. Egyszerűen mert fiatal és még nem volt ideje ezt kinőni. Egyszerűen mert még gyerek. Nincs rá jobb szó.
Hallotta, hogy Bella felsóhajt, majd valami furcsa arckifejezést ölt fel. Nagyon hasonlított a bánatosra. És most Edwardnak hirtelen az az érzése támadt, hogy a lány legjobb gondolatairól lemarad. Kíváncsi lett, hogy miért szomorú Bella, miért lett ennyire letört. Az egyértelműn kívül persze.
De nem volt sok ideje gondolkodni, mert visszaérkeztek a házhoz, Bella meg elszakadt a férjétől.
A többiek nem láthatják így őt. Ha valami, akkor a büszkesége még megvan. Bár csak darabokban, de legalább megvan. Így nem fogják úgy látni, hogy Edwardra támaszkodik. És ez csak a legkisebb dolog. Soha nem fog panaszkodni, és a családtól nem kér majd soha semmit. Ezt is előre tudta. Egyszerűen hagyja az egészet. Nem akar a tagja lenni ennek a családnak; hiába már az.

Szép lassan elindult felfelé a lépcsőn, Edwarddal közös szobájukat célba véve. Cullenéknek nem fog panaszkodni. De van valaki, aki most nagyon is megérdemel egy levelet.
Nem értette, hogy Aro miért nem tudta közölni vele a feltételeket, ha már egyszer hozzáment Edwardhoz.
Mert akkor nem ment volna hozzá. Ennyire egyszer. Megértette ő Arót, de nem akarta elfogadni, amit csinált. Darabosan mozogva húzta ki az asztal fiókját, hogy keressen egy lapot. Még nem pakolt ki, így nem tudta, hol vannak a saját írószerei.
Vagy tízszer újraírta a levelet, mire úgy döntött, hogy viszonylag elküldhető állapotban van. És hiába nem akarta, de feltűnt, hogy megváltozott a kézírása, és már sokkal csúnyábbak voltak a betűi, mint régen. Nem szánt rá elég időt, és nem figyelt eléggé. De nem tudott még egyszer nekikezdeni a levélnek. Túl sok mindent írt le benne, kicsit hosszú is lett talán. És persze a lényegnek szánt a legkevesebb időt és sort. De már mindegy.

Lassan kelt fel, és indult meg a fürdőbe.
Talán ha lezuhanyzik, akkor majd jobban érzi magát. Elindult a zuhany felé, és magára zárta az ajtót. Itt csend van. Nem tudta, miért csak most tűnt fel neki, de itt nincs zaj. Senki nem kiabál, senki nem kérdezősködik. Mindenki békén hagyja.
Talán itt kéne maradnia. Itt a fürdőben. Kinek hiányozna? A családból senkinek sem, esetleg Edward térne be hozzá néha egy kis unaloműző üvöltözésre. Egyébként meg mindenki békén hagyná.
Felsóhajtott, majd inkább megnyitotta a vízcsapot.
Cinikus volt, tisztába volt vele. Úgyse marad itt, Edward meg nem jókedvében veszekszik vele. Bár, hogy miért veszekednek állandóan azt nem tudta.
De attól még itt maradhatna a fürdőben. Ha kell, akkor itt aszalódik múmiává a fürdőkádban. Lelki szemei előtt megjelent az Arónak címzett levél, amiben értesítik a haláláról.
Múmiává aszalódva találtuk meg a fürdőkádban és csak azért nem tűnt fel, hogy hónapokig nem volt köztünk, mert senkit sem érdekelt...
Talán már Arót sem érdekelné. Megrázta a fejét, hogy ez mekkora hülyeség! Arót igenis érdekli attól függetlenül, hogy nem számol be minden döntéséről, és nem válaszol a leveleire. De attól még érdekli! Ő is a Volturi család tagja, még ha nem is olyan régóta, mint a többiek.

Épp levenni készült a ruháját, amikor kicsapódott az ajtó, és Edward, Jasper meg Emmett jöttek be.
- Fürdeni aka...!
De nem tudta befejezni, mert a két fiú villámgyorsan lefogta Edward meg egy üveget emelt a szájához.
Megmérgezik! Cikázott át az agyán, és szorosan összezárta az ajkát, hiába tudta, hogy úgysem halna meg.
- Nyisd ki a szád! - mondta Edward, és Bella szemébe nézett.
Bella már csak azért sem nyitotta ki, és még jobban összepréselte, ha lehet. Edward lemondóan sóhajtott majd önteni kezdte a valamit Bella ajkára.
Meleg volt, só és vas illata volt és Bella látta, hogy vörös.
Vér!
Abban a pillanatban nyitotta el az ajkát, hogy az utolsó cseppig megigya az életet jelentő folyadékot. Hirtelen színesebb lett a világ, és élesebb, érezte, hogy erősebb, és már egyáltalán nem érezte magát olyan rosszul, mint eddig. Élet költözött belé, és hogy minden szép legyen, érezte, hogy a kezei pattogni kezdtek a szikráktól. Újra volt ereje!
Néhány pillanat múlva a két fiú elengedte, Edward meg ellépett Bellától.
- Ez meg mi volt? - kérdezte rögtön az előbbi akcióra gondolva.
- Szarvas, egyetlen feleségem – mondta Edward cinikusan, majd nem látott semmi mást, csak egy elsuhanó alakot egyenesen az erdő felé.
- Na csak ízlik neki! - mondta Emmett majd elnevette magát.


- Elég pocsékan néz ki a feleséged, ha engem kérdezel - mondta Jasper, ahogy a lassan haladó Bellát nézte felfelé menet.
- Egyet kell értenem – mondta Emmett, majd zavartan fordította el a tekintetét. - Pedig az esküvőn olyan klassz csaj volt!
- Azóta nem evett – mondta Edward, és a testvérei felé fordult. - És elvesztette az erejét – tette hozzá és tekintetével megkereste Carlisle-t.
- Az állapotát és korát nézve ez nem meglepő.
- Még húszéves sincs – mondta Edward elmerengve azon, hogy akkor most hány év is lehet köztük. És mennyire számít ő pedofilnak ebben az ügyben? Mondjuk még semmi nem volt, és ha rajta múlik nem is lesz köztük.
- Húsz éves? - kérdezte megütközve Emmett.
- Lesz három hónap múlva – tette hozzá Edward.
- Akkor mi hozzá képest vén trottyok vagyunk – mondta, majd nevetni kezdett.
- Szerintem ennie kéne – mondta Esme, még mindig a lépcsőt nézve, ahol felment Bella.
- De nem akar!
- Akkor kényszerítsd! - mondta Esme szokatlanul szenvedélyesen, és Edwarddal szembe fordult. - Az én házamban senki nem fog éhezni! Főleg nem a feleséged, Edward!
- Ha jól tudom van is valahol egy cumisüvegünk – mondta Emmett, majd felkelt.
- Szerintem a sima üveg is megtenné. De kéne is bele valami.
- Az erdő egy csodálatos dolog, öcskös! - mondta Emmett, majd Edward vállára vert, ahogy elhaladt mellette. - Csak hozd az üveget! - mondta, majd megindult kifelé.

Néma csöndben mozdulatlanul álltak az erdőben várva, hogy megjelenjen valahol egy állat.
Hát idáig jutott. Nem is szerette a feleségét, de most azzal van elfoglalva, hogy végre egyen valamit. Pedig most talán még jobban kijöttek volna, hogy nem tudja felgyújtani, amikor kedve tartja.
De nem is akar vele jól kijönni. Magában felsóhajtott. Talán ideje lenne beismernie, hogy ha nem is szereti a feleségét, akkor is foglalkozik vele. Mert az ő felesége, ha tatszik, ha nem. És érdekli, hogy mi van vele.
Amikor nem akarja, akkor is.

Emmett hirtelen robbant ki a helyéről, majd Edward már csak annyit látott, hogy egy szarvas fekszik a lába előtt.
- Mi van öcsi, elaludtál? - kérdezte, majd intett, hogy menjen közelebb.
Edward már igazából is megrázta a fejét, és odament Emmetthez. Az üveget megtöltötték, majd visszafordultak.
- Na adjunk enni az asszonynak!
- Pedig épp szimpatizálni kezdtem azzal, hogy nem képes tűzgolyókat dobálni!
- Legalább tüzes a feleséged!
- Örülj, hogy ezt Rosalie nem hallotta! - mondta Edward, majd Emmettre nézett. A bátyja meg csak nevetett, és haladt tovább.

- Azért megpróbálhatnád megismerni! - mondta Emmett komoly hangon, de nem nézett Edwardra. - Nem lehet annyira... rémes!
- Nem biztos, hogy ismerni akarom. Amit eddig tudok róla, az egyáltalán nem tetszik!
- Jó. De azt se tudtuk róla, hogy csak húsz éves! Ez elég sok mindent megmagyaráz, Edward!
- A hisztériáit és dühkitöréseit egyáltalán nem!
- Én se voltam jobb ennyi idősen, ti mégis szerettetek! - mondta Emmett, majd megbökte Edward oldalát. - Ne ítéld el, amíg nem ismered, Edward!
- Téged lefizetett a Volturi? - kérdezte, majd Emmettre mosolygott.
Emmett csak megvonta a vállát.
- Mindenkinek jár egy második esély. Harmadik és negyedik nem. De második igen – mondta, majd futni kezdett.
Edward lassan fordította vissza a tekintetét a földre, és ajkairól leolvadt a mosoly.
Nem szokta meg a mélyenszántó gondolatokat Emmettől. És még azon is elgondolkodott, hogy talán. De csak talán!

Igaza van.





U.I.: Stratégia megfontolásból, valamint az idő hiány miatt a 9. fejezet holnap este felé kerül feltöltésre.:)

Puszi: Nee^^

Addig is egy kis előzetes:

- Csak egy percre hagyj békén, jó?! - kiáltott Bella dühösen. A haja zilált volt, és úgy érezte menten felrobban.
- Csak egy kérdés volt, Bella! - mondta Edward, és követte a feleségét a nappaliba.
- Nem akarok rá válaszolni! - ordította a lány, majd hirtelen fordult szembe Edwarddal
- Ennyit is mondhatnál! - Edward megtorpant, majd keresztbe fonta a karját. Egyáltalán nem volt igaza Emmettnek! Ez kész rémálom!
- Takarjátok a képet, gyerekek! Veszekedni két méterrel arrébb is tökéletesen lehet!

Rongybaba - 7. fejezet

7. fejezet

Hirtelen csak egyetlen egy szóval lehetett volna jellemezni a hangulatot.

És az a dermedtség. Mindeni megfagyva állt; Bella döbbenettől a többiek meg csak vártak, hogy jöjjön a következő dühkitörés. Mert kétség sem fért hozzá, hogy Bella megint hisztizni fog, Edward nagyon is tisztában volt vele.
De ez nem jó szó rá, inkább kifejezi nemtetszését volturis módon. Vagyis törni-zúzni fog, becsap néhány ajtót, talán kidönt néhány falat. Bár az talán mégse olyan valószínű, mert túl gyenge. De persze a saját hülyesége miatt gyenge, szóval Edward még sajnálni se tudta.
Inkább ajtókat fog csapkodni. Jó sokat.
- Hogy micsoda? - kérdezte Bella Carlisle felé fordulva.
- Aro kérte, hogy állatokkal táplálkozz, Bella – mondta Carlisle teljes nyugalommal. A felszín alatt mégis ott volt az a feszült várakozás, amit csak ilyenkor lehet észlelni.
A tudatlan bizonytalanság és talán egy kis félelem is. Mert hiába tudjuk a biztosat, ha nem tudjuk mikor jön el. Ez a legnehezebb, várni és elviselni a köztes időt, ami igazából... felesleges és feszültséggel teli.
Csak várták mikor érkezik el az a pillanat, amikor Bella egyszerűen felrobban, és mindent kiad magából. Talán még az sem meglepő, hogy mindenki csendben, várakozva nézte a lányt, egyedül Edward nézte a padlót. Ő már tudtam ilyen egy volturis hiszti, így sokkal inkább fáradtan állt hozzá a helyzethez, mint kíváncsian.

Bella továbbra is meredten állt, és Carlisle arcát kémlelte. Talán még remélte, hogy hazudik. De miért is hazudna? Ő a becsületes, és tökéletes Cullen család feje, minek is hazudna?
Hát igaz lett. Bebizonyosodott az egyetlen dolog, amitől tartott, rettegett, és talán egy kicsit félt is.
Mindig eljön egy pillanat, amikor itt az ideje változtatni. Egy perc, amikor választani kell. Talán ott a jó, a rossz, és te megválasztod az egyiket, ki tudja melyiket. És csak hónapok, vagy évek múlva jössz rá, hogy az most melyik út is volt. Aro; bár kicsit sem nevezhető kedvesnek, sem atyáskodónak, de Bellának mégis olyan volt, mint az apja. Mivel az igazit soha nem is ismerte, ezért főleg. És Aro mindig azt mondta, hogy az élet egy vasútvonal. Csatlakozásokra lép mindig, ami a jó vagy rossz döntés is lehet. És van, amikor kitér a jó útról a kocsi. Akkor meg kell keresni a csatlakozást, ahol eltértél, és ott egy másik utat folytatni.
Eddig Bella teljesen tudatában volt a helyes útnak. Tudta, mikor, mit kel tennie. Tudta, és azt tette, mert az volt a helyes.
És most úgy érezte, élete legnagyobb kitérőjét teszi, és fogalma sem volt róla, hogy lesz-e valamikor ideje és energiája visszatérni oda, ahol ezt az egészet elrontották. Jelen esetben a Cullen családdal való rokoni kapcsolat kezdete volt a rossz út.
Általában hagyják dönteni. Persze előbb meg kell beszélnie Aróval, de hagyják dönteni. És ő választ! Utálta, hogy most; méghozzá egy ilyen fontos dologban nem ő döntött. Nem választott, hanem rákényszerítették a dolgot. És tudta, ha nem teszi meg, akkor Arótól tartania kell.

- Akkor ennyit erről – mondta beletörődve, de egyáltalán nem engedelmesen.
Mert rákényszerítheti Aro arra, hogy azt tegye, amit ő akar, de akkor sem fogja teljesíteni. Minden erejével azon lesz, hogy ezt megakadályozza.
- Melyik szobába mehetek? - kérdezte és Edward felé fordult, aki most csak felhúzott szemöldökkel nézte.
Nem erre számított. Egyáltalán nem! Úgy nézett ki, Bella most gondolkodott is, mielőtt valamit kimondott. Talán elkezdett haladni a fejlődés rögös útján. De csak talán.
- Második emelet jobbra – mondta és a lépcső felé intett. Csak követte tekintetével a lassan mozgó lányt, ahogy a beletörődés némaságával megy felfelé. Meglepte. Ismeretségük óta először érezte azt, hogy Bella logikusan cselekedett valamiben. Hogy végre jól választott, és nem hamarkodta el a kitörését.
De még örülni sem mert, hiszen tudta milyen Bella. Legalábbis abból amit eddig tapasztalt, nem számított tartós sikerre. Bella nem ilyen szokott lenni!
A család többi tagja Edwardra meredt, többen értetlenül. Senki nem értette, hogy akkor most mi is történt tulajdonképpen. Most akkor Bella állatokkal fog táplálkozni? Vagy csak pillanatnyi győzelemre lehet számítani?
Esme kérdőn nézett Edwardra, majd a fejével a lépcső felé intett, hogy menjen Bella után.
Edward egy sóhaj után el is indult felfelé, kettesével szedve a fokokat.

Az ajtaját bezárva találta, de ő megszokottan kopogás nélkül nyitott be.
Bella az erkélyajtót kinyitotta, és törökülésben kifelé bámult. Majdnem szépnek találta a feleségét, ahogy csak nézte az erdőt, csöndben, egyáltalán nem lélegezve. Betolakodónak érezte magát, ahogy megzavarta ezt a pillanatot. Mintha ez Bella sajátja lenne...
- Szeretem a természetet – szólalt meg a lány percek múltán, pedig az elejétől tisztában volt vele, hogy Edward belépett.
Edward csak felsóhajtott, majd közelebb lépett Bellához. Valami furcsa érzés kezdett el benne növekedni, ami elég erősen hasonlított az együttérzésre. Pedig nem érdemelte meg, most mégis annyira normálisan viselkedett a felesége, hogy szinte el tudta képzelni, ahogy itt élnek a családjával.
- Elvigyelek vadászni? - kérdezte végül Edward, de nem nézett Bellára.
Bella lassan felállt, és férjére nézett. Furcsa, hogy magában a férjének nevezte, és hivatalosan is az volt, de nem érezte annak. Messze állt az igazi férjtől.
- Nem fogok vadászni – jelentett ki, és összefonta a karját a mellkasán. - Megnyugodhattok nem fogok embereket ölni. De állatokkal sem vagyok hajlandó táplálkozni.
Edward felhúzta a szemöldökét, majd lassan kisimultak a vonásai.
- Az elég idióta döntés lenne!
- Neked nem sok beleszólásod van a döntéseimbe! És menj ki a szobámból!

Edward erre lehajtotta a fejét és vigyorogni kezdett.
- Ez a mi szobánk, egyetlenem! - mondta mézédesen, majd feleségére nézett.
- Micsoda? - kérdezte Bella, és ha lehet, akkor még jobban megrémült.
Elvettek tőle mindent, amit csak lehetséges, semmit nem kapott. Nem ehhez volt szokva, és úgy látszik mindent megtagadnak tőle, amit csak lehet. Már a saját szobát se kapja meg!?
- Nincsen saját szobám? - kérdezte természetellenesen vékony hangon.
- Ez az én szobám, de már közös – magyarázta Edward olyan lassan, mintha egy gyerekhez beszélne.
- De nekem kell egy szoba! - mondta megint Bella, és már sokkal inkább kiabált, mint beletörődve beszélt.
- De nincsen!
- Nem igaz, hogy még ennyit se tudtok megtenni értem! - kiáltott megint.
- Semmit nem akarunk megtenni érted – mondta Edward, és megint érezte azt, amit eddig is... A felesége egy hisztis kislány, és semmit nem ért meg. Miért is gondolta akár csak egy percre is, hogy talán normális?
Ugyan! Ez csak egy volturis elkényeztetett liba.
- Minek húzod fel magad egy szobán? - kérdezte és Bellára nézett. - A szeretőiddel már úgyse találkozhatsz!
- Remek, megint témánál vagyunk – kiáltott Bella, és hadonászni kezdett a kezével. - Semmi közöd a nemi életemhez!
- A férjed vagyok!
- De semmi esetre sem óhajtom teljesíteni a házastársi kötelezettségeket!
- Még rémálmomba se kérek ilyenre egy kurvát!
- Nem vagyok kurva! - kiáltotta Bella, és megindult Edward felé.
A férfi meg csak mereven állt, mozdulni nem volt kedve. Most az a félmosoly se volt az ajkain, ami általában a veszekedéseik alkalmával. Most sokkal inkább sértettnek érezte magát, mint eddig bármikor.
- Az én időmben még elvárták, hogy egy lány tisztán menjen férjhez! Ami rólad egyértelműen nem mondható el!
- Üdvözöllek a XXI. században, te hímsoviniszta őskövület!

Egyiküknek se tűnt fel, de egymás előtt álltak, talán húsz centi volt köztük. Bella felemelt fejjel dacosan nézett férjére, és ezerszer elátkozta őt. Az életfelfogását, és filozófiáját, őt magát.
Nem tudja megérteni Edward mozgatórugóját. Nem bírja felfogni ez elveit, és ha meg is hallgatja, annyira nem ért vele egyet, hogy nem képes még csak tolerálni sem. Nem bírja.
- Bocsáss meg azért, hogy elvárnám a feleségemtől a tiszteletet! De tőled semmit nem lehet elvárni!
- Nem szabad akaratomból lettem a feleséged!
- Én meg nem azért vettelek el! Aro meg akarta ölni a családom!
- Amihez én soha nem akartam tartozni!
- Egy kurva soha nem is fog! - mondta Edward szinte ijesztően higgadtan.

Bella még egy pillanatig néma csendben nézett Edwardra. Legyőzöttnek és megalázottnak érezte magát. Olyat mondott ki a férfi, amit talán soha nem kellett volna. Olyannak mondta, ami soha nem volt.
Elítélte, pedig nem is ismerte, megalkotott egy olyan képet, ami nem ő volt, és ebből nem engedett. Még csak nem is akarta megismerni, nem is próbált változtatni rajta! Pedig nem ilyen volt. Bella tudta magáról, hogy nem ilyen volt... Amióta átváltozott nem volt senkivel. És előtte is csak azért volt bárkivel is, mert kellett. Nem ismerte, és nem akart elhinni róla semmit.
Megfordult, majd kiugrott a nyitott erkélyajtón. Ő maga sem tudta, hogy hova fut, csak futott. Rombolnia kellett azonnal, és rögtön. Mielőtt valami nagyobb baj lesz.

Edward szinte elégtétellel nézte, ahogy a lány kiugrik az ajtón. Közelebb lépett, és látta, ahogy Bella egyre messzebb halad, néhol megrázkódott egy fa, jeléül adva, hogy történt vele valami. Általában, ha egy vámpír egy fának esik, akkor az kidől... De most csak megrázkódott.
Akaratlanul jutott eszébe, hogy Bella már több hete nem táplálkozott, és most a megmaradt energiáját is erre pazarolja.
Dühös lett, csak azt nem tudta megmondni, hogy most saját magára dühös, amiért felidegesítette a lányt; vagy Bellára haragszik, amiért gyenge és nem hajlandó enni.

Szabályosan lecsörtetett a lépcsőn, majd levágódott a kanapéra Emmett mellé. Kivette bátyja kezéből a távirányítót, és eszeveszett tempóban kezdte váltani a csatornákat. Semmit nem látott belőle, nem is érdekelte, csak valamit csinálnia kellett.
Amikor már harmadszorra nézte át mindet, alig egy perc alatt, és még mindig idegesnek érezte magát, ledobta a készüléket, és felpattant. Csak azért, hogy újra leülhessen.
Csak tudná, hogy miért csinálja ezt a lány! Csak ennyit szeretne tudni! Miért nem képes enni, és miért nem tud néha csöndben maradni?
Ő nem hímsoviniszta! Három nővel él együtt, és Rose meg Alice mellett megtanulta, hogy a nőknek többször kell engedni, mint amennyiszer igazuk van. Ő nem hímsoviniszta!

- Ez azért nem semmi... - szólalt meg Emmett Edwardot nézve.
- Mi nem semmi? - kérdezett vissza Edward még mindig feszülten.
- Hogy mit ki nem hoz belőled a kiscsaj – mondta álmélkodva, és kifelé intett. - Nekem ötven év alatt nem sikerült ezt elérnem, neki három perc se kellett...
- Te nem vagy ennyire idegesítő, és makacs, és akaratos...
- És szexi!
- ...és szexi! Mi? Nem! Bella még csak meg sem közelíti azt, ami nekem megfelelne!
- Valamilyen rejtélyes okból – kezdte Emmett, és úgy tett, mintha nem tudná mi az a rejtélyes ok; pedig nagyon is tisztában volt vele -, mégis olyan érzelmeket hoz ki belőled a feleséged, amire eddig senki nem volt képes. Vajon ez miért van?
- Mert ti normálisak vagytok, ő meg nem az!
- Vagy azért, mert egyáltalán nem olyan közömbös az a hölgy, mint amilyennek mondod!
- Hogy lenne közömbös, amikor mindennél jobban utálom?
- Az utálatot és a szerelmet csak egy hajszál választja el, tudod?
- Hogy szeretném azt a lány, Emmett!? Ne idegesíts fel te is!

Emmett mosolya leolvadt az arcáról, és öccse felé nézett. Igazából nagyon is zavarta a tény, hogy Edward ennyire ellenséges. Legalább megpróbálhatná szeretni a feleségét.
- Egyébként nincs igazad – mondta Emmett és felállt a kanapéról.
- Miben nincs igazam, ó nagy Emmett, kérlek áruld el – gúnyolódott Edward, és dühösen nézte a bátyját.
- Az a nő ott kint – intett megint kifelé arra sejtve Bellát – a feleséged, ha tetszik, ha nem. Elveszítette a családját, a barátait, és a megszokott életmódját! Rákényszerítik valamire, amit nem akar, de muszáj elfogadnia! Ő se akarja ezt jobban, mint te! Ugyanazt érzitek, csak nem láttok előrébb, mert mind a ketten el vagytok foglalva a fene nagy sértettségetekkel, és egótokkal! Igen, Bella nem szűz, de nőj fel öcsi, a mai világban ez nem újdonság! De attól még ugyanúgy a feleséged! Ideállítasz vele, hirtelen hét másik vámpírhoz kell majd alkalmazkodnia, amikor eddig valószínű egyedül volt, és úgy élt, ahogy neki tetszett! Közöljük vele, hogy nem táplálkozhat többé úgy, ahogy eddig megszokta, és még egy nyolc négyzetméteres szobán is osztoznia kell veled együtt. És most ahelyett, hogy utána mennél és megpróbálnád megmutatni, hogy nem vagy olyan idióta, mint eddig, itt állsz, és azt várod, hogy megértsünk téged! Edward, te nem vagy komplett!
Emmett merev, haragos arccal nézett Edwardra, aki meg csak döbbenten nézett. Egy évig tűnő pillanatig egymás szemébe néztek, míg Edward legyőzöttként elfordította tekintetét.
- Oké – mondta csendesen, majd felállt – utána megyek.
Igaza van Emmettnek. De ez még akkor sem magyarázza Bella eddigi viselkedését.
Lassan megindult kifelé, és keresni kezdte Bellát.


Bella maga sem tudta, hogy hol van. Egy tó partján állt meg, ahol magasra nőttek a fák. A lány körül, egy szabályos csatatér volt. Faágak égtek, vagy épp repültek a magasba, hamut fújt a szél, és párolgott a víz a belevágott tűzgolyóktól.
Lebénította a tudat, hogy kurvának tartják. Őt sok mindennek nevezték már a léte során. Annyi minden volt! De még kurvának soha nem hívták.
Mert ő nem az. Ne mondja rá senki, hogy ő egy eszkort. Senkinek nincs joga így nevezni. Nem lehet! Nem engedheti, hogy bárki ezt mondja!
Edward... Ő csak egy vámpír a sok közül. Nem ismeri! Semmit nem tud róla! Nincs joga ezt mondani!
Újra rántotta a kezét, és csak szálltak a lángok, mintha tűzijáték lenne. Egy egész rakás fa gyúlt meg, és pillanatok alatt alakult át máglyává. Bella önfeledten emelte magasabbra a kezét, és csaptak a lángok feljebb, egyre feljebb. Csak nőttek, megállíthatatlanul.
Becsukta a szemét, és hallgatta a tűz ropogását, amit ő idézett elő. Most csak hallani akart. Valahogy nem akarta érezni azt a bénító ürességet, ami rászállt volna, ha nem tesz valamit. Menekült előle, és csak remélni merte, hogy ki is tudja kerülni.
Bella még mindig csukva tartotta a szemét, de még így is átszűrődött valamennyi fényesség. És a tűz csak ropogott egyre hevesebben, és nagyobb intenzitással.
Messzebbről meg valaki közeledett.
Nem akarta kinyitni a szemét tudta ki az, és azt is hogy mit akar. Pedig most csak vele nem akart beszélni! Igazából senkivel nem akart beszélni! Megint az lesz a téma, hogy mennyire heves, és mennyire... volturis. Mindig ezt vágja a fejéhez! Mindig!
Az alak lassan odaért, majd Bella érzékelte, hogy megtorpan vagy ötven méterre.
- Most hagyj békén! - kiáltotta az alak felé csukott szemmel, és felé rántotta a kezét. Pont Edward előtt egy vonal égett fel, majd aludt ki szinte abban a pillanatban.
- Most menj el! - mondta, és újra a máglya felé fordította minden figyelmét, hogy még magasabbra emelje.
- Takarodj! - kiáltotta, amikor már egészen közelről érezte Edwardot. Felé kapta a kezét, hogy megégesse, hogy sebet okozzon, hogy fájjon neki, csak egy kicsit!
De nem történt semmi.
Kinyitotta a szemét, hogy végre lássa mi történik, mert nem tudta. Zavartan vonta össze a szemöldökét, majd a nagy rakás felé emelte a tekintetét. Már korántsem izzott olyan intenzitással, mint eddig. Pánikolva emelte magasabbra a kezét, és még jobban megijedt, amikor semmi nem történt a rakással, ugyanúgy égett, mint eddig. Nem csaptak a magasba a lángok, ahogy eddig megszokta, és nem pattogtak a szikrák. Csak égett, úgy, mintha egy egyszerű gyújtogatás lett volna, és semmi természetfeletti.
Újra megpróbált tűzgolyót dobni, de nem sikerült. Semmi...
- Mi történt? - kérdezte pánikolva, és kérdőn nézett Edwardra, mintha ő tehetne erről. - MI TÖRTÉNT? - üvöltötte megint, és újra meg újra megpróbálta előidézni a tűzlabdát.
Edward csak nézett Bellára, már majdnem megsajnálta őt, de számára ez annyira logikus volt, hogy csak semleges hangon annyit mondott.

- Elvesztetted az erődet.


Kedves Olvasók!

Nos lehet, hogy hihetetlen, mégis igaz, ez ugyanis egy fejezet.:)
Tudom, hogy sokat kellett várni rá, elnézést is érte, de azt hiszem rájöttem, mi hiányzott eddig az életemből. És az nem más, mint az írás. És mivel hiányzott, ezért folytatni fogom, remélem még vannak olyanok, akik ennek örülnek.:)
Friss belátható időn belül!;)

Puszil mindenkit: Nee^^ (aki nem tűnik el többet...)