Rongybaba - 15. fejezet II. rész

- Csak közölném, hogy az állatok büdösek, és szörnyű ízük van – mondta Bella, ahogy Edward mellé ért.
- Tudom – mondta Edward, majd egyetlen szó nélkül fogta meg felesége kezét és húzta magához egy csókra.

Megnyugodott.

Edward furcsán érezte magát.
Először örült, hogy Bella nem veszett el, majd dühös lett, hogy nélküle ment bárhova, majd inkább úgy döntött, hogy hagyja az egészet; ez igazából nem is olyan fontos, hogy törődjön vele.
Csak megölelte Bellát, megcsókolta, majd fejét a nyakába fúrta, hogy érezze az illatát.
Talán mondania kéne valamit. Talán meg kéne kérnie, hogy többet ne hagyja el a házat... nélküle. Bármi történhetett volna, akármikor eltévedhet egy ember, és akkor annyi az utasításnak, amit Aro olyan kedvesen kiosztott. De talán elnéznék Bellának egyszer, hogy nem követte az utasítást. Edward majdnem elnevette magát erre a gondolatra. Nem. A Volturinál nincs második esély. Ha egyet elrontottál, akkor az a te hibát, és még csak véletlenül se reménykedj, hogy kijavíthatod.
Edward elgondolkodott.

Vajon egy családtagnál elnéznék a félrelépést? Vagy ott is kegyetlenül megtorolnák az engedelmesség hiányát? Igazából nem tudta, eddig nem látta, hogy a Volturi bármely tagja ellenszegült volna Aro akaratának. Így azt sem láthatta, hogy tesznek-e vele valamit. Vagy direkt titkolták el az egészet.
- Legközelebb várj meg – suttogta Edward, majd elengedte Bellát és rá mosolygott.
Bella felvont a szemöldökét. Még magának is be kellett vallania, hogy nem erre számított. Még azt se hitte el egyelőre, hogy Edwardot érdekelte, hogy elment valahova. Mármint, igen sokat vannak együtt. És már be is látta, hogy kedveli a férjét. De ez nem logikus magyarázata annak, hogy most majdnem kedveskedve nézzen rá. A férje nem szereti, nem ragaszkodik hozzá. Csak jó a társaságában lenni. De ha mégis így néz rá, akkor Edward is kedveli. Vagy félti? Aggódott érte?
Megvonta a vállát, és inkább megeresztett egy fanyar mosolyt.
- Nem hinném, hogy örültél volna a társaságnak. Én meg szomjas voltam.
Edward csak feleségére nézett, majd féloldalasan elmosolyodott.
- Ott a pont – mondta, majd bement a nappaliba.

Bella csendben utána nézett, majd ő is bement a nappaliba.
Valami nem hagyta békén. Valamit nem értett, pedig nagyon szeretett volna. De ha jobban belegondolt, akkor be kellett vallania, hogy Edwardot magát nem nagyon értette. Bella egyáltalán nem volt hülye.
Tudta, hogy attól, hogy sok mindent tudnak egymásról, attól még nem ismerik igazán a másikat. És mivel nem ismerik, ezért nem is nagyon érthetik meg.
A legfontosabb dolgokat nem tudta Edwardról, ami talán a leglényegesebb, hogy megértse, mit és miért csinál.
Itt van rögtön ez a vegetáriánus étrend. Miért csinálja? Miért kényszeríti magát egy olyan helyzetbe, amiről maga is tudja, hogy rengeteg buktatója van. Elég csak annyi, hogy valaki vére jobban csábítsa, mint a megszokott és máris vége az egésznek. És utána meg jön az önostorozás, hogy miért volt ennyire gyenge. Igazán nem értette Edwardot.
Tudta azt is, hogy egyszer már kipróbálta a rendes vámpír létet. Mi nem tetszett benne, ami miatt hagyta az egészet? Mi késztette rá, hogy feladja azt, ami annyival jobb?! Annyival hatalmasabb és erősebb. Mit talált a vegetáriánus étrendben, ami ennél jobban vonzotta?
És mégis itt van, nem enged az elveiből, és ezt csinálja. Bella ha csak egy kicsit is, de felnézett a Cullen családra. Végül is kibírják a szenvedést és a folyamatosan maró szomjat, csak azért, hogy ne öljenek. Valamilyen abszurd módon felnézett rájuk.
De Bella ismerte saját magát is, így tudta, hogy ő, ha nem lenne rákényszerítve, akkor nem követné ezt a mintát. Nem érdekelné, mennyivel emberségesebb, nem tudta lemondani a természetes forrásról.
De rákényszerítették. Így elfogadta azt, amit kapott. Még ha az büdös is.

Bella lassan ereszkedett le az egyik fotelbe, és Edwardot nézte, ahogy a tévé távirányítóját nyomogatja.
Szerette volna tudni, mit gondol. Ez is olyan volt, ami eddig teljesen hidegen hagyta, hisz magán kívül kivel kéne még foglalkoznia? Senkivel. Most meg mégis érdekelte, hogy vajon mit gondol Edward. De talán ez csak azért van, mert tudta, hogy a férje bármikor megnézheti az ő gondolatait. Talán még irigyelte is tőle ez a képességet. Bármikor belenézni a másik fejébe elég kényelmes lehet.
- Ha valakinek olvasol a gondolataiban, akkor azt érezi a másik? - kérdezte Bella hirtelen, és érdeklődve nézte tovább Edwardot.
Edward felé fordította a fejét, és egy féloldalas mosoly jelent meg az ajkai körül.
- Nem – mondta végül, és még a fejét is megrázta egy kicsit.
Szóval teljesen észrevétlen az egész. Edward bármikor ott lehet, bármikor láthatja, és hallhatja, mi van a fejében. És ő még észre sem veheti.
Bella hirtelen dühös lett. Mi van, ha itt volt mindig a fejében? Mi van, ha most is itt van, és hallgatja az egészet, mint egy rádiót? De megígérte, hogy nem csinálja. Azt mondta, hogy nem mászik a fejébe engedély nélkül. Megígérte.
Kicsit megnyugodott. Edward azért van olyan tisztességes, hogy ha egyszer valamit kimond, akkor azt betartja. Biztos nem használta ellene a képességét.
- És vannak határai? - kérdezte Bella, és ellenállt a késztetésnek, hogy megkérdezze, járt-e a fejében engedély nélkül. Bár meg akarta kérdezni, de mégse tette.
- Természetesen – mondta Edward, majd kikapcsolta a tévét, és teljesen Bella felé fordult. - Mint minden képességnél, itt is vannak korlátok és hibák. Az enyém hibája főleg az, hogy néha nem figyelek rá eléggé. Így olyanokat is meghallok, amiket nem szabadna, vagy nem akarok – mondta Edward, és mereven nézte Bella arckifejezését. Nem szeretett volna olyat mondani, amivel megbánthatja.
- De ez nem olyan, mint egy gép, amit ki- vagy bekapcsolsz tetszésed szerint. Ez mindig megy. Egy idő után fel lehet építeni egy falat, amivel ki tudod zárni a gondolatokat. De persze, van amikor ez nem tartós.
- Mondjuk, amikor megtudtad mi volt a mostohaapámmal – tette hozzá Bella furcsán színtelen hangon. Még az arca sem árult el semmit.

Edward lassan bólintott egyet végig követve Bella reakcióit. Ez volt az egyik tabu témájuk. Most meg Bella egyszerűen felhozza a dolgot.
- Fáradt voltam, haragudtam rád, ráadásul a többiek is elmentek, ezért nem hittem, hogy megtudok valami olyat, amit nem szabadna.
- Ezért nem figyeltél – állapította meg csendesen Bella, majd maga elé nézett.
Igazából nem tudta, miért érdekli ez ennyire. Csak jó volt tudni. Edward mindent tudott az ő képességéről; de ő nem sokat Edwardéról.
- Tudsz gondolatokat átadni?
- Az egy másik képesség – mondta Edward, majd elvigyorodott, és elfordította a fejét.
Furcsa béke telepedett kettejükre. Egyikük se szólalt meg, nem néztek egymásra, csak hallgatták, ahogy a másik lélegzik. Ami talán még furcsább volt, hogy nem is nagyon akartak megszólalni. Most kellemes volt a csönd, amibe belezuhantak. Megnyugtató, állandó és... biztonságos.

Bella szemei hirtelen kitágultak, majd felkapta a fejét. Hát már nem csak kedveli Edwardot, hanem már biztonságban is érzi magát mellette!? Bella hirtelen egy képtelen idiótának érezte magát, aki lelépett valamelyik Jane Austen könyvről. Biztonság. Egyébként is állandóan biztonságban volt, hisz egy Volturi tag! Ráadásul vámpír. Hogy most rátört ez az érzés, annak semmi köze nem volt Edward jelenlétének. Egyszerűen semmi! Csak szerette a csöndet.
Mindig is egy jó barátjának tartotta, aki mellett semmi baja nem lehet.
Viszont általában, ha csöndben volt, akkor nem tört rá az az érzés, hogy talán most érdemes lenne elfutni a világ elől, és elbújni messzire, ahol senki nem találhatja meg.
Egyedül akart csöndben lenni, Edward nélkül, hogy még véletlenül se tulajdonítsa ezt a biztonságérzetet a férjének. Hanem csak a csöndnek.
- Azt hiszem, most jobb, ha... - kezdte Bella miközben lassan felemelkedett a fotelből.
Edward is felemelte a fejét, és a feleségére nézett, csak azért, hogy komplett döbbenetet lásson az arcán.
Bella hirtelen kapta a fejét Edwardra. Ez már megtörtént a mai napon, csak nem vele, és akkor Edward tényleg elment. Ő is menekült a közeléből, mert szükség volt egy kis távolságra.
- Miért mentél el? - kérdezte hirtelen Bella férjének szegezve a kérdést.

Edward csak felvonta a szemöldökét. Nem számított erre a kérdésre. De látta, hogy Bella arcán szép lassan átfut ugyanaz az érzés, ami őt is megdöbbentette. A felismerés boldogsága, amikor valamire rájön. Bár ez a boldogság sokkal inkább volt valami rémület. Amikor olyanra döbben rá, amire nem is számított.
Edward mégis aggódott. Ugyanarra jött volna rá Bella, amire ő is? Nem lehet, hogy megértette volna a lényegét annak, hogy miért akarja darabokban látni a feleségét. Ahhoz szükséges az, hogy tudja mi történt Rose-zal és Jasperrel. És még nem mesélte el neki.
Valami másra döbbent rá. És csakúgy, mint az ő esetében nem volt biztos benne, hogy kedvező dolgokra döbbent rá.
De nem, rosszul fogalmazta meg. Inkább ésszerűtlenre. Mert ő is képtelenségnek tartotta, hogy Bellához közelebb kerüljön. Nem fogta fel ésszel, miért akarja. De akarta.
Miért hagyta akkor ott Bellát...?

- Amiért te most itt akarsz hagyni – mondta Edward egyszerűen, és egyenesen Bella szemébe nézett.
Volt valami. Van valami köztük, amit egyikük sem ismert, és nem akarták elfogadni, mégis ott volt, és egyre több meglepetést hozott.
Edward legszívesebben felkiáltott volna, hogy megkérdezze Bellát, mégis mi a fene ez kettejük között. Hirtelen azt akarta, hogy Jasper ott legyen, és megmondja mit érez, mert nem ismerte fel.
Igen, meg akarta védeni Bellát. De ez inkább azért volt, mert tudott a múltjáról. Óvni akarta, mint egy kislányt, akit át kell ölelni. Aztán ott volt a tény, hogy ragaszkodott hozzá, hogy kedvelte, és az is, hogy jobban kötődni akart a feleségéhez.
Nem tudta miért, de akarta.
- Nem vagyok beléd szerelmes – mondta Bella mereven nézve a férjét.
- Én sem – jelentette ki Edward, majd az ujjait egyesével fonta össze, és támasztotta meg a hasfalán.
- Még csak szeretetből sem szeretlek! - kiáltott fel Bella, és keresztbe fonta a karját a mellkasa előtt.
- Én sem – mondta Edward, és akaratlanul mosolyodott el. Most Bella tényleg úgy nézett ki, mint egy durcás kislány.
- Akkor meg mi a fene ez? - kérdezte Bella kétségbeesetten, és majdnem szomorúan biggyesztette le az ajkát.
- Nem tudom – mondta nemes egyszerűséggel Edward, és felállt, majd a felesége elé sétált. - Majd megkérdezzük Jaspert, ha hazajött – mondta, majd kezeit Bella derekára fonta, és kicsit közelebb húzta magához.
Bella továbbra is keresztbe font karral állt, de azért hagyta magát, és egy kicsit közelebb araszolt Edwardhoz.

Majd Jasper megmondja... Bella nem hitte, hogy Jasper jobban fogja tudni, mit is éreznek. Hisz ők se tudják. Vagyis tudják, hogy mit nem éreznek, ezt Bella már fél sikernek könyvelte el. De mégis jobban érezte volna magát, ha legalább fogalma lett volna a dolgokról.
Most érezte igazán, hogy mennyire el volt szeparálódva a Volturival, és, hogy mennyire szörnyű gyerekkora volt. A fájdalom és megalázottság ezer érzését ismerte, de még abban se volt biztos, hogy valaha szeretett valakit. Még ha csak testvéries vagy akár bajtársias szeretetből is.
Persze ott volt az Aro iránt érzett hála, vagy teremtői tisztelet. Nem tudta, hogy hívja rendesen, mi is lenne a neve. De az nem szeretet volt. Nem azért tette meg a dolgokat, mert Aro szívességből kérte. Inkább azért, mert utasítást adott rá, mert meg kellett tennie.
Túl sok mindenről maradt le, és úgy érezte túl keveset érzett, mielőtt vámpírrá vált. Így sok érzelemről azt se tudta mi az, vagy hogy néz ki, miként kell érezni. Egyszerűen nem tudta milyen. Bella eddig teljesen elégedett volt vámpír létével, soha nem bánta meg tetteit. De most mégis azt kívánta bárcsak egy kicsit többet lehetett volna ember, hogy többet tudjon az érzésekről, és jobban felismerje azokat.
Tudta, hogy a vámpírok főleg azért annyira képtelenek a változásra, mert a felszínes érzésekkel nem foglalkoznak; és csak a komoly érzelmek tudják őket véglegesen változtatni.
Bella ezért is volt elégedett egész eddigi életével. Nem kellett éreznie, nem kellett semmivel foglalkoznia. És mivel nem sok érzelmet ismert, ezért nem sokat tudott azonosítani. Sokszor csak nevetett, amikor abban a hatalmas teremben, Volterrában egy szerelmespár az utolsó pillanatig fogta egymás kezét.
Nem ismerte ezt az érzelmet, így csak kinevette.
Ez persze nem azt jelentette, hogy most szerelmes lenne Edwardba. Szó sem volt róla. De kívánta, hogy megértse mit éreztek azok az emberek. És azt akarta, hogy megint ember legyen, hogy érezzen, és könnyebben azonosíthassa az érzelmeit.
De persze ez teljességgel lehetetlen volt. Így inkább csak elhúzta a száját, majd megadóan átölelte Edward nyakát, és hozzá simult.

Végül is jó volt így, miért is akart volna többet?








Szia mindenki!:)

Nos igen tudom, hogy egy kicsit rövidebb lett ez a második rész, de aranyos lett nem?:) És én igazán próbálom megőrizni azt a félig fagyos hangulatot, de van olyan, amikor a történetem írja magát. Mint most is. Azt akartam, hogy most jól összevesszenek, és nem is szóljanak egymáshoz vagy két napig. De inkább emellett döntöttem.:)
Persze nehogy azt higgyétek, hogy akkor most minden fenékig tejfel lesz! Még csak most jönnek az izgisebb dolgok!:D Ráadásul hamarosan visszajön a család is, ami megint megborítja törékeny kis békéjüket.:)

És elnézést, hogy nem tegnap folytattam a sztorit, de bizony vannak olyan könyvek, aminek hatására tejesen képes vagyok elfeledkezni arról, hogy egy adag ruha a mosógépben van, hogy halomban álla a mosatlan a mosogatóban, és bizony még egy fejezetet is meg kell írnom. Szóval elnézést, de az Éhezők viadala bizony előhozta könyvmoly énemet, és mindent félreraktam az olvasás élményéért.:)

És ezennel szeretnék köszönetet mondani bétámnak Celiának, aki kész volt ugrani, amikor fütyültem. Köszönöm Neked!:) (Ha hiba van benne őt okoljátok!!!XD Dehogy csak vicceltem! Vicceltem!:D)

És a dizikérdés, és a tény, hogy nem kaptátok meg előbb a fejezetet, ahogy ígértem.
Be kel vallanom egy rossz tulajdonságomat. Ami nem más, mint hogy általában aznap írom meg a fejezetet, amikor fel kell tölteni. De ezen változtatni fogok, és a következő (16.) fejezetet, hamarosan postázom minden kedves jelentkezőnek!;) Addig is köszönöm megértéseteket, és türelmeteket.:)
És az j dizi, reményeim szerint holnap felkerül. Vagy holnapután vagy azután, de még a héten...;D

Puszilok mindenkit: Nee^^