Rongybaba - 11. fejezet

Sziasztok!

Egy kis meglepetés nektek.;) Előbb kész lettem a fejezettel, így gondoltam biztos örülnétek neki.:)
A fejezetet Alexandrának ajánlom, aki olyan remek kérdéseket tett fel. Néhányra most választ is kap.:)

+18!!!

11. fejezet

- És ugye visszajönnek?

A kérdés ott lebegett kettejük között, de igazából egyikük se tudta a választ.
Edward csak annyiban volt biztos, hogy ez így nem lesz jó. Csak ennyit tudott. Kicsit sem akart Bella közelében lenni, nemhogy itt hagyják őt vele kettesben! Még ha akarna sem tudna tőle elmenekülni! És ha beszélgetni akar valakivel? Akkor kivel fog? Mert Bellával biztos, hogy nem! Edward aggódni kezdett saját magáért, és nem tudta miért, de tényleg ez volt a legnagyobb problémája. Hogy kivel fog majd beszélgetni.
És miért is hagyták itt őket? Annyira elviselhetetlenek nem lehettek! Nem is veszekedtek annyit, hogy ez a lépés indokolt legyen.
Meg ha már ennyit veszekednek, és már lassan egymásra is támadnak, akkor miért is megoldás az, ha kettesben hagyják őket? A végén még azért is robbanni fognak, ha a másik levegőt vesz!
És kinek is jó ez így? Esme és Carlisle tudják, hogy egyáltalán nem akar Bellával beszélni. Akkor egyáltalán nem logikus, hogy egyszerűen elmennek. Ők is látták, hogy mi történt alig pár perccel ezelőtt. Bella majdnem megölte! Az igaz, hogy azért, mert olyat mondott rá, amit nem nagyon kellett volna. Vagyis nem szokása eszkortnak titulálni a nőket. Csak Bellát. De ő más.
Edward egyáltalán nem értette a feleségét. Miért is reagált ennyire látványosan arra a szóra? Ez volt már a sokadik alkalom, amikor így nevezte. Nem volt rá büszke, hogy folyton szidta a feleségét. Ez csupán tény volt.
És ott van Emmett. Neki meg mi oka volt elmenni? Ha csak a családnak egy része ment volna el! De nem, mindannyiuknak le kellett lépni, és itt hagyni őt a feleségével!
Ő a feleséged, öcsi! Ideje lenne úgy is kezelni, nem gondolod?
Emmett szavai szinte visszhangot vertek Edward fejében. Nem ez a példa volt előtte az biztos. Ő csak szerelmes párokat látott maga körül. Ott volt Esme és Carlisle, Emmett és Rose meg Alice és Jasper. Mind szerették egymást. Nekik az volt a természetes, és nem az, hogy szidják a másikat.
Persze ők is szoktak vitázni, főleg Emmett és Rose. De nem így, mint ők.
Sajnálom, de nem bírom nézni, ahogy Jasper szenved.

Tényleg ennyire rosszul volt Jasper? Edward a fejében az elmúlt pár nap eseményeit pörgette le, és Jaspert kutatta benne. De egyáltalán nem is emlékezett, hogy valaha beszélt volna vele. Bármikor, amikor ő jött, Jasper ment. Eddig fel sem tűnt neki, hogy a testvére látványosan kerüli. Akkor tényleg ennyire kiállhatatlanok voltak.
De mit érzett Jasper, amit ő nem? Ugyanazokat az érzéseket kellett átélnie. És ő egyáltalán nem került az őrület szélére. Vagy annak számít az, hogy meg akarja ütni Bellát? Az erőszak távol állt tőle. Mindig meg tudta beszélni a dolgokat bárkivel, bármikor. Most meg úgy érezte egy jó irányzott pofonnal többre menne, mint egy bájcsevejjel. Igen, talán megőrült. De nem annyira!
Talán pont ezért mentek el. Hogy ne lássák, ahogy becsavarodik. Vagy, hogy ne kelljen végignézniük, ahogy Bellával tönkreteszik egymást.
Vagy van valami más oka is? Ki tudja? Egyelőre egyáltalán nem talált valami más indokot, ami elfogadható lett volna a távozásukra. De egy belső kis hang nagyon is tisztában volt azzal, hogy a családja jól cselekedett. Ha ezt továbbra is nézniük kell, akkor köztük is megindul a vita. És a család, ami az övé volt, lassan senkié nem lesz. Darabokra hullt volna, ahogy mindenki másnak adott volna igazat.
Talán ez volt a legkézenfekvőbb megoldás. Inkább csak ők ketten őrüljenek meg, és kergessék egymást az idegbajba, minthogy a családja darabokra hulljon.
A végeredmény ugyan az lett. Be van zárva a feleségével, kettesben.
Ki tudja meddig?

Bella is csak állt, és megpróbálta felfogni az egészet. Itt hagyták Edwarddal. Őt nem bántotta annyira a tény, hisz nem is ismerte a családot. De Edwardot eléggé ismerte ahhoz, hogy már előre sirassa az időszakot, ami előtte állt. Egymásnak fognak esni, amikor csak lehetőségük van rá. Egy csipetnyi megértést sem várhat tőle, és vágyát a beszélgetés felé örökké elvetheti.
Nem mintha a család bármely tagjával akart volna beszélgetni.
De Edwarddal főleg nem!
Bella csak remélni merte, hogy visszajönnek, mondjuk pár nap múlva.
De ha őszinte akart lenni magához, és nem csak az érdekeit nézte, akkor nagyon is tisztában volt vele, hogy sokáig elmentek. Talán hónapokig nem fognak visszajönni, ha évekig nem! Már ha csak a bőröndök nagyságát és mennyiségét nézte, már akkor tudta, hogy nem egy pár napra csomagoltak el.
Csak azt nem értette, hogy miért nem vitték magukkal Edwardot.
Akkor nagyon is kényelmessé vált volna minden. De akkor biztos megtudta volna Aro, hogy mi is történt. És akkor pillanatok alatt lett volna felelősségre vonva, ha akarná ha nem.
Vagy szedték volna ketté az családot. Az egyik az egyikkel marad, a másik a másikkal. Minden jobb ötletnek bizonyult, mint az, hogy most itt maradt, bezárva egy ismeretlen városba, egy ismeretlen férfival, aki hiába a férje. Mindennek jobban örült volna, minden jobb megoldásnak tűnt, minthogy itt hagyják őket.
Ha már a férjével kell lennie, akkor a családdal együtt akart a férjével lenni. Nem elkülönítve, mintha fertőző betegek lennének.
Vagy tényleg fertőzőek? Vagy nem fertőzőek, hanem ijesztőek. Bella nem is tudta mi erre a megfelelő szó. Tapasztalta, hogy a jeges hangulat, ami kettejük között volt, átragadt mindenki másra. Nem volt sokáig a családdal, de akkor is észrevette, hogy Jasper nem bír megmaradni velük egy légtérbe, hogy Alice kevesebbet mosolyog, mint találkozásuk legelején, és hogy a két családfő hányszor rázza meg a fejét. Csak ezeket az apró dolgokat látta, de ennyiből is le tudta vonni a következtetést. Az ő viselkedésük megmérgezte a család hangulatát.
Ha ilyen szempontból nézte Bella az eseményeket, akkor teljesen megértette, hogy elmentek. Inkább a családot mentik, mint egy volturist. Ez egyértelmű.

A kérdésére nem érkezett válasz, Edward se tudta, hogy most mi folyik itt. Csak abban voltak biztosak, hogy belekerültek egy olyan helyzetbe, ahonnan nem lesz egyszerű kimászni. Ha egyáltalán ki tudnak.
- Akkor legjobb lesz, ha beüzemelünk egy második nászutat – mondta Bella, majd egyszerűen elfordult.
- Mi? - kérdezte Edward, felhúzott szemöldökkel Bella után kapva. Bármire is gondolt a másik neki ez egyáltalán nem tetszene. Tudta, és biztos volt benne. Nagyon is biztos volt benne, hogy ez egyáltalán nem jó ötlet.
- Én nem szólok hozzád, és te nem szólsz hozzám – mondta magyarázóan. - És nem is érsz hozzám – tette hozzá Bella nyomatékosan, majd kirántotta a karját Edward kezéből.
- Szóval szerinted mindenre ez a megoldás, Bella? Hogy egyszerűen tudomást se veszünk a másik létéről?
A nő egyszerűen megállt Edwardtól vagy két lépésre, majd felsóhajtott. Most mi a fenét akar? Nem tudott kiigazodni a férjén. Egyszer a fenébe átkozza, és olyanokat mondd róla, amik egyáltalán nem igazak, utána meg majdnem ragaszkodik a társaságához. Legalábbis Bella nagyon úgy vélte, hogy így van, ha nem akarja elfogadni az ajánlatát. Lehet, hogy van egy jobb ötlete. Talán felajánlja, hogy ő lelép, ő meg itt maradhat végre nyugton.
De még ő is tudta, hogy ez egyáltalán nem fog megtörténni. Túlságosan félnek a Volturitól, és sajnos ők mindent tudnak, és látnak. Ezt is megtudnák. Ha csak két napra nem lennének egymás mellett, akkor másnap már üdvözölhetnék Arót.
- Ha tudomást veszünk a másikról – kezdte Bella viszonylag nyugodt hangon -, akkor egyáltalán nem állunk messze attól, hogy megöljük egymást. Szóval vagy ez, vagy – Bella tekintete a felgyújtott konyhára tévedt -, az.
Bellának bár fogalma sem volt honnan, de az jutott eszébe, hogy biztos neki kell kitakarítani a felgyújtott szobát. Sőt az egész alsó emeletet, mert mindent korom borított.

Edward is konyhára nézett, és nagyon is tudatában volt annak, hogy nem beszél hülyeséget a felesége.
De a családja nem azért ment el, hogy minden ugyanúgy folytatódjon.
- Bár magam se hiszem, hogy ezt mondom – kezdte Edward, majd keresztbe fonta a karját. Önkéntelenül vette fel a védekező testtartást, és talán a tudatában se volt annak, hogy most éppen mit csinált. - De talán, megpróbálhatnánk... beszélgetni – fejezte be, mintha egy különösen gusztustalan dologról kellett volna szót ejtenie.
Edward tudta, hogy ez a kijelentése most szöges ellentétben állt mindazzal, amit eddig kimondott. De talán a sokk vitte rá, miszerint annyira elviselhetetlenek, hogy már a családja se tud megmaradni mellette.
Egyáltalán nem akarta megismerni Bellát. Még azt se akarta tudni, hogy hogy érzi magát. De ha a családja ekkora áldozatot hozott, akkor neki ennek semminek kell lennie. Vagyis nem lehet olyan szörnyű beszélgetni vele, nem?
Hiába tiltakozott ellene minden egyes porcikája, szükségük volt rá.
Edward más akkor is elégedett lett volna, ha sikerül elérniük, hogy a családja nem akar menekülni a jelenlétükben. Már azt is sikernek könyvelte volna el.

Bella furcsán nézett Edwardra. Nagyon is tudta, hogy valami más készteti vele kimondatni ezeket a szavakat, mint a józan esze. Szöges ellentétben álltak a kimondott szavak az eddigi viselkedésével.
Ennyire megviselte volna a tény, hogy a család nem bír mellettük maradni? Ennyire, hogy már arra is vetemedik, hogy beszélget vele?
Bella ajkai körül egy aljas kis mosoly jelent meg. Szóval beszélgetni akar.
Szép lassan értette meg, hogy Aro miért is van oda annyira a hatalomért. Tudta, hogy mondhatja, hogy nem, nem akar beszélgetni. Akkor Edwardnak meg tűrnie kell, hogy a család semmi javulást nem fog látni, amikor visszajönnek. Ha egyáltalán visszajönnek valaha.
Vagy mondhatja azt, hogy most nincs kedve, erősen kihangsúlyozva, hogy most. Aztán a férje minden egyes pillanatban lesheti, hogy mikor van kedve.
Vagy mondhatja, hogy jó, és akkor lehet, hogy megtagadja a saját véleményét, és teljesen ellent mondd, az eddigi kijelentéseinek, de nézheti, ahogy Edward folyamatosan zavarba jön a kérdéseitől. Mert ha már beszélgetnek, akkor nem Picasso művészetéről fognak.

Értette Arót. És ő nem csak Edward felett gyakorolta a hatalmat, hanem az egész vámpírvilág fölött. Neki még az is tetszett, hogy Edward függ tőle. Ha csak egy kicsit is.
Ennek ellenére, hogy tudta, megkínozhatja Edwardot, persze csak verbálisan. Ott volt az az érzés, hogy beszélnie kell vele. És nem tudott szabadulni attól a rossz érzéstől, hogy semmi jó nem sül ki abból, ha ők ketten beszélgetni kezdenek. Állandóan, minden apróságon összevesztek. Miért pont most sikerülne rendesen beszélgetniük? Talán, ha mind a ketten jobban igyekeznének, akkor nem veszekednének ennyit. De akkor se tudnának egymáshoz úgy szólni, hogy a másikat az ne bántsa. És ő nem kockáztatja, hogy még egyszer valamit felgyújtson. Így is túl sokat kell majd takarítania...

- Inkább ne, Edward – mondta Bella furcsán nyugodt hangon. - Jobb, ha nem – tette hozzá, majd elfordult a férjétől és a nappalit nézte. Minden bútor, függöny, ablak. Minden kis dísztárgy csupa korom volt. Még vámpír sebességgel is napokig fog dolgozni...
- Na ez hosszú lesz – motyogta csak maga elé, és megindult az ablakok felé, hogy bezárja őket. A füst már rég kiment, csak a korom és a mocsok maradt utána.
- Hol találok tisztítószereket? - kérdezte Bella, és Edward felé fordult. Talán még ennyit hozzá szólhat.

Edward meglepve nézte Bellát.
Most takarítani akar a felesége? Az egész alsó szintet ki akarja takarítani? Meglepődött a tényen, hogy Bella a következményeket is vállalja, nem csak azt csinál ami, és ahogy neki jól esik. Még akkor is, ha takarítani kell, azt is megcsinálja? Vagy csak azért csinálja, mert nincs kedve vele együtt lenni?
Edward inkább megrázta a fejét. Nem fogja kiismerni a feleségét, mert erre a világ összes ideje nem lenne elég. Elindult a lépcső mögötti kis tárolóhoz, majd lassan mindent kiadogatott Bellának, aki némán követte őt.

Bella meg nem szólt semmit, csak elvette a dolgokat, majd a konyha felé indult.
Edward nézte egy darabig, ahogy rutinosan kezdi el letörölni szekrények tetejét, majd ő is fogott egy rongyot, és a nappali egy távoli sarkához ment.
Sok mindent látott már, ami furcsa volt. Ami különleges, és nem oda való. Bella, ahogy takarít, az határozottan nem oda való volt.
Mégis valamit megindított benne. Egyáltalán nem szeretetet, vagy részvétet, vagy sajnálatot. Semmi mélyebb érzelmet. Sokkal inkább meglepődött az egészen. De Bellával kapcsolatban nem ez az első dolog, ami meglepi. Mégse tudta elfelejteni a viselkedését. A viselkedése, a szavai teljesen ellentétben álltak a cselekedeteivel. Kivéve a golyódobálást. Az igazán a róla alkotott képbe illett. De a többi dolog, egyszerűen nem illik a képbe. Nem illik Bellához, mintha két személyiség lenne benne, és cserélgetnék egymást.
Vagy csak ő nem tudja megérteni? Vagy eleve az ő képe hamis, és Bella egy másik személy? Ezért nem illenek a darabok egymáshoz? Nem tudta figyelmen kívül hagyni a sok apró dolgot, ami neki hiába volt szimpatikus nem tudta egyszerűen Bellához illeszteni, ezért inkább hagyta az egészet, és egyáltalán nem is foglalkozott vele. Ez a takarítás is. Hogy illik a hisztis és kényes kislány képéhez? Sehogy! Ilyet egy felnőtt nő szokott tenni, nem egy kislány!

Valami furcsa volt benne. És most nem kényszerből akart beszélgetni, sokkal inkább azért, hogy megértse a feleségét. Már eleve szörnyűnek tartotta a tényt, hogy ő meg akarja ismerni Bellát. De valami mégis azt súgta, hogy szüksége lenne rá.
Őt se értették meg sokáig. Emmett hányszor fogta a fejét a viselkedése miatt, és Jasper is sokszor kérdezett rá a dolgokra. Aztán megértették, hogy ő egyszerűen egy másik korból származik, másra tanították, így egyszerűen... generációs különbség van közöttük. Hiába tizenhét éves, lélekben már száznál is több.
- 1918-ban spanyolnáthában haldokoltam, amikor Carlisle megtalált – mondta Edward maga elé, még csak a feleségére se nézve. Tudta, hogy úgyis hallja. - A szüleim már előttem meghaltak, így Carlisle megteremtett engem. Ezt csak azért mondom el, hogy egy kicsit jobban megérts – mondta Edward, és hallotta, hogy Bella abbahagyja a takarítást. Talán még a mozgását is hallotta, ahogy felé fordult. - Én egy más korból jöttem, Bella. Másra tanítottak, és más eszméket fogadok el. Ezért nekem ez, ami köztünk van, bármi is ez... nem normális.
Edward továbbra is a nappali kis részével volt elfoglalva, aminek nekikezdett. A teraszajtót kinyitotta, hogy az egyik kanapét kivigye a verandára.
Gond nélkül kapta fel a valamikor fehér bútort, majd a teraszon egyszerűen lerakta. Ennek biztos, hogy cserélni kell a huzatát. Elgondolkodva fordította vissza a tekintetét a nappalihoz. A szőnyeget is súrolni kell. És ki kell festeni.
Legalább egy ideig nem unatkozik.

Visszament a nappaliba, majd akaratlanul rohanták meg a képek.

Bella fiatal volt, alig tízéves. Egy elsötétített szobában volt egy idősebb férfival. A férfi gúnyos mosollyal nézte a kislányt, majd megszólalt.
- Akkor, ahogy szoktuk, Bella – mondta, majd egy kéjenc mosolya jelent meg az arcán.
Erre a kislány levette az alsóruháját, és négykézlábra térdelt.

A kép eltűnt, és Edward lesokkolva, kerekre nyitott szemmel fordult a felesége felé, aki elmerengve állt meg egy mozdulat közepén.
- Bella!? - kiáltott fel döbbenten, mire Bella feleszmélt, és Edward felé fordult.
- Mi van? - kérdezte normális hangerővel.
- Mit láttam az előbb? - kérdezte, majd Bella arcán egyből egy ellenséges kifejezés jelent meg.
- Megígérted, hogy nem mászol a fejembe! - mondta dühösen, és egy különösen makacs koromfontot kezdett el súrolni. Inkább azt, minthogy megint Edwardra támadjon.
- Nem direkt volt! - mondta Edward, majd megindult Bella felé. Bella továbbra is súrolt, mintha nem is érzékelné Edward jelenlétét.
Edward legszívesebben széttört volna valamit annyira ideges volt. Mert ha, amit látott az tényleg megtörtént... Amit látott, az tényleg úgy volt... Akkor valamit ő nagyon elrontott ebben az egészben. Mert akkor Bella semmiről nem tehet!
- Mit láttam? - kérdezte megint, majd megragadta Bella karját, és maga felé rántotta.

Bella legszívesebben most elszaladt volna. Nem sok dolgot titkolt, nem sok dolgot akart megvédeni annyira, mint ezt az emléket. Nem akarta, hogy mindenki tudjon róla mennyire szánalmas egy nőszemély, hogy mennyire tehetetlen, és kihasznált...
Ennek nem így kellett volna történnie! Edwardnak semmi köze ehhez az egészhez! Semmi köze hozzá!
Dühös lett, mert nem tudta ezt az emléket megvédeni. Dühös, mert az egyetlen olyan dolgot tudta meg róla, amit mindennél jobban szégyellt. Megtudta, és most majd használni fogja ellene, amikor csak lehet. Miért nem vigyázott jobban? De az emlékek akaratlanul jöttek. Edward mesélt arról, hogy lett vámpír. Neki meg eszébe jutott, hogy miért lett vámpír. Nem tudott ellene védekezni. De Edwardnak nem kellett volna megtudnia. Semmi köze nem volt hozzá!
- Ha azt láttad, hogy a mostohaapám megerőszakol, akkor jól gondolod! - kiáltotta, majd kiszakította a karját Edward kezéből. - Ha azt láttad, hogy egy idióta barom meggyaláz, akkor jól gondolod! Ha azt láttad, hogy a mostohaapám játszik velem, mint egy utolsó KURVÁVAL, akkor nem is gondolhatnád jobban, Edward! - Bella még mindig kiabált, és hátrálni kezdett Edwardtól.
A nő nagyon jól tudta, hogy hirtelen olyan tudás lett az Edwardé, amit soha nem érdemelt meg. Olyan dolgot tudott meg róla, amit nem kellett volna.
- Bella...
- Ha az okot láttad, amiért elszöktem otthonról, majd vámpír lettem, akkor még jobban gondolod!
- Bella!
- És ha életem első gyilkosságának a személyét láttad, akkor nagyon is jól gondolod!
- Bella... - sóhajtott Edward, majd egy lépéssel Bella mellett termett, és egy ölelésbe vonta.
Maga sem tudta miért, de úgy érezte most az a helyes, ha megöleli a feleségét. Szorosan fogta, és próbálta megnyugtatni, bár tudta, hogy az lehetetlen. Nem tudta, hogy Bellának ilyen előélete van. Nem tudta, hogy ennyire sérült. Nem tudta, hogy ilyen borzalmakat élt át.
Edward tulajdonképpen semmit nem tudott róla. Csak feltételezései voltak Belláról, és most talán élete legnagyobb hibáját követte el. Olyat feltételezett valakiről, ami nem igaz, és valami tragikus módon mégis igaz volt. De a lehető legszörnyűbb módon. Vagy mégse volt igaz. Mert nem lehet, de mégis...
Nem tudott eligazodni a felfedezett tények között. És nem értette az egészet.

Bella meredten állt a férje ölelésében, és megmozdulni nem tudott. Megérintették. Méghozzá nem is akárhogy! Húsz éve nem ölelte át senki csak úgy, mert éppen kedve volt hozzá.
Talán valahol legmélyen még örült is neki, hogy végre átölelték, és viszonozni akarta. Az emberibb része, ami nagyon is örvendett ennek a közelségnek azt súgta neki, hogy emelje a karját, és ő is ölelje meg Edwardot. Egy egyszerű mozdulat lenne, és ki tudja, talán végre teljesen új lappal kezdhetnék a kapcsolatukat. Ha már életük végéig egymáshoz vannak kötve, akkor ez lenne a logikus, nem?
De a másik Bella, akihez nem értek hozzá húsz éve, és nem tudta elfogadni ezt a közelséget, sikított. Ordított, és feszengett, és mielőbb szabadulni akart.
Nem bírt elviselni egy másik testet, ami ennyire közel van hozzá. Érezte, hogy a vészcsengők megszólalnak, és késztetik arra, hogy tegyen valamit a közelség ellen. Nem bírja ki!
Edward belenézett a fejébe, és olyan dolgokat tudott meg, amihez semmi köze! Most meg csak úgy megöleli, mert neki így esik jól!

Szinte automatikusan emelte a kezét, majd Edward karjait megfogva nagyot taszított rajta. Fellélegzett, ahogy megint az érintetlenség nyugalmában lehetett, majd hátrált egy pár lépést.
- Ne érj hozzám! - mondta nyomatékosan, és csak nézte, ahogy Edward döbbenten próbálja visszanyerni az egyensúlyát.
- Ne mássz a fejembe, mert semmi közöd hozzám! - kiáltotta, majd erősen koncentrált arra a foltra, ami elsuhant mellette.
Majd erős karok szorítását érezte a teste körül, ahogy Edward hátulról lefogta. Újra rátört a pánik, hogy megérintették, és megint nem értette Edwardot. Most miért erőlteti ezt az egészet?
- Muszáj, Bella...
- Semmi nem muszáj – mondta Bella, majd próbálta kiszabadítani a kezét. De Edward túl erősen fogta, és csak annyit ért el, hogy a férje még jobban szorította.
- Nem tudtam... - kezdte Edward, majd felszisszent, és elrántotta a kezét a feleségéről. - Megint megégettél! - nyögött fel Edward a kezét dörzsölve.
- Nem engedtél el!
- Meg kell hallgatnod! - kiáltott Edward valami vad, ismeretlen tűzzel a szemébe. Bella talán még nem is látta, hogy ennyire akarjon valamit.
- Nem kell!
Edward újra utána lépett, és megragadta a kezét. Bella erre gondolkodás nélkül lendítette az egész karját, hogy megüsse a férjét. Nem akarta megégetni, de valahogy távol akarta tartani magától.
Ökle Edward állát érte, akinek a meglepetéstől a feje félre bicsaklott. Egy pillanatig tartott, amíg magához tért.
- Nem ütök nőket!
- Ó, már nő vagyok a szemedben? Azelőtt vagy azután változtattad meg a véleményed, hogy megtudtad, hogy a mostohám szexuális játékszerként használt? - gúnyolódott Bella, majd tekert egyet a kezén, hogy újra szabad legyen.
- Hagyd abba, Bella, és hallgass meg!
Edward megragadt Bellát, és mintha csak egy kis tollpihe lenne átdobta az egyik kanapéra, amit még nem vitt ki. Bella huppanva esett rá, de feleszmélni se volt ideje, mert Edward máris fölötte volt, és lefogta a karjait.
- Ha tudtam volna Bella...
- Akkor mi lett volna? - kérdezte a lány harciasan, majd a lábait Edward mellkasának támasztotta és nagyot lökött rajta. Amint eltűnt a nyomás, azonnal felkelt.
Edward átrepült a nappalin és a lépcső alatt tároló falához esett. A fal szó nélkül dőlt ki, mintha soha nem is lett volna ott, hatalmas porfelhőt és törmeléket hagyva maga után.
- Szuper, ezt is takaríthatom! - nyögött fel Bella, majd meglepetten tapasztalta, hogy a lábai kicsúsznak alóla és hátra zuhan.
- Nem akarlak megütni!
- Én igen! - mondta, majd gyorsan felállt, és újra Edward felé ütött. Egyáltalán nem találta el. Szinte csak hadonászott a levegőben. Bella túl kicsi volt, Edward meg túl gyors.
- Hagyd már abba! - mondta Edward belefáradva az egészbe, és elkapta Bella mindkét kezét.
Erre Bella gondolkodás nélkül harapott bele Edward csuklójába.
A férfi felkiáltott, majd önkívületben cselekedve felkapta Bellát, és méterekkel arrébb dobta. Bella az étkezőasztalra esett, ami széttört alatta, rengeteg faszilánkra esve.
Bella újra felpattant, majd Edward felé ugrott, hogy megint megüsse vagy megharapja, vagy bármit csináljon vele, hogy végre fájjon neki. Nem tudta miért, de azt akarta, hogy fájjon neki.
Edward a csuklóját nézegette, amin ott volt Bella harapásának a nyoma. Nem tudta miért, de a feleségének a mániája volt, hogy ő tele legyen sebhellyel.
Épp eljutott a gondolatmenet végéig, amikor Bella nekiesett, és eldőltek mind a ketten.
Bella a csípőjére ült, és lefogta mind a két kezét. A szemei dühösen csillogtak, és majd szétpattant a fezsültségtől.
- Senkinek, soha nem mondhatod el, amit láttál! Mert ha megtudom esküszöm kinyírlak, és egyáltalán nem érdekel, hogy akkor Aro engem is megöl! Senkire nem tartozik a múltam, csak rám, világos!? És ha még egyszer belemászol a fejembe, egyesével harapom le az ujjaid, rendben?! És ne szólj hozzám, mert nem érdekel a mondanivalód, és hányingerem van minden egyes porcikádtól, RENDBEN?! - Bella hevesen szedte a levegőt, és ajka vicsorba torzult. A haja ziláltan állt mindenfelé, és valami furcsa szenvedély vette körül. Egy egészen rövid pillanatig Edward még vonzónak is találta a lányt, ahogy ennyire védi saját magát.
De mégis inkább félelmetes volt, és Edward már értette, hogy miért Volturi őr. Az erején kívül persze. Ha valaki felidegesítette ezt a nőt, akkor az jobb ha vigyáz.
Mozdulatlanul, és leforrázva feküdt a padlón, ahogy Bella odalökte, és próbálta megemészteni azt, amit a felesége az imént mondott neki. Szóval ennyire taszító lenne a számára? Ennyire nem érdekli a mondanivalója?
Miért nem tud egy kicsit együttműködő lenni, és miért kell mindig támadni? Megint nem értette a feleségét, és komolyan gondolkodott rajta, hogy valaha sikerülni fog-e. És nem hitte, hogy valaha sikerülni fog.

Bella zihálva nézett férje szemébe, majd ráeszmélt, hogy most majdnem Edwardon fekszik. Abban a pillanatban felpattant, majd elfordította a fejét a férjéről. Zavartan simított végig a haján, mert tudta, hogy úgy néz ki, mint egy szénaboglya. Talán el kéne neki mondani, hogy ő ezt nem akarta... Kinyitotta a száját, és Edward felé fordult, hogy mondjon valamit. Aztán meggondolta magát, és felszaladt a lépcsőn, hogy még csak ne is lássa a férje arcát.
Edward szobájában felzaklatva fékezett le az erkélyajtó előtt, majd átölelte saját magát. Ez nem lehet igaz. Az előbb szabályosan összeverekedtek! És ő... rámászott a férjére. Zavartan gondolt a viselkedésére, és az izmos felsőtestre, ami ha csak egy pillanatig is, de hozzá simult.
Talán nem kellett volna ezt csinálnia.
Nem. Biztos nem kellett volna ezt csinálnia. Egyszerűen nem megszokott saját magától ez a viselkedés, ráadásul még elfogadni sem tudta!
Próbált másra gondolni, de mindig visszatért Edwardra, és arra, amit most csinált. Ez nem normális...

Hogy elterelje a gondolatait Bella automatikusan ült le az asztal elé, és kezdett el egy levelet Arónak. Tudnia kell a Cullen család távozásáról, és mindenről, ami itt folyik.
Hiába nem tudott koncentrálni kényszerítette magát, hogy csak a levélre figyeljen. Mint minden munkaterápia ez is jól ment, de aztán vége lett a levélnek, és neki megint nem volt mit csinálnia. Fáradtan kelt fel a székről és feküdt át a kanapéra.
Bella tudta, hogy át kell gondolnia az egészet, lehetőleg logikusan, és teljesen szubjektíven.
Tudta, hogy már Edward ismeri a múltját. Zavarta, hogy Edward tudja, és még jobban, hogy ez a múltja. De ez volt az egyetlen dolog, amin nem tudott változtatni.
Akaratlanul gondolt gyerekkorára, amire még a vékony ködfátylon át is emlékezett. Elfeledhetetlenné tette a mostohaapja. Nem tudta megmondani, hányszor sajnálta azt a kislányt, aki idegen volt, mégis tudta, hogy ő maga. Siratta az emlékeket, siratta a kislányt, és legszívesebben felkiáltott volna.
Ezzel élt több évtizede, és már rég feldolgozta. Már egyáltalán nem foglalkozott ezzel annyit, mint vámpírléte első pár évében. Talán azt is lehetne mondani, hogy megszokta a tényt, hogy ő volt az a kislány. Mégis, amikor eszébe jutott, akkor nem tudta megakadályozni, hogy szétvesse a feszültség, és megint elkapja a gyilkolási vágy.
Bella biztos volt benne, hogy ő nem ilyen lenne, ha nem ez a múltja. Akkor talán még kedves is lehetne. Akkor nem lett volna vámpír. Akkor nem került volna a Volturihoz. Akkor nem kellett volna Edwardhoz mennie. Akkor nem került volna ebbe a lehetetlen helyzetbe. Akkor nem kéne ezzel az egésszel foglalkoznia.
Elég egyértelmű volt számára, hogy akkor egyáltalán nem ilyen lenne az élete.

Bella a rengeteg alkalomra gondolt, amikor elmondta az anyjának, hogy mi történik vele. De az anyja csak elsápadva annyit mondott, hogy tűrjön csöndben. Nem tudta megérteni, hogy miért nem segített neki. Nem tudta, miért hagyta, hogy ez történjen. Nem tudta felfogni, hogy lehet az, hogy egy anya így viselkedjen a gyerekével. Nem értette. Mindig is csodálkozott azon, hogy más anyukák mennyire szeretik a gyereküket. És nem tudta, hogy ez nála miért nem természetes. Nem tudta, hogy mit csináljon, hogy szeressék. Így csak tette, amit az anyja mondott. Tűrt csöndben.
Aztán elege lett, és elszökött otthonról. Aro meg megtalálta, és olyan alkut ajánlott, amit Bella nem tudott visszautasítani. Hiába volt lealacsonyító, és megalázó, abban a helyzetben Bellának mindent megért a tény, hogy bosszút állhat a mostohaapján. És nem érdekelte, milyen feltételeket fogadott el csak az a mocsok érezze azt, amit ő is mindig, amikor használta. Csak fájjon neki, ennyit akart. És fájt is neki... Nem is akármennyire.
Akaratlanul futott át egy nosztalgiázó mosoly Bella ajkain. Minden egyes fájdalmas pillanatot visszaadott, amit csak ő kapott. És egy percig sem sajnálta, hogy egy kegyetlen gyilkos volt.

Az évek során megtanult ezzel együtt élni, és már nem zavarta annyira. Elfogadta, mert nem tudott mást tenni.
Talán, ha jobban belegondolt az elmúlt két-három évben most jutott eszébe először az egész történet. Edwardra gondolt, és arra, hogy talán túl sok mindent vált ki belőle. Túl heves érzelmeket, amikor a Volturiban megtanulta, hogy nem kell foglalkozni olyan emberi dolgokkal, mint az érzelmek. Azt a luxust, hogy érezzen valamit nem nagyon engedte meg magának. Aro mindig is arra tanította, hogy ezeket az érzelmeket el kell temetni, akkor lehet csak boldog.
És most itt van a Cullen családdal, akik valami hihetetlen módon érzelmekkel vannak tele, mindent kimutatnak, és kimondanak. Talán túl sok mindent is. Edward meg belőle vált ki olyan érzelmeket, amikről azt gondolta, hogy már rég elfeledte. És most kiderült, hogy mégis vannak benne ilyen hétköznapi, emberi érzések.

Bella egy kis fintorra húzta a száját, ahogy eszébe jutott mennyire tehetségesek egymás felidegesítésében. Akár csak egy szóval vérig tudják sérteni a másikat.
Edward is...
Nem kellett volna megtudnia, hogy mi történt vele. Így már érti az egészet. Talán ennek Bella valahol még örült is. És így legalább nem fogja többet azt a szót használni, amitől annyira rosszul szokott lenni. Nem érdemli meg, hogy kurvának nevezzék. És ezzel talán már Edward is tisztában van.
Átpörgette magában a rengeteg alkalmat, amikor megkapta ezt a jelzőt, különböző alakokban. Hirtelen haragudni kezdett magára, hogy nem állította le előbb Edwardot. Annyiszor nevezte őt így, amikor nem érdemelte meg!
Nem hitte, hogy Edward képes változásra. Ő maga is mondta, hogy ő egy másik korból jött. Így nem is várta el, hogy Edward változzon. Nem is fog, mert nem tud. Így ha, őt kurvának nézi, akkor nem fogja megváltoztatni a véleményét csak azért, mert már tudja, hogy milyen szerencsétlen gyerekkora volt. Viszont azt is tudta, hogy Edwardban van annyi tapintat, hogy mostantól nem fogja ezt hangoztatni.
Bella biztos volt benne, hogy utoljára hallotta azokat a jelzőket. Ha már csak Edward régimódi neveltetésére gondolt, akkor is biztos volt benne.
Viszont nem értette, hogy akkor a neveltetése hogy fért össze azzal, hogy mindennemű tudás nélkül ilyeneket mondjon rá.
Egy rejtély volt Edward. És nem volt biztos abban, hogy meg akarja fejteni.

De azt is be kellett látnia, hogy valami megmagyarázhatatlan okból...

Vonzotta Edward.






U.I.:

Szia mindenki!

Először is hagy fejezzem ki abbéli reményemet, hogy örültök a hamarabbi frissnek.:) Talán egy két kritikával is megörvendeztettek.;D
Kérem azokat az olvasókat, akik szívesen elvállalnák a bétázásomat, hogy jelentkezzenek a fent található e-mail címen.:)
Továbbá örömmel közlöm veletek, hogy a felégett konyha majdnem minden kárát eltakarítottam.XD

TOVÁBBÁ!
Gondolom sok mindenki kíváncsi rá, vagy ha nem, akkor így jártam...XD Macy volt oly szíves felhívni a figyelmemet egy apróságra, méghozzá arra, hogy elfelejtettem veletek információt közölni! Az Elátkozott szerelem, vagyis az Elfeledett és Elveszített szerelem folytatása, írás alatt van; ha minden jól megy egy év múlva fel is kerül...XD Na jó, hamarosan és igyekszem, és abban kiderül, hogy miben fogadott Edward és Emmett.;D

Puszilok mindenkit!

Nee^^