Rongybaba - 10. fejezet

10. fejezet

A magány az egy nagyon különös dolog.

Vannak olyanok, akiket feldob. Furcsa egy kicsit, és különleges, de ők általában önként választják meg az egyedüllétet. Napokig kibírják egyedül, beszéd nélkül, és még jól is érzik magukat, ha senki nem foglalkozik velük. A magányos emberek nem is akarnak más ember társaságában lenni. Évekig kibírják egyedül. Évekig nem akarnak társaságot saját magukon kívül. Esetekben még rosszul is vannak, ha tömegben kell lenniük. Akkor feszengenek, rosszul vannak, kellemetlenül érzik magukat. Simán nem akarnak mások közelében lenni.
De vannak olyanok is, akik nem azért magányosak, mert nem lenne kivel beszélgetni. Azért mert nem szeretik a társaságot, vagy mert a társaság nem szereti őket. És talán a legrosszabb, amikor valaki azért nem beszél senkivel, mert tudja, hogy nem értenék meg.
Igazából ennél rosszabbat nem lehet elképzelni. Amikor nem azért marad valami benned, mert nem akarod elmondani. Amikor mindenki csak néz téged, és nem bírják felfogni, miért olyan fontos valami, hogy hadonászol a kezeddel, és kicsordul a könnyed. Amikor valami nem azért marad csak a tied, mert nem akarod mással megosztani. Hanem mert más nem érti meg. Nem érti, miért fontos. Nem érti, miért jelent neked ennyire sokat. Ez a legrosszabb. Amikor valami nem önszántunkból marad meg sajátnak.

Hanem mert nem értik meg.

Bella is így gondolta.
De most úgy érezte mind a három egyszerre szakadt a nyakába. Utálta a családot. Vagy legalábbis kicsit se szerette, és tudta, hogy nem szeretik viszont. És bármit is próbálna elmondani, semmit nem értenének meg. Eleve nem szimpatizálnak az ő életformájával. És Edward eddig nem mutatott hajlandóságot arra, hogy valaha is megértse. Akkor nem is akarja, és nyilván nem is tudná megérteni. Ez következett számára logikusan. Ha nem akarja, akkor nem is tudja megérteni. Így inkább meg se próbált neki bármit elmondani.
A család többi tagja meg. Hozzájuk még annyi köze se volt, mint Edwardhoz. Úgyhogy hagyta az egészet, és nem is foglalkozott vele.
Egy könyvvel a kezében feküdt a szobában, ami nem volt a sajátja. Csak egy szoba volt, és nem is érdekelte igazán, hogy hol van. Csak ne Edward mellett. Erősen koncentrált a betűkre, és próbálta felfogni a szavak értelmét, de állandóan befurakodott a tudatába a hangzavar. Mert itt az volt. Hallotta, hogy valaki zongorázik, más a tévét nézte, egy harmadik a billentyűzetet csapkodta valamelyik szobában.
A Volturi palotában soha semmit nem lehetett hallani... Viszont azzal is tisztában volt, hogy egy palota és egy ház falvastagságát, nem lehet összehasonlítani. Csak egyszerűen túl sok hang jutott el hozzá, és egyáltalán nem volt ehhez hozzászokva.
Talán még nehezére is esett felfogni, hogy nem van egyedül, hogy sokkal többen vannak a lakásban, mint amennyit megszokott. Hogy Edward ide bármikor bejöhet, hogy bárki bármikor bejöhet.
Annyira különböző volt a két család! Egyetlen hasonlóságot talált, és az annyi volt csupán, hogy mind a kettő vámpírcsalád. Minden másban... másak. És mivel muszáj volt itt lennie, hát akkor alkalmazkodnia is muszáj volt. Ez persze nem jelentette azt, hogy akart. De valahogy kellett.

Újra a könyvre próbált koncentrálni, és már vagy ötödszörre olvasta el ugyanazt az oldalt, de Nem értette meg a lényeget. Sóhajtott, majd inkább letette, és a hátára fordult.
Hirtelen nagyon érdekesnek találta a mennyezetet, hiába volt fehér. Olyan szép fehér volt. Matt, és hibátlan. Alig látszottak az ecsetvonások. Vajon ki festette le?
Aztán kopogtak az ajtón.
Ez biztos nem Edward. Futott át Bella fejében a gondolat. Edward nem kopog. De miért is lenne Edward? És miért is akarná őt látni? Csupán megállapította, hogy ez nem ő, és kész.
- Gyere! - szólt, de továbbra is a plafont tanulmányozta.
- Szia Bella!- mondta Alice, és belépett a szobába. - Jössz vásárolni? - kérdezte bájosan, majd keresztbe fonta a karját.
Bella tudta, hogy kedves akar lenni. És tulajdonképpen az is volt. De volt valami ami zavarta, és nem tudta megmondani mi.
- Én nem vásárolok – mondta, majd felkelt a kanapéról, ahol eddig feküdt.
- Ezekben akarsz maradni? - kérdezte Alice, és a volturis köpenyre intett, ami Bellán volt. Bella meg csak lenézett magára. Nem tudta, miért zavarja a családot a köpenye. Ő tökéletesen jól érezte benne magát. Visszanézett Alice-re, majd ő is összefonta a karját.
- Nem hinném, hogy ez jó ötlet – mondta Bela, és erősen próbált arra koncentrálni, hogy ne kezdje el szidni a család ruhamániás tökéletességre törekedő mivoltát. Már megint!
- Vettem neked kontaktlencséket, úgyhogy jöhetsz velünk!
- Veletek? - Bella felhúzta a szemöldökét a többesszám hallatán. De talán nem kellett volna. Ismert egy másik ruhamániás Cullent is.
- Velem és Rose-zal.

- Komolyan egy emberekkel teli városba akarod vinni őt? - jött egy férfi hang, majd Edward belépett a kis szobába. - Nem túl jó ötlet!
- Edward, nem lesz semmi baj! - mondta Alice, és a bátyja felé fordult.
- Nem! Teljességgel ki van zárva!
- Ha meg se próbáljuk...
- Két napja evett először vegetáriánus étrend szerint! Egyáltalán nem jó ötlet! - kiáltotta Edward egyenesen Alice-re nézve.
Hogy jutott egyáltalán a húga eszébe ez a hülyeség? Még hogy elvigye Bellát, amikor még kicsit sem biztonságos! Utána meg költözhetnek el, és még Aróra is számítsanak, mert úgyis megtudja, hogy Bella nem egészen úgy táplálkozott, ahogy ő kérte.
- Kösz, hogy döntesz helyettem! - mondta Bella, és megint haragudni kezdett. Megint felcsapott benne a düh, de ez már általános volt. Mindennapos, és állandó. Ha két óráig nyugodtak is, rögtön jön egy harmadik, és veszekednek. Abban a pillanatban. Mindenen képesek összeveszni. És ha véletlenül épp semmi nincs kéznél, akkor kreálnak maguknak veszekedéstémát. Ez ilyen egyszerű.
- Eszed ágában se volt elmenni, úgyhogy inkább hallgass!
- Hallgassak!?
Bella testtartása megváltozott. Feszült lett, teljes testével Edward felé fordult, és nagyon próbált nem felrobbanni. Kezeiből apró szikrák kezdtek el pattogni, és tisztában volt azzal is, hogy ha nem nyugszik le, akkor kipattannak a tűzgolyók. Ha akarja, ha nem.
De milyen jogon dönt helyette Edward? Tényleg nem akart elmenni, de hogy egyszerűen megtiltsa, hogy elmenjen! Mégis mit képzel magáról? És hallgasson?
- Hanyadik században élsz, te idióta? - kérdezte, és erősen próbálta visszafogni a hangját. Nem akart kiabálni. Nem akart ordítani.

- Oké! Tudjátok mit? Felejtsétek el az egészet! - szólt közbe gyorsan Alice, és Edward elé állt. - Nem is kérdeztem semmit!
- Hallgassak? - kérdezte Bella veszélyesen nyugodtan, olyan fenyegető hangon, amit még Edward se hallott.
- Mondtál már életedben valami értelmeset? - kérdezett vissza Edward, és ő is veszélyesen halk volt. Megint robbanni fognak.
- Hagyjátok abba! - mondta megint Alice, és próbálta Edwardot ellökni a helyéről. De ő meg se moccant. Úgy állt ott, mint egy szobor, mereven nézte Bellát, és nem szakította el róla a tekintetét. - A fenébe! Emmett! - kiáltott Alice, és továbbra is próbálta Edwardot eltaszítani a helyéről.
Pillanatokon belül jelent meg Emmett, majd állt a házaspár közé.
- Vajon mennyire sértené az önérzetedet a tény, ha felkapnálak, öcsi? - kérdezte Emmett, de most nem volt játékosság a hangjában. Inkább unalom.
Bár ilyet még egyáltalán nem csinált. Mármint, nem kellett Edwardot vagy éppen Bellát attól visszatartani, hogy egymásnak essenek. De ha ezt így folytatják, akkor nem hiányzik sok hozzá.
Edward Emmettre nézett, majd inkább megrázta a fejét. Ő nem ilyen!
És most mégis, Bella annyira fel tudja húzni, hogy komolyan azt fontolgatta, hogy megtámadja. A felesége volt. És mégis bántani akarta.

- Nem kell felkapni – mondta Edward, majd sarkon fordult, és kicsörtetett a szobából.
Emmett Bella felé fordult, aki meg leeresztette a kezét, és mély levegőt vett. A szikrák abban a pillanatban eltűntek, ahogy Edward kiment. Nem tudta miért, de Edward olyan hatással volt rá, mint még nem sokat. Azt akarta, hogy fájjon neki. Bántani akarta, és nem akarta, hogy a férje legyen. Mennyivel egyszerűbb lenne az élete, ha nem adták volna hozzá! Sokkal de sokkal!
- Egy hideg zuhanyt? - kérdezte Emmett és felvonta az egyik szemöldökét.
- Arra nincs szükségem – mondta lazán Bella. - Csak Edward képes ennyire felidegesíteni.
- Akkor jössz vásárolni? - kérdezte Alice, de még mindig ott volt a feszültség a hangjában.
- Nem – mondta Bella, majd újra elterült a kanapén. - Nem bírnám ki.
Emmett és Alice furcsán egymásra néztek. Tudták, hogy most mind a ketten ugyanarra gondolnak. Mert ha Bella is tisztában van vele, hogy nem bírná ki, akkor miért is veszekedett most Edwarddal? Mi értelme vitákat generálni, ha mind a ketten ugyanazon a véleményen vannak?
- Attól függetlenül veszünk neked pár ruhát. Nem lehet túl kényelmes a volturi köpeny – mondta Alice, majd kifordult a szobából.

Alice igazából nagyon nehezen bírt meglenni Edward és Bella mellett. Nem értette őket.
Veszekednek, mert jól esik, vagy mert úgy gondolják ez a helyes, vagy, amit elvárnak tőlük? Nem értette őket. Jasper meg hiába próbálta megérteni bármelyiküket is, egyszerűen nem sikerült neki.
Edward tombolt belül. És talán ezt még el is fogadta. Nem szerette Bellát, és nem akart vele lenni. De Jasper szerint, nem is annyira rossz a helyzet, ha külön szobában voltak Akkor egészen normális véleményen voltak a másikról. Legalábbis nem érezte azt az utálatot, amit egymás társaságában igen.
Bellát meg Jasper félig sem értette. Tudta, hogy nagyon hiányolja a régi életét. Haza akart menni, és semmit nem értett maga körül. De volt ott valami furcsa megértés a család irányába, amit nem tudott hova tenni. Bár tisztában volt vele, hogy az ember sokkal többet hazudik kimondott szóval, mint gondolatban. Talán, csak nem enged meg magának, hogy bevallja, tetszik neki ez az egész. Mármint a család és, hogy Edward felesége.
Talán Bella nem is akar annyira kívülálló lenni, csak túl büszke, ahhoz, hogy ezt belássa. Edward meg túl makacs, hogy valaha a segítségét nyújtsa. És sajnos ismerte annyira a bátyját, hogy tudja, ha egyszer valakiről megvan a véleménye, akkor az nagyon nehezen változik meg. És nagyon úgy nézett ki, hogy Belláról a legrosszabb véleménnyel van.

Lassan leért a nappaliban, ahol már Rose várta indulásra készen.
Talán irigyelte egy kicsit Rose-t. Őt egyáltalán nem izgatta se Bella, se Edward. Egyszerűen idegesítette mind a kettő, de nem törődött velük.

Edward csak ült a könyvtárban, és erősen próbált nem arra gondolni, amit az előbb csinált.
Majdnem megtámadott egy nőt. Aki ráadásul a felesége. Bár nem nő, hanem kislány. De akkor is.
Hirtelen félni kezdett az új Edwardtól, akit maga is alig ismert meg. A régi nem akart soha senkinek ártani, nem akart nőket támadni, és nem veszekedett szórakozásból. Most meg minden második szava kiabálás, minden második lépése a támadás.
Majdnem unalmas volt, amit csinált, és elege volt belőle. De nem tudta fegyelmezni magát, ha Bella közelében volt. Akarta, de nem tudta.
Most is csak védeni akarta. Elfogta valamit furcsa késztetés, hogy ne engedje emberek közé, mert tudta, hogy nem bírná ki. Erre meg veszekedni kezdtek. Pedig csak figyelmeztetni, és védeni akarta.
Még magának is alig látta be, de nem akarta, hogy Bellának valami baja legyen. Ha bármi baja esne, tuti, hogy a Volturi azonnal őt venné elő. Elvégre ő a férje egészen az elenyészésig. Vagy a világ végéig, vagy, ahogy tetszik. Örökké.
A kérdés csak az, hogy a Volturi vajon vigyáz-e annyira Bellára, hogy megvédjék, ha valami vagy valaki ártana neki. De biztos vigyáznak rá, ha messziről is. Attól, hogy Bella egy Cullen lett, még mindig Volruti. És senki nem játszadozhat egy volturissal, nem mintha Edward azt akarta volna tenni. Csak nem akarta az élete részének tudni.

Lassan kinyílt az ajtó, majd Esme és Carlisle lépett be. Halkan beszélgettek, majd megtorpantak, amikor meglátták, hogy Edward is itt van.
- Kimehetek – mondta Edward, majd felkelt a székből és a kijárat felé indult.
- Nem kell! - mondta rögtön Carlisle, és felemelte a kezét tenyerét Edward felé fordítva. - Tulajdonképpen veled akarunk beszélni.
- Belláról lesz szó, igaz? - sóhajtott fel Edward, majd visszaereszkedett a székbe.
- Igen – mondta Carlisle, majd ő is meg Esme is leültek.
És annak ellenére, hogy beszélni akartak, senki nem szólalt meg. Csak ültek, és nézték egymást, Esme meg a padlót. Carlisle várakozóan tekintett Edwardra. Edward meg hiába tudta, mit akar az apja, valahogy nehezére esett megadni. Magyarázatot akart. Amit nem biztos, hogy képes lett volna adni. Olyat, amit elfogad, és megért.
Csak azt nem tudta, mi okból is feltételezte, hogy Carlisle nem érti meg. Mindig támogatta, de most tudta, hogy nem éppen olyan dolgokat cselekedett, amik megfelelőek...
Vagyis nem azokat, amiket megszoktak tőle. Fejjel megy bele egy vitába. Nőket akar megütni, és mindennél többet jelentene neki, ha a felesége egyszerűen lelépne. Ha békén hagyná, és meg se szólalna.
Amikor arra gondolt, hogy megházasodik, akkor nem éppen ezt képzelte el. Eszményei teljesen elütöttek a valóságtól. Ő a feleségét szeretni akarta. És mégse tudta.

- Edward, megmagyaráznád, mégis mi volt ez? - kérdezte Esme, és a fiára nézett. - Te nem ilyen vagy!
- A feleségem ezt hozza ki belőlem! - mondta Edward védekezően, és még csak az anyjára se nézett. Nem biztos, hogy tetszene, amit lát. Csalódna benne, de még mennyire.
- Veszekedsz, mert jólesik? Ordítozol, és minden egyes apróság miatt felhúzod magad.
- Csak ha Bellával kell lennem.
- Nem erre lettél nevelve – mondta Carlisel, és elégtétellel figyelte, ahogy Edward felkapja a fejét, és rá mered. - Édesanyád, és édesapád, nem erre tanított.
Edward csak meredten ült, és akaratlanul gondolt az édesszüleire. Akik tényleg nem ezt tanították neki. Egy nőt tisztelni kell. És védeni, óvni. Nem kiabálni vele, és arra vágyni, hogy csak egyszer megüthesse.
- És ti se ezt tanítottátok – tette hozzá Edward egy sóhaj kíséretében, és nevelőszüleire nézett. Esme meg Carlisle csak meglepetten, mégis szeretetteljesen nézték Edwardot. Igen megértette, amit akartak.
- De nem bírok Bella mellett normális maradni – mondta Edward, majd lehajtotta a fejét, mint egy kisgyerek, akit csokilopáson kaptak rajta.
- Egyáltalán nem lehet annyira rossz a helyzet! Ha eleve nem támadóan közelítenél hozzá, akkor sokak helyzetét megkönnyítenéd, Edward. Csak ismerd meg! Nem lehet nehéz...
- Nem igaz, hogy mindenki ezzel jön! - nyögött fel Edward, majd felkelt a székből, és az ablakhoz sétált. - Emmett is! Csak ismerd meg! - utánozta a dörögő hangot, majd tehetetlenül a hajába túrt.
- Talán nekünk van igazunk, nem gondolod? - tette fel a logikus kérdést Carlisle, és csak nézte fiát. Rég látta ennyire tehetetlennek és tanácstalannak.
- Nem – mondta Edward, majd szembe fordult szüleivel. - Tudok róla annyit, hogy ne legyen szimpatikus és ne akarjam megismerni!
- Talán tévesek az információid. Nem ez lenne az első eset – mondta Carlisle, és a két nappal ezelőtti esetre gondolt, amikor Emmett próbálta őket helyrehozni. Nem sok sikerrel.
- Nem akarom megismerni – jelentette ki Edward eltökélten, majd a kijárat felé indult. - De majd megpróbálok nem veszekedni – mondta, majd kilépett a szobából.

Carlisle meg Esme csak ültek tovább némán. Carlsile egy kis idő elteltével a felesége keze után nyúlt. Erre Esme elmosolyodott, és a férjére nézett, akit teljes szívéből szeretett. Szerette volna, ha egyszer Edward is ezt érzi, amit ő. Hogy szeret feltétel nélkül, és elmúlhatatlanul.
- Ha ezt tovább folytatják, akkor Jaspernek lesz igaza – mondta Esme, és bánatosan Carlisle-ra mosolygott.
- Tudom. De talán még van egy kis időnk – mondta a férfi, majd felállt a székből, magával húzva Esmét is.
- Szerintem már nem túl sok.

Edward tudta, hogy a szüleinek, sőt a családjának igaza van! Lassan kiállhatatlanok Bellával együtt. De nem nagyon akart változtatni a kialakult helyzeten. Vagyis akart, de nem olyan irányba ahogy a többiek remélték. Esze ágában se volt megszeretni a feleségét. De talán megpróbálhatná kevésbé gyűlölni. Talán ez lenne az egyetlen megoldása a helyzetnek.
Automatikusan haladt a szobája felé, megszokott volt, hogy oda vonul vissza.
De mielőtt belépett volna megtorpant. Bella bent van. Bella, mint egy megszálló úgy foglalta el a szobáját, költözködött be, pakolta arrébb a dolgait, és helyzete oda a sajátjait. Egy szobafoglaló lett, akárcsak sok évvel ezelőtt Alice. Csak akkor el tudta fogadni a tényt, most meg sokkal inkább idegesítette és bosszantotta az egész.
Nagy levegőt vett, majd belépett.
A feleségének titulált nő a CD gyűjteménye előtt ült, egy halom doboz volt körülötte a CD nélkül, a lejátszójából halkan szólt valami 80-as évekbeli rock. Épp egy sokadig dobozt nyitott ki, vette ki belőle a CD-t, majd az egyiket az egyik, a másikat a másik oldalára rakta.

- Te meg mit csinálsz? - kérdezte Edward megdöbbenten, és a felesége előtt termett, és egy mozdulattal rántotta fel.
- Csak a gyűjteményedet néztem – mondta Bella, és elrántotta a kezét Edwardétól, és lépéseket hátrált. Túl közel volt, és egyáltalán nem óhajtotta a közelségét.
- Így?! - kiáltott fel Edward, és a romhalmaz felé intett.
- Mert nagyon sokáig tart rendbe rakni, ugye? - kérdezett vissza Bella, és érezte, hogy a méreg egy csapásra önti el már megint.
- Ki engedte meg neked hogy hozzágyúlj? - kérdezett vissza Edward, és harciasan lépett közelebb.
- Bocsáss meg, felség, hogy nem kérek minden egyes légvételemért engedélyt! - gúnyolódott Bella, majd csípőre tette a kezét.
- Nem ezt mondtam!
- De igenis ezt mondtad!
- Arról van szó, és kérdezz meg, mielőtt csinálsz valamit! - kiáltott Edward, majd elfordult a feleségétől, és ki akart menni a szobából.
- Akkor engedd meg, hogy értelmezzem ezt a mondatot! - kiáltott Bella, majd Edward után ment, és rántott rajta egyet, hogy a szemébe tudjon nézni.
- Tudod most azt mondtad, hogy még véletlenül se érezzem magam itthon, nem mintha akarnám. Azt mondtad, hogy minden egyes cselekedetem előtt meg kell kérdeznem, megtehetem-e, és ha nemleges választ kapok tőled vagy bárki mástól, akkor senkit nem fog érdekelni, hogy én mennyire akarom azt a valamit nem tehetem meg, mert a válasz nem volt.
- Nem ezt mondtam, Bella! Miért kell minden szavamat kiforgatnod?
- Te meg miért nem veszed észre, hogy csupán értelmezem az elhangzottakat!?
- Inkább fogd be, te hülye liba! - mondta Edward, majd elindult kifelé.
Bella csak egy pillanatig állt ledermedve, majd megindult Edward után. Ezt nem fogja annyiban hagyni! Nem lehet, hogy minden egyes vitájuknak a végén Edward távozzon győztesen, azzal a tudattal, hogy övé volt az utolsó szó.
Becsapta maga után az ajtót, és követte Edwardot.

- Állj meg! - kiáltotta, és gyorsabban kezdett haladni, hogy utol érje a férjét.
- Bella, inkább menj és hisztizd ki magad, abban remek vagy!
- Nem szoktam hisztizni! Állj meg, te szemét!- ordított Bella, de Edward csak nem állt meg. Tovább folytatta az útját lefelé, mert csak arra látott kiutat.
Edward már leért a nappaliba, és a konyha felé vette az irányt, hogy kimenjen a hátsó kertbe.
Bella a lépcső alján megtorpant.
- Edward! - kiáltotta dühösen, mire a férje megállt, és vele szembe fordult.
- Hagyj már békén! – mondta Edward lemondóan, majd inkább folytatta tovább az útját.
- Te kezdted el az egészet, úgyhogy végig fogysz hallgatni, akkor is, ha nem akarsz, Edward! Nem hiszem el, hogy valaki ennyire idióta, mint te!
- Nem vagyok idióta, csak te nem értesz meg!
- Mert te aztán az együttérzés mintapéldánya vagy, ugye?
- Jasper, ne nyugtass, úgyse fog menni! - kiáltott Edward az említett családtagra se nézve. Mereven tekintett Bella szemébe, és próbálta meglátni benne azt, akit kedvelhet. De valahogy nem találta. És megint feltört benne az érzés, hogy bántsa a lányt. Bántani akarta.

- Te meg CSAK EGY KURVA VAGY! - kiáltotta, majd elfordult.

Erre meg Bella rántotta a kezeit, és Edward ruhái egy pillanat alatt kezdtek el égni. Néhány golyó a konyhába esett, és olyan intenzitással kezdett égni az egész helység, mintha már órák óta pattogna a tűz.
Edward a felsője után nyúlt és kapta le magáról. Carlisle az asztalon álló kvázáért gyúlt, és Edwardra öntötte a benne található vizet. Jasper Bella elé állt, és minden erejét lantba vetve fogta le a lányt.
Emmett csörtetett le a lépcsőről, és állt meg megdermedve a nappali előtt. Esme meg a fürdőszobából egy vödör vízzel közeledett Edward felé, hogy mind ráöntse.
Mindez egy pillanat alatt történt.

Edward csuromvizesen, de élve állt mindenkinek háttal. A konyha még mindig lángolt, de most senkit nem érdekelt. Úgy álltak ott, leforrázva, mintha Bella legalább egy életveszélyes bűnöző lenne. És ha mindenki őszinte akart lenni, akkor az volt. Edwardra nézve feltétlenül.
Mindegy végszóra az ajtó kinyílt, és Rose meg Alice lépett be. Mind a ketten rémülten álltak meg, majd Alice felsóhajtott, amikor látta, hogy Edwardnak semmi baja.
Edward lassan megfordult, és a feleségére nézett.
Most tényleg majdnem elégett. A felesége majdnem megölte őt.
Csak állt, és nézte a jelenetet, ahogy a két lány a bejárati ajtó előtt állt, Alice megkönnyebbültnek tűnt, még Rose értetlenül nézett Jasper és Bella párosára. Jasper ugyanis még mindig nem engedte el Bellát, Emmett meg talán életében először ne tudott megszólalni.
Esme a vödörrel a kezében, Carlisle meg Bellát nézve állt.
- Te most... - találta meg végül Emmett a hangját, de annyira zavarodott volt, hogy rögtön meg is rázta a fejét. - Majdnem megölted Ewdardot – fejezte be a mondatot, és öccse felé intett.

- ÉG A KONYHA! - kiáltott fel Emmett, amikor végre mindenki tudatához eljutott a tény, hogy Edward él, de a konyhából meg lassan semmi nem lesz.
- Engedj el – mondta Bella nyugodtan Jaspernek, aki erre engedelmesen hagyta, hogy Bella felemelje a kezét.
Carlisle meg mintegy ösztönösen lépett Edward elé, amikor látta, hogy Bella megint felé emelte a kezét.
Bella meg csak dermedt arccal zárta össze a kezét, és a tűz lassan kialudt.
- A konyhát úgyse használtuk – mondta Edward, ahogy nézte, a bútorok maradékát. Minden megperzselődött, fekete volt. De egyik sem volt katasztrofális.
Esme kinyitotta az összes ajtót, amit csak talált, hogy a füst egy rész kiszálljon.
- Pakoljatok – mondta Carlisle, erre mindenki elindult felfelé a lépcsőn.
Edward csak dermedten nézte Bellát, és azon gondolkodott akár csak egy fikarcnyi bűntudatot érez-e. De nem tudta eldönteni, hogy most mit is gondol a felesége. És igazából nem is nagyon érdekelte. Ha a vámpíresküvőt fel lehetne bontani, akkor ragyogó kifogás lenne az életveszélyes feleség.

Bella meg csak állt, és nem értette mi folyik körülötte.
Tudta, mit csinált, de ne akarta elfogadni. Eddig csak parancsra használta az erejét, vagy azért, hogy megnyugodjon. Most meg hirtelen azért, mert valaki kikészítette. És ezzel bántott is valakit. Ha Edward még pár percig ég, akkor meghal. Majdnem megölt valakit. Lehet, hogy az a valaki végtelenül idegesítő volt. De nem akarta megölni.
A család vámpírsebességgel jött le a lépcsőn, mindenki kezében egy vagy több bőrönd volt.
- Igaza lett Jaspernek. Lehet, hogy nem a legjobb döntés, amit hozhatunk – mondta Esme Edwardra nézve -, de a leghelyesebb a család és a ti érdeketekben is.
Jasper és Emmett szó nélkül kezdték el megpakolni a kocsikat.
- Ti most... elmentek? - kérdezte Edward zavarodottan, és közelebb lépett a többiekhez.
- El – mondta Rose egyszerűen, és kiment a BMW-jéhez. - Talán most majd egymásra tudtok koncentrálni, és távolabb is láttok majd a szemeteknél.
- Sajnálom, de nem bírom nézni, ahogy Jasper szenved – mondta Alice, és ő is kifordult.
- Csak ismerd meg, Edward! - mondta Carlisle.
- Csak próbáld meg – tette hozzá Esme, és mindketten megindultak kifelé.
- Edward a férjed, Bella! - mondta Emmett Bella felé fordulva. - Ha tetszik, ha nem, életed végéig. Talán könnyebb lenne elviselnetek egymást, ha kicsit normálisabb lennél.
Edward erre gúnyosan felhorkantott.
Emmett az öccse felé nézett, és valami megmagyarázhatatlan tekintet futott át az arcán.
- Bella meg nem egy utolsó cafka, mint aminek titulálod! - mondta Emmett mosolytalanul. - Ő a feleséged, öcsi! Ideje lenne úgy is kezelni, nem gondolod? - kérdezte választ sem várva, majd ő is otthagyta őket.

Edward és Bella leforrázva álltak egymástól tisztes távolságban, és csak nézték, ahogy a család többi része elhajt.
- Most komolyan ketten maradtunk? - kérdezte Bella a levegőbe zavartan, Edwardra se nézve.

- Nagyon úgy néz ki – mondta Edward lemondóan.

A magány az egy furcsa dolog, nem?
És az a legrosszabb amikor az az egy ember nem ért meg, akitől a legjobban elvárnád.




P.S.:

Kedves mindenki!

A történetben megjelenő konyhatűz sajnáls vagy ne sajnos tényleg igaz, ugyanis felgyújtottam a konyhánkat, valami hihetetlenül fantasztikus olajat a tűzön felejtem képességgel.:D Ezért is késett a friss, mert annyi takarítást ne kívánok, amennyit én a múlt héten elszenvedtem.XD Na meg életemben először kifestettem egy egész konyhát.
Tragikus és szörnyű, de valami groteszk módon, végtelenül vicces...XD

Szóval bocs az egynapi késésért, és puszilok mindenkit!;D

Szeretettel:Nee^^