Rongybaba - 8. fejezet

8. fejezet

Tombolni akart.

Csak így egyszerűen, bármilyen bevezető nélkül. Ez mindig is bevált nála, hogy ütött, vágott, felgyújtott mindent, ami az útjába került. Hisztizett, ajtókat csapkodott, és ordibált. Mert nem tudta, mi mást tehetne. Mert nem tudta máshol levezetni azt a rengeteg feszültséget, ami benne volt.
Soha nem volt olyan nyugodt az élete, amilyet szeretett volna. Soha nem volt olyan, hogy csak lett volna. Még ember életében is folyton, minden miatt izgult. És volt is miért...
Bella így szokta meg, neki ez volt a természetes. És most nem tehette azt, amit eddig mindig. Lassan nyugodott le, és felfogta, hogy mit is mondott Edward. Mint valami mázsás kő, úgy zuhant rá is a fáradság és a kimerültség. És már érzett valami nyomást is, amit nem tudott hirtelen hova tenni.
A térdei remegni kezdtek, és nem bírt megmozdulni. Ezért csak állt egy helyben, és azért imádkozott, hogy ne essen össze. Akkor még Edwardot is meg kéne kérni, hogy vigye haza, és azt a szégyent nem élné túl. Hogy megkérje a férjét, akit utál, hogy segítsen neki. Nem! Soha, de soha!

- Micsoda? - kérdezte kábán, és meredten bámult egy pontot a földön, valahol Edward előtt.
- Elvesztetted az erődet – mondta megint Edward, majd közelebb lépett. - Ez várható volt – tette hozzá, majd keresztbe fonta a karját és megállt.
Bella megértette, amit Edward mondott. Tudta mit jelent, de nem akarta elhinni. Tétován, anélkül hogy pislogott volna lassan emelte tekintetét Edwardra. Nem reménykedett abban, hogy hazudik. De mégis úgy érezte a férjére kell néznie, ha csak egy kicsit is. Furcsa volt, hagy magában már majdnem megszokta a férj szót. Azt, akit jelentett, azt nem szerette. De valamilyen bizarr oknál fogva tetszett neki a tény, hogy van férje.
- Ez megtörténhet? - kérdezte suttogva még mindig Edwardot nézve.
- Mivel már több mint egy hónapja nem ettél, igen – mondta Edward hidegen és kimérten.
Csak azért, mert nem evett? Hát nem volt elég a mardosó égés? Nem elég, hogy majd meg őrül, annyira szomjas, hogy legyengült, de még az erejét is el kellett veszítenie csak azért, mert nem evett. Hát ez nem lehet igaz!
Hogy a fenébe akarhatta ezt Aro? Ne egyen, ne higgyen, ne akarjon semmi; és már arról is mondjon le, ami eddig az övé volt!

Edward némaságba burkolva nézte a feleségét. Nem tudott vele sem együtt érezni, de még csak megérteni se tudta őt. Alig bírt mozogni eddig is, ő meg nekiáll felgyújtani egy partszakaszt. Érett viselkedésre vall a maradék erejét ilyenre pazarolni. Legszívesebben újra veszekedni kezdett volna Bellával. A viselkedéséről és a logika hiányáról.
De ehelyett csak végignézett a feleségén. Az arca hamuszürke volt, a szeme alatt fekete karikák voltak. Látta, hogy remeg a térde, és hogy alig bír a lábán állni.
Kimerült és szomjas volt. Túlságosan is ahhoz, hogy most veszekedni kezdjen vele.
Furcsa volt, hogy leveszítette az erejét. Sőt, érdekesnek találta. Carlisle három hónapon át éheztette magát, amikor vámpír lett. De neki nem volt képessége. Talán ezért nem volt ennyire szembetűnő a változás.
De a Volturi több hónapig is kibírja étel nélkül. Legalábbis a vezetők kibírnák, és veszítenék el az erejüket. De ők idősek...
- Hány éves vagy, Bella? - kérdezte szinte kedvesen. De talán csak azért tűnt kedvesnek, mert nem goromba vagy támadó volt. Inkább színtelen és közömbös volt.
- Örökké tizenhét – mondta, majd elfordította a tekintetét Edwardról.
- De hány éves vagy vámpírként?
Bella legszívesebben elnevette volna magát. Ő se tudta, hogy min vagy miért, de nevetni akart. Azzal is tisztában volt, hogy miért is kérdezi ezt Edward, a Volturi nagy része több évszázados.
- Három hónap múlva leszek húsz – mondta majd elmosolyodott.
- Ötvennél kevesebb – mondta Edward visszaemlékezve arra a beszélgetésére, amikor hazaértek, és a reptéren Emmett várta őket. - Gyere hazaviszlek! - mondta Edward megrázta a fejét, majd ugyanazzal a mozdulattal nyúlt Bella karja után.
- Tudok egyedül is menni! - vágta rá Bella, és kirántotta a kezét Edwardéból. Erre elvesztette az egyensúlyát, és abban a pillanatban esett hátra. Edward egy pillanat alatt mozdult és kapta el megint Bellát, mielőtt még földet ért volna. Megfogta felesége karját, és magához rántotta, hogy meg tudja tartani.
- Nem, nem tudsz! - mondta dühösen, majd erősen átkarolta Bellát és megindult vele a házuk felé. - Néha igazán beláthatnád, hogy segítségre van szükséged! - tetté még hozzá durván, majd elhallgatott.
- Nem lenne szükségem senkire, ha nem te lennél a férjem!
- Már megint itt tartunk? Unalmas vagy, Bella!
- Mert én melletted kellemesen szórakozom, ugye?
- Bella! Csak fogd be, jó? Néha csak ennyit kéne tenned!
- Neked meg csak békén kéne hagynod... - mondta Bella lemondóan és suttogva. Megint veszekedtek. Bármiről is kezdjenek el beszélgetni annak az lesz a vége, hogy veszekednek. Túlságosan ellentétesek, és mindenben más a véleményük. Ebből soha nem lesz rendes házasság! Nem mintha Bella valaha az akart volna. De tisztában volt vele, hogy még sokáig fog a Cullen házban élni. Ott kell laknia Edward családjával együtt, és itt senki nem fogja megérteni.
Haza akart menni. Haza a Volturi palotába, ahol senki nem veszekszik vele. Ahol ehet, amikor csak akar. Ahol beszélgetnek vele. Valami furcsa ok miatt hiányolni kezdte a beszélgetést. Azt, amikor valaki kíváncsi a véleményére, és nem csak kiabálnak vele.
De kizártnak tartotta, hogy ő valaha beszélgessen valakivel ebben a családban. Egy halk és lemondó sóhaj hagyta el az ajkát, majd inkább csak lépkedett tovább Edwardra támaszkodva.


Még húsz éves sincs...
Hogy lehet, hogy ő több mint száz éves, a felesége... ez a kislány meg még húsz éves sincs.
Szabályosan sokkolta a tény, hogy ennyire fiatal Bella. Így már sokkal jobban értette, hogy miért ennyire gyenge, és hogy miért ennyire forrófejű. Egyszerűen mert fiatal és még nem volt ideje ezt kinőni. Egyszerűen mert még gyerek. Nincs rá jobb szó.
Hallotta, hogy Bella felsóhajt, majd valami furcsa arckifejezést ölt fel. Nagyon hasonlított a bánatosra. És most Edwardnak hirtelen az az érzése támadt, hogy a lány legjobb gondolatairól lemarad. Kíváncsi lett, hogy miért szomorú Bella, miért lett ennyire letört. Az egyértelműn kívül persze.
De nem volt sok ideje gondolkodni, mert visszaérkeztek a házhoz, Bella meg elszakadt a férjétől.
A többiek nem láthatják így őt. Ha valami, akkor a büszkesége még megvan. Bár csak darabokban, de legalább megvan. Így nem fogják úgy látni, hogy Edwardra támaszkodik. És ez csak a legkisebb dolog. Soha nem fog panaszkodni, és a családtól nem kér majd soha semmit. Ezt is előre tudta. Egyszerűen hagyja az egészet. Nem akar a tagja lenni ennek a családnak; hiába már az.

Szép lassan elindult felfelé a lépcsőn, Edwarddal közös szobájukat célba véve. Cullenéknek nem fog panaszkodni. De van valaki, aki most nagyon is megérdemel egy levelet.
Nem értette, hogy Aro miért nem tudta közölni vele a feltételeket, ha már egyszer hozzáment Edwardhoz.
Mert akkor nem ment volna hozzá. Ennyire egyszer. Megértette ő Arót, de nem akarta elfogadni, amit csinált. Darabosan mozogva húzta ki az asztal fiókját, hogy keressen egy lapot. Még nem pakolt ki, így nem tudta, hol vannak a saját írószerei.
Vagy tízszer újraírta a levelet, mire úgy döntött, hogy viszonylag elküldhető állapotban van. És hiába nem akarta, de feltűnt, hogy megváltozott a kézírása, és már sokkal csúnyábbak voltak a betűi, mint régen. Nem szánt rá elég időt, és nem figyelt eléggé. De nem tudott még egyszer nekikezdeni a levélnek. Túl sok mindent írt le benne, kicsit hosszú is lett talán. És persze a lényegnek szánt a legkevesebb időt és sort. De már mindegy.

Lassan kelt fel, és indult meg a fürdőbe.
Talán ha lezuhanyzik, akkor majd jobban érzi magát. Elindult a zuhany felé, és magára zárta az ajtót. Itt csend van. Nem tudta, miért csak most tűnt fel neki, de itt nincs zaj. Senki nem kiabál, senki nem kérdezősködik. Mindenki békén hagyja.
Talán itt kéne maradnia. Itt a fürdőben. Kinek hiányozna? A családból senkinek sem, esetleg Edward térne be hozzá néha egy kis unaloműző üvöltözésre. Egyébként meg mindenki békén hagyná.
Felsóhajtott, majd inkább megnyitotta a vízcsapot.
Cinikus volt, tisztába volt vele. Úgyse marad itt, Edward meg nem jókedvében veszekszik vele. Bár, hogy miért veszekednek állandóan azt nem tudta.
De attól még itt maradhatna a fürdőben. Ha kell, akkor itt aszalódik múmiává a fürdőkádban. Lelki szemei előtt megjelent az Arónak címzett levél, amiben értesítik a haláláról.
Múmiává aszalódva találtuk meg a fürdőkádban és csak azért nem tűnt fel, hogy hónapokig nem volt köztünk, mert senkit sem érdekelt...
Talán már Arót sem érdekelné. Megrázta a fejét, hogy ez mekkora hülyeség! Arót igenis érdekli attól függetlenül, hogy nem számol be minden döntéséről, és nem válaszol a leveleire. De attól még érdekli! Ő is a Volturi család tagja, még ha nem is olyan régóta, mint a többiek.

Épp levenni készült a ruháját, amikor kicsapódott az ajtó, és Edward, Jasper meg Emmett jöttek be.
- Fürdeni aka...!
De nem tudta befejezni, mert a két fiú villámgyorsan lefogta Edward meg egy üveget emelt a szájához.
Megmérgezik! Cikázott át az agyán, és szorosan összezárta az ajkát, hiába tudta, hogy úgysem halna meg.
- Nyisd ki a szád! - mondta Edward, és Bella szemébe nézett.
Bella már csak azért sem nyitotta ki, és még jobban összepréselte, ha lehet. Edward lemondóan sóhajtott majd önteni kezdte a valamit Bella ajkára.
Meleg volt, só és vas illata volt és Bella látta, hogy vörös.
Vér!
Abban a pillanatban nyitotta el az ajkát, hogy az utolsó cseppig megigya az életet jelentő folyadékot. Hirtelen színesebb lett a világ, és élesebb, érezte, hogy erősebb, és már egyáltalán nem érezte magát olyan rosszul, mint eddig. Élet költözött belé, és hogy minden szép legyen, érezte, hogy a kezei pattogni kezdtek a szikráktól. Újra volt ereje!
Néhány pillanat múlva a két fiú elengedte, Edward meg ellépett Bellától.
- Ez meg mi volt? - kérdezte rögtön az előbbi akcióra gondolva.
- Szarvas, egyetlen feleségem – mondta Edward cinikusan, majd nem látott semmi mást, csak egy elsuhanó alakot egyenesen az erdő felé.
- Na csak ízlik neki! - mondta Emmett majd elnevette magát.


- Elég pocsékan néz ki a feleséged, ha engem kérdezel - mondta Jasper, ahogy a lassan haladó Bellát nézte felfelé menet.
- Egyet kell értenem – mondta Emmett, majd zavartan fordította el a tekintetét. - Pedig az esküvőn olyan klassz csaj volt!
- Azóta nem evett – mondta Edward, és a testvérei felé fordult. - És elvesztette az erejét – tette hozzá és tekintetével megkereste Carlisle-t.
- Az állapotát és korát nézve ez nem meglepő.
- Még húszéves sincs – mondta Edward elmerengve azon, hogy akkor most hány év is lehet köztük. És mennyire számít ő pedofilnak ebben az ügyben? Mondjuk még semmi nem volt, és ha rajta múlik nem is lesz köztük.
- Húsz éves? - kérdezte megütközve Emmett.
- Lesz három hónap múlva – tette hozzá Edward.
- Akkor mi hozzá képest vén trottyok vagyunk – mondta, majd nevetni kezdett.
- Szerintem ennie kéne – mondta Esme, még mindig a lépcsőt nézve, ahol felment Bella.
- De nem akar!
- Akkor kényszerítsd! - mondta Esme szokatlanul szenvedélyesen, és Edwarddal szembe fordult. - Az én házamban senki nem fog éhezni! Főleg nem a feleséged, Edward!
- Ha jól tudom van is valahol egy cumisüvegünk – mondta Emmett, majd felkelt.
- Szerintem a sima üveg is megtenné. De kéne is bele valami.
- Az erdő egy csodálatos dolog, öcskös! - mondta Emmett, majd Edward vállára vert, ahogy elhaladt mellette. - Csak hozd az üveget! - mondta, majd megindult kifelé.

Néma csöndben mozdulatlanul álltak az erdőben várva, hogy megjelenjen valahol egy állat.
Hát idáig jutott. Nem is szerette a feleségét, de most azzal van elfoglalva, hogy végre egyen valamit. Pedig most talán még jobban kijöttek volna, hogy nem tudja felgyújtani, amikor kedve tartja.
De nem is akar vele jól kijönni. Magában felsóhajtott. Talán ideje lenne beismernie, hogy ha nem is szereti a feleségét, akkor is foglalkozik vele. Mert az ő felesége, ha tatszik, ha nem. És érdekli, hogy mi van vele.
Amikor nem akarja, akkor is.

Emmett hirtelen robbant ki a helyéről, majd Edward már csak annyit látott, hogy egy szarvas fekszik a lába előtt.
- Mi van öcsi, elaludtál? - kérdezte, majd intett, hogy menjen közelebb.
Edward már igazából is megrázta a fejét, és odament Emmetthez. Az üveget megtöltötték, majd visszafordultak.
- Na adjunk enni az asszonynak!
- Pedig épp szimpatizálni kezdtem azzal, hogy nem képes tűzgolyókat dobálni!
- Legalább tüzes a feleséged!
- Örülj, hogy ezt Rosalie nem hallotta! - mondta Edward, majd Emmettre nézett. A bátyja meg csak nevetett, és haladt tovább.

- Azért megpróbálhatnád megismerni! - mondta Emmett komoly hangon, de nem nézett Edwardra. - Nem lehet annyira... rémes!
- Nem biztos, hogy ismerni akarom. Amit eddig tudok róla, az egyáltalán nem tetszik!
- Jó. De azt se tudtuk róla, hogy csak húsz éves! Ez elég sok mindent megmagyaráz, Edward!
- A hisztériáit és dühkitöréseit egyáltalán nem!
- Én se voltam jobb ennyi idősen, ti mégis szerettetek! - mondta Emmett, majd megbökte Edward oldalát. - Ne ítéld el, amíg nem ismered, Edward!
- Téged lefizetett a Volturi? - kérdezte, majd Emmettre mosolygott.
Emmett csak megvonta a vállát.
- Mindenkinek jár egy második esély. Harmadik és negyedik nem. De második igen – mondta, majd futni kezdett.
Edward lassan fordította vissza a tekintetét a földre, és ajkairól leolvadt a mosoly.
Nem szokta meg a mélyenszántó gondolatokat Emmettől. És még azon is elgondolkodott, hogy talán. De csak talán!

Igaza van.





U.I.: Stratégia megfontolásból, valamint az idő hiány miatt a 9. fejezet holnap este felé kerül feltöltésre.:)

Puszi: Nee^^

Addig is egy kis előzetes:

- Csak egy percre hagyj békén, jó?! - kiáltott Bella dühösen. A haja zilált volt, és úgy érezte menten felrobban.
- Csak egy kérdés volt, Bella! - mondta Edward, és követte a feleségét a nappaliba.
- Nem akarok rá válaszolni! - ordította a lány, majd hirtelen fordult szembe Edwarddal
- Ennyit is mondhatnál! - Edward megtorpant, majd keresztbe fonta a karját. Egyáltalán nem volt igaza Emmettnek! Ez kész rémálom!
- Takarjátok a képet, gyerekek! Veszekedni két méterrel arrébb is tökéletesen lehet!